Büszkeségünk...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne legyek esztelenül büszke, s add, hogy lássam ne csak a lehetőségeimet, de a korlátaimat is! Gondviselésed palástjával takarj be, ha magam is vacognék, mert nem tudok úgy szeretni, ahogyan szeretném! Mindazt a rosszat, amit elkövettem embertársaim , s magam ellen, fordítsd jóra, hogy Benned és Általad békességet nyerjek! Ámen

A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk!

Jer 2,27b

Zuhanó repülőgépen, süllyedő hajón nincsenek hitetlenek! - tartja mondás -, s valóban, az a bizonyos "jajj-istenem-sóhaj" a szív legmélyéről szóló bizonyságtétel. Amióta ember az ember, azóta igen sokan törték már e fejüket azon, miért van bennünk ez az alapvető tagadás, ellenkezés az Istennel szemben. Eredendő/eredeti bűnnek, katolikus terminológiában áteredő bűnnek nevezzük azt a generációról generációra átszálló készséget, hogy ti. zsigerből nemet mondunk az Istenre, s az ő akaratára, azaz inkább vagyunk szeretetlenek, mint szeretni tudók. A Teremtő Istenben hívők egy rövid szakkifejezést használnak erre az Istentől elfordult állapotra, ez pedig: a bűn. Ebben benne van minden egoizmusból fakadó "izmus", melyek végül is elvisznek, elfordítanak az isteni lényegtől: a Szeretettől.

Lehet-e Istennek hátat fordítani? Aligha... Isten mindenütt jelen van! De lehet úgy élni, hogy Őt teljesen kizárjuk az életünkből. Istent "zsebre lehet vágni", vicceket lehet gyártani Róla, mintha csak a humor világában kaphatna asszisztáló szerepet, de még szembe is lehet köpni, s hátba is lehet verni... De csak itt a Földön, s csak életünk végéig! Utána már nem a mi játékszabályaink szerint alakulnak a dolgok... Isten valóban szépnek és jónak, isteni bölcsességével úgy alkotta meg ezt a világot, hogy benne mindennek következménye van, de isteni kegyelme révén még a rosszat is jóra fordít(hat)ja, hiszen "ahol megsokasodik a bűn, ott megsokasodik a kegyelem is". Mi ez, ha nem evangélium? Ezért bármennyire is szeretnénk elfutni az Istentől - így is, úgy is csak feléje fut(hat)unk!

Régen - rossz prédikátorok még ma is - arra tanították/tanítják a szószék alatt ülőket, hogy "Isten szeme mindent lát", s aki haragvó URával ellenkezni próbál, azt nemcsak megveri Isten (persze nem bottal!), de üdvösségét is "eljátssza" - örökre. Okoskodó prédikátorok, gyakran "kinyilatkoztatnak", s szent meggyőződéssel mondják: Jézus ezt, vagy azt akarja, az ÚRJézus így vagy úgy gondolja, ill. Isten ezt vagy azt mondja... Nos, nincs semmi új a Nap alatt! Ahogyan az izráeli királyok udvarában is voltak szép számmal "megélhetési" próféták, s dörgedelemmel hirdették királyuk aktuálpolitikai intézkedéseiket az "Ezt mondja az ÚR!"-felvezetéssel, ugyanúgy ma is vannak megélhetési prédikátorok - nem is kevesen! -, akik valamilyen evilági érdek szolgálatában állnak, de az ÚRIstenhez csak formálisan van közük...

Amikor végzetesen elfogy az erő, s már nincs semmiféle tartalék az újrakezdésre, hiszen a nekünk rendelt idő utolsó óráihoz, esetleg napjaihoz értünk, akkor hiába kiáltozunk URunkhoz: "Segíts rajtunk!" - keservesen megtapasztaljuk: mindennek rendelt ideje van... Istennek tetsző életet tehát nem odaát Nála kell majd megvalósítani, hanem idelenn kell MEGÉLNI... s a hívő ember tudja azt is, ez csak Istennel együtt járva lehetséges.

Hatalom...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy amit kaptam Tőled, azt ajándéknak tekintsem, s szolgáljak velük a Te dicsőségedre! Ámen


Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép. Aki szereti a bölcsességet, örömet szerez apjának, de aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát.
Péld 29,2-3

A történelem arra tanít, hogy a legkisebb hatalom is képes deformálni az embert... Sajnos, aki elé nem éltek emberséget - családban, iskolában, munkahelyen, aki a társdalomban mindig csak kitaszítottságot, az esélytelenséget éli meg -, az nagy valószínűséggel nem fog emberségesen gondolkodni, hiszen az ember szinte mindig emberi módon gondolkodik, azaz, amit kapott, azt igyekszik visszaadni: "Ha ti így, akkor én meg úgy!" -, s ehhez önigazoló ideológiát könnyen tud gyártani.

A történelem azonban arra is megtanít, hogy aki képes fölfelé nézni, s van készsége önmaga fölé hinni az Istent - s nem csak egy idealizált, torz istenképet bálványoz -, az a legnagyobb történelmi viharokban is meg tud állni egyenes derékkal, s nem torzul a "karaktere"...

Ma egy olyan világban élünk, ahol egy-két perc alatt kiderülhet az "igazság" minden "nagy emberről", de ugyanakkor a média hatalmával pillanatok alatt még a szentről is be lehet bizonyítani - a nem-gondolkodók számára(!) -, hogy az a bizonyos... akit, feddhetetlennek, példás életűnek mutatkozott, az tulajdonképpen maga az ördög... Régi hatalmi trükk, ha az egyik a másikat le akarja söpörni a politika színpadáról, akkor nem az ellenfél programját kritizálja, hanem a személyét támadja. A média bértollnokai ilyenkor előszeretettel nagyítják fel az általános emberi gyengeségeket, s írják meg "igazságaikat"... Csak a korrektség kedvéért: akik gerinctelenül kiszolgálnak egy igazságtalan társadalmi rendszert - akár a hatalmi hierarchia alján, akár annak a tetején pöffeszkednek is bársonyszékeikben -, azok között nagyságrendekkel több az alkoholista, a drogos, a korrupt, az elvált, züllött életű ember! A rendezettség/rendezetlenség az mindig egész embert érintő!

Ha valaki nem az Élet Istenére néz, Akinek rendje óvja-védi az embert is, annak a földi dolgok lesznek az "istenei", a legfontosabbak, melyek irányítják egész életét. Az ilyen ember - így volt ez Salamon király idejében is - aztán paráznákkal (maga a szó szövetségtörőt jelent!) barátkozik, s elpazarolja vagyonát... ez érvényes az anyagi megfoghatóra is, de a megfoghatatlanokra is, hiszen az ilyen ember a legnagyobb jutalmat veti el magától, hogy istenképű EMBER-ként élje le életét.

