Alázat...

URam! Add, hogy el tudjam fogadni akaratodat, s ne a magam erejében, hanem a Tiedben bizakodjam! Ámen



Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
1 Pt 5,6

Az erkölcsi gyengék mindenkori túlélési stratégiája, hogy alázatosan beletagozódnak a hatalmi hierarchiába... Az evangéliumokban, az apostoloknál azt olvashatjuk, hogy a "megszentülés" csak Isten ereje, szeretete által lehetséges. Manapság, ha valaki nem a "domináns ember" pozícióban láttatja magát - nem baj, ha nem az, csak annak látszódjék, hogy ő meghatározó "valaki" -, akkor gyenge, akkor egy senki, egy 'lúzer'. Aki pedig lúzer, az védtelen, az céltáblája a többiek lekicsinylésének. Éppen ezért az alázat szó igen rossz csengésű, elhordozhatatlannak tűnő fogalom a mai siker-centrikus világban.

Péter apostol arra tanít, hogy ne alázatoskodjunk - egy-egy csábító érdek-előnyre pislogva - , hanem legyünk alázatosak, de nem emberek, hanem Isten előtt! Aki Isten előtt alázatos, az embertársaihoz emberséges, de aki nem féli még az Istent sem... az könnyen önigazságának rabjává válik, s céljai érdekében hamar érzéketlenné, embertelenné formálódik.

Van egy régi közmondás: "Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik." Azaz, ha valaki javíthatatlanul szembe-megy a jó rendnek, ha nem veszi figyelembe az összefüggéseket, ha nem akar számolni a következményekkel... a következmények egyszer úgy is utolérik! Isten pedagógiájában ez úgy működik, hogy Ő mielőtt ítéletet tart, s megrázza az élet fáját, megengedi az embernek, hogy arra jó magasan felmásszon. Akinek nincs elég bölcsessége/alázata, az nem tudja, hol a határ, s a fa tetején is úgy ugrál a vékony gallyakon, mintha azok erős ágak lennének...

A jézusi "életmodell" nem a gyengeség, a tutyi-mutyiság álcája, hanem az erőnek, a szeretetnek, s a józanságnak a lelkisége, mely akkor nyilvánul meg, ha az ember képes a hétköznapokban is ráhagyatkozni Istenre. "Emberből vagyunk", korlátokkal, véges türelemmel. Egyedül az isteni szeretet az, mely mindent eltűr, de az igazságtalanságot még Ő sem hagyja következmények nélkül, mert a bűn következménye a büntetés.

"Annak idején". No, de, mikor is? Majd csak az odaátban? Isten mindenkinek megfizet mindenért, részben már itt a földi életben is, hiszen aki csak magának él, magának akarja megszerezni az egész világot, hiába is birtokolja, lelkében kárt vall. Isten ugyanis csodálatos bölcsességében úgy teremtette meg ezt a világot, hogy annak igazán akkor tud örülni az ember, ha azt nem magának tartja meg, hanem megosztja másokkal, s így együtt örülnek...

Fény...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm a fényt, ami által láthatok és érezhetek. Köszönöm, hogy kegyelmed által az Élet részese lehetek. Adj világosságot lelkemben és szívemben, hogy minden hajnalban dicsérni tudjam a Te csodálatos Nevedet! Ámen




Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek.
Zsolt 84,12a

A Nap a fény és melegség égiteste, az élet forrása, látszólagos Föld körüli útja az évezredek folyamán az élet, a halál és az újjászületés jelképévé avatta. A régiek úgy hitték "halhatatlan égitest", hiszen minden reggel felkel és minden este alászáll. Az ókorban éppen ezért számos istenséget azonosítottak a Nappal.

A Biblia is számos helyen von párhuzamot Isten, ill. Krisztus és a Nap között. A Nap Isten dicsőségének legfőbb természeti kifejezője: "Az ég büszkesége a fényes boltozat, az Úr dicsősége ragyog fenn az égen"(Sir 43,1). A világbíró és feltámadó Krisztust pedig "az Igazság Napjá"-nak (Sol Justitiae) és - antik hagyományként - "Legyőzhetetlen Nap"-nak (Sol Invictus) is nevezték. Krisztus halálát és alászállását a lelkek alvilágába a naplementéhez, a sírban eltöltött idejét a Nap éjszakai útjához, feltámadását a napkeltéhez hasonlították. Érdemes megjegyezni, hogy a a gótikus székesegyházak homlokzatán látható hatalmas rózsaablakot (rózsa=Krisztus-szimbólum!) Napként és Krisztusként értelmezték. Szintén említésre méltó, hogy egyes misztikusok is a Napot Istennel "azonosították", s így: A Napot az Atyaistennek feleltetik meg, világosságát a Fiúnak, és melegét a Szentléleknek.

És a pajzs? A mai ember csúcstechnológiás rakéta-elhárító-rendszerekre vagy computeres vírusirtó-programokra gondol e szó hallatán, de az antikvitásban a pajzs a harci erény jele. Történelemórán megtanultuk a spártaiak mondását: "Ezzel vagy ezen!", amely szerint a harcból vagy "pajzzsal", azaz győztesen vagy "pajzson", azaz hősi halottként kell visszatérnie a katonának. Ha valaki a pajzsát eldobta, az bizony nemcsak személyes védelmét adta fel, de abban a pillanatban erkölcsileg is halottá vált, hiszen a hitét/becsületét adta fel ezzel...

A ma embere másként tekint a Napra, a városi/modern, mesterséges fényben élő ember sokszor nem is látja, s akinek ninccs kapcsolata a "természetessel", az hajlamos természetellenesen gondolkodni! Pedig a Nap járása most is ritmust ad az embernek - szenvedünk is az óra-átállít(gat)ások miatt eleget(!) -, átírni tehát a JóIsten Napban is megmutatkozó hatalmát még a tudomány-hitű modern embernek sem sikerült...

S hogyan vélekedik a hívő ember a Napról? Isten teremtő hatalmának nagyságát, az atomhasadások szintjén is megtapasztalható szép rendjét látja benne, s persze a "csodát" is, hogy életet teremtő, világfenntartó hatalmát a Mindenható tulajdonképpen a fényre, a világosságra "alapozta". Mintha az ÚRIsten azt akarta volna mondani ezzel is: az Élet a Fényben, azaz Bennem és Általam van... Ugyanakkor a hívő ember azt is sokszor megtapasztalta, hogy menedéke, pajzsa, védelme csakis az Örökkévaló Krisztusban megjelent kegyelme lehet...

Isten-felfogásunk...

A mai nap imádsága:
Uram! Végtelen Isten vagy... s ezt nem is értem... végességem okán, hogyan is érthetném? MIndenható Istenem, kérlek, adj nekem bizodalmas szívet Tebenned, hogy megértsem és megéljem teremtői akaratodat, s lelkemnek békességét Általad megtalálhassam! Ámen


Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? Áldásra kaptam parancsot, s ha ő áld, meg nem másíthatom.
4 Móz 23,19-20

Amióta ember az ember, gondolkodik, elmélkedik, meditál Teremtőjén. Szeretne választ kapni arra, kicsoda az Isten? Ma reggeli igénk Bálák király és Bálám próféta párbeszédéből két mondat csupán, de magában foglalja az Isten-felfogás lényegét: azaz Istent könnyebb megfogalmazni és megérteni, ha úgy igyekezünk megformálni a választ, hogy Ő mi nem. Ő nem ember... Persze, hogy nem az - azért Isten(!), de mégsem ilyen egyszerű.

Isten nem sír, nem nevet, nem örül - illetve ha ezeket a szavakat használjuk,akkor ezek nem fejezik ki az Isten valóságát, legfeljebb jelzik istenségének emberfelőli (nekünk)-határát. Hiszen Ő úgy sír, hogy közben nevet is, s úgy is tud örülni, hogy közben bánkódik... Mert Isten az Isten: Ő egyben a kezdet, meg a vég is... Lám, szavaink elégtelensége jelzi, milyen hatalmas a Mindenható, s milyen kicsinyek vagyunk mi, teremtmények! Az, hogy megismerhetővé vált az Örökkévaló a mi véges időnkben, az maga az evangélium. A jó hír az, hogy bár nem foghatjuk fel, nem fogadhatjuk be törékeny, születés és halál közé beszorított véges létünkbe a Végtelen Istent - és ennek ellenére a "kegyelem dimenziójában" mégis! A keresztény világ eredeti üzenet a világnak, hogy az Isten megismerésének egyetlen járható útja a szeretet... Minden elmúlik, ez az egyetlen, ami megmarad, s ez az egyetlen, ami összeköti az ember világát az Isten világával.

Alapvető emberi tulajdonságunk, hogy mondunk valamit, s nem tudjuk tartani. Ennek elsődleges oka, hogy amink van - létünk korlátozott készsége/tehetsége a világ és önmagunk formálására - azt is csak kaptuk. Odaföntről. Így aztán, ha Isten nélkül ígérünk, gyakran csak ígérgetés lesz belőle, ha Isten nélkül akarjuk felfedni az igazságot, akkor csak egy részére derül fény, s ha "híjja van" az igazságnak, akkor az nem teljes, azaz nyugodtan nevezhetjük hazugságnak, mert "emberi" csupán.

Isten-fel/megismerésünkkel kapcsolatban az egyik legfontosabb üzenet ez: Mindannyian áldásra kaptunk elhívást/parancsot! Bárhogyan is alakul az életünk, ha az áldást keressük, ha áldásért küzdünk, ha áldásért szolgálunk, akkor megtaláltuk életünk ama dimenzióját, amelynek kiteljesedésért jöttünk/küldtek le minket ide a Földre... Eszközeivé válhatunk Isten jóságának, gondviselésének, s végességünk beleoltódva a Végtelen Istenbe, elnyeri valóban emberléti, istenes értelmét. Élet-örömünket az adja, hogy tudjuk: Küzdelmeink, szorongató kihívásaink közepette "Krisztusban" békességet találunk szívünkben-lelkünkben, mert nap mint nap élhetjük a csodát: ott vagyunk Isten tenyérén...

Következmények...

A mai nap imádsága:
URam! Eltértünk akaratodtól, s a szeretet hatalma helyett az önzés uralmát választottuk. Vétkeink, bűneink és mulasztásaink miatt megérdemeljük büntetésedet, de URam, ha lehetséges, súlyos hibáink következményeit Krisztus érdeméért, hárítsd el rólunk! Ámen


Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem;
1 Móz 6,5-7a

Ha ezt a bibliai "beszámolót" megnézzük, sajnos el/ki kell mondanunk: Isten nem túl jó véleménnyel volt az emberiségről! Úgy néz ki, hogy az emberi közösség a kezdetek óta magában hordozza a saját kipusztulásának lehetőségét. Lehetett-e ennek az oka a vallás, a rosszul értelmezett Isten-fogalom? Miért ne!? Amennyire ismerjük írott történelmünket, abban szinte minden a vallástól függött. Meghatározta a gazdasági életet, a tudományt, az erkölcsi életet minden bizonnyal, ami aztán mindenre, az egész életre hatással vol. Biblikus tény, hogy az első gyilkosság (ráadásul egy testvérgyilkosság: Káin és Ábel esete) oka a vallás hibás értelmezéséből fakadt - Káin áldozatára Isten "nem tekintett le", s ezért ő iszonyatos haragra gerjedt... majd ölt.

A mi zsidó-keresztény gyökerű kultúrkörünkben az özönvíz/Noé története az egyik legismertebb ószövetségi történet. A Biblia kronológiája szerint az Özönvíz Kr. e. 2370-ben kezdődött. A bibliakritikusok véleménye szerint a Genezisben elbeszélt történet két egymástól független elbeszélésen alapszik és a mai ismert verzió végleges formája csak a Kr.előtti 5. században alakult ki. Annyi bizonyos, hogy a történet alapja jóval korábban az ún. Gilgames-történetek tábláin (Kr.e. 2100-2000) is szerepel, amely a sumér, majd az arra épülő akkád kultúra lenyomata. A térség más népeinek mondái között azonban ugyanúgy jelen van az özönvíz-mítosz, ahogyan távoli, tengerentúli népek hagyományaiban, mondhatni, ez az őstörténet egyetemes része a világ kultúrtörténetének...

Mi ebből a tanulság? Elsősorban az, hogy az ilyen globális méretű változás(ok?) - nevezhetjük nyugodtan civilizációs katasztrófá(k)nak is - történelmünkben már korábban is bekövetkez(het)tek. A mai világban vajon nem azt üzeni ez az őstörténet számunkra, hogy el kellene gondolkodnunk életünk kilátásain? Ha egymás ellen (kontraegzisztensen!) élünk, magunkban hordozzuk az önpusztítás csíráját! Sajnos erről szól életünk... Ha Istent keresnénk, akkor megtanulhatunk valamit Tőle, s a Bibliából: hogyan élhetünk felebarátaink javára, miközben a mi életünk minősége is javul.

Amikor Noé, a bárkát építi, nagy közöny veszi körül. Az emberek tréfálkoznak vele, és nem veszik komolyan figyelmeztetését. Ennek oka - a Biblia szerint -, hogy életfelfogásuk életellenes, vagyis kontraegzisztens lett. Ez a felfogás sajnos mai világunkat is veszélyezteti. Az újszövetség szerint Jézus azt mondja, az emberek majd semmit sem fognak észre venni a világ borzalmaiból az önzés miatt, mielőtt bekövetkezne egy hasonló (végidős?) esemény. Újra megismétlődik tehát, hogy az ember önmaga ellenségévé válik?

A választ nem tudjuk, de aki egy kicsit is belegondol a Gondviselő Isten teremtésbeli akaratába - az olvashat azokból a korunkat jellemző eseményekből, melyek jelek is egyben, hiszen jelzik fejlődésünk irányát. Beszélnek ugyan az egységről, mindazonáltal mégis a különbség erősödik ember és ember között. Noé bárkájának történetéből azonban nyilvánvaló: csak együtt menekülhetünk meg...

Mennyország...

A mai nap imádsága:
Uram! Te látod, hogy olykor nem értjük ennek a világnak a folyását, s nemegyszer megbicsaklik a hitünk is, mert nem értjük, miért vagyunk olyanok, amilyenek? Miért viszonozzuk jóságodat szeretetlenséggel, s miért válaszolunk hívásaidra hitetlenséggel? Istenem téríts magadhoz, amikor elhajlik életem Tőled és végtelen szereteteddel ölelj magadhoz, hogy álmaim Tebenned valóra válhassanak! Ámen


Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."
Mk 10,15

"Ilyeneké a mennyek országa!" - mondja Jézus, miközben a gyermekekre mutat, s megáldja őket. A Mester nem kegyes felnőttekre mutat, nem mondja egyetlen buzgó farizeusnak sem: "Csak így tovább barátom! Mindjárt eléred a a belépő szintet a mennyországban!" Az Emberfia Isten országát gyermekek közösségéhez hasonlítja... De miért is?

Először is a gyermek - ha kap valamit - nem azért kapja, mert már letett valami "nagyot az elvárások asztalára". A gyermekek ajándékaikat nem a teljesítményeikért kapják, s nem is azért, hogy a távoli jövőben majd viszonozzák ajándékozóiknak egykori nagylelkűségét, egyszerűen azért kapják az ajándékokat, mert szüleik, nagyszüleik szeretik őket. A gyermekek pedig őszintén fogadják ezeket a szeretet-megnyilvánulásokat. A gyermekeknek azonban nemcsak karácsonykor vagy születésnapokon van szükségük ilyen élményekre, hanem minden nap! Ezért minél nagyobbacskák, annál inkább kívánják, hogy szüleik megértően szeressék őket, azaz necsak fröccsentett műanyagokkal halmozzák el őket "jó szüleik" egy-egy jeles napon, hanem biztonságot, elrejtettséget nyújtó szeretetközösséget tapasztalhassanak szüleiknél. (Valljuk meg, ritka az ilyen családi közösség, de ha sikeredik, akkor az maga a földi mennyország...)

A gyermek őszintén fogadja, amit kap, s a maga módján hálás is érte. A gyermek azonban akkor válik igazán emberré, ha közösségben nőhet fel... Sajnos manapság egyre ritkábbak a "normális" közösségek, kétségbeesett szülők olykor nem is tudják mit tegyenek: "Melyik óvodába, melyik iskolába tegyem/küldjem gyermekemet?" Mert ha érzelmi deficittel indul el egy gyermek a felnőttéválás útján, akkor - Hála Istennek azért vannak olykor kivételek - bizony nagy valószínűséggel életének valamelyik szakaszában kiütközik "megörökölt abnormalitása".

A "normalitást" mindig az Isten adja, Jézus önfeláldozó szeretete pedig mindenben irányt szab. Elméletek és mézes ígéretek korát éljük, de hogy kinek az élete hová fut, hogy ki milyen gyümölcsöt terem a maga helyén, az még modern korunkban is csak jóval később derül ki... A Mester azt mondja: "Gyümölcseikről ismeritek meg őket!" -, de azért más jelekből is olvashatunk, sőt használhatjuk a józan eszünket is! Ha egy növényke mindig árnyékban van, akkor annak fejlődése korlátozott, de ha elegendő napfényt kap, akkor a picinyke mustármagból is óriási fa terebélyesedik ki... Ezért fontos, hogy gyermekeinket, a jövő generációját megfelelő mennyiségben érjék Isten szeretetének sugarai. Mi Napokká soha nem válhatunk, de istenes életünkkel tükrözhetjük Gondviselő Mennyei Atyánk szeretet-melegét! Ha ezt megtesszük, akkor nemcsak gyermekeinknek biztosítottuk boldog gyermekkorukat - melyben álmodhatják önmagukat és a világot -, de tisztességgel felkészítettük őket az életre is, melyben megtalálhatják majd egyszer ők is életük értelmét, hogy ti.: kiegyensúlyozott felnőttként valóra váltsák a nekik adatott kegyelem szerint az Isten álmait...

Törvények...

A mai nap imádsága:
Uram! Segíts meg, hogy törvényeid szerint élhessek, s Krisztusért magam is az élet szolgálatában megállhassak!
Ámen

Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él azzal.
1 Tim 1,8

Az emberek elfogadják a törvényeket, még akkor is, ha azok rosszak. Teszik ezt azért, mert jobban szeretik a kiszámítható rosszat, mint a bizonytalanságot. Amióta azonban a törvény fő célja nem a közösség, s benne az egyén jogainak, hanem a dolgok különleges védelme, az emberek már nem bíznak a törvényben, s nem is tisztelik azt. Hiába az agyonszabályozott társadalmi viszony, valahogyan mégsem akar javulni a helyzet. Naponta hallunk önbíráskodásokról, egyre brutálisabb rablótámadásokról, s ami a legelszomorítóbb, a fiatalkorúak, a nem büntethetőek aránya egyre nagyobb. Ne vigasztaljon senkit, hogy a világ fejlettebb nyugati felében sincs ez másképpen...

Pál azonban nem az emberi törvényről, hanem az Istentől kapottról szól. Az Isten törvénye - akár közösségről, akár egyénről van szó - az életet védi. A tízparancsolatból csak egy, a tizedik védi a dolgot, a "Ne kívánd...!"-al. A törvény valóban jó, ha valaki törvényszerűen él azzal. Ha valaki az Isten törvényeinek megtartása helyet azok kijátszására törekszik, az önmaga törvénytelenségének áldozatává válik - ha nem is rögtön, csak idővel -, de az idő csak számunkra annyira fontos, az Isten egészen másképpen "látja" azt: "Egy nap előtted olyan, mint ezer esztendő."

De mit is akar az Isten törvénye? Elsősorban azt, hogy tiszteljük az életet, a fogantatástól a halálig. Ha egy társadalom csak "dolognak", lehetőségnek tartja a magzati életet, s nem teljes embernek, ha egy társadalom az öregjeit már csak inproduktív tehernek látja, akkor az a társadalom meghasonlott önmagával, s végérvényesen kipusztul a történelem színpadáról... Csak a vak nem látja, hogy mi történik a keresztény világgal! Ebben nem az Isten, nem is a globalizáció, hanem elsősorban a jóléti világban megkövesedett szív az oka mindennek. Amikor India Angliától függetlenné vált, akkor egy fantasztikus ember - Mahatma Gandhi - egész Indiát felszólította az erőszakmentességre, s arra, hogy ne hordjon senki angol posztót, hanem a maguk szőtte szárit - A szári ősi, tradicionális indiai népviselet . Ez egy kb. 6,5 méter hosszú, több, mint egy méter széles gyönyörű mintás anyag, melyet az asszonyok maguk köré csavarva viselnek. Hasonló a férfi viselet is, ez többnyire fehér. - Vajon ma hány nemzet lenne képes lemondani a komfortjáról, hogy megtalálja újra a saját, s örök emberi értékeit? India megtette ezt a múlt század 20-as, 30-as éveiben, s mára a 21. század sikernemzetévé - a kínaiak mellett -vált.

A törvényt, amit Isten teremtett senki nem kerülheti meg, s nem játszhatja ki büntetlenül. Aki igyekszik megtartani, azt a törvény megtartja, s hordozza egy életen át. Az Istennek való engedelmesség - az Ő törvényein keresztül -, az élet alapja. Ha minden igyekezetünkkel többnyire képesek vagyunk betartani az Ő örök rendelkezéseit, akkor rádöbbenünk, hogy tulajdonképpen ez maga a kegyelem, a Krisztusban visszakapott istenképű élet.

A FEJLŐDÉSRE TÖREKEDJ, NE A TÖKÉLETESSÉGRE!

„…Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt…” (Filippi 3:1)

Van valami fogalmad arról, hogy azok az emberek, akiket csodálsz, hányszor tévedtek, hányszor volt csak félig igazuk, hányszor jártak nagyon közel, mielőtt tényleg elérték volna, amire törekedtek? A hibák elkövetése nem épp örömteli, de elkerülhetetlen része a fejlődésnek. Ezért mondja Pál: „Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít” (Filippi 3:1). Megértette, hogy ahhoz, hogy valamit jól tudjunk csinálni, újra meg újra hallanunk kell, és újra meg újra tennünk kell.

Ne hasonlítgasd magad másokhoz! A Biblia azt mondja: „…azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekszenek” (2Korinthus 10:12 Károli). Van, akinek öt talentum adatott, akinek kettő, és van, akinek egy. A talentumaid, nem pedig a vágyálmaid határozzák meg, hogy mire leszel képes. Az egytalentumos emberek, akik a legtöbbet hozták ki abból, amit kaptak, ugyanazt a „Jól van…”-t fogják hallani, mint az öttalentumosok. Csak az fog bajba kerülni, aki nem merte vállalni a kockázatot; legnagyobb hibája, hogy nem mert hibázni! Dr. John Maxwell mondja: „A teljesítményed attól függ, mennyire kötelezted el magad a gyakorlásra. A következet jó gyakorlás vezet el a folyamatos sikerekhez. Ez mélyíti el a tudásod. A bölcs emberek megértik ezt, és kifejlesztik magukban az erre irányuló fegyelmet.” Ha össze akarod gyűjteni, hogy mi emeli ki a legsikeresebb embereket a tömegből, három szóval foglalhatod össze: egy kicsivel többet. A sikeres emberek megteszik, amit elvárnak tőlük – és még egy kicsivel többet. Mai ige számodra ez – törekedj a fejlődésre, ne a tökéletességre!

Harc az önzés ellen

„Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét!” (1Korinthus 10:24)

Isten országának polgáraiként mi más értékrend szerint élünk. „Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét!” De legyünk őszinték: ezt nagyon nehéz tenni, és könnyű elfelejteni, mert az önzés ellen naponta fel kell vennünk a harcot.

Amikor Jézus szörnyű fájdalmak között függött a kereszten, volt ideje egy elítélt bűnöző számára, aki mellette fügött (Lukács 23:39-43). Amikor Istvánt halálra kövezték, imádkozott azokért, akik megölték, azt kérve Istentől, hogy ne rója fel nekik ezt a bűnt (ApCsel 7:59-60). Bár Pált és Szilászt megverték és igazságtalanul bebörtönözték, ők megragadták az alkalmat, hogy szolgáljanak a börtönőrük felé. Még azután is, hogy Isten egy hatalmas földrengést támasztott, amely elszakította láncaikat és kinyitotta a börtönajtókat, ők ott maradtak pusztán azért, hogy szolgáljanak fogvatartójuk felé. Milyen nagy lehetett a kísértés, hogy elszökjenek, amíg lehetőség van rá. Milyen könnyű lett volna magukkal törődni, és nem aggódni mások miatt. De szeretetteljes cselekedetük arra indította a börtönőrt, hogy megkérdezze, hogyan üdvözülhet. Végül őt és egész családját megnyerték Krisztusnak (ApCsel 16:25-34).

Amikor elkezdünk csatát nyerni az önzés ellen és szeretetben járni, arra felfigyelnek mások. Sohasem nyerhetjük meg a világot, ha olyanok vagyunk, mint ők. Íme tehát egy kérdés, amelyre válaszolnod kell: A szeretteid közül hányan ismerhetnék meg Jézust, ha te őszinte szeretetet mutatnál feléjük közömbösség, ítélkezés vagy elutasítás helyett? Itt az ideje, hogy kiderítsd!

Idő – hozd ki belőle a legtöbbet!

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90:12)

Napjaink olyanok, mint a szabvány méretű bőröndök, egyesek mégis több mindent tudnak beletenni, mint mások. Azért van ez, mert ők tudják, mit pakoljanak be. Mindenki huszonnégy órát kap, de nem mindenki kapja ugyanazt érte. Az igazság az, hogy nem az idődet osztod be, hanem az életedet. Az időt nem tarthatjuk irányításunk alatt, az idő halad, bármit is teszel. Senki sem tud – bármilyen agyafúrt is – félretenni másodperceket egyik nap, hogy másnap használja fel őket. Egyetlen tudós sem képes új perceket létrehozni. Lehet valaki a világ leggazdagabb üzletembere, mégsem tud teljes vagyonán sem további órákat venni a napjához. Az emberek azt szokták mondani, hogy megpróbálnak „időt találni” erre vagy arra, de fel kellene hagyniuk a kereséssel – nincsenek extra órák elfekvőben itt-ott. Huszonnégy óra a legtöbb, amit bármelyikünk is kaphat. A bölcs emberek megértik, hogy az idő a legértékesebb árucikk, ezért tudják, hogy mire megy el. Folyamatosan kiértékelik, hogyan töltik idejüket, és megkérdezik maguktól: „A lehető legjobban használtam fel az időmet?”. Charles Spezzano írja What To Do Between Birth and Death: The Art of Growing Up [Mit tegyünk a születés és a halál között: a felnőtté válás művészete] című könyvében: „A dolgokért valójában nem pénzzel fizetünk, hanem az időnkkel. Azt mondjuk: »Öt év alatt elég pénzt tudok félretenni arra, hogy megvegyem azt a nyaralót, amit szeretnénk. Aztán majd lelassítok.«. Ez azt jelenti, hogy az a ház öt évedbe fog kerülni, felnőtt életed egy tizenkettedébe. Váltsd át a ház, az autó vagy bármi más pénzbeli értékét időre, és látni fogod, vajon tényleg megérte-e.”

3 lépés a szellemi növekedéshez

"Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad" (János 12:24 - az Egyszerű fordítás szerint).


Amikor az Istennel való járásodra gondolsz, vannak olyan napok, amikor talán ezen tűnődsz: "Miért ilyen nehéz ez? Még mindig rengeteg problémával küzdök, mikor lesz végre minden rendben?"

Pásztorként az utam során megtanultam, hogy a szellemi növekedés sokszor olyan, mint amit a természetben látunk - a legjobb gyümölcs lassan érlelődik meg. János 12:24-ben Jézus azt mondja: "Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad" (János 12:24 - egyszerű fordítás szerint).

A probléma az, hogy hajlamosak vagyunk a türelmetlenségre, ezért kiássuk a magot, hogy megnézzük hogy áll a gyümölcs fejlődése, és ez lassítja a növekedésünket. Ha nem látsz annyi gyümölcsöt, mint amennyit szeretnél, ne ess kétségbe! A növekedés időbe telik.

Beszéljünk róla!

Próbáld ki ezeket a lépéseket a szellemi növekedésed érdekében:

* Tápláld a növekedést Isten Igéjével - Tudom, hogy eddig is tetted ezt, de amikor Isten ígéreteit olvasod újra és újra, ez segít emlékezned arra, hogy Ő munkálkodik, még akkor is, ha nem látod Őt dolgozni: "A hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés" (Zsidók 11:1).
* Működj együtt Istennel, ahogy megmetsz téged - Dicsérd Istent a munkájáért, amit az életedben tesz, és emlékezz rá, hogy: "..termő vesszőimet viszont megmetszi és megtisztítja, hogy még bőségesebb és jobb termést hozzanak" (János 15:2 b - az egyszerű fordítás szerint).
* Imádkozd végig a "gyümölcs-listát" - Imádkozd végig a Galata 5:22-23-ban lévő "gyümölcs-listát". Az új fordítású Bibliában így olvasható ez: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, és mértéktartás. Kérd Istent, hogy segítsen, hogy ez a gyümölcs növekedhessen az életedben.

Az Isten szerinti célokat a szeretet motiválja

"Törekedjetek a szeretetre;"1Kor.14,1

Istent jobban érdekli az, hogy miért teszed azt, amit teszel, mint az, amit teszel. Az Isteni célokat - azokat a célokat, amelyeket Isten megáld - a szeretet kell, hogy motiválja.

Az embereket sok minden motiválhatja, amikor kitűzik a céljaikat - a kortársak nyomása, bűn, kapzsiság, materializmus, bosszú, büszkeség, irígység vagy féltékenység. Isten csak azokat a célokat áldja meg, amelyeket a szeretet motivál.

A Biblia azt mondja, hogy minden, amit tesztek, azt szeretettel tegyétek. Tehát, minden cél, amelyet magad elé állítasz, az Isten dicsőségét kell, hogy szolgálja és minden cél mögötti motiváció a szeretet kell legyen. Erről így ír a Biblia: "Minden dolgotok szeretetben menjen végbe." 1Kor.16,14

A szeretet, amely motivál minket, lehet a mi szeretetünk Jézus iránt vagy más emberek iránt is. Ez az úgy nevezett Nagy Parancsolat: Szeresd az Urat teljes szívedből és felebarátodat, mint magadat. Amikor egy cél arra indít téged, hogy jobban szeresd az Urat, vagy más embereket, akkor az Úr ott lesz a célod mögött.

A Biblia azt mondja: " Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk és az Ő szeretete lett teljessé bennünk. " 1Ján. 4,12

Máskülönben, ha a céljaidat szeretet nélkül tűzöd ki magad elé, akkor az emberek eszközökké válnak az életedben, és már nem emberi lényekként fogod látni őket, hanem a terved részeivé válnak és ez visszatart téged attól, hogy szeretni tanulj. Isten azt akarja, hogy úgy töltsük az időnket a földön, hogy megtanuljuk hogyan kell Őt és másokat szeretni.

Használd fel küzdelmeidet, hogy megerősödj hitedben

"Most, hogy a legrosszabb véget ért, örömmel jelenthetjük, hogy tiszta lelkiismerettel és hittel kerültünk ki belőle, és szembenézhetünk a világgal - s ami fontosabb - veletek, emelt fővel. De ez semmiképp sem a mi lépteinknek köszönhető. Isten volt az, aki megtartott minket figyelmünket rá irányítva, feltétel nélkül." (angolról fordítva, 2Kor 1,12 MSG)




Ahhoz, hogy túljuss mindazon, amin most mész keresztül, segít, ha arra összpontosítasz, hogy ki Isten - arra, hogy az Ő természete nem változik. Tekintet nélkül a körülményeidre és, hogy hogy érzed magad, kapaszkodj abba a tudatba, hogy Isten természete változatlan.

A körülményeid nem változtathatják meg Isten természetét. Isten kegyelme még mindig tart, Ő még mindig érted van, még ha nem is érzed úgy.

Jusson eszedbe mindaz, ami Istenre nézve örökérvényű igazság: Ő jó, Ő szeret téged, Ő veled van, Ő tudja, min mész keresztül, Ő törődik veled, és terve van az életedre nézve.

Raymond Edman mondta egyszer: "A sötétségben sose kételkedj abban, amit Isten mondott a világosságban."

Beszéljünk róla!
Mit mondott neked Isten a világosságban, amit most kétségbe vonsz a sötétségben?
Miért kételkedsz most Istenben?
Mondd ki ezt az igazságot: A körülményeid nem változtathatják meg Isten természetét.

Ne aggódj, légy egészséges!

"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg." (Ézs 43,2)


Mikor stresszes az életed, három alapvető dolog közül választhatsz: aggódsz, nem veszel tudomást a stresszről vagy lazítasz és bízol Istenben.

A zsoltáros azt mondja a Bibliában: "Így szóltam magamhoz, légy nyugodt, mert vigyáz rád az Úr." (Zsolt 116,7 NCV fordítás) Nem bízhatsz Istenben és aggódhatsz ugyanakkor.

Ez az igazi lelki bölcsesség nemcsak Istentől való, de bölcs dolog egészségedet illetően is. A Biblia a Példabeszédek könyvében azt mondja, a békés szív egészséges szív. "A nyugodt szív életet ad a testnek, de a rosszindulat rothasztja a csontokat." (Péld 14,30 NIV fordítás)

Nem csak az rombolja az egészségedet, amit eszel - hanem az is, ami téged eszik! Lehet remek terved az egészséges étkezésre vonatkozóan - friss, egészséges, organikus ételeket eszel, megfelelő adagokban - de ha neheztelsz valakire vagy aggódsz a holnap miatt, azt az egészséged sínyli meg.

Az aggodalom olyan, mint a méreg vagy a tűz. Belülről éget fel. Sosem felejtem el a Columbo egyik régi epizódját, amiben Johnny Cash játszotta a rossz fiút. Mikor végül elkapták, azt mondta: "Úgy örülök, hogy elkaptak, mert megölt a bűntudat."

Meg se tudom mondani, hány beszámolót olvastam már orvosoktól, akik állították, hogy az emberek többsége már holnap elhagyhatná a kórházat, ha megszabadulhatnának aggodalmaiktól, bűntudatuktól és sértődöttségüktől.

Sok fajta aggodalommal kell szembenéznünk az életünkben, de többségük ezen öt terület körül forog:

* Egyedül maradunk.
* Nem fogjuk tudni, mit tegyünk a jövőben.
* Nem lesz meg, amire szükségünk lesz.
* Bántódásunk esik valakitől vagy valamitől.
* Nem lesz erőnk a túlélésre.

De van jó hír: Nem kell aggódnod. Az aggódás nem kötelező gyötrelem. Sok minden lehet hatással az egészségedre, amit nem irányíthatsz, de az aggódás mennyiségét irányíthatod!

Isten több mint 7000 ígéretet tesz a Bibliában. Sok ígéret azokra a területekre vonatkozik, amik miatt a legjobban aggódsz, mint a fent említett öt terület.

Ismered Őt, aki a jövődet alakítja, ha kapcsolatban állsz Istennel Jézus Krisztus által. A jövődre vonatkozó ígéretei életet adnak, nem okot gyomorfájdító aggodalomra.

A 7000 ígéret egyike: "Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg."

Nem szükséges aggódnod. Ő, aki irányítja a jövődet, végig is kísér az úton. Ez lehet olyan fontos az egészségedet illetően, mint egy diéta vagy edzőtermi tagság 2014-ben.

Beszéljünk róla

* Hogy látod, aggodalmaid hogyan hatnak fizikai állapotodra vagy szeretteid egészségére?
* Az életed melyik területén küzdesz azért, hogy bízz Istenben és ne aggodalmaskodj feleslegesen?
* 2014-ben Isten mely ígéretére lesz szükséged segítségképpen, hogy jobban bízz Benne és kevesebbet aggódj?

Erőért, megújulásért.

A mai nap imádsága:
Uram! Formáld életemet tetszésedre, hogy napjaim örmmel teljenek! Ámen


Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban;
Mt 6,6a

Imádkozás nélkül nincs istenhit. Az imádságos napi gyakorlat az, ami révén tapasztalható valóssággá válik a láthatatlan, aminek következtében erősödik meggyőződésünk: jó úton járunk. Sokan azt gondolják, hogy az imádság olyan egyszerűen működik, mint egy hétköznapi kézmozdulat: megnyomom, s már "üzemben is van". Mintha elégséges lenne csak összetenni a két kezemet, s máris az Isten világában vagyok.

Ezzel szemben Jézus azt mondja, menj be a belső szobádba. Ez akkoriban a fénytelen, legbelső helyiséget, a hálószobát jelentette. Ez egyrészt a nyugalom, az intimitás helye, másrészt az a tér, ahol őszintén feltárulkozik az ember lelke a másik ember előtt - gondoljunk csak a szexuális életre. Ahogyan a szerelmet nem lehet hazudni, hiszen titok az a javából, ugyanúgy nem lehet az imádságot sem "megjátszani", azaz mintha imádkoznék, de mégse... az utcasarkon, emberek előtt, ott lehetséges, de bent, a belső szobában az Isten színe előtt, nem.

Az Isten előtt (coram Deo) nincs érvényessége az önigazoló mondatoknak, a kegyes hazugságoknak, ott "úgy" vagyok, aki tényleg vagyok... Az ajtót bizony be kell zárni, mert a "világ fénye" bejön, s akkor nem jön létre az őszinte találkozás. Ahogyan a hálószobába helyezett televízió is egy idő után megtöri az egészséges szexuális élet intimitását, ugyanúgy az imádság evilágra koncentrálódása - Uram add meg most ezt vagy azt! - is a lényegtől, az Isten világától vonja el gondolatainkat. Nyilvánvaló, hogy töltekezni csak az Istenben, az Istenből lehet. Aki a maga vágyaiban, álmaiban pancsikol nap mint nap, az hiábavalóságokkal körbebástyázva éli le életét.

Az imádság - klasszikus gondolat - a lélek levegővétele. Ahogyan az egészséges embernek szüksége van a rendszeres alvásra, a regenerálódásra, ugyanúgy lelkének is szüksége van a töltekezésre, a megújulásra. Ez imádság nélkül nem lehetséges. Legyen az hosszú vagy rövid, szép ívű irodalmias vagy szavaknélküli sóhajtásos, ha van, öntözi életünk fáját, ha nincs vagy időszakos, akkor a legfontosabbat tesszük kockára: az Istennel való kapcsolatunkat, azt, amit mindenki egy kicsit másképpen gondol, de vonzását érzi egész életén át, vagyis az üdvösséget.

Gondviselés...

A mai nap imádsága:
URam! Jóságoddal nevelj és növelj! Ámen


Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket!
Mk 10,13-16

Így történt vagy csak az evangélista "szerkesztette" egymásután a két történetet - nem tudhatjuk -, az azonban mindenféleképpen sokatmondó, hogy Márknál a kisgyermekek jézusi példája egy igazán felnőtt dologról (házasság kérdése - válás) való, farizeusokkal tartott "diskurzus" után át következik. Gyanítható, hogy nemcsak a Mestert kísértő farizeusok, de a gyermekeket és szüleiket elterelő tanítványok is megdöbbentek Jézus mondatain: hiszen akárcsak most, akkoriban is, a válást leginkább a gyermekek szenvedik/szenvedték meg...

Jézus kinyilvánítja: Isten a férfit és nőt egybe, egymásnak teremtette, s a család az egységnek, az összetartozásnak a legintimebb helye, szimbóluma. Amennyire nem szétválasztható az egy gyermek - lesznek ketten egy testté(!)... bár mi mindig a lelki egységet hangsúlyozzuk, de természetesen igaz ez biológiailag is: hiszen a gyermek genetikailag "fél-apa és fél-anya" - olyannyira az Isten országa is az egységről szól: Isten és az üdvözültek közösségéről. Jézus tudatosan használja a mennyország bemutatására a menyasszony s a vőlegény képét vagy éppen a vacsoráló örömközösség példáját. Mit kell tehát megértenünk abból, hogy "ilyeneké az Isten országa"?

Először is azt, hogy a gyermek feltétel nélkül fogadja mindazt, amit szüleitől kap, mert számára a mindennapok lételeme, hogy szülei szeretik őt. (Ha mégsem így van - s sajnos van úgy, hogy a gyermek szülői szeretet helyett csak erőszakot szenved el a családban -, akkor az az élet elleni egyik legnagyobb bűn, tragédia, mely a gyermek egész életére rányomja a bélyegét.) Isten tehát szeretetét folyamatosan adó gondviselő Erő! Másodszor: a gyermek mindent elhordoz. Még azt is, ha szülei szeretetlenek, aszociálisak és kiszámíthatatlanok... Isten tehát elhordozza az ember istentelenségét - mindvégig. Harmadszor: a gyermek növekszik, belenő a felnőttek világába, ahogyan a felnőtt embernek is bele kell(ene) növekednie az Isten országába. Ez jelenti a hívő ember reménységének beteljesülését, vagyis: az Isten országában minden eléri, bevégzi a célját. Ami itt fogyatékos és hiányos volt idelent, az odaát kiteljesedik, s mindaz, ami itt a Földön tragikusan félbeszakadt, az odaát kiegészül: meg nem született, vagy teljesen elrontott életek, megálmodott, de soha meg nem valósult Istennek is tetsző tervek... Az Isten országának ígérete ezt jelenti. Más ugyanis nem hozhat megnyugvást lelkünknek, csak az, hogy Isten mindent elsimít, mindent kiegészít és egésszé növel...

Fentiek megvalósulásában nem a mikor és a hogyan a lényeg, hanem a miért? Azért, mert Isten maga a Szeretet...

Meghasonlás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy a bűn barátságát el ne fogadjam, s Veled együtt az emberi gonoszságokat legyőzhessem! Ámen
   

"Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! ...Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem - mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást."
Lk 12, 49 és 51

Nem csoda, hogy a jézusi tanítás meghasonlást okoz... Az Istentől elfordult ember "szépen berendezte" a maga kis bűnös világát, s amíg az áll - s valahogyan mindig megállt, ha véres harcok, háborúk árán is -, eladdig úgy érzi az öntörvényű ember: Istenre nincs semmi szükség ebben a világban.

A világot - amit azért teremtett Isten, hogy az a szépnek, a jónak, az emelőnek a helye/temploma legyen -, a kufárlelkűek rablók barlangjává tették. Ezek bitangok/latrok a barlangjaik félhomályában elrejtőzködve támadnak szépet és jót, s harcot indítanak minden olyan érték ellen, ami az egyes ember és a közösség életét tartalmassá teszi itt a Földön, s közelebb viszi a Teremtőjéhez. Legyen bőrük színe fehér, fekete vagy sárga, vallásuk tradicionálisan régi vagy ezoterikus-új, egy valami szorosan összeköti őket: az önérdek. Haszonleső szívük egy ütemre ver: nekünk, nekünk, nekünk...

Alapigénket gyakran idézik azok a szektás rajongók, akik úgy gondolják, hogy Jézus URunk azért jött ebbe a világba, hogy a normális családban felnövekvő fiatalokat - tartalmas, értelmes életet kereső tinédzsereket - kiszakítsa, s a "megváltottság eufóriájában" megfürösztve örökre hátat fordítsanak a szülői háznak... Amikor meghasonlásról beszél a Mester, akkor nem erről szól! Csak aki nem érti az Isten Küldöttét, az gondolkodik ilyen anarchista módon, s hiszi csőlátó együgyűségében, hogy az Isteni Rend majd csak akkor kezdődhet el, ha előtte mindent lerombolunk. Jóllehet a Mester így tanít: "mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van" (Mk 9,40)

Amióta az ember birtokolja a tüzet, azóta érez valami ellenállhatatlan erőt arra is, hogy pusztítson vele. Romboló kedve azonban nem állt meg se az atom-, sem pedig a hidrogén-bombánál! Így aztán amíg világ a világ, addig mindig lesznek akik rombolni, s lesznek, akik meg építeni kívánnak. Ők békességben sosem lesznek egymással...

Korunk nagy-nagy csalása-ámítása, hogy bűn ellen nem harcolni, hanem tolerálni kell azt, hiszen minek küzdeni ellene, ha úgy sem tudjuk legyőzni? Nem egyszerűbb, konfliktusmentesebb inkább elviselni a bűn "másságát"? Sajnos ez az életvezetési logika hasonlít ahhoz, mintha azt mondanánk a mocsárba került embernek: "Ne mozogj, mert elsüllyedsz!" A megoldás azonban soha nem ez, hiszen a lápba került ember idővel így is úgyis elsüllyed - csak ha kapálódzik, akkor hamarabb -, hanem külső segítségért kell kiáltania! Ilyen helyzetben ugyanis csak az tud segíteni, akinek a lába már szilárd talajon áll...

Megtérés...

A mai nap imádsága:
Uram! Gyakran tévutakon járunk, s egyszer csak azt vesszük észre,hogy elfogyott a fény körülöttünk és megszürkült a világ... Perlekedünk Veled, s mindenkivel, pedig csak magunk tehetünk róla, hogy eltévedtünk az embervilág dzsungelében. Kérünk Téged, téríts vissza magadhoz, hogy fény és öröm elsegítsen minket a teljességre, amit kegyelmed mértéke szerint elkészítettél mindannyiunk számára! Add, hogy ne csak naponta érezzük a Te országod örömét, de mindeközben megmaradjon bennünk az érzékenység embertársaink felé is, s nekik is elmondva szívünkben élő reménységünk jó hírét, épülhessen a közösség Veled, s a szeretetközösség közöttünk! Ámen


"Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre."
Lk 15,7

Amíg élünk - remélünk... s amíg élünk, kérdéseket is teszünk fel, melyek közül az egyik leggyakoribb, a gyerekkorunktól végigkísérő: Miért? Miért örülnek annyira odafönn annak az egyetlen megtérő bűnösnek? Avagy a többi kilencvenkilenc annyira igaz volt, hogy nem is kellett visszatérnie a Mennyei Atyjához, mert mindig is Őnála voltak? Esetleg korábban volt hasonlóan nagy az öröm a mennyben az ő megtérésükön is? Kérdések sokasága vetődik fel bennünk. Sok prédikátor az ilyen és hasonló kérdések hatására szereti "megtoldani" az igét, olykor még Jézus kijelentéseit is "kiegészíti". Nos, a pap, a lelkész is ember...többnyire... s gyarlóak (azaz gyermekiek) vagyunk... olykor nagyobbat akarunk mondani, mint Jézus Urunk.

Jézus ebben a fejezetben (Lk 15) az örömről beszél, az Isten országa megtalálásának öröméről. Ennek - a hasonlatok alapján - van nemcsak földi, de mennyei "vetülete" is: fönt is örülnek - meg lent is. Éppen ezért ez az öröm egy igazi, teljes öröm, amiben nincs fogyatkozás! Vagyis nem az a fő kérdés, hogy ki mikor tért meg vagy fog megtérni, avagy ki fölött nagyobb az öröm a mennyben, hanem az, hogy megértettük-e: Életünk minden keresési vágya/izgalma az Isten országa nekünk elkészített teljességéről szól. Arról a világról, ahol minden "kerek"... Kerek, mert nincs benne hiány, sem fény és árnyék váltakozása...

Vannak családok, ahol évenként csak egyszer-kétszer, nagy ünnepek vonzásában találkozhatnak egymással... s ha csak egy is hiányzik, bizony másképpen ízlik az ünnepi falat is. S milyen nagy az öröm, ha az utolsó pillanatban annak a hiányzó egynek mégis sikerül hazajutnia!

Az otthon, a család, amelynek biztonságot adó melege, elrejtettsége életen át kísérő élményünk, sokszor átsegít minket a nehézségeinken. Csak rágondolunk a régmúltra, s az emlékezés fonalát visszagombolyítva újra valósággá válik lelkünkben mindaz, ami talán már rég nincs... Szüleink mosolya, testvéreinkkel együtt

töltött boldogságos, osztatlan idős olykor éjszakába nyúló játékai, melyeknek végül a fáradtság, s édesanyánk által elkészített illatos, puha ágy vonzása vetett csak véget... Otthon lenni jó.

Otthon lenni nagyon jó... Nincs nyomorúságosabb, ha valaki otthontalan. Lehet valakinek szép lakása, háza, sikeresnek deklarált élete, de ha nincs otthona - a magyar nyelvben így mondjuk "családja" -, akkor minden elért eredmény hiábavalóvá válik. Az élet ugyanis a közösség teljességéről szól, a megosztás közösségi öröméről - s nem a közösség megosztásáról! - ahogyan az Isten országa is. Jézus Urunk azt mondja: "Isten országa közöttek/bennetek van!"... s ez azt jelenti, hogy a teljesség íze már itt és most, ebben a földi világban is megtapasztalható. S bizony még az angyalok is örvendeznek odafönn, ha valaki erre az igazságra időben rádöbben idelenn...

Szolgálat...

A mai nap imádsága:
Uram! Arra hívtál el mindannyiunkat, hogy szolgáljunk egymásnak, s mi egymás segítése helyett csak önmagunkkal törődünk... Adj nekünk bölcs és értelmes szívet, hogy megértsük, mivégre vagyunk ezen a Földön, s olykor-olykor tudjunk alázattal és boldogságban szeretni, ahogyan Te azt elénk élted! Ámen


Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
Jn 13,15

A Mester és tanítvány soha nem egyenrangú... Egy dologban azonban lehetnek egy szinten: ez a szeretet - s a tanítvány is szerethet úgy, ahogyan a mester. Kiváltságos helyzet ez, a legszebbek egyike. Jézus nemcsak ismeretre tanította elhívott "barátait", szerette is őket, de ez a szeretet önfeláldozó volt - agapénak nevezzük! (Mi többnyire csak önfeláldozásra készek vagyunk - már ez is nagy eredmény, s jellemformáló erő -, az önfeláldozásig nemigen jutunk el... Hála Istennek, hogy általában nem is kell, de a "lassú elégés" a jó cselekedetek oltárán éppen elég tudatosságot, erőt kíván tőlünk.)

Gyakran mondogatják: Tudásalapú társadalomban élünk. Értjük, hogy miről van szó ebben a kijelentésben, jóllehet van ennek egy kis "mellékíze", hogy ti. amíg nem voltak számítógépek, s az emberek nem éltek olyan felfokozott életritmusban, mint manapság, akkor az ő társadalmuk nem volt tudásalapú... Az az érdekes ebben, hogy hiába tudunk nagyságrendekkel többet - mint akárcsak 100 évvel ezelőtt -, mégis azután az ősi tudás után sóvárgunk, amiből a régiek többet mondhattak magukénak mint mi.

Az ősi tudás az élet szeretete, és tisztelete. Száz évvel ezelőtt is voltak, akik elkeseredésében lúgot ittak, esetleg a kötél után nyúltak... de ilyen sok életúnt, depressziós ember mint manapság nem volt, s nemcsak azért mert átfogó szociológia felmérés nem készült akkortájt. Ennek egyik oka az élet elmúlásának mindennapos megtapasztalhatósága volt. "Rendszeresen" haltak bele a szülésbe az anyukák, rendre tizedelte a gyerekeket a torokgyík, teljes családok, falvak, városrészek haltak ki egy-egy járvány következtében... s akkor az újra és újra fellángoló háborúkat még nem is említettük! Volt tehát bőven lehetőség megtapasztalni, mennyire törékeny és sebezhető az élet. Bizonyára akkor is akadt elég irgalmatlan szívű ember, de az emberek az átlátható közösségekben segítőkészebbek voltak, jobban odafigyeltek egymásra, mint manapság. (Igaz megvolt ennek az árnyoldala is: a faluban, ahol mindenki ismert mindenkit, könnyebben "ki is beszélték a népek" azt, aki "kilógott a sorból".)

Jézus ezt a mondatot azután mondja, hogy a tanítványok nagy megdöbbenésére mindenkinek megmosta a lábát... A szeretet elkötelezettsége ez. Ha az Isten sem tesz másként, azaz végletekig menően szeret, akkor az embernek sem szabad, hogy más útja legyen! Hiába azonban az Isten alázata, szolgálata, ha az ember megkeményíti a szívét, akkor még az Isten szeretetének is képes ellenállni. Márpedig az ember nem azért él, hogy egyre nagyobb szeméthegyeket termeljen (mert, amiért ma még rajong, az holnap a szemétdombra kerül), hanem azért dolgozik, hogy élhessen. Munkás életében pedig megélheti, hogy többre hívatott: alkotásra, felelősséghordozásra embertársai felé, mely tartást és tiszteletet ad, s az isteni irgalmasság átélésére, hogy ő is szolgáljon, ha az Isten neki is szolgál...