2011. január 19., szerda

2011. január 18. ? Kedd, Árpád-házi Szent Margit

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A
   mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és
   kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A
   balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban
   korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind
   elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott:
   ?Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!? Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és
   felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: ?Adjatok az
   olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!? Az okosak ezt válaszolták:
   ?Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a
   kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!? Míg azok vásárolni mentek,
   megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre;
   az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak:
   ?Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!? De o így válaszolt: ?Bizony, mondom
   nektek, nem ismerlek titeket!? Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a
   napot, sem az órát!
   Mt 25,1-13


   Elmélkedés:
   Az okos és a balga szüzekről szóló példabeszédet helytelen volna úgy
   értelmeznünk, hogy irigynek vagy önzőnek tartjuk azokat, akik nem adtak
   olajukból a többieknek. Egy olyan bölcsességről és előrelátásról van itt
   szó, amely az örök üdvösséget és annak elnyerését tartja szem előtt. A saját
   üdvösségünket pedig nem lehet kockáztatni. Az üdvösségre törekvésünk elébe
   nem szabad semmi sem tennünk. Jézus maga mondja, hogy mit használ az
   embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Életünk
   legfőbb célja az legyen, hogy eljussunk az örök életre!
   És ha már bölcsességről és előrelátásról beszélünk az üdvösségünkkel
   kapcsolatban, akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy ez mindannyiunk
   személyes felelőssége is. Személyes döntést kell hoznunk életünkben, hogy el
   akarunk-e jutni az Atyához abba az örökké tartó országba, amelyet nekünk
   készített és vele akarunk-e élni.
   ? Horváth István Sándor


   Imádság:
   Világosság Istene! Köszönetet mondunk az igazság kijelentéséért Jézus
   Krisztusban a Te élő Igédben, amelyet az apostolok tanításán keresztül
   kaptunk. szentlelked folytassa megszentelő munkáját rajtunk Fiad
   igazságában, hogy vele egyesülve növekedhessünk az ige iránti
   elkötelezettségben, és együtt szolgálhassuk a Te országodat alázatban és
   szeretetben. Krisztus nevében imádkozunk. Ámen.
   Imádság az ökumenikus imahét (2011. január 16-23.) 3. napjára

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése