EZ A TE LÁTOMÁSOD – FEL KELL FEDEZNED!

„… Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!” (Habakuk 2:2)

Jézus ezt mondta: „…én azért születtem…” (János 18:37). Amikor tudod, hogy miért vagy it ezen a világon, hogy mi az Istentől kapott célod, akkor gyakorlatilag megállíthatatlan vagy. Nem leszel tökéletes, de meglesz a veled született erő ahhoz, hogy felülkerekedj minden akadályon, amivel találkozol. H valami elterelné a figyelmedet, Isten szert eléggé ahhoz, hogy újra maga felé irányítson, helyreigazítson, és visszatereljen a helyes útra. De ahhoz, hogy a megfelelő választ meg tudd találni, először is a megfelelő kérdéseket kell feltenned. Mint például:

1) Milyen vágyak élnek bennem szinte egész életemben? 2) Mi indít leginkább arra, hogy termékeny legyek? 3) Mi tart mozgásban még akkor is, amikor fáradt vagyok? 4) Mi segít abban, hogy ne adjam fel akkor sem, ha ellenállással találkozom? 5) Mi az, amit ha végzek, nem is tűnik munkának? 6) Mi az, amit ha teszek, arra mások pozitívan, támogatóan válaszolnak? 7) Mi az, amit ha teszek, az ajtók szinte maguktól nyílnak, minden erőfeszítés nélkül? 8) Mit gondolnak munkámról bölcs vezetők és Isten szerinti tanácsadók? 9) Mi az, ami miatt jó érzés, hogy én én vagyok? 10) Mi az, ami beindítja, felszínre hozza ötleteimet, kreativitásomat? 11) Mi az, amit hajlandó vagyok feláldozni ennek érdekében? 12) Mit teszek, amit bátran fel merek ajánlani Istennek, mint neki tetsző ajándékot? 13) Mi az, amit fizetés nélkül is szívesen tennék, ha megengedhetném magamnak? 14) Mi az, aminek véghezvitele annyira fontos számomra, hogy ellenállnék a Sátán minden ostromának? Mit mond most neked Isten? Még nincs túl késő, fedezd fel látomásod, és kövesd!


Pál missziós úton volt. Könnyű felszereléssel utazott, fegyelmezte magát, kerülte mindazt, ami elterelné figyelmét, és mindig a célra összpontosított. „… egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3:14). A sikeres vállalatok olyan küldetésnyilatkozat alapján működnek, amelyet minden csapattag megérthet, és amelyet mindig szem előtt tartanak. Isten ezt mondta Habakuknak: „Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!” (Habakuk 2:2). Le kell írnod a látást, amit Istentől kaptál, rendszeresen el kell olvasnod, emlékezned kell rá minden időben, és aszerint kell élned. Legnagyobb ellenséged nem a szembenállás, hanem a figyelemelterelése. Hallottál már valaha a „fehér elefántról”? Amikor Sziám királya el akarta pusztítani valamelyik ellenségét, egy fehér elefántot ajándékozott neki. Abban az időben a fehér elefántot szent állatnak tartották, és senki nem merészelte volna visszautasítani a király ajándékát. A gond csak az volt, hogy a fehér elefántot nem volt szabad munkába állítani, viszont etetni kellett – méghozzá rengeteg étellel. Így tehát a király „ajándéka” végül teljes csődbe juttatta ellenségét. Ébresztő! Vigyázz a „fehér elefántokkal”, melyek elszívják idődet, energiádat és erőforrásaidat! Látomásod védelme érdelében élj ezek szerint a szavak szerint: „… tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá…, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjenek.” (Zsidók 12:1-3)

IMÁDKOZZ MINDEN NAP!

„Az imádkozásban legyetek kitartóak…” (Kolossé 4:2)
Egy kislány minden nap lefekvés előtt bedobta az egyik cipőjét az ágy alá. Amikor édesanyja megkérdezte, miért csinálja ezt, a kislány így válaszolt: „A vasárnapi iskolai tanítóm azt mondta, hogy ha reggel lehajolok, hogy benézzek az ágy alá a cipőmet keresve, erről eszembe fog jutni, hogy elmondjam a reggeli imámat, ha már úgyis térdelek.” Ha ez segít, te is hajítsd be a cipődet az ágy alá! Az imádság az az életerő, ami lelkileg fenntart bennünket. Dávid azt írta: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” (Zsoltárok 42_2-3).
Jack Hayford lelkész írja The Power and Blessing [Az erő és az áldás] című könyvében: „Nyaralni mentem, és már nagyon szükségem volt rá! Csodálatos volt, hogy eljuthattam a tengerpartra. De a negyedik napon… azt vettem észre, hogy belül üresnek érzem magam. Akkor jöttem rá, hogy négy napig nem olvastam egy szót sem a Szentírásból, nem imádkoztam, és nem is énekeltem. A nyaralásunk afféle menekülés volt. Annyira lefoglaltak minket a gyülekezet dolgai, hogy most egy ideig nem akartunk semmi „istenes” dolgot tenni. Ám hirtelen figyelmeztetett a belső üresség, amit éreztem. E tapasztalat által megtanultam, hogy nem tudok felfrissülni sem fizikailag, sem érzelmileg, ha elhanyagolom a lelki életemet.” A Biblia azt mondja: „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.” Csak akkor leszel képes szembenézni a nap mint nap felmerülő kihívásokkal , ha időt töltesz Isten jelenlétében, és belőle merítesz erőt.

Milyen hibát vétesz?

„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Hibát követsz el, ha nem kérdezed meg magadtól: „Milyen hibát vétek?”. Egy vezető ezt írja: „Keveset gondoltam arra, hogy mi az, ami esetleg elromolhat. Feltételeztem, hogy a helyes út hibáktól mentes lesz. Nem ismertem el a hibákat, melyeket magam vagy mások ellen vétettem. Nem tanultam a saját tévedéseimből. Ha jobb vezető szeretnék lenni, nem szabad többé elkövetnem azt a baklövést, hogy nem kérdezem meg magamtól, miben hibáztam.” Nem az számít, hogy milyen sokszor hibázol, hanem az, hogy milyen gyakran követed el ugyanazt a hibát. Ha szeretnéd a hibáidat előnyödre fordítani:

1) Ismerd be a hibáidat! Miért nem tesszük ezt? Büszkeségből: fenn kell tartanunk a látszatot. Bizonytalanságérzet miatt: az önértékelésünk a teljesítményünkön alapul. Makacsságból: inkább tovább ostorozzuk az elpusztult lovat, mintsem eltemetnénk, és újat vennénk helyette. Íme egy új hír: az emberek már úgyis tudnak a hibáidról; ha beismered őket, nem lesznek meglepve, sőt, megkönnyebbülnek. Azt mondják majd: „Phű, végre rájött! Nem kell tovább tettetnünk, hogy nem látjuk!”

2) Fogadd a hibákat a fejlődés áraként! Tanulj meg úgy nézni a kudarcokra, mint a siker egészséges, elkerülhetetlen részeire. Az életben semmi sem tökéletes – te sem! Szokj hozzá!

3) Tanulj kitartóan a hibáidból! Ha mindenáron el akarod kerülni a hibát, sosem fogsz tanulni belőle, és végül majd ugyanazt a hibát ismételgeted újra és újra. Azoknak, akik hajlandók tanulni a kudarcaikból, nem kell megismételniük őket. William Saroyan író megállapítása: „A sikerből nagyon kevés bölcsességet szerzünk. Tanulj a tudománytól! A tudományos kutatásban a hibák mindig megelőzik az igazság felfedezését.”




Ne félj megkérdezni magadtól: „Mit nem vettem észre? Mi az, amit még nem tudok?” Vannak olyan emberek, akik mindig csak bajokra számítanak, ők a pesszimisták, nem is várnak semmi jót. Vannak azonban mások, akik hajlamosak azt feltételezni, hogy minden jó. Mindkét gondolkodásmód ártalmas. Ellisabeth Elliot az All That Was Ever Ours [Minden ami valaha a miénk volt] című írásában rámutat: „Minden általánosítás hibás, beleértve ezt a mostanit is – mégis folyton általánosítunk. Képeket alkotunk, majd kőbe véssük azokat, hogy ne lehessen rajtuk változtatni. Elutasítunk, vagy elfogadunk embereket, termékeket, programokat és propagandákat a rájuk aggatott címke szerint. Tudunk egy keveset valamiről, és úgy teszünk, mintha mindent tudnánk.” Tanuld meg pontosabban megkülönböztetni a dolgokat! Könnyű az alapján hozni döntéseket, amit tudsz, de mindig lesznek dolgok, amikről nincs tudomásod. Könnyű meghatározni az irányt az alapján, amit látsz, de mi az, amit nem látsz? Csak úgy tanulhatunk, ha hajlandóak vagyunk feltenni a kérdést: „Mit nem veszek észre?” Ez a kérdés megállásra és gondolkodásra ösztönöz téged és a körülötted lévőket. Könnyű látni a nyilvánvalót, de a nehéz kérdések hozzák felszínre azt, ami nem nyilvánvaló. Ha nem teszünk fel kérdéseket, akkor feltételezzük, hogy a terv valószínűleg tökéletes, és ha megfelelő gondossággal kezeljük, akkor nem lesznek problémák. Az életben megtanulod – gyakran fájdalmasan –, hogy a valóság nem ennyire egyszerű. Két dolog állíthat meg az utadon: a) a túlelemezgetés, míg lebénulsz, és félelmedben cselekvésképtelenné válsz; b) a túl kevés elemzést követő továbblépés, mielőtt még elégséges ismereted lenne, és elég bölcsességre tettél volna szert.




Egy stresszes értékesítői irodában a következő felirat csal mosolyt az arcokra: „Szeretsz utazgatni? Szeretnél új barátokat megismerni? Szeretnél több szabadságot a jövőben? Ez mind a tiéd lehet, ha még egy hibát vétesz.” A tévedéstől való félelem megakadályoz abban, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtsuk, nem hagyja, hogy őszinte tanácsot és visszajelzést kérjünk, vagy nyíltan beszéljünk, mert félünk a kritikától vagy attól, hogy elfordulnak tőlünk az emberek. Ahhoz, hogy sikeres légy, meg kell engedned a körülötted lévő embereknek, hogy akár visszatartsanak. Ha nem kapsz visszajelzéseket, az katasztrofális következményekkel is járhat. Michael Abrashoff írja It’s Your Ship [Ez a te hajód] című könyvében: „Abban a pillanatban, amikor először hallottam az esetről [a USS Greenville amerikai tengeralattjáró tragikus módon elsüllyesztett egy japán halászhajót], az jutott eszembe, hogy a baleseteknél gyakran megérzi valaki a lehetséges veszélyt, de nem szól. Ahogy a Greenville-nyomozás is felderítette, amit a New York Times cikkében olvastam, hogy a tengeralattjáró legénysége »túlzottan tisztelte a parancsnokot ahhoz, hogy megkérdőjelezze annak döntését«. Ha ez a tisztelet, akkor én nem kérek belőle! Szükség van olyan emberekre, akik megérintik a vállad, és ezt mondják: „Biztosan ez a legmegfelelőbb mód?” vagy „Csak nyugalom! Lassíts!” vagy „Gondolkodj el ezen!” vagy „Megéri az, amit teszünk, hogy emberek haljanak, vagy sérüljenek meg miatta?” A történelem számtalan olyan esetet jegyzett fel, amikor hajóskapitányok vagy vállalatvezetők hagyták, hogy a megfélemlítés légköre alakuljon ki a munkahelyen, elhallgattatva a beosztottakat, pedig figyelmeztetésük megakadályozhatta volna a katasztrófát. Még ha azért vonakodtak is szólni, mert annyira csodálták a parancsnok szakértelmét és tapasztaltságát, olyan légkört kellett volna teremteni, melyben meg lehet kérdőjelezni a döntéseket, elősegítve ezzel az alaposabb ellenőrzést.”




Egy napon Cidkijjá király ezt mondta Jeremiás prófétának: „Akarok valamit kérdezni tőled, de ne titkolj el semmit előlem!” (Jeremiás 38:14). Cidkijjá ezzel olyan bölcsességről tett tanúbizonyságot, amivel mi nem mindig rendelkezünk. Valaki ezt írta: „Korábban kerültem a rossz híreket, de megváltoztam, és olyanná lettem, aki kéri őket. Már évek óta lehetőséget adok arra a hozzám közelállóknak, hogy nehéz kérdéseket tegyenek fel, és mondják el a véleményüket, ha nem értenek egyet velem. Nem szeretném, ha valaha is előfordulna, hogy hibát követek el, és aztán hallom, hogy valaki a csapatomból ezt mondja: „tudtam, hogy ez rossz döntésnek fog bizonyulni”. Azt akarom, hogy az emberek mondják a szemembe előre, és ne akkor, amikor már túl késő van ahhoz, hogy a tanácsuk segítsen. Ha valaki visszatart, mielőtt még végleg döntenél, nem jelenti azt, hogy nem lojális hozzád. Meg kell engedned, hogy fogós kérdéseket tegyenek fel, és belekössenek az ötleteidbe. A vezető meg kell, hogy adja ezt a döntési jogot a többieknek. Túl sokszor fordul elő, hogy a vezetők inkább olyan követőket szeretnének, akik behunyják a szemüket, és vakon követik őket, ahelyett, hogy nyíltan kimondanák, amit gondolnak. De ha mindenki csöndben van, amikor egy döntést fontolgatunk, valószínűleg nem lesznek csendben, amikor kiderül majd, hogy hová vezetett a döntés.” Sir Francis Bacon megfigyelte: „Ha valaki bizonyossággal indul, végül kétségei lesznek; de ha hajlandó arra, hogy kétségei legyenek az elején, akkor végül bizonyosságot talál.” Jób azt mondta: „Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam” (Jób 29:21). Folyamatosan fel kell tenned magadnak a kérdést: Hogyan viszonyulok a hibáimhoz? Beismerem őket? Tanulok belőlük? Megkapom a lehető legjobb visszajelzést?