ELMÉLKEDÉS

„…tanulmányozd éjjel-nappal…” (Józsué 1:8)
Kedves lelkipásztor, mondd csak, te csontsovány konyhafőnök vagy? Gyülekezetednek minden vasárnap egészséges ételt szolgálsz fel, ám te magad lelkileg éhen halsz? Hagytad, hogy a gyülekezet ügyes-bajos dolgainak intézése elrabolja az imaéleted és azt az időt, amit a Szentírás tanulmányozásával töltenél, hogy épülj belőle? A szolgálat egyik legnagyobb veszélye, hogy mindig csak adunk, de nem kapunk. Anyagi értelemben, ha több a kiadásod, mint a bevételed, az csődöt jelent. Ugyanez igaz lelki értelemben is. Amikor Józsué vette át Mózes helyét Izráel vezetésében, Isten háromszor mondta el neki ugyanazt a dolgot: „Légy erős és bátor!” (Józsué 1:6,7,9). Aztán elmagyarázta Józsuénak, honnan vehet erőt és bátorságot: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józsué 1:8). Figyeld meg ezeket a szavakat: „Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz”! Fontos feladatod van, amit az erőd és a sikered érdekében el kell végezned. Mi az? „…tanulmányozd [Isten Igéjét] éjjel-nappal…”! A tanulmányozás olyan, mint a kérődzés. A szarvasmarha kérődző állat. Megrágja a takarmányt, lenyeli, aztán visszaöklendezi, rág rajta még egy kicsit, és minden alkalommal valamivel többet nyer ki belőle. Rágódj Isten szavain! Gondolkozz rajta! Ha lelkileg egészséges akarsz lenni, tanulmányozd a Szentírást és elmélkedj rajta!

Sáfárság

„Adj számot a sáfárságodról!” (Lukács 16:2)

A bibliai sáfárság fogalmának megértéséhez a kulcs az, ha tisztázzuk a „tulajdon” kérdését. Az intéző nem tulajdonosa annak a birtoknak, amelyet igazgat, ezért úgy kell intéznie a dolgokat, hogy egyik szemével mindig azt nézze, hogy főnökének, a tulajdonosnak kedvére tegyen. Manapság ez az, ami irritál minket. Azt gondoljuk: „Az időm az enyém. A képességeim az enyémek, hogy a karrierem építésére használjam őket, mert kemény munkával én fejlesztettem őket. Ezek az én dolgaim, megvettem őket, megfizettem értük.” A Biblia azt mondja: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Korinthus 4:7). Minden jó dolog, amivel rendelkezel, Istentől kapott ajándék – próbáld ezt észben tartani! A jó sáfár, mint a bölcs befektető, három dolgot tesz: 1) A jövőbe tekint. Nem engedi, hogy azok befolyásolják vagy eltereljék, akik engednek mindent elveszni az azonnali örömért, és csak a pillanatnak élnek. 2) Fegyelmezett és türelmes. Rendületlen marad, hozzon az élet akár jót, akár rosszat, mert megérti, hogy: „…a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9). 3) Vállalja a kockázatot a gazdája javára. Nem ostoba kockázatokat, de megimádkozott, körültekintően átgondolt kockázatokat. Egyetlen befektető sem lehet teljesen biztos a pénzügyei jövőjét illetően, hiszen bármikor történhet valami drasztikus dolog, ami összeomláshoz vezethet. De van egy különbség: ha Isten életünkre vonatkozó tervét követjük, akkor, még ha el is veszítünk valamit itt a földön, sokkal többet nyerhetünk a mennyben.



„…megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.” (Máté 25:19)

A tálentumokról szóló híres példázatában Jézus rámutat két dologra az Istennek végzett sáfárságunkra vonatkozóan: 1) A gazda „kinek-kinek képessége szerint” adott tálentumot (Máté 25:15). Isten tudja, hogy mivel tudsz megbirkózni, ezért nem ad többet, ne is kérj tőle! Ő tudja, hogy mire hívott el téged. A gazda nem terhelte meg az egytálentumos embert öt tálentum felelősségével, sem fordítva. Ezzel nem azt mondom, hogy azok, akiknek több mindenük van, jobb sáfárok, vagy hogy azok, akiknek kevesebbük van, rossz intézők, hanem, hogy Isten mindannyiunkat jól ismer, és ennek az ismeretnek a birtokában jól tudja, hogyan bánjon velünk. Azért tehát nem kell felelned, amit Isten nem bízott rád, hanem valaki másnak adta. Csakis magadért vagy felelős. Bármit is bízott Isten a te irányításodra, tudta, hogy képes vagy kezelni azt. 2) „Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.” Lehet, hogy hosszú időnek tűnik, de Jézus újra el fog jönni! Nem gondolta meg magát, és nem változtatta meg a tervét. Először azért jött el, hogy megmentsen, másodszor azért jön, hogy uralkodjon – és megjutalmazza sáfárait. „Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel…? Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, munkában talál!” (Lukács 12:42-43). Ne fáradj bele, és ne engedd, hogy eltérítsenek! Tartsd a szemedet a jutalmon! Képzeld el, amikor a Gazda majd azt mondja neked: „Jól van!” Hiszen ezt szeretnéd hallani, nem igaz?



„Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21)

Jézus tálentumokról szóló példázatában az első két intéző jutalmat kapott azért, mert megsokszorozta azt, amit a gazda rábízott. Az első így szólt az urához: „nézd, másik öt talentumot nyertem” (Máté 25:20). Ha Isten ránk bíz valamit, nem zsinegeket húzgálva ül a mennyben, hogy irányítson minket, mint valami bábokat. Szabad választásunk van. Szabadon elronthatjuk az ügyeit, vagy akár a lehető legtöbbet hozhatjuk ki belőlük. Az első két szolga azt tette a gazda pénzével, amit az elvárt tőlük. Isten nekünk adja – de nekünk kell kezelnünk. Isten nem fogja helyettünk kezelni! Ez eléggé nyilvánvaló a harmadik szolga sorsából, aki ezt mondta: „…Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy… Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe…” (Máté 25:24-25). Olyan volt ő, mint azok, akik azt mondják: „Isten elvárásai túl magasak. Attól félek, ha igent mondok neki, túl sokat fog követelni tőlem. Inkább csak itt maradok az oldalvonalnál, ahol biztonságban vagyok.” Ez rossz sáfárság és még rosszabb teológia. Ne hagyd, hogy bárki is meggyőzzön arról, hogy nem vagy képes arra, amit Isten kíván tőled! Az ő kegyelme által képes vagy rá! Az első két szolga tisztában volt a gazda elvárásaival – tulajdonképpen ezt jelenti jó sáfárnak lenni. Tudjuk, hogy Isten mit vár tőlünk, mert leírta Igéjében, csak olvassuk el! A gazda parancsa azért számított, mert a sáfárok munkája fontos volt. Valódi felelősségük volt, és munkájukat hűségesen végezték. Nos, te hol állsz a hűség ranglistáján? Ha nem vagy benne biztos, vizsgáld meg magad!



„…ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thesszalonika 3:10)

Egy történetben egy nagyon szomorú kinézetű fickó jött a templomba. „Mi történt?” – kérdezte a lelkész. „Két héttel ezelőtt meghalt a nagybátyám, és rám hagyott 75 000 fontot. Aztán a múlt héten meghalt a nagynéném, és rám hagyott 50 000 fontot.” „Akkor miért ilyen szomorú?” – kérdezte a lelkész. „Mert ezen a héten senki sem halt meg” – felelte az. Vicces történet, csak egy baj van: a Biblia azt mondja, hogy az ember „dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek” (Efézus 4:28). Az első feladat, amit Isten Ádámra bízott, az volt, hogy őrizze és művelje a kertet, hogy az gyümölcsöző legyen. Még abban a tökéletes környezetben is volt Ádámnak elvégzendő munkája. Ha jó sáfár akarsz lenni, és gyarapítani akarod a gazdád pénzét, akkor termelő munkába kell fognod. Ahhoz, hogy valamit tovább tudj adni, kell, hogy legyen valamennyi felesleged. Ez a probléma a szerencsejátékkal: a munka nem helyettesíthető a szerencsével. Nem az a dolgod, hogy olyan embereken segíts, akik nem akarnak dolgozni. Tony Evans írja: „A jó sáfár nem azon töpreng, hogy mikor kap egy szeletet a tortából alamizsnaként, a jó sáfár tortákat süt, élvezi munkája eredményét, és amije van, azt megosztja másokkal.” Vannak emberek, akik megkérdőjelezik a befektetést, mert nem illik bele a munkáról alkotott elképzeléseikbe. Nos, Isten azt mondta Ádámnak, hogy vessen. A vetés is befektetés az aratás reményében. Az első bűneset óta van az, hogy megpróbálunk módszereket találni a becsületes termelőmunka elkerülésére. A munkád része a sáfárságodnak. Úgy végzed, mintha Isten lenne a munkaadód? Merthogy Ő az!

Tedd Jézust életed Urává!

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve.” (Galata 2:20)

Pál azt írja: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve…” Ezek a szavak éppen olyan vonzóak testies gondolkodásunk számára, mint a gyökérkezelés. De Isten országa csak akkor tud eljönni, és akarata csak akkor megy végbe bennünk, ha énünk „keresztre van feszítve”. Életed melyik területén hallod a kalapácsütéseket? Ezek azok a területek, melyeket még nem adtunk át; azok, amelyek a legtöbb gondot okozzák neked, nem igaz?

Pál így írja le a küzdelmet a test és a lélek között, mellyel naponként szembesülünk: „Azok körében, akik Krisztushoz tartoznak, mindent, ami arról szól, hogy a magunk útját járjuk, és gondolkodás nélkül beveszünk mindent, amit más szükségesnek tart, végérvényesen elpusztítanak – keresztre feszítenek. Mivel ez az az életmód, amit választottunk, a Lélek élete, legyen gondunk rá, hogy ez ne csupán egy eszme legyen a fejünkben, vagy egy érzés a szívünkben, hanem dolgozzuk ki ennek a megélését a legapróbb részletekig…” (Galata 5:24-25 TM) Mit jelent „Krisztussal együtt megfeszítve” lenni? Ruth Calkin azt írja Tell Me Again, Lord, I Forget [Mondd el újra, Uram, elfelejtettem!] című könyvében: „Először azt kértem, Uram, hogy állj ki mellettem. A zsoltárossal együtt így imádkoztam: ’Az Úr velem van… védd meg a jogaimat, Uram!’. De minden kérlelésem ellenére verítékben fürödve feküdtem a sötétben, míg teljes megadással így nem kiáltottam: ’Ne állj ki mellettem, Uram, csak végy a kezedbe!’ – és egyszerre reggel lett.” Állítólag egy napon, amikor kopogtak Luther Márton ajtaján, és egy férfi megkérdezte: „Itt lakik Dr. Luther Márton?”, Luther így felelt: „Nem. Ő meghalt. Itt Krisztus lakik.” A jogaid, az éned és a komfortérzeted többé nem számít. Azt kérdezed, akkor mi számít? Meghalni önmagunknak, és Jézust tenni életünk urává!