A mai nap meditációs fogalma:
Teremtettség...
A mai nap imádsága:
URam! Érthetetlen szereteteddel ölelj át naponta, hogy tudjak szeretni! Ámen
Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd,
te tetted helyükre a csillagokat s a napot.
Zsolt 74,16
A világegyetem (latinosan univerzum ) csillagászati fogalom, minden létező összességét jelenti. Jelenlegi ismereteink szerint a világegyetem kora mintegy 14 milliárd(!) év, s becslések szerint a benne található 300-800 milliárd(!) galaxis mindegyikében legalább 300-400 milliárd csillag található. Az úgynevezett multiverzum-elméletek szerint - több különálló világegyetem is létezhet -, de eleddig egyik keletkezést leíró feltevés sem igazolódott, melyek közül a legfontosabbak: a szupergravitáció-elmélet, a szuperhúr elmélet, és a leginkább elfogadott ún. membránelmélet. Tény viszont, hogy mindaz, amit eddig sikerült kikutatni az embernek a Világegyetemről, az jószándékú kerekítéssel is - vallják az ismeretelmélettel foglalkozó tudósok -, maxiumum a lehetséges ismeretek egy százaléka(!), az összes jelenlegi kérdéseink az ismeretlennel kapcsolatban további négy százalékot tesznek ki, de a maradék 95%-ban azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk...
A világmindenség tehát felfoghatatlanul óriási, mondhatni "istenien" nagy! Jóllehet ilyen elképzelhetetlenül nagy, mégis elképzelhetetlenül kicsi részekből áll, melyeket még csak most kutatják fizikusaink. Az átlagember makrokozmosz és mikrokozmosz határán létezve/élve néhány évtizedig itt a Földön, szinte alig érthet meg valamit mindezekből, amiben teljességre juthat, az az őszinte rácsodálkozása. Az elmúlt néhány ezer év alatt ez a csodálat semmit nem változott, hiszen a zsoltáríró is ugyanígy véges kicsinységével ütközik, ahogyan a ma tudományos-technikai embere! A Teremtő Isten, aki Egy, Akinek világot fenntartó erejére mítoszok és történetek sokasága keletkezett az emberi civilizáció fejlődése során a különböző kultúrákban, nyilvánvalóan egyik sem képes magába foglalni az Istent magát, csak bizonyságot tesz arról, hogy Ő Isten, a mindennek az URa.
S mit kezdhetünk mi a felismeréssel, hogy Isten az Isten? Elég sokat! Aki felismeri az Isten végtelenségét, az megbékél a maga végességével. Az nem kergeti sehova sem vezető vágyait, s nem ringatja magát a (legalább)félig megistenülés hamis ígéretébe. Aki el tudja fogadni törékeny életének Istenre-utaltságát, az felfedezi létében a maga egyszeri s megismételhetetlen sorsát, s elkezd (végre!) élni. Az élet pedig nem más, mint belefonódni az Isten csillagokat, éjt és nappalt is kormányzó szeretet-akaratába, melynek embervilágban is megmutatkozó törvényeibe ha belesimulhatunk, akkor végre bölcsen számlálva napjainkat, hálatelt szívvel "boldogulhatunk" az Isten felé...
Teremtettség...
A mai nap imádsága:
URam! Érthetetlen szereteteddel ölelj át naponta, hogy tudjak szeretni! Ámen
Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd,
te tetted helyükre a csillagokat s a napot.
Zsolt 74,16
A világegyetem (latinosan univerzum ) csillagászati fogalom, minden létező összességét jelenti. Jelenlegi ismereteink szerint a világegyetem kora mintegy 14 milliárd(!) év, s becslések szerint a benne található 300-800 milliárd(!) galaxis mindegyikében legalább 300-400 milliárd csillag található. Az úgynevezett multiverzum-elméletek szerint - több különálló világegyetem is létezhet -, de eleddig egyik keletkezést leíró feltevés sem igazolódott, melyek közül a legfontosabbak: a szupergravitáció-elmélet, a szuperhúr elmélet, és a leginkább elfogadott ún. membránelmélet. Tény viszont, hogy mindaz, amit eddig sikerült kikutatni az embernek a Világegyetemről, az jószándékú kerekítéssel is - vallják az ismeretelmélettel foglalkozó tudósok -, maxiumum a lehetséges ismeretek egy százaléka(!), az összes jelenlegi kérdéseink az ismeretlennel kapcsolatban további négy százalékot tesznek ki, de a maradék 95%-ban azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk...
A világmindenség tehát felfoghatatlanul óriási, mondhatni "istenien" nagy! Jóllehet ilyen elképzelhetetlenül nagy, mégis elképzelhetetlenül kicsi részekből áll, melyeket még csak most kutatják fizikusaink. Az átlagember makrokozmosz és mikrokozmosz határán létezve/élve néhány évtizedig itt a Földön, szinte alig érthet meg valamit mindezekből, amiben teljességre juthat, az az őszinte rácsodálkozása. Az elmúlt néhány ezer év alatt ez a csodálat semmit nem változott, hiszen a zsoltáríró is ugyanígy véges kicsinységével ütközik, ahogyan a ma tudományos-technikai embere! A Teremtő Isten, aki Egy, Akinek világot fenntartó erejére mítoszok és történetek sokasága keletkezett az emberi civilizáció fejlődése során a különböző kultúrákban, nyilvánvalóan egyik sem képes magába foglalni az Istent magát, csak bizonyságot tesz arról, hogy Ő Isten, a mindennek az URa.
S mit kezdhetünk mi a felismeréssel, hogy Isten az Isten? Elég sokat! Aki felismeri az Isten végtelenségét, az megbékél a maga végességével. Az nem kergeti sehova sem vezető vágyait, s nem ringatja magát a (legalább)félig megistenülés hamis ígéretébe. Aki el tudja fogadni törékeny életének Istenre-utaltságát, az felfedezi létében a maga egyszeri s megismételhetetlen sorsát, s elkezd (végre!) élni. Az élet pedig nem más, mint belefonódni az Isten csillagokat, éjt és nappalt is kormányzó szeretet-akaratába, melynek embervilágban is megmutatkozó törvényeibe ha belesimulhatunk, akkor végre bölcsen számlálva napjainkat, hálatelt szívvel "boldogulhatunk" az Isten felé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése