Az Úrra figyelj és megszabadulsz!

?Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!" (Ézs 45,22).

   Ez az ígéretek ígérete, szellemi életünk alapja. Az üdvösség akkor kezdődik el számunkra, amikor először felnézünk az igaz és szabadító Istenre. Milyen egyszerűen jelöli meg Igénk a tennivalónkat: ?Rám figyeljetek!" Mennyire józan ez a követelmény. A teremtménynek teremtőjére kell figyelnie. Elég sokáig figyelgettünk már másfelé, itt az ideje, hogy most már csak az Úrra figyeljünk, aki magához hív és üdvösséget kínál nekünk.
   Csak figyelmet kér. Miért ne tennénk ezt meg azonnal? Nem kell semmit magunkkal vinnünk, csak nézzünk Krisztusra, aki kereszthalála után a mennyei trónra ült. Nem kell ehhez sem előkészület, sem kínos erőfeszítés: nem szükséges hozzá gazdagság, bölcsesség vagy erő. Mindent megtalálunk az Úrban, a mi Istenünkben, amire szükségünk van,és ha mindent Tőle várunk, akkor minden a miénk is lesz és üdvözülünk.
   Jöjjetek, távollévők, figyeljetek reá! A föld legvégéről is irányítsátok Krisztusra tekinteteteket. Ahogy a legelhagyottabb vidéken élők is látják a napot és élvezhetik fényét, úgy ti is, akik talán a halál kapujában vagy a pokol küszöbén éltek, egy pillantás által befogadhatjátok Isten világosságát, a mennyei életet és az Úr Krisztus szabadítását. Ő Isten, és ezért tud megmenteni minket.

Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok. Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.

János 8,31-32

Uram! Anyanyelveden beszéltél szabadságról és szolgaságról olyan emberekkel, akik ugyanazt a nyelvet beszélték. Mégsem értettek meg. Számtalanszor megismétlődik ugyanez, ha a szabadságról és a szolgaságról magyarul szólok, magyar embereknek. A Te idődben éppen úgy, mint a mi napjainkban, az emberek akkor hiszik magukat szabadoknak, ha Istentől is el tudják szakítani magukat, és szolgáknak tekintik azokat, akik ismerik az Isten iránti engedelmességet. Ennek az okát kerestem. Nem a szavak hangzásában van a hiba. Az oka ez: kétféle szabadság van. Az egyház nyelvén ezt így kell megfogalmaznom: az egyik szabadság az ó-ember szabadsága. A másik az újember szabadsága. A kettő közül választania kell az embernek. Mert ami szabadság az egyiknek, az szolgaság a másiknak. És fordítva.

Uram! Te megváltó haláloddal az ó-ember szolgaságából jöttél kiszabadítani minket. Aki ezt a szabadító kegyelmedet elfogadja, azt Isten gyermekévé teszed. Azaz: kiszakíthatja magát a bűn láncai közül, és önként adhatja magát oda Isten szolgálatára. Vallom: Isten akaratának szolgálni - az új ember igaz szabadsága.

MEGTISZTULÁS

"Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csodákat cselekszik." Józsué 3,5

Az Úr mindenkinél tudja, hol szorul megtisztításra. Aki át akar menni a Jordánon, engedje az Urat oda nyúlni, ahol az ő Lelke mutatja, hogy baj van. A 9. versben mondja Józsué: "Járuljatok ide, és halljátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát." Menj Hozzá, és engedd, hogy szíved legmélyéig megtisztítson. Az ember mindig mást mond, és mást tesz. Amíg nem tisztíthat meg, nem hallod a szavát. Ha meg akarod tudni, hogy az élő Isten van veled, csak az segít, ha már hallod a szavát és megteszed, amit mond. Ez a pecsétje annak, hogy veled van az Úr, és beváltja ígéretét. A papok a ládahordozók. Mit kíván az Úr azoktól, akik hordozzák az ő Igéjét? Azonkívül, hogy követik az Urat, nekik kell először a Jordánba belépni. Még állt a Jordán mindkét partja felett, amikor a papok beléptek a vízbe. Nem előttük nyílt szét a Jordán. Csak Isten szavára lépj, akkor nyílik szét - különben belefulladsz. A hit embereinek életveszélyesen vállalni kell a lehetetlent. Isten útja mindig a lehetetlenségen visz keresztül. Először lépnek bele a papok, utánuk megy a nép, és a papok jönnek ki utoljára. Nekik ott kellett állni a Jordán közepében, amíg átvonult a nép. Volt tizenkét férfiú, akiknek szintén be kellett mennie a Jordánba, és kihozni tizenkét követ, hogy emléket állítsanak az Úrnak. Vannak, akiknek az a dolguk, hogy amikor a többiek elcsüggednek, emlékeztessenek az Úr csodáira, amiket cselekedett az életükben. Hová tartozol az átvonulásban? A papok közé, az emlékeztetők közé, a nép közé, akinek csak az a dolga, hogy menjen a másik után?!

 Örök élet

     
     Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem Iát halált soha örökké.
     János 8, 51.
    

     Figyeljük meg jól: az Úr Jézus különbséget tesz a halál, és a halál meglátása, megízlelése között. Meghalni valamennyien meghalunk, de a keresztyén ember nem lát, nem ízlel halált. Ami azt teszi, hogy nem érzi, nem fél tőle, csendes nyugalommal megy eléje, mintha nem is halna meg, hanem csak elaludnék. Az istentelen pedig érzi a halált és örökösen iszonyodik tőle. Már pedig a halál fullánkja éppen az, mikor valaki ízleli, érzi.
     Meghalni és halált látni tehát két különböző dolog. E különbséget Isten igéje teszi. A keresztyénnek igéje van s ahhoz tartja magát a halálban. Ezért nem lát halált, hanem életet és Krisztust az igében. Így azután nem is érez halált. Az istentelennek azonban nincs igéje. Ezért nem látja az életet, hanem csak merő halált: így azután érzi is a halált s ez az igazi, keserű, örök halál. Így érti Krisztus, hogy aki igéjén csüng, az a halál közepette sem érez és lát halált.
     Most látjuk csak, hogy milyen nagy dolog keresztyénnek lenni. Mert a keresztyén ember immár örökre megszabadult a haláltói és sohasem kell meghalnia. Bár meghalása külsőre ugyanolyan, mint az istenteleneké, de belsőleg ég és föld a különbség. Mert a keresztyén ember elalszik a halálban s általa bemegy az örök életbe. Az istentelen pedig kimegy az életből s örök halál a sorsa.

    

          Ments meg engem Uram,
          Az örök haláltól,
          Ama végső napon
          Minden kíntól, bajtól.
          Midőn az ég s a föld
          Meg fognak rendülni
          S eljössz a világot
          Lángokban ítélni.

ÖRÖMTELI DICSÉRETRE HÍV

       

  "Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!" (Fil 4:4)
 
  Imádkozz, imádkozz buzgón és szüntelenül, de ne feledkezz meg a dicséretről. Helyénvaló, hogy Isten minden gyermeke igazolja Isten jellemét! Magasztalhatod az Urat; rámutathatsz a fenntartó kegyelem hatalmára. Az emberek sokasága nem méltányolja Isten szeretetét, sem Jézus isteni könyörületét. Ezrek akadnak, akik lenézik még a megváltás tervének páratlan irgalmát is. A nagy üdvösség részeseinek egyetlen csoportja sem ártatlan ebben. Nem ápolják szívükben a hálát. Pedig angyalok kívánnak betekinteni a megváltás tervébe. Ez lesz a megváltottak tanulmányának tárgya és dicséneke az örökkévalóság szakadatlan korszakain át. Nem érdemli-e meg már most elmélyült gondolatainkat és kutatásainkat? Nem kellene-e Istent dicsérnünk szívünkkel, lelkünkkel, szavunkkal? "Adjatok hálát az Úrnak a kegyelemért, és az emberek fiai iránti csodadolgaiért!"
  Dicsérjétek az Urat népe gyülekezetében! Mikor az Úr hangja szólt a héberekhez, ezt az utasítást kapták: "És mondja az egész gyülekezet: Ámen." Mikor Dávid városába hozták a frigyládát, az öröm és diadal zsoltárát énekelték. Akkor "az egész nép ezt mondta: Ámen, és dicsérte az Urat." Az odaadó válasz bizonyította, hogy megértették az elhangzott szavakat és részt vettek Isten tiszteletében.
  Istentiszteleteinkben túl sok a formaság. Azt kívánja az Úr, hogy a Szentlélek villanyozza föl igehirdetőit, s hogy a nép, mely hallgatja őket, ne üljön álmos közönnyel, vagy fásultan maga elé meredve, válasz nélkül hagyva az elmondottakat. Ennek a közönynek a hitetlenekre tett benyomását mindennek nevezhetjük, csak kedvezőnek nem. Ezekből az élettelen, figyelmetlen hitvalló keresztényekből nem hiányzik a nagyravágyás, a buzgalom, amikor világi ügyek kerülnek napirendre. De az örök fontosságú ügyek nem hatnak mélyen rájuk. Istennek hírnökein keresztül szóló hangja kellemes zene talán fülünknek, mégsem szívlelik meg figyelmeztetéseiket, feddéseiket és bátorításaikat. A világ lelkülete megbénította őket. Isten szava ólommal telt fülekre és kemény, érzéketlen szívekre hullt. A gyülekezetek legyenek éberek és tevékenyek. Támogassák Krisztus szolgáit, segítsenek nekik a lélekmentésben. Ahol világosságban jár a gyülekezet, ott vidám és szívből fakadó válaszok csendülnek föl, ott hangzanak majd az örömteli dicséret szavai. (Testimonies, 5. kötet, 317-318. oldal)

   

Uram, tőled futnék, és rád lelek, majd megfordulok és kereslek, mert tőled elszakadni nem lehet, mert nélküled élni rettenet!

    

     Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam,
     mert nálad keres oltalmat a lelkem!
    
     Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat,
     míg elvonul a veszedelem.
     A felséges Istenhez kiáltok,
     Istenhez, aki mellém áll.
     Segítséget küld nekem a mennyből,
     elküldi szeretetét és hűségét.
     Magasztaljanak téged a mennyben,
     Istenem, dicsőítsenek az egész földön!
    
     Dicsőség az Atyának, a Fiúnak
     és a Szentléleknek,
     miképpen volt kezdetben, most és mindenkor,
     és mindörökkön-örökké. Ámen.
    
     Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam,
     mert nálad keres oltalmat a lelkem! (Zsolt 57)

    

          Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róm 8,38-39)

    

     Még sohasem láttam olyan szépet, mint azt a kis diakonisszatemetőt. Végre eljött a tavasz, és a Nap fénye kicsábított egy sétára. Csak a virágok illata és bólogató sárga színük vezette az utamat, amely a temetőbe vitt. Ott álltam, az apró keresztek és gondozott sírok parkjában, és végre nem rémített meg a halál.
     Azt mondják, az emberek a 20. század történelmének szörnyűségei miatt fordultak el az Istentől. Szívem és minden zsigerem azt kiáltja: ez hazugság! Hiszen itt gondozzák nővéreik sírját szeretetben és békességben azok az aszzonyok, akik mindkét világháború minden kínját megjárták; férjeiket, gyermekeiket, családjaikat elvesztve. Most mégis boldogság és megnyugvás ül az arcukon, mert az életüket Istennel élték le, mert már nem félnek sem a szenvedéstől, sem a haláltól.
     Most már én sem félek, mert láttam megnyugvásukat, és mert tudom, nincs halál, mert Krisztus legyőzte azt! Csak ülök és nézem a virágokat, és boldog vagyok a temetőben is, mert tudom, Uram, hogy te most is velem vagy!

    
          Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem,
     Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.
     (Ady Endre)
    

     Ő jön, a Vőlegény! Sion leányai, jöjjetek, a magasságból otthonotokba siet. Jön a Vőlegény, "ahogy egy őz, vagy egy fiatal szarvas igyekszik a dombokon át" (Énekek éneke 2,8-9).
     A menyegzői vacsorát hozza nektek. Ébredjetek, keljetek fel! Nézzétek, ott közeleg!
     Jöjj be hozzám, választott menyasszonyom! Öröktől fogva kiválasztottalak! "Mint pecsétet, úgy teszlek a szívemre, mint pecsétet, úgy teszlek a karomra" (Énekek éneke 8,6),
     és szomorú szemedet felvidítom. Felejtsd el, ó lélek a félelmet, a fájdalmat, amiket el kellett szenvedned. "Bal karom a fejed alatt, jobbommal átölellek téged" (Énekek éneke 8,3). (Bach:140. kantáta, 2., 5. tétel)

    

     Uram, megrémít a halál, és megrémít az élet, mert
     ember vagyok. Pedig tudom, nem kell félnem, mert te
     velem vagy. Mert te előttem jártál. Erősítsd meg a
     hitem, Uram, hogy az éltető táplálékként áradhasson
     szét bennem, hogy ezáltal nyugodt szívvel tekinthessek
     a jövő felé, hogy életem veled élhessem le. Benned
     bízom én, Megváltóm, mert tudom, hogy nem engeded,
     hogy elszakadjak tőled. Ámen.