A mai nap meditációs fogalma:
Fájdalmaink...
A mai nap imádsága:
URam! Veszteség ért, s fáj nagyon! Keserűségemet nem akarom senki máséval összehasonlítani, Te tudod jól, mit kívánok magamnak... Kegyelmeddel segélj meg, hogy magam is segítség lehessek másoknak! Ámen
Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől,
hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon,
és sokakat meg ne fertőzzön.
Zsid 12,15
Számos okunk van a keserűségre... Van, akinek mindene megvan, mégsem tud örülni az életnek, mert nem egészséges. Van, akinek mindene megvan, egészséges is, és mégsem boldog, mert nincs senki, akivel megoszthatná sikereit. S akadnak olyanok is, akik híjával vannak sok mindennek, mégis életvidámak, mert tudnak ürülni a kis dolgoknak, mert birtokolják a legnagyobbat: mások szeretetét. Amikor pedig veszteség ér minket, akkor mindent megkérdőjelezünk: az élet értelmét, önmagunkat, s persze a JóIstent is. Miért engedte meg, hogy ez a baj vagy az a tragédia megtörténjen? Hát csak eddig ér el teremtői gondviselése?
Isten személyesen senkinek sem ígérte meg, hogy diadalmenet lesz az élete, hogy övé lesz a Föld minden gazdagsága, s hogy élete szenvedésektől mentes lesz és sosem hal meg... Helyette ezt közölte ősszüleinkkel: "Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!" Nos, legkevesebb azt mondhatjuk erre az Isten által felvázolt jövőképre: korrekt és realista... nem ígér többet, csak annyit, amennyi "kihozható" ebből a helyzetből! Az ÚRIsten ugyanis tudja, amit Ádám és Éva még nem, hogy hamarosan - mert a bűnt mindig követi a büntetés - el kell hagyniuk az édeni világot...
S amióta idekint küzdünk a bogáncsokkal - s leginkább a (gaz)emberek keserítik életünket -, azóta vágyakozunk vissza a paradicsomba! Próbáljuk rekonstruálni az elveszett jólétet, de itt semmi sem csak a mienk, osztoznunk kell mindenen a rozsdával és a mollyal. Joggal keseredünk el, hiszen nemcsak azt tapasztaljuk, hogy milyen rossz a rossz, de azt is tudjuk, hogy milyen jó a jó! Tudjuk, hogy egyedül az szolgálja az életet, ami őszinte, igaz és szép, s mégis teret adunk a hamisságnak, s ezzel együtt lehetőséget a rombolásnak.
Aki elhajol az Istentől, az lemond a megtartó kegyelemről, ami korrigál és éltet. Az istentelenség sötét verem-világában pedig, a fény után kutatva-hadonászva, sok-sok fájdalmat okoznak egymásnak az emberek, s az erőszakot erőszakkal igyekeznek legyőzni... Jóllehet a Mester arra tanít: "Aki kardot fog, kard által vész el."
Ügyelnünk, azaz vigyáznunk kell(ene) egymásra, nem elfelejtve, hogy mindannyian Isten közelségére vágyakozunk! Egy-egy bátorító szó, megerősítő mosoly, szenvedést enyhítő kéz mind jelévé válhat annak, hogy Isten itt van közöttünk, s Lelke munkálkodik bennünk. Aki keserűséget hordoz szívében, az csak a horizontig lát, de Isten perspektívája azon is túlmutat - ez az evangélium!
Fájdalmaink...
A mai nap imádsága:
URam! Veszteség ért, s fáj nagyon! Keserűségemet nem akarom senki máséval összehasonlítani, Te tudod jól, mit kívánok magamnak... Kegyelmeddel segélj meg, hogy magam is segítség lehessek másoknak! Ámen
Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől,
hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon,
és sokakat meg ne fertőzzön.
Zsid 12,15
Számos okunk van a keserűségre... Van, akinek mindene megvan, mégsem tud örülni az életnek, mert nem egészséges. Van, akinek mindene megvan, egészséges is, és mégsem boldog, mert nincs senki, akivel megoszthatná sikereit. S akadnak olyanok is, akik híjával vannak sok mindennek, mégis életvidámak, mert tudnak ürülni a kis dolgoknak, mert birtokolják a legnagyobbat: mások szeretetét. Amikor pedig veszteség ér minket, akkor mindent megkérdőjelezünk: az élet értelmét, önmagunkat, s persze a JóIstent is. Miért engedte meg, hogy ez a baj vagy az a tragédia megtörténjen? Hát csak eddig ér el teremtői gondviselése?
Isten személyesen senkinek sem ígérte meg, hogy diadalmenet lesz az élete, hogy övé lesz a Föld minden gazdagsága, s hogy élete szenvedésektől mentes lesz és sosem hal meg... Helyette ezt közölte ősszüleinkkel: "Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!" Nos, legkevesebb azt mondhatjuk erre az Isten által felvázolt jövőképre: korrekt és realista... nem ígér többet, csak annyit, amennyi "kihozható" ebből a helyzetből! Az ÚRIsten ugyanis tudja, amit Ádám és Éva még nem, hogy hamarosan - mert a bűnt mindig követi a büntetés - el kell hagyniuk az édeni világot...
S amióta idekint küzdünk a bogáncsokkal - s leginkább a (gaz)emberek keserítik életünket -, azóta vágyakozunk vissza a paradicsomba! Próbáljuk rekonstruálni az elveszett jólétet, de itt semmi sem csak a mienk, osztoznunk kell mindenen a rozsdával és a mollyal. Joggal keseredünk el, hiszen nemcsak azt tapasztaljuk, hogy milyen rossz a rossz, de azt is tudjuk, hogy milyen jó a jó! Tudjuk, hogy egyedül az szolgálja az életet, ami őszinte, igaz és szép, s mégis teret adunk a hamisságnak, s ezzel együtt lehetőséget a rombolásnak.
Aki elhajol az Istentől, az lemond a megtartó kegyelemről, ami korrigál és éltet. Az istentelenség sötét verem-világában pedig, a fény után kutatva-hadonászva, sok-sok fájdalmat okoznak egymásnak az emberek, s az erőszakot erőszakkal igyekeznek legyőzni... Jóllehet a Mester arra tanít: "Aki kardot fog, kard által vész el."
Ügyelnünk, azaz vigyáznunk kell(ene) egymásra, nem elfelejtve, hogy mindannyian Isten közelségére vágyakozunk! Egy-egy bátorító szó, megerősítő mosoly, szenvedést enyhítő kéz mind jelévé válhat annak, hogy Isten itt van közöttünk, s Lelke munkálkodik bennünk. Aki keserűséget hordoz szívében, az csak a horizontig lát, de Isten perspektívája azon is túlmutat - ez az evangélium!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése