A mai nap meditációs fogalma:
Életvezetés...
A mai nap imádsága:
URam! Csődbe jutottunk, elbuktunk... Harcolni már se kedvünk, se erőnk nincs. Szánj meg minket, hogy megújulhassunk Általad, s újra szereteted követeiként élhessünk, s szolgálhassunk a világban! Ámen
Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.
Róm 8,28
Gyakran, vigasztalásként idézet mondata ez a Római levélnek, melyet a mágikusan gondolkodó fundamentalista keresztények vagy azok, akiktől távol áll ugyan a szélsőséges, rajongó világnézet, de nem gondolkodnak, csupa jószándékból idézgetnek... felejtve a mondat másik felét! Naponta történnek tragédiák utakon, munkahelyen, s persze a családban is. Míg a tőlünk távol történőket megszoktuk - hozzánevelt minket a média -, addig a közvetlen környezetünkben történőket csak elviselni tudjuk. Ez utóbbiban - mert ugye a család az a biztonság, az elrejtettség, a testi-lelki felüdülés, az érzelmi regeneráció Istentől rendelt helye -, történnek az igazi tragédiák. Alkoholista családtag mindennapos jelenetei, a férj vagy feleség, féltékenységből, egzisztenciális nehézségekből fakadó érzelmi, s egészen tettlegességig fajuló terrorja, célt-, s talajt-vesztett fiatalok visszafordíthatatlannak tűnő menekülése, alkoholba, drogba vagy egyéb devianciába... Nos, ilyen helyzetben kinek válik ez a javára?
Nagy valószínűséggel a fentebb felsorolt dolgok nem a keresztény családokban történnek meg. Hisszük. Akarjuk hinni... Sajnos nem így van! Ha így lenne, akkor nem lenne ennyi zátonyra futott házasság, kisiklott élet - a keresztények között. Csodálkozunk, hogy lenéznek minket másvallásúak - de még a másfelekezetűek is(!) - s hiteltelennek tartanak minket a nem hívők is? Mit hiszünk mi tulajdonképpen? Azt hogy elrejtettségben élhetünk, mint keresztények? A hegyre épült város nem takarható el, a fáklyát nem lehet véka alá rejteni! A törvényt prédikáljuk, s mi magunk szegjük meg a törvényt? Ne feledjük, akit elhívott az Isten, s tudatában van bűnei következményeinek, s mégis vétkezik - az súlyosabb ítélet alá esik!
Lutherünk a parancsolat-magyarázatait így kezdi: "Istent félnünk, s szeretnünk kell..." Féled-e a Te életedet is létrehívó Istent? Szereted-e Őt? Ha igen, akkor kerülöd a hamisságot, a két úrnak való szolgálatot, s akkor nem magadat mentegeted és sajnáltatod, hanem építed a közösséget. Teremtő Istened ugyanis nem arra hívott el, hogy botránkoztass és rombolj, hanem hogy építs, s életeddel íz legyél a világban...
Életvezetés...
A mai nap imádsága:
URam! Csődbe jutottunk, elbuktunk... Harcolni már se kedvünk, se erőnk nincs. Szánj meg minket, hogy megújulhassunk Általad, s újra szereteted követeiként élhessünk, s szolgálhassunk a világban! Ámen
Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.
Róm 8,28
Gyakran, vigasztalásként idézet mondata ez a Római levélnek, melyet a mágikusan gondolkodó fundamentalista keresztények vagy azok, akiktől távol áll ugyan a szélsőséges, rajongó világnézet, de nem gondolkodnak, csupa jószándékból idézgetnek... felejtve a mondat másik felét! Naponta történnek tragédiák utakon, munkahelyen, s persze a családban is. Míg a tőlünk távol történőket megszoktuk - hozzánevelt minket a média -, addig a közvetlen környezetünkben történőket csak elviselni tudjuk. Ez utóbbiban - mert ugye a család az a biztonság, az elrejtettség, a testi-lelki felüdülés, az érzelmi regeneráció Istentől rendelt helye -, történnek az igazi tragédiák. Alkoholista családtag mindennapos jelenetei, a férj vagy feleség, féltékenységből, egzisztenciális nehézségekből fakadó érzelmi, s egészen tettlegességig fajuló terrorja, célt-, s talajt-vesztett fiatalok visszafordíthatatlannak tűnő menekülése, alkoholba, drogba vagy egyéb devianciába... Nos, ilyen helyzetben kinek válik ez a javára?
Nagy valószínűséggel a fentebb felsorolt dolgok nem a keresztény családokban történnek meg. Hisszük. Akarjuk hinni... Sajnos nem így van! Ha így lenne, akkor nem lenne ennyi zátonyra futott házasság, kisiklott élet - a keresztények között. Csodálkozunk, hogy lenéznek minket másvallásúak - de még a másfelekezetűek is(!) - s hiteltelennek tartanak minket a nem hívők is? Mit hiszünk mi tulajdonképpen? Azt hogy elrejtettségben élhetünk, mint keresztények? A hegyre épült város nem takarható el, a fáklyát nem lehet véka alá rejteni! A törvényt prédikáljuk, s mi magunk szegjük meg a törvényt? Ne feledjük, akit elhívott az Isten, s tudatában van bűnei következményeinek, s mégis vétkezik - az súlyosabb ítélet alá esik!
Lutherünk a parancsolat-magyarázatait így kezdi: "Istent félnünk, s szeretnünk kell..." Féled-e a Te életedet is létrehívó Istent? Szereted-e Őt? Ha igen, akkor kerülöd a hamisságot, a két úrnak való szolgálatot, s akkor nem magadat mentegeted és sajnáltatod, hanem építed a közösséget. Teremtő Istened ugyanis nem arra hívott el, hogy botránkoztass és rombolj, hanem hogy építs, s életeddel íz legyél a világban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése