Az Istentől kapott életcél ára

„…kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy…” (Filippi 3:8)
Álmod sosem fog beteljesedni, ha nem vagy hajlandó megfizetni az árát. Ráadásul olyan ára van, amit nem lehet azonnal megfizetni, hanem csak egész életen át tartóan. Először ott van a kezdő ár. Személyes áldozatot kell hozni, időnként fájdalmas áldozatokat. Lehet, hogy vonzó lehetőségeket kell otthagyni, vagy értékes kapcsolatokat, mert nem illenek bele Isten életedre vonatkozó tervébe. Határozottság kell ahhoz, hogy le tudjunk mondani olyan dolgokról, amik biztonságérzetet adtak, és meghatározták önazonosságunkat, ilyen határozottságot csak Isten kegyelme tud megadni nekünk. Pál önéletrajzában ezt olvassuk: „…Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus” (Filippi 3:5). Pálnak valaha vagyona és megbecsült társadalmi helyzete volt. A bibliatudósok szerint, amikor elkötelezte magát Krisztusnak, akkor családja és barátai a korabeli szokások szerint temetési szertartást rendeztek, és attól a naptól fogva halottnak tekintették. Pál elhívatása az volt, hogy elvigye az evangéliumot Kis-Ázsiába, és megírja a fele Újszövetséget. A nagy feladatok azonban nagy áldozatot követelnek. Nem Pál volt az egyetlen. „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.” (Zsidók 11:24-26). A kérdés tehát ez: Kaptál Istentől valamilyen álmot? Megvan benned a hit és a kitartás az eléréséhez? Számba vetted az árát, és kész vagy megfizetni?
„… többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben.” (2Korinthus 11:23)
Másodszor ott van a folyamat közbeni ár. Mind szeretnénk azt, amit a sikeres emberek elértek. A gond csak az, hogy nem vagyunk hajlandók megfizetni az árat, amit ők megfizettek az elinduláskor, és amit fizetnek azóta is folyamatosan. Pál nyíltan elmondja, mi áll sikere mögött: „… többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.” (2Korinthus 11:23-28). A legtöbbünknek van némi ködös elképzelése arról, hogy egy napon majd áldozatot kell hoznunk, de hamarabb kell megfizetnünk az árat, mint gondolnánk. Erre sokan nem számítanak, és amikor bekövetkezik, elcsüggednek. Mások ilyenkor félreteszik álmaikat. Vannak, akik teljesen feladják. A kérdés, amire válaszolnod kell, ez: „Huszonöt év múlva miről fogom kívánni, hogy bárcsak megtettem volna ma?” Ez az ára az Istentől kapott életcélnak!




„…kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent…” (Filippi 3:8)
Állj meg, és hallgasd figyelmesen, mit mond néhány ember körülötted! Sokan közülük bánkódnak amiatt, hogy fiatal korukban meghátráltak álmaik elérése elől: nem igyekeztek elérni áhított életpályájukat, nem ragadtak meg egy kínálkozó lehetőséget, hagytak elsorvadni és elhalni egy kapcsolatot. Évtizedekkel később visszatérnek, egyre többet gondolkodnak rajta – de sokak számára már túl késő. Most már hiába fizetnének meg bármekkora árat, nem érhetik el álmuk beteljesülését. Mások számára még mindig nyitva áll az út, de az ár jóval drágább. Dr. John Maxwell írja Tedd próbára az álmod című könyvében: „Egy álom eléréséért küzdeni olyan, mint a hegymászás. Sosem juthatunk fel a csúcsra, ha túl sok terhet cipelünk magunkkal. Ahogy elérünk egy új szakaszt, döntést kell hoznunk. Még több dolgot veszünk-e magunkra, vagy letesszük mindazt, ami nem segít a mászásban, lecseréljük azt, amivel rendelkezünk valami másra, vagy feladjuk a mászást? A legtöbb ember túl sok mindent próbál magával vinni… a sikeres emberek elengednek dolgokat, vagy elcserélik másra azért, hogy magasabb szintre juthassanak… Az álom eléréséért folyamatosan meg kell fizetni az árat. Az út csak úgy folytatódhat, ha hajlandó vagy erre. Minél magasabbra akarsz jutni, annál több mindent kell feladnod. Minél nagyobb árat fizetsz, annál nagyobb lesz az örömed, amikor végül megvalósul álmod.” Valaki egyszer azt mondta: egy feladat látás nélkül rabszolgamunka, a látás feladat nélkül pedig ébren álmodozás. A feladat és a látás együtt azonban út a győzelemhez és sikerhez.

HOGYAN FORDÍTHATJUK ÉPÜLÉSÜNKRE A BÍRÁLATOT?

„A bolond bosszúsága azonnal kitudódik, az okos pedig leplezi szégyenét.” (Példabeszédek 12:16)
Hogyan fordíthatod a romboló kritikát építő kritikává? Ha a következő igei alapelveket gyakorlod