2017. január 3., kedd

A LÉLEK TERMÉSZETE: TITOK
       
  "Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad." (Jn 14:17)
 
  Nem szükséges magyaráznunk a Szentlélek mibenlétét. Jézus azt mondja, Ő a Vigasztaló, "az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik". Világosan kijelenti továbbá, hogy a Szentlélek, miközben az embereket minden igazságra elvezeti, "nem ő magától szól". (Jn 15:26; 16:13)
  A Szentlélek lényege: titok. Emberek nem fejthetik meg, mert Isten nem nyilatkoztatta ki előttük. Kutatásra hajlamos elmék összehozhatnak bibliaszövegeket és alapul vehetik emberi magyarázataikhoz, de az ilyen nézetek elfogadása nem fejlesztheti a gyülekezetet. Olyan titkokat illetőleg, amelyek az emberi értelmet meghaladják, hallgatni - arany.
  Jézus a Szentlélek hivatását ezekkel a szavakkal vázolja: "És az, mikor eljő, megfeddi (oktatja) a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében." (Jn 16:8) A Szentlélek meggyőz a bűnről. Ha a bűnös átadja magát a Lélek megelevenítő befolyásának, akkor megtérésre jut és felismeri az isteni követelmények iránti engedelmesség fontosságát.
  A megtérő bűnösnek, aki éhezi és szomjúhozza az igazságot, a Szentlélek kinyilatkoztatja Isten Bárányát, aki hordozza a világ bűneit. "Az enyémből vesz, és megjelenti néktek" - mondotta Jézus. "Az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek." (Jn 16:14; 14:26)
  A Szentlelket Isten adta megújító erőként, hogy hathatóssá tegye a Megváltó halála által szerzett üdvösséget. Igyekszik az emberek figyelmét állandóan arra a nagy áldozatra irányítani, melyet Krisztus hozott a golgotai kereszten. Bemutatja Isten szeretetét a világ előtt és a bűneiről meggyőzött lélek számára hozzáférhetővé teszi a Szentírás értékeit. (The Acts of the Apostles, 51-52. oldal)


Bízni egy ígéretben

"Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak"
(1 Móz 28, 13).

   Egyetlen ígéret sem "magánjellegű", nem kizárólagosan egy hívőnek,hanem valamennyinek szól. Ha te, testvérem, most hittel ráhagyatkozol egy ígéretre, és azon mintegy pihenésre hajtod a fejedet, akkor az a tiéd. Igénkben Jákób birtokba vette azt a földet, ahol letelepedett és megpihent. Ahogy (ott) végignyújtózott a földön, és a kőből való  vánkosra hajtotta a fejét, nem is gondolta, hogy ezzel a föld tulajdonosa lett; pedig ez így volt. Álmában látta a csodálatos létrát, amely minden igaz hívő számára összeköti a földet az éggel; és ahol a létra a földet érte, azt a földet a magáénak érezte, különben hogyan is tudta volna elérni a mennyei létrát. Istennek minden ígérete igen és ámen a Jézus Krisztusban; s mivel Ő a miénk, minden ígérete a miénk,ha hittel rájuk hagyatkozunk.
   Jöjj, aki megfáradtál, pihenj le az Úr ígéreteinek párnájára! Pihenj békességben! Csak róla gondolkozz! Krisztus számodra a fényhez vezető létra: lásd, hogy jönnek és mennek rajta az angyalok közötted és Isten között. Légy biztos abban, hogy az ígéret saját, Istentől kapott részed. Nem károsítasz meg senkit, ha azt, mint külön neked szóló üzenetet, magadévá teszed.


Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.
Máté 5,5

Uram!
Ha azt nézem, ami közvetlenül a szemem előtt játszódik le, akkor az ellenkezőjét látom annak, amit Te mondasz. Egyes emberek hatalmaskodásának és nemzetek erőszakosságának vagyok szemtanúja. Törekvésük érvényesül. A föld gazdagsága és a külső tekintély reájuk száll. Szememet megtéveszti a perc mérlegállása. De a kor, melyben élünk, még a hit nélkül valókat is elővigyázatosságra intette. Kevés nemzedék látta olyan világosan a hatalmaskodók bukását, mint a mienk. Akkor lettek semmivé, amikor - sok erőszak árán - dicsőségük csúcsfokára kapaszkodtak föl.


Uram!
Rád figyelő lelkemmel szeretnék a Te igéd mellett megállni. Mert megtanultam, hogy a Te ajkadról az idők múlásával dacoló örök igazság igéi hangzanak. Te pedig félreérthetetlenül a szelídeknek ígérted a földet. Adj erőt ebben megfogóznom még a legnagyobb erőszak láttán is. Taníts meg csak neked hinnem, még ha nem látja is szemem a Te igazságod érvényesülését. Egy vágyam van: veled maradni - Uram.


Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. (Mt 2,2)
    
     A Szentírásnak sok ilyen szereplője van, mint a jászolbölcsőhöz zarándokló bölcsek. Jöttek az ismeretlenből, és ugyanoda távoztak. Csak arról a néhány napjukról tudunk, amit Jeruzsálemben és Betlehemben töltöttek, többről nem. A bibliai tudósításon túlmenően királyoknak is nevezi őket a kegyes hagyomány, s azt is tudni véli, hogy hárman voltak: Gáspár, Menyhért és Boldizsár, s ez utóbbi fekete bőrű.
     Képzeljük el a hazatérésük után tartott élménybeszámolójukat: el kellett indulnunk, hiszen a Jupiter és a Saturnus "együttállása" a halak csillagképében nekünk mágusoknak azt jelentette, hogy hatalmas király született éspedig Izráel népe körében. Látnunk s imádnunk kellett őt! Vállalnunk kellett a hosszú utat, szenvedni a nappalok hőségét és az éjszaka hidegét a sivatagban. Ám megérte, mert ott voltunk a világtörténelem nevezetes pillanatánál!
     - S elhittétek, hogy az egyszerű ácsmester és egy fiatalasszony fia Király?
     - Odavezetett bennünket a csillagok járásának ismerete, az utolsó lépéseinket a jeruzsálemi hittudósok szent könyvéből Mikeás próféta jövendölése kalauzolta. Lenyűgözött a Gyermek mosolyában az Isten jósága és kegyelme. Isten így tünteti ki bizalmával az emberiséget. A szegényes környezet pedig azt jelentette, hogy ez a kegyelem mindenkié.
     - S odaadtátok minden kincsetek?
     - Semmit sem adtunk ahhoz képest, amit Tőle kaptunk.
     Amikor a halandó embert megérinti az Örökkévaló, a csillagok ismerőjét a csillagok Alkotója, csak ezt az egyet teheti: nemcsak a kincseit, de szívét is leteszi elé. Mindezzel csak azt adja oda Neki, ami úgyis az övé! Az újszülött Királlyal való találkozás megért minden fáradságot és minden költséget. Semmit sem adtunk ahhoz képest, amit kaptunk!
     . . .
          URAM! Csillagoknak Alkotója és mindeneknek Megváltója vagy. Világszerte sokan hajolnak meg hatalmasságod előtt. Áldott légy azért a tapasztalatért, hogy akik Téged keresnek, megtalálnak, akik pedig ajándékot visznek Neked, azokat gazdagon megajándékozod. Senkinek nem maradsz adósa. Köszönöm, hogy ha fényed után megyek, célhoz segítesz. Köszönöm, hogy ha keresésedre indulok, megtalálsz. Köszönöm, hogy alkalmat adsz másoknak is szólnom a Veled való találkozásról. Adj bátorságot, hogy bárkinek el tudjam mondani a tapasztalataimat! Ámen.


Taníts, Urunk, az Istenfélő élet titkára!


Aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. (1Tim 3,16)


A karácsonyfák a legtöbb helyen állnak még, de már nem ragyognak úgy, mint Szenteste. A tűlevelek kicsit kifakultak, egy-egy dísz le is potyogott talán, és a szaloncukor is fogytán. Indul az új év, kérdések, várakozások, remények, félelmek - várunk is, remélünk is, félünk is. Mégse feledkezzünk meg az állandóról! A csillag még ragyog, ne hagyjuk, hogy kialudjon a fénye, csodálkozzunk rá a karácsony folytonosságára, hiszen Isten szeretete nemcsak karácsonykor látható. Ez a szeretet nemcsak egy alkalomra szól, ott van minden napon mint a hívő ember reménye. A betlehemi csillag fénye vezet minket, hiszen számunkra már nem talány, ki az a Gyermek, aki megszületett Betlehemben. Mi már tudjuk: ő a megígért Megváltó, akinek keresztje ott ragyog a csillagban. Legyen ez a hit állandó pont életünkben, amit a mindennapi elcsendesedéseink alkalmával újra és újra örömmel fedezünk fel. Legyen ez minden napunknak állandósága, ami bármilyen zűrzavart rendbe tesz, és mindenféle fásultságot megszínesít. Legyen Istennek ez a szeretete a mi mindennapi derűnk, nyugalmunk és békességünk!

Krisztus közössége nem az írott evangéliumokból, hanem a megélt evangéliumból született. (A. M. Carré)

Urunk Istenünk, segíts rajtunk, mert aggodalmaskodunk. Félünk, hogy a körülöttünk levőket elveszíthetjük. A folytonos aggódás közepette szinte teljesen elfelejtjük, hogy nem vagyunk egyedül, elfelejtjük, hogy te mindenkor gondot viselsz rólunk. Engedd, hogy a Betlehemi Csillag fénye beragyogja minden napunkat. Ámen.


VAN BOCSÁNAT

"Hiszen Tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged." Zsoltár 130,4

A bűnre egyetlen megoldás van, több nincs: a bocsánat. Sokszor próbálod elfelejteni bűneidet, jóvátenni, kimagyarázni, magadat igazolni. Egyik sem megoldás. Vajon örömüzenetként hangzik-e most a számodra, hogy van bocsánat?! Az Úrnál mindig van. Nála mindig van egy nyitott ajtód. Emberek becsukhatják, és mondhatják, hogy soha nem bocsátok meg. Lehet, hogy egy koporsó csukja be az ajtót, és akkor sincs bocsánat. Lehet, hogy a bűnnek csak azt a részét látod, amit emberek ellen vétettél. Elfelejted a nagyobbat, amit az Úr ellen vétettél. Minden bűn felségsértés, mert a szent Isten parancsa ellen vétesz. Ezt csak Ő bocsáthatja meg. Nem olcsó bocsánat ez! Isten bocsánata drága bocsánat. Vedd komolyan az Igét: "Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt" (Hab 1,13). Minden bűnnek jogos és igazságos büntetése van. Jézus Krisztus azért jött, hogy magára vegye bűneidnek minden következményét, büntetését. Megláttad-e már igazán a magad számára a keresztet a Golgotán? Átélted-e, hogy Jézusnak minden szenvedése érted történt? Álltál-e csak egyszer is úgy a kereszt alatt, hogy megértetted, Jézust a bűneid juttatták ide? Amit kezeddel vétkeztél, azért az Ő kezeit szögezték át. Lábad sok görbe útjáért az Ő lába vérezett. Agyad iszonyú gondolataiért volt fején a töviskorona. Nyelve, amelyik soha nem mondott álnokságot, ínyéhez tapadt, amikor kimondta: "Szomjúhozom!" Érted már, hogy miért egyetlen megoldás bűnödre a bocsánat, és hogy csak Nála van bocsánat? Ha igazán szereted Őt, ne okozz fájdalmat Annak, Aki szenvedett érted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése