Február 20.

Alárendeltek és följebbvalók

"22Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. 23Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, 24tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát. 25Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás. 1Ti urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben." (Kolossé 3,22-4,1)

Sokszor és sokféle módon fogalmazták már meg a ma oly divatos, de a Biblia eredeti üzenetétől nagyon távol álló gondolatot: "a hit magánügy". Ezzel azt sugallva, hogy az ember Istennel való személyes kapcsolata nem tartozik senkire, az igazán csak az ember legbelsőbb titka. S bár az valóban igaz, hogy Istennel való közösségünk legbensőbb érzéseinket, gondolatainkat is átformálja, a hit természete szerint nem maradhat elrejtve, titokban. "A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóba tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban." (Mt 5,15) A biblikus szemlélet első lépéseként a hívő embernek azt kell belátnia, hogy hite nem csak a vasárnapokra és ünnepnapokra terjed ki. Ő ugyanaz az ember hétfőtől szombatig, mint vasárnap. Nem élhet kettős életet. Az Istennel való hétköznapi közösség pedig nem csak arra terjed ki, hogy reggel és/vagy este egyéni csendességet tart, Bibliát olvas és imádkozik. Ez természetes, elengedhetetlen, de nem elégséges! A "szentlecke" ugyanúgy nem használ az embernek, mint az az iskolai tananyag, amit a diák csak a dolgozat idejére tud, vagy amit csak az iskola falai közt hasznosít. "Az életnek tanulsz!" - hangzik el sokszor az intelem, s ez igaz a hit dolgaira is! A hívő ember bensőjében megfogant hitnek látható, mások számára érzékelhető módon kell megjelennie az igével való találkozás után a mindennapokban. A hit ilyen, mások számára is érzékelhető megnyilvánulása nem megtanult szerepjáték, hanem a benső érzület lelepleződése. Nem kell és nem lehet takargatni! Ha pedig a hit mindenképpen elárulja a hívő embert, hiszen mássá teszi irányultságát, értékválasztását, döntéseit, második lépésként arra igyekezzen, hogy hitét tudatosan élje meg! Továbbra sem szerepet játszva, hamis, kegyeskedő álarcot öltve, de önmagát folyamatosan emlékeztetve az igére. Helyzetéből adódóan arra, hogy "amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak ... az Úr Krisztusnak szolgáljatok", vagy arra, "hogy nektek is van Uratok a mennyben". A hit nem magánügy. Bár az személyesen egyedül a hívő embernek hoz üdvösséget, amíg annak mennyei kiteljesedése bekövetkezik, a közjót munkálhatja. Mint az utcai világítás az éjszakában. "Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!" (Mt 5,16) /UG/ A kitartó Mózes "23Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. 24Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. 25Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, 26mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. 27Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant." (Zsidók 11,23-27) Nem Mózessel kezdődött! Ahhoz, hogy az ő kitartásáról, hűségéről lehessen beszélni, szükség volt szüleire, akik "rejtegették Mózest születése után három hónapig". Utána sem feledkeztek meg róla, hanem tervet készítettek megmenekülésére és arra, hogyan tudnák a legtovább gondját viselni. Mózesnek előrelátó, gondoskodó, bátor szülei voltak. Akik kitartónak és leleményesnek bizonyultak, így oldották meg - Isten segítségével - a lehetetlent. Figyelemfelkeltő, ha valakinek csodával indul az élete. "Vajon ki lesz belőle?" Miért volt fontos Istennek, hogy ő megszülessen vagy életben maradjon? A csodálatos kezdet azonban még nem biztosítja az ugyanilyen folytatást és a kiteljesedést. Ahhoz többre van szükség az elindító csodánál, többre a szülők kitartó hűségénél. Szükség van a felcseperedő, ifjúvá majd felnőtté váló ember saját odaszánására, elköteleződésére is. Neki is akarnia kell, tudatosan választania kell azt az utat, amelyen elindították. Mózes akarta. Inkább választotta a vér szerinti szüleitől kapott örökséget, mint gyökereit feledve, a tálcán kínált lehetőséget a könnyű életre. Mózes nem vesztegette el azokat az éveket, lehetőségeket sem, amelyeket a fáraó családjába való adoptálása révén kapott. De amikor dönteni kellett, tudta, hogy mi a helyes sorrend, tudta, hogy mit minek kell alárendelni. Ahhoz, hogy Isten kezében alkalmas, jó eszköz legyen, szüksége volt mindarra, amit szüleitől nyert életének első éveiben, és mindarra, amit a fáraó udvarában tanulhatott meg. Napról napra Isten készítette, úgy, hogy Mózes nem is gondolhatott arra: mindaz, amit tanul, amit átél, a későbbiekben hogyan válhat részévé az Úrtól nyert szolgálatának. Mindezek mellett: Mózes sem volt tökéletes, fogyatkozás nélküli ember! Egy sem volt hibátlan azok közül az emberek közül, akiket felsorol ez a fejezet. Emberek voltak, mint közülünk bárki. Kérdésekkel, kétségekkel, fizikai terhekkel, lelki vívódásokkal tele. Sőt, olykor ők is gyarlónak, esendőnek, - mondjuk ki - bűnösnek bizonyultak. Mégis hősök ők, a hit hősei, a hívő ember példaképei. Olyanok, akikre tekintettel bátorságot nyerhet ma is a hívő: "ha nekik sikerült, Isten segítségével, nekem is sikerülni fog". Mert a bűn rendezhető, mert a rossz irányba tett lépések korrigálhatók, mert végül - Isten kegyelméből - a vargabetű is visszavezet a helyes ösvényre. De mindez egyedül csak hit által lehetséges! /UG/