Február 17.

Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden Igéjével.
Lukács 4,4

Uram! A kenyérre testi életünk fönntartásához szükségünk van. Ezt minden ember jól tudja. Sokan csak ezt tudják. Testi vágyaik kielégülését tartják az életnek. A lélek igényeit elhallgattatják. Mások így gondolkoznak: ha a test szükségei kielégültek és marad mód, marad idő, akkor kapja meg a lélek is, amire vágyódik. A sorrendet így tartják be. Ez a mondatod, amelyen ma elgondolkoztatsz engem, a pusztai megkísértetésben született meg ajkadon. Éhes voltál. Ezt a kísértő jól tudta. A kísértést elutasítottad. Bár neked is szükséged volt tested táplálására. Máskor ettél is, ittál is. Ellenfeleid amiatt meg is vádoltak. Nem tartottak eléggé lelki embernek. De itt a pusztai jelenetben magatartásodat elfelejthetetlen példának szántad. A helyes sorrendet szabtad meg.

Uram! Reggelenként Isten igaz Igéjével táplálsz. Eztmegköszönöm. Az Ige utáni vágyat is köszönöm. Ébrentartásával a lelkem egészségét gondozod. Kegyelmeddel add meg nekem mindig, ami az első: Isten Igéjét. Gondviseléseddel pedig add meg nekem azt a kenyeret is, mellyel testi életemet táplálom, amíg e testben élek.