Hit

Imádkozzunk!
Hiszek URam! Légy segítségemre hitetlenségemben! Ámen



"de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited"
Lk 22,32a

A Mester - mint mindig - világosan beszél: a hit nem statikus állapot... "Törvényszerű", hogy idővel megfogyatkozik, s ez alól a "vicarius Christi/Krisztus helytartója" itt a Földön, az első pápa, az a Szent Péter, akihez imádságban, (mint közbenjáróhoz) lehet fordulni (katolikus dogmatika szerint) sem kivétel...

Ezért aztán különösen is "gyanús", ha valaki azt a képet mutatja magáról, hogy neki milyen erős a hite/bizonyossága. Vannak ilyen "szuper-hívők" ma is. Nem csak Jézus korában voltak képmutató farizeusok, akik 'oltárhoz-közel/utcasarkon-imádkozva' demonstrálták hitük nagyságát. Ők a "látványhitűek"... Manapság, amikor a gagyi-látvány, a funkció-nélküli dizájn, az eszetlen, botránkoztató performansz az "istenek", amikor az "itt és most" érzésvilága, a felszín csillogása sokak számára fontosabb a távlatban is megmaradó tartalomnál, akkor csak egyet mondhatunk: ez a látvány-(mű)világ egy hitvány-világ...

Énekeskönyvünk 383. énekében (3.vers) így találjuk: "Hitem pedig, mint a változó hold, Hamar elfogy, tölte alig hogy volt; Hol felhat égig, Hol meg elhal, s a homályban késik." Ennél definíciószerűbb meghatározása a VALÓSÁGNAK, szinte már nem is lehetséges!

Az egészséges hit ilyen: ritmusa van. Ideje van az Istenhez-tartozás gyermekien naiv örömének, s ideje van a hit mélyülésének, érlelődésének is; ideje van a megtartó konzervatív gondolatoknak, s ideje van az előbbre-vivő "forradalmiaknak" is. Ha nem így van/lenne, akkor sosem jut(hat)unk el az "evangélium tejétől" a felnőtt, kemény eledelig, márpedig Isten a gyarapodás, a növekedés az emelődés Istene, hiszen ezért nem hagy meg minket olyannak, amilyennek talált minket életünk bizonyos szakaszában.

A "garancia", hogy nem bukunk el végérvényesen, nem nálunk van, hanem Megváltó URunk imádságában. Ennek köszönhető, hogy az úton nem vagyunk egyedül, s sorsunk különös találkozásaiban megerősítést kapunk. Ez tartotta meg Pétert, s ez tart meg minket, mai heves-szívű Pétereket is...

Istenismeret...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Szeretnélek megérteni, de nem tudlak. Próbálom felfogni végtelenségedet, de nem sikerül. Amit tapasztalok mégis: kegyelmed naponként megújuló gazdagsága. Istenem, nem is kérek Tőled mást, mint hogy töltsd meg szívemet a Te szereteteddel, hogy életem tartalmat nyerjen, s mindennapjaimat a Te távlataidba helyezve élhessem! Ámen

   

"tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell... tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség"
1 Kor 8,1b-2 és 5-6a

Minden kornak megvolt a maga "tudományos" világképe, de egyik sem állíthatta, hogy az ismeret teljességével bír. Manapság a tudományosság alapkritériuma, hogy az adott tétel megdönthető legyen... Abban tehát nem lehet vita, hogy az Isten az Isten, abban viszont igen, hogy ez az Isten milyen is valójában. Nemzedékről nemzedékre kutatják az Örökkévalót, de az Ő léte kifürkészhetetlen... Pál jól tudja, hogy az ismeret az nemcsak töredékes, de könnyen felfuvalkodottá is tesz... Ezért jobb, ha valaki nemcsak az ismeretre, hanem mindenek előtt a szeretetre épít. Ez ugyanis mindenki számára érthető "tudás".

Pál nem küszködik más "istenekkel", hiszen tudja, hogy Isten csak egy létezik, Ő az Egy. Minden más erő, amit (még) nem értünk, alig vagy egyáltalán nem találunk rá magyarázatot, lehet "úgynevezett isteneknek" nevezni - mivel ez a fogalom a tudatunkban jobban lefedi az adott jelenséget - de intelligens erő csak egy van, s az az Egy maga.

Ahogyan Pál korában, ma is, se szeri se száma az isten-elképzeléseknek. Egyik elképzelés radikálisabb a másiknál, sőt vannak olyan világlátások is bőven, melyek úgy gondolják, hogy egyenesen Isten akaratának a beteljesítése, ha többit, a másképpen gondolkodókat elpusztítják... Őket nevezték/nevezik vallási fanatikusoknak.

Ahogyan a világmindenség is egy - még ha az nem is univerzum, hanem talán multiverzum -, ugyanúgy az Isten is csak Egy. Ő az, aki volt, aki van, aki lesz, azaz az Örökkévaló. Léte megmagyarázhatatlan, jelenléte - teremtett világ csodái, történelem, lelkiismeret - félreérthetetlen. Megismerésének egyetlen - eleddig leghatásosabb - útja a szeretet. Az a "fajta" , ami leginkább hasonlít az Istenhez: azaz az önfeláldozó. Aki ebben a szeretetben van, az az Istenben van, s Ő is benne (lelkében) lakozik - titokzatosan. Aki ezt éli, s átéli nap mint nap, arra mondják: istenes ember...

Kommunikációnk...

A mai nap imádsága:

Uram! A másokkal való egységet keresem, s próbálkozásaimmal gyakran mégis egyedül maradok. Istenem, segíts engem elmélyülni Tebenned, hogy alázatosan fogadva Igédet, a Szentlélek munkája által egyértelművé váljak ne csak mások, de önmagam számára is! Ámen

    

Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni.
1 Kor 14,8-9

Az Egyház születesének napján csodás dolgok történtek... Különböző nyelvűek tökéletesen értették egymást, mások pedig elragadtatásban sosem tanult nyelveket, sőt mennyei/angyali nyelveket is beszéltek. Rekonstruálni ezt a 'születésnapot' nem lehet, de nem is kell, ahogyan mi is csak egyszer születünk erre a világra. A rendkívüliség éppen a könlegességében, a megismételhetetlenségében rejlik. Sokan mégis próbálkoznak ezzel, sőt egyesek az 'igaz hit' jelének tekintik az ún. nyelveken szólást.

'Kezdő' lelkes hívő koromban megkértem egyik kedves hittestvéremet, hogy kérje meg egyik barátját - aki állítólag nyelveken szólt -, hogy imádkozzék velem, mert nagyon szerettem volna hallani ezt a különleges 'nyelvet' - máig nem tudom, valóban nyelveken szólt-e vagy csak görögül mondta el mellettem térdelve a Miatyánkot -, de a folytonosan körültekintgető, riadt arckifejezésével egyértelművé tette számomra: ha ez a valódi nyelveken szólás, s ez ilyen félelmet kelt, akkor ez nem lehet fölülről jövő adomány, hanem valami egészen más... Egy bizonyos: azóta eltelt majd harminc év, s hiányát a keresztény közösségi életben a nyelveken szólásnak nem éreztem egyszer sem. Pál apostol a 15. fejezetben egyébként azt írja: "Aki nyelveken szól, önmagát építi." - ami azt jelzi, hogy itt elsősorban nem közösségi, hanem belső-szobás alkalomról van szó.

Sajnos ma is sokan vannak, akik a gyülekezetben nem érzik a privát-bensőséges, s a közösségi-nyilvánvaló közötti különbségeket. Így történhet meg, hogy magánéleti párkapcsolati problémája miatt elpityeredik a lelkésznő a szószéken "Testvérek, miért vagyok ilyen szerencsétlen?" vagy kiegyensúlyozatlan szexuális életéből fakadóan a lelkész a gyülekezetben folyamatosan pajzán vicceket mesél, s kétértelmű mondataival szexuális ajánlatokat tesz fiatal, csinos báránykáinak... De olyan is akad, aki küldetésében megtorpanva már csak úgy mer felmenni a szószékre, ha előtte egy-két pohár borral megerősíti magát... Sajnos nem evangélikus, s nem is keresztény-felekezeti sajátosságról van szó, hanem örök emberiről.

Ahogyan a társadalmi érintkezésnek - egész életünket átszövő kommunikációnknak - különböző szintjei vannak, hiszen különféle mélységben beszélek a hittestvéremmel, a munkatársammal, a főnökömmel vagy a beosztottammal, a papommal vagy éppen a férjemmel vagy feleségemmel; ugyanúgy különböző szintjei vannak az Isten-hitünknek is! Azt, hogy ki, miért, s mennyi ideig áll/van ott, ahol - azt egyedül az Isten tudja - Jézus Urunk óva int minket az ítélkezéstől -, az ugyanis a JóIsten hatáskörébe tartózó feladat. Ő Isten - mi emberek vagyunk, s Ő nincs rászorulva a mi ítélkező segítségünkre. Szomorú, hogy a készség az ítélkező együttműködésre még kétzer év után is megmaradt bennünk...

Ahogyan a csatába hívó trombita hangja is egyértelmű, ugyanúgy a keresztény ember kommunikációja is egyértelmű kell hogy legyen, a Mester így mondja: "A ti igenetek legyen igen, s a ti nemetek legyen nem." A világos beszéd nemcsak értelmes, de építő is - természetesen annak, "akinek van füle a hallásra", mert bármennyire is igyekezünk valamit elmondani érthetően vagy törekszünk bizonyságot tenni a szívünkben lakozó reménységről, sokan vannak, akik látván nem látnak, s hallván nem hallanak/értenek".

Levegőbe beszélni, azaz üres szavakkal rezegtetni a levegőt nemcsak a politikusok kiváltsága. Sajnos megtörténik ez szószéken éppenúgy, mint a szószék alatt, hittestvéri nyíltságban vagy párkapcsolati zártságban. Ilyenkor érezzük azt, hogy az üres szavak mennyire súlyosak! Nem árt újra és újra tudatosítanunk: Amennyire az üres fecsegés nem juttat el sehová, olyannyira repít minket az Isten felé az értelmes, bölcs, őszinte, szeretetből fakadó, isteni SZÓ...

Sors...

A mai nap imádsága:

Uram! Add Benned megtalálnom sorsomat, hogy teljességgel élhessem életemet! Ámen



Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! Hiszen így szól Mózeshez: "Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok." Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
Róm 9,14-16

Csöndes perceinkben olykor el-elgondolkodunk, miért sikeresek - s talán még boldogok is - egyesek, mások pedig miért olyannyira szerencsétlenek, s többnyire boldogtalanok is. Ki a hibás azokban a helyzetekben, amikor elrontott életek tucatjait látva szűk környezetünkben is sóhajosan megállapítjuk: "Itt aztán igencsak elkéne a JóIsten segítsége!" Szerencsétlenségét vajon mi okozta vagy ki? Farizeusi okoskodással kérdezzük: "Ő vétkezett vagy a szülei?"... Aztán kiderül, ahány ember, annyi sors, s mindegyik más és más. A Gondviselő Isten azért meglátogatja az apák miatt fiakat harmad és negyedízig, s látogatásában emlékeztet...Milyen egyszerű lenne, ha azt mondhatnánk: Az Isten az egyik emberhez jó, a másikhoz meg rossz, de az élet ennél lényegesen bonyolultabb. Isten a ránk mért, személyes sorsunkban jeleníti meg az élet értelmét, s aki pedig az "életet" hajszolja - azaz meg akarja nyerni a világot - az nemcsak élete értelmét, de önmagát is elveszíti.

A hívő ember mindenben az Isten kegyelmét látja. A teremtett világ csodálatos sokszínűségében, a lemenő Napban, a holdfényes nyári esték tücsökciripelős szimfóniájában, emberekhez való viszonyában. Az ilyen embert nem szédítik meg a világvégét propagáló álpróféták hada, a negatív hírek médiából kényszerűen rázúdított szennyáradata sem veszi el a kedvét attól, hogy hálát adjon Istenének! Mindenért. A mindennapi kenyérért, az egészségért, a barátokért, a (házas)társért, a gyermekeiért, a munkáért, a bátorító, vígasztaló testvéri szavakért.

Aki a média-prezentálta világot éli meg valóságként, az olyan világban él, amilyen valójában nincs is! Előregyártott hírek izgalma teszi lehetetlenné, hogy örüljünk annak a valós(!) világnak, amit Isten az ember kedvére, örömére teremtett... Isten - Aki a szeretet Istene - nem "siralomvölgyet" alkotott, hanem egy csodálatos, élhető világot... Ha mégis élhetetlennek találjuk, akkor talán el kellene gondolkodnunk egy kicsit... Önvizsgálatot tartva, vajon azon az úton járunk-e, melyet Isten sorsszerűen nekünk rendelt vagy egy olyan magunkválasztotta sztrádán száguldozunk, ahol ismeretlen szavak a könyörület, az irgalom, s az igazság... s súlytalan a fogalom: Isten.

Légy önmagad!

„…különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6)

Vezényelni szeretett volna, de nem volt megfelelő stílusa. A halkabb részeknél egészen összekuporodott, a hangosabb részeknél felpattant a levegőbe, és még kiabált is a zenekarra. Emlékezőtehetsége gyenge volt. Egyszer elfelejtette, hogy egy darabnál arra utasította a zenekart, hogy ne ismételjenek meg egy bizonyos szakaszt. Az előadáson ő visszalapozott az ismétléshez, míg a zenekar továbbment – ekkor leállította a darabot és kiabálni kezdett: „Állj! Nem jó! Így nem jó! Ismétlés! Ismétlés!” Amikor a zenekar az ő zongoraversenyét játszotta, megpróbált a zongorától vezényelni. Egyszer csak felpattant a zongoraszékről, és lelökte a gyertyákat a zongoráról. Egy másik hangversenyen leütött egy fiút a kórusból. Egy hosszabb finom szakasz után magasra ugrott, hogy beintsen egy harsány belépést, de nem történt semmi, mert elszámolta a ritmust, és túl korán intett be a zenekarnak. Ahogy a hallása egyre jobban romlott, a zenészek megpróbálták figyelmen kívül hagyni jelzéseit, és inkább az elsőhegedűsre figyeltek. Végül megkérték, hogy menjen haza, és hagyjon fel a vezényléssel – és ezt meg is tette. Ki volt ő? Ludwig van Beethoven. Az az ember, akit sokan minden idők legnagyobb zeneszerzőjének tartanak, megtanulta, hogy senki sem lehet mester minden területen. A Biblia azt mondja: „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak”. Tehát ismerd fel és fejleszd a te ajándékodat! Lehet, hogy ez először félelmetes lesz, főleg, ha eddig úgy élted az életed, hogy más emberek elismerését kerested, olyanokét, akik ezt nem adták meg. Hagyj fel az állandó küszködéssel azért, hogy olyan valakivé legyél, akivé nem is kell lenned! Isten teremtett olyannak, amilyen vagy, ha másvalaki akarsz lenni, akkor a legnagyobb erőfeszítéssel is csak második helyezett lehetsz. Tehát légy önmagad – végül is, ki lenne erre nálad alkalmasabb?

Mit mondasz magadnak?

„Ha valamit elhatározol, meglesz…” (Jób 22:28)
Nem az határozza meg a jövődet, hogy mások mit mondanak neked vagy rólad, hanem az, amit te mondasz magadnak, miután mások befejezték mondandójukat. A Biblia azt mondja: „Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Példabeszédek 18:21). Az mondod: „Szeretném, ha jobb kapcsolatunk lenne, de félek megtenni az első lépést, mert ha nem válaszolnak rá, elutasítottnak fogom érezni magam.” Vagy: „Szeretnék továbbtanulni, de félek, hogy ha felveszek egy tárgyat, de nem győzöm majd a tanulást, ostobának fogom érezni magam.” Az ilyen beszédek önbeteljesítő próféciák. Amíg nem helyettesíted be a hit szavait e negatív beszédek helyére, mindig félelemben fogsz élni. Az elme olyan, mint a lélek méhe, táplálja azt a magot, amit elültettél benne, amíg el nem jön világra jöttének ideje. Ha nem akarod azt, amit a mag teremni fog, ne vesd el, vagy ne tápláld! A félelem megtöréséhez az első lépés, hogy szembenézz azokkal a gondolatokkal, melyek bajba juttattak. Ez nem könnyű feladat. Éberség kell hozzá, tudatosság, fegyelem és a gondolataid újraprogramozása a Szentírás igéivel. A gondolataid megváltoztatásával azonban az életed is elkezd majd változni. Jób azt mondja: „Ha valamit elhatározol, meglesz” (Jób 22:28). Ebben az érdekes az, hogy talán vannak idők, amikor nem tudsz hinni abban az igében, amire támaszkodtál. Ez nem baj, belső éned azt fogja elfogadni, amit folyamatosan táplálsz, és aszerint fog cselekedni. Kezdd el még ma, lakoltass ki minden negatív gondolatot, ami visszatart, és kezdd el táplálni elmédet Isten Igéjével!

Tudd, hogy mivel állunk szemben!

„…vegyétek fel az Isten fegyverzetét…” (Efézus 6:13)

A Samáriában zajló nagy lelki ébredés ellenére Simon, a mágus még mindig gyakorolta hivatását. „…és ámulatba ejtette Samária népét… Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket” (Apostolok Cselekedetei 8:9-11). Nos, hogyan kezelték az apostolok ezt a helyzetet? Kitértek előle? Békésen együtt éltek a gonosszal? Nem! Szembeszálltak vele, hirdetve Krisztust: „Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát” (ApCsel 8:22). És Simon megtért. A jó orvos diagnosztizálja a betegséget, aztán pedig kezeli. A gonosz körülöttünk lévő erői valóságosak, és tudnunk kell, hogyan bánjunk velük. Emlékszel a Gadara sírboltjai között élő megszállottra, akit Krisztus meggyógyított? A benne lévő gonosz lelkek két említésre méltó dolgot tettek. Először is, így mutatkoztak be: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk” (Márk 5:9). A légió a római hadsereg kiválóan kiképzett, tökéletesen felszerelt csapategysége volt, amely a császártól kapta parancsait. Másodszor, könyörögtek Jézusnak, „hogy ne űzze el őket arról a vidékről” (Márk 5:10). Ez azért volt, mert már létrehoztak ott egy erődítményt. Látod a szellemi párhuzamot? Nem reménykedhetsz a győzelemben, ha testi fegyverekkel vívsz szellemi csatát. Ha minden problémádért a sátánt hibáztatod, az csak hárítás, de ha nem veszed észre az ő munkáját a helyzetedben, akkor tehetetlen leszel. Ahhoz, hogy harcolni és győzni tudj, tudnod kell, mivel állsz szemben. Képesnek kell lenned arra, hogy túlláss a nyilvánvalón, és meglásd a valóságot! „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Efézus 6:12-13)

Fogadd el gyermekeid egyediségét

"Ugyanaz az Isten alkot minden ajándékot minden emberben." 1 Korinthus 12:6b GW (angol fordítás alapján)

A családodban minden gyermek különböző és egyedi. Még az ikerek sem ugyanolyanok. Szülőként fel kell ismerned és értékelned kell minden egyes gyermek személyiségét.

Az 1 Korinthus 12:6b azt mondja, hogy "Ugyanaz az Istenalkot minden ajándékot minden emberben." (GW, angol fordítás alapján) Isten mindenkit különbözőnek teremtett, mert egyébként a világ hihetetlenül unalmas lenne. És sok elvégezetlen munka lenne. Ha mindannyian ugyanazt kedvelnénk, akkor sok olyan dolog lenne, amit senki sem szeretne megcsinálni, és ezek egyszerűen nem lennének elvégezve.

Honnan tudhatod, hogy mikor fogadtad el gyermeked egyediségét? Ez egyszerű: Nem ragaszkodsz ahhoz, hogy olyanok legyenek, mint te. Isten a saját képmására alkotott bennünket, és most szülőkként mi is a saját képmásunkra akarjuk formálni a gyermekeinket. Nyíltan vagy titkon azt mondjuk, hogy "Olyannak kell lenned, amilyen én vagyok. Úgy kell gondolkodnod, ahogy én gondolkodom. Úgy kell kedvelned dolgokat, ahogy én teszem. Azokban a dolgokban kellene jól teljesítened az iskolában, amelyekben én is jó voltam."

Az üzenet hangosan és tisztán hangzik a gyermek számára: " Nem lehetsz önmagad. Az egyetlen módja annak, hogy szeretetet, elfogadást vagy elismerést kapj, az, ha olyan leszel, mint anya és apa.

A gyermekek nem dolgok, hogy megformázzuk őket, hanem emberek, akiket ki kell bontakoztatni. Az életben ne az legyen a célod, hogy saját képedre formázd a gyermekeidet. A célod az legyen, hogy segíts a gyermekeidnek felfedezni, hogy Isten kinek alkotta meg őket. Isten szuverén módon azt választotta, hogy olyanoknak alkotja meg a gyermekeidet amilyenek. Olyan módon szőtte össze őket, hogy neked már nincs tennivalód velük. Amikor a gyermeked olyan dolgokat tesz, amelyek számodra annyira idegenek, hogy ezt mondod "Melyik bolygóról jöttél?", bíznod kell Isten bölcsességében és fel kell ismerned, hogy Ő pontosan tudja, hogy a gyermekeidnek és neked mire van szükségetek. Benneteket egy családban helyezett el az Ő különleges célja miatt.

Bészéljünk róla:

* A szülők számára azért nehéz feladat, hogy segítsenek gyermekeiknek felismerni az egyediségüket, mert a világban két nyomás van, ami versenyzik egymással: az alkalmazkodás és az összehasonlítás nyomása. A barátaiddal beszélj arról, hogy ezek mit jelentenek.
* Hogyan segítesz a gyermekeidnek megérteni az egyediségüket, ezen nyomások ellenére?
* Te felfogtad már a saját egyediségedet? Hogyan mutatsz példát a gyermekeid számára abban, hogy rendjén van az, ha az emberek különböznek, hogy Isten sohasem követ el hibát, és hogy mi is az Ő képmására vagyunk alkotva?

Nevelés az Úrtól tanult imádsággal: Ne aggódj!

"Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma..." Máté 6:11


A mai társadalomban a gyermekeink sok minden felől aggódhatnak. Ezért a mi felelősségünk az, hogy megtanítsuk őket arra, hogyan cserélheti Isten az aggodalmukat az Ő gondoskodására.

Normál reakciónk az aggodalomra az, hogy megpróbáljuk átvenni az irányítást a helyzeten. Ez a természetünkből fakad. Azt gondoljuk, hogy ha mindent irányításunk alatt tartunk, akkor soha nem kell majd aggódnunk. De amikor kipróbáljuk ezt a megközelítést, az ellenkezője történik. Rájövünk, hogy nem tudunk mindent irányítani, és így felhagyunk az aggódással.

A legjobb mód az aggodalom kezelésére az ima: "Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma". A "mindennapi kenyerünkért" mondott ima mindent magába foglal, ami miatt naponta aggódunk - az egészségünket, a pénzügyeinket, az időbeosztásunkat, a jövőnket, minden dolgunkat, amivel foglalkoznunk kell. Isten azt mondja, "Ha azt szeretnéd, hogy kevesebb stressz legyen az életedben, nyugodj meg bennem és hagyd, hogy én adhassam meg a mindennapi kenyered."

Fontos, hogy megtanítsuk gyermekeinknek, hogy ez "mindenNAPI" kenyér, nem "-heti" vagy "-havi". Mi azt akarjuk, hogy Isten nekünk adjon mindent, amire a következő 5 évben szükségünk van, csak tegye egy bankszámlára, hogy láthassuk és akkor nem aggódunk. De Isten nem ezt teszi. Egyszerre csak annyit ad, ami egy napra kell, mert azt akarja, hogy napi bizalmi kapcsolatban legyünk vele.

Tehát három központi igazságot kell megtanítanunk gyermekeinknek Isten gondoskodásáról:

1. Isten minden szükségedet be tudja tölteni, ami bármikor ér, hiszen ő Isten.
2. Isten be akarja tölteni a szükségeinket, de nem a mohóságunkat, mert ő egy szerető Apa.
3. Isten be fogja tölteni a szükségeinket, ahogyan pillanatról pillanatra, napról napra bízunk benne.

És kedves szülők, emlékezzetek arra, hogy nektek is tennetek kell azt, amit "prédikáltok"!

Ragadd meg, amit Isten tett érted!

"Fogjátok a mindennapi, átlagos életeteket – az alvást, étkezést, munkába járást, jövés-menést – és szánjátok oda Istennek mint egy áldozatot. Megragadni mindazt, amit Isten tesz értetek a legjobb dolog, amit tehettek érte." (Róma 12:1 - szabad fordítás)


A Dániel Terv egyesíti mindazt, amit mi inkább jellemzően el szoktunk különíteni egymástól: étkezés, barátok, állóképesség, figyelem és hit. Ezt az öt alapvető dolgot együtt kezelve igazából könnyebbé is teszi azokat.

A Biblia azt mondja, hogy "fogjátok a mindennapi, átlagos életeteket – az alvást, étkezést, munkába járást, jövés-menést – és szánjátok oda Istennek mint egy áldozatot. Megragadni mindazt, amit Isten tesz értetek a legjobb dolog, amit tehettek érte." (Róma 12:1 - szabad fordítás)

Az imával teli mozdulataink során a hitünk és az állóképességünk összekapcsolódnak és egymást erősítik, emlékeztetve minket arra, hogy Istenben „élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17:28 NIV). Tőle van minden élet és lélegzet.

Amikor sétálsz egyet, gondolkodj el azon, hogy mit jelent Istennel együtt sétálni. Amikor felállsz, hogy szünetet tarts az ülőmunkádban, a gondolataidban csinálj egy listát azokról az áldásokról, amiket kaptál, vagy imádkozz az emberekért az otthonodban, vagy a munkahelyeden. Ezek az imával teli mozdulataid segíteni fognak abban, hogy a mindennapos dolgaid végzése közben is Istenre figyelj, s arra, amit Ő tett érted a Dániel Terven keresztül.

Beszéljetek róla:
• Mi az a három imával teli mozdulat, amit ma véghezviszel? Nincs rossz módja ennek, bármit, amit teszel jó!
• Mi az a dolog, amit jobban észreveszel vagy megértesz magaddal kapcsolatban, amikor ilyen imával teli mozdulatokra vállalkozol?
• Mi az a dolog, amit jobban észreveszel vagy megértesz Istennel kapcsolatban, amikor ilyen imával teli mozdulatokra vállalkozol?

Ballagó diákokért... jövőnkért.

A mai nap imádsága:

Uram! Az idő múlását az ünnepek vonzásában különösen is érzem. Add, hogy bölcsen tudjam forgatni rám bízott talentumaidat, s meglássam akaratodat naponta! Ámen

"Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?" "Semmiben" - válaszolták!

Lukács 22,35

Százmilliók nélkülöznek e világban. Mire betűim e sor végére érnek, két ötéven aluli gyermek meghalt csak azért, mert nem kapott meg alapvető gyógyszert, vitamint vagy tiszta vizet. Naponta mintegy harminzezer(!) gyermekről van szó... A világ fejlettebb részében pedig egészséges fiatalok mérgezik magukat, legális és illegális drogokkal. Csak az európai drogfogyasztók - többnyire fiatalok, hiszen meg sem érik az idősebb kort - vannak tízmillióan! Az "Independent" c. legnagyobb brit liberális lap címlapon kért bocsánatot olvasóitól, mert tíz éven át a "könnyű" drogok (pl. marihuána) fogyasztása mellett kampányolt. Mára kiderült, még a "könnyű" drog is skizofréniát (tudathasadást) okoz... (Arra még nem készült tanulmány, hogy a "lódózisú" kábítószerek mutagén hatásai mit produkálnak hosszú-távon, de gyanítom, hogy unokáink már bizonnyal emlegetni fogják - s nem áldást mondva - nagyszüleik szabadosságát.)

Ha ezt a szót halljuk "hiány", akkor többnyire az anyagiakra gondolunk: államháztartási hiányra, fedezet hiányára egészségügyben vagy oktatásban. Túlnyomórészt olyan dolgokra gondolunk, amit így is úgy is megemészt a moly vagy a rozsda... Pedig az igazi hiány az, ami nem múlik el soha, ami megfizethetetlen: a szeretet, a türelem, a jóság, a békesség, az öröm... Ha útra kelünk - márpedig életünk egy hosszú vándorlás -, akkor erszény (bankkártya), tarisznya (kofferek, kerekes bőröndök) és saru (mobilitást segítő eszköz: pl. autó) nélkül nem is indulhatunk el. Vándorlásunk ugyan ebben a világban is "történik", de nem ebben a világban van a célja, hanem egy másikban! Alapvető hiba, ha azt gondoljuk az élet sikeressége csakis abban mérhető le, hogy ki hány eseményt látott vagy volt futólag részese. Ez csak akkor lenne igaz, ha az anyagban lenne a lét teljessége, s a matéria adná a garanciát a boldogságra.

Az igazság az, hogy minden elmúlik. Mindent vissza kell adnunk Annak, Akitől kaptuk. Fiatalságot és erőt, lendületet és egészséget. Darabokban vagy "radikálisan-egyben" - sorsunktól függ. Egyik német közmondás igazsága jól foglalja össze: "Az utolsó ingnek nincs zsebe!" Azaz, amibe utoljára felöltöztetnek minket, annak zsébébe hiába is tennénk bármit, "odaátra" nem tudjuk átmenteni... Ha mezítelenül jövünk ebbe a világba, s úgyis megyünk ki belőle, akkor mi az ami a legtöbb? Csakis az Isten! Ő nem (meg)vásárolható, nem birtokolható, s mégis Őt keressük, akarjuk mindenben. "Ha Ő velünk, ki ellenünk?" - énekeljük evangélikus himnuszukban. A tanítványok küldetésük közben érezték az Isten közelségét - nem is szenvedtek semmiben sem hiányt. Az Isten-kapcsolat ugyanis megváltoztatja viszonyunkat emberekhez és tárgyakhoz. Aki Isten közelében van a terhet is könnyebben viszi, hiszen átéli a megmagyarázhatatlan csodát: Az URIsten akkor is ad, amikor látszólag elvesz...

Békesség...

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod, s tudod, hogy a Tőled elfordult világ hová jutott embertelenségében... Adj nekem halló füleket igédre, hogy aszerint tudjak élni, Benned megtaláljam békességemet, s tálentumaimmal, melyeket Tőled kaptam, békéltetni tudjak másokat is! Ámen

   

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.

2 Kor 5,17-18

Felnőtt vagy gyermek, férfi vagy nő, ugyanazokat a dolgokat akarják: biztonságot, elrejtettséget, örömöt, egyszóval: az élet normalitását. Korunkat sokszor éri kritika: Ez így "abnormális" -, de amióta a világ világ, ez az elhajlás a "normálistól" mindig jelen van az ember szívében. Hiszen ha az ember normális, akkor nem veri a feleségét/családját, ha normális, akkor nem a pohár fenekén keresi a megnyugvást, ha normális, akkor örömet jelent számára a munka, ha normális, akkor nem rombol, hanem épít, ha normális, akkor nem válik szolgájává a bűnnek, s nem öl embert sem csatatéren, sem anyaméhben...

Az ember többnyire mégis úgy él, minta nem lenne normális... Múlandó drága éveit az elmúlók gyűjtögetésére szánja, egészségét, mások biztonságát is kockára téve eszelősen igyekszik megvalósítani céljait, melytől a boldogságát reméli. S ha elfogy a testi erő, ha a rozsda, a moly megharapja az embertelen áldozatot követelő "kincset", akkor derül ki, a boldogság nem a megfoghatóban, a kiélvezhetőben koncentrálódik, hanem a láthatatlan, de nagyon is jól megérezhető lélekben.

Lelki élet pedig Isten nélkül nem létezik. Aki kizárja életéből Teremtő Urát, az lelketlenné válik, aki az istenes értékek nélkül igyekszik jóvá válni, az idővel maga is belátja, hogy végső soron önzése vezérelte... Ilyenkor romkban hever a lélek, s külső segítség nélkül nincs megújulás, egyedül az Isten Szeretete képes talpraállítani, megmutatni a helyes irányt, átértékelni a múltat.

A múlt hatalma olyan erő, amit a ma embere nem akar komolyan venni, s amikor a múlt maga alá gyűri a jelent, akkor már késő. Egyre több az életvezetésében "becsődölt" ember, a kereső lélek, de nagy részük még mindig politikában, gazdasági mutatók javulásban hiszi a megoldást, s nem az Istenben. Márpedig létünk alapvető "problémáit" csak akkor tudjuk megoldani, ha visszatalálunk Ahhoz, Aki az Élet Ura... Ennek a misztikus útja a Krisztus-esemény, a kinyilatkoztatás csodája.

A test biztonságánál több a lélek bizonyossága, mely a múlt máig ható megkötöző erejét az Isten szeretetében semmivé foszlatja, s az örök emberi aggódást, mely boldogságunk mindennapi kerékkötője, felválthatja az Istennek elkötelezett, szolgáló élet, ha hajlandóak vagyunk belesimulni az Örökkévaló békítő akaratába...

Kapcsolatunk...

A mai nap imádsága:

Uram! Áldott légy mindazért, amit megengedtél nekem az életemben. Örömet és bánatot, fényt és árnyékot egyaránt köszönök Neked! Kérlek segíts bölcsen élni napjaimat, hogy akaratoddal ne ellenkezzek, s vonzásodat önzésemmel ne korlátozzam! Ámen

   

Feleséghez vagy kötve? Ne keress válást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget. De ha megnősülsz, nem vétkezel, és ha férjhez megy a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gyötrelmük lesz a testben, én pedig szeretnélek ettől megkímélni titeket. Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik.

1 Kor 7,27-31

Jó dolog nem egyedül ágyba bújni, s jó dolog úgy ébredni, hogy valaki mellől kelünk fel, de az tény, hogy sok párkapcsolat csak akkor tekinthető harmónikusnak, amikor mindketten alszanak... A harmónia, amire mindenki vágyakozik a statisztikák szerint csak álom marad, mert lemondani önmagunkról a másikért - életünk talán legnagyobb kihívása. Elvárásaink bőven akadnak a férjünkkel, feleségünkkel, barátunkkal, barátnőnkkel szemben, a nehézséget az adja, hogy partnerünknek is ugyanúgy vannak várakozásaik felénk, s azok mindig többnek tűnnek, mint amit mi kívánunk...

Vita nélküli, hogy Pál apostol radikális egyszerűsége hatásos megoldást kínál - de csak a végidőkre. S mivel az idők végezetének még közelítő dátumát sem tudjuk, ezért abból kell kiindulnunk, hogy ha Isten az embert férfivá és nővé teremtette, egymás segítőtársának, akkor ebbéli tervébe a Teremtőnek illik belesimulnunk... A mindent eldöntő "Hogyan?"-t sokan próbálták már szabály(ok)ba préselni, de az élet egyik legfontosabb szabálya, hogy annak törvényeit nem mi szabjuk meg, nem mi alakítjuk, hanem az élet maga, s kiváltképp annak Istene...

A hívő ember tudja, hogy lelki egyensúlyát az Isten nélkül elveszítené, ezért igyekszik Isten akaratát megismerni, s aszerint élni. Ahogyan a réten számtalan virág ékeskedik, de nem mindegyiknek ugyanaz az igénye - egyiknek a kevesebb eső, a gyengébb talaj is elégséges ahhoz, hogy virágozzék -, ugyanúgy mi emberek sem vagyunk egyformák. Amiben mégis azonosak vagyunk: Mindannyian a fény felé tartunk, s eközben igyekszünk gyümölcsöt teremni, mások hasznára élni, Isten dicsőségét valamiféleképpen, részben visszatükrözni.

Az hogy élhetünk: ajándék. Az, hogy társsal élhetünk még nagyobb ajándék, de az igazi kiváltságos ajándék, hogy az ÚRnak élhetünk, s szolgálhatunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy bármit szólunk vagy teszünk - Isten mindezekért egyszer megítél minket. Aki felismeri az Isten élet-törvényeiben megnyilvánuló szankcióit, az már nem okos akar lenni, hanem bölcs, mely bölcsességét az ÚR félelme munkálja.

Mindennapi kenyerünk...

A mai nap imádsága:

URam! Hála Neked gondviselésedért, s a mindennapiért! Add, hogy tudjam javaimat megosztani másokkal is, hogy mindenben megnyilvánulhasson megtartó szereteted! Ámen

"mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma."

Mt 6,11

A "falat kenyér" misztériuma már a múlté. A "mindennapi kenyér" manapság nem mindenkinek csak a kenyeret jelenti. Hiszen igen sokan vannak, akik teli hassal mégis éheznek: jó szóra, simogatásra, elrejtettségre, biztonságra. Luther Mártonunk helyesen állapította meg, s tanítja kátéjában, hogy az élethez nemcsak kenyér szükséges. Ő a mindennapi kenyér mellé "odatette" a házfedelet, a jó feleséget, a derék gyermekeket ruházatot és lábbelit - egyszóval: a "mindennapi" alatt az élet normalitását, a biztonságot érti.

A mindennapi kenyérhez - ahogy a munkához való jog is - alapjog, Istentől kapott. Az, hogy mégis harcolni, küzdeni kell a mindennapi kenyérért, ez azért van, mert az eredeti bűn következtében "arcunk verejtékével esszük kenyerünket", amíg csak vissza nem térünk a földbe... Melyből vétetett a mindennapi kenyér is, de mi magunk is ennek a földnek a porából vagyunk! Tehát a mindennapi kenyér Istentől való függésünket is hirdeti, s megnyilvánul benne az Isten irgalma, szeretete, amely lehajol hozzánk, amikor táplál minket. Szent és nagy dolog tehát a kenyér!

Nemcsak azért, mert alapvető élelmiszer, hanem azért, mert az összetartozás, s egyben az egymásra utaltság, a kooperáció egyetemes jelképe is. Hány ember munkája van benne, amíg az asztalunkra kerül! Ebbe bele sem szoktunk gondolni, miközben majszoljuk. Természetesnek vesszük, hogy ott van zsömlye, kifli vagy kalács formájában az asztalunkon, evidenciának vesszük a mindennapok isteni gondviselését; hogy süt a nap, no meg a pék is... S bár jóllaktunk a kenyérrel - Istennek legyen hála, hogy a jóléti világban élhetünk! -, mégis az elégedetlenség ördöge kísért minket: pazarolunk és tékozlunk: Nemcsak kenyérrel, de vízzel, energiával... Hogy mások éheznek? Az minket "jólétieket", a mobilis társadalom tagjait alig vagy egyáltalán nem érdekel. Nos, ebből akar kigyógyítani minket a Miatyánk negyedik kérése: "Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma!"

Az ember örök aggodalma és kételkedése - Lesz-e holnap is mindennapi? (Ez manapság sajnos újra aktuális a mesterségesen fenntartott munkanélküliség miatt!) - miatt hajlamos arra, hogy halmozzon, mert: Mi lesz ha?... Elfogy az olaj, a szén, és egyéb természeti kincsek. A szakértők másik tábora meg azt mondogatja, egyelőre nem kell aggódni. De mi az, hogy egyelőre? Aztán hirtelen lázas gyűjtögetésbe, halmozásba kezd az ember, mivel attól fél, hogy ha kifogy, akkor majd szűkölködnie kell. A halmozás pedig épp azt erősíti, amitől fél az ember. Lehet, hogy az egyik ember spájza, raktára, bankja tele lesz, de a megmenekülés soha nem egyéni mutatvány volt, a túlélés sikere mindig a közösségi akaraton múlt.

A baj tehát mindig ott, s akkor kezdődik, amikor azzal az egy nappal - ez a mai nap is az(!) - nem elégszünk meg, amelyiket az ÚRtól tanult imádságban kérjük. Ha csak a magunk kenyérével vagyunk elfoglalva, akkor boldogok sosem leszünk, de ha a "mi" kenyerünkért, a ránk bízott közösségért - elsősorban családunk - mindennapijáért dolgozunk, akkor abból áldás fakad, mely túlárad a kisközösség határain a felebarát, a világ felé is. Kérdés már csak az: Megadjuk-e Istennek a mindennapiért járó tiszteletet vagy a magunk dolgaival való szakadatlan törédés egy sóhajos percet sem engedélyez a hála megvallására?

Sorsunk...

A mai nap imádsága:

Uram! Gyámolíts engem! Ámen

   

Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok.

Jer 17,14

Hippokratesz óta tudjuk: "Medicus curat, natura sanat." azaz, "Az orvos kúrál, a természet meg gyógyít". Csúcstechnológiás orvostudomány korában sincs ez másképpen: az orvos 'csak' kezel, az istenadta természetes szerek pedig gyógyítják a beteget. S ha az orvos nem természet-ellenes, akkor "az orvos maga is gyógyszer"... Mindezt tudjuk, mégis megbetegszünk, olykor végzetesen. Talán soha nem volt ennyi betegség, mint manapság, mert az is beteg, akinek nem kellett volna azzá válnia: dohányzás, mértéktelen alkoholfogyasztás, túlsúlyosság - hogy csak néhány nagyon fontosat említsünk. Korunk népbetegségei: rák, diabetes, depresszió s az egyre terjedő meddőség, pedig mind vizsszavezethetőek a stresszre. A stressz életünk motorja mindaddig, amíg terhelhetoségünk határát túl nem lépi. ... ? stressz az élet sava-borsa?mondta volt Selye János a majd Nobel-díjas kiváló professzor. S mi a stressz? A stressz definíciója - szintén csak Selye Jánostól (1907-82) - amit 1936-ban a Nature címu folyóiratban a magyar fogalmazta meg eloször. Szerinte a stressz-reakció beépített mechanizmus. Akkor lép muködésbe, amikor követeléseket támasztanak velünk szemben, ezért a stressz, védekezési és alkalmazkodási funkciókkal bír.

Betegek vagyunk - testben és lélekben egyaránt. Ne csodálkozzunk ezen! Ha nincs egészséges jövőkép, ha a minimális kiszámíthatóság is hiányzik: hiszen nem biztos sem a munkahely, se a jövedelem, nemkülönben a kamatokat is tisztességtelenül megemelik egyik pillanatról a másikra, akkor hogyan vállaljon valaki gyermekeket, hogyan mondjon igent az egyébként is biztos alapot igénylő egzisztencia-projektre? Nyilvánvaló következmény lesz a "mában élés" s istenített életstílus lesz a pillanathoz való ragaszkodás... mindezek együttállásában a felelősséget nem hordozni fogják, hanem hárítják, s igyekeznek kibújni alóla!

A gyógyítás az egész-ségessé válás csak akkor lehetséges, ha a hiányzó felünket is megtaláljuk. Ez pedig nem elsősorban a társ, hanem az Isten maga. Ha ezek után még társ is adatik, az már kegyelem... Kierőszakolni az Élettől semmit nem lehet, legfeljebb megerőszakolni - ennek viszont súlyos következményei vannak: magunk-csinálta sorsunkat magunknak kell elhordozni! Régi felismerés az is, hogy az idő soha semmit nem gyógyít be, legfeljebb feledteti egy kis időre a fájdalmat, a hiányt. Sebeket - s tudjuk, hogy az igazán fájóak a lelkiek - egyedül csak az Isten képes gyógyítani!

Tudták ezt a régeik, azért sóhajt a fel így a próféta is: Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok! A gyógyulás nem más, mint szabadulás. Szabadulás a következményektől, melyet a múlt okozott, az én személyes múltam, melynek irányítója én voltam. Oly sokszor magyarázzuk hibás döntéseinket önkényesen, s próbáljuk magunk is elhinni, hogy a hiba, a baj nem bennünk volt, hanem a körülményekben, pedig valójában a választás mindig rajtunk múlik! Ezért hagyatkozunk Istenünkre nap mint nap, hogy benne megnyugodva, általa s Vele megtusakodva értelmesen, életigenlően döntsünk sorsunk jövőjét illetően...

Világunk...

Imádkozzunk!
Teremtő URam! Felfoghatatlan számomra a Világmindenség nagysága, a szereteted, mellyel fenntartod, s kormányzod, de nem értem, hogy miért teremtettél meg minket ennyire oktalannak, hogy pusztíthatjuk, ami nem is mienk, hiszen csak néhány évtizedre kaptuk Tőled kölcsön... Istenem, légy kegyelmes Hozzánk, segíts meg minket, hogy Rád találjunk! Ámen


Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.
Rm 1,20a

A tudománynak nem feladata, hogy istenbizonyítékokat keressen, ahogyan a hívő ember sem arra hivatott el, hogy keresztény misszió gyanánt tudományos dolgokban "okoskodjék"... (Lásd a középkori katolicizmus bizonyos kijelentéseit!) A tudomány az ok-okozati összefüggéseket keresi, a vallás pedig azt munkálja, hogyan lehetek a holnapban jobb, mint a mában voltam.

Úgy néz ki, hogy a tudomány könnyíti, a vallás pedig nehezíti az emberek életét, de azért a kérdés mégsem ilyen egyszerű. Jó lenne, ha a tudomány automatikusan jobb emberré formálna, de önmagában a több tudás mindenkit nem tesz etikus emberé. Jegyezzük meg gyorsan, hogy az Istennel (valójában önmagunkkal) való foglalkozás sem old meg egy csapásra minden gondot. Ha valaki "megtér" Istenhez, az nem a perfektté-válás pillanata, hanem KEZDET, az első lépés az élethossziglan tartó úton, melyen Isten felé haladunk. A hívő élet "ajándéka", hogy tudjuk: soha nem vagyunk egyedül, akkor sem, ha életünk mégsem alakul úgy, ahogyan azt elterveztük vagy szeretnénk. Ezért mondhatjuk Arany Jánossal együtt "drága kincs a hit. / Tűrni és remélni megtanít"... Tudomány és hit kapcsolatáról pedig egyik kedves volt évfolyam-, s lelkésztársam konfirmandusainak a következőképpen írta kátéjában: "A hit tudás nélkül: füst, mit szél hajt erre-arra. / A tudás hit nélkül: hideg szobában kihűlt kályha."

Amikor az értelmes ember a mikro-, és makrokozmoszt kutatja, akkor nem kevesebbel, mint önmaga kicsinységével, végességgel ütközik, hiszen mindent nem ismerhet meg a világból. Csodálatos ez, s egyben elszomorító is. Csodálatos a teremtett világ számunkra végtelen nagysága, s az isteni rend "felfoghatatlansága", s elszomorító az emberi élet rövidsége... Ebbéli szomorúságunkat oldhatja, hogy reménységünk szerint egyszer Mennyei Atyánknál minden kérdésünkre választ kaphatunk, a világegyetemes nagyokra, s életünk jelentéktelenül kicsinek tűnőire is - melyek időbe és térbe zártságunk okán - számunkra mégis a legfontosabbak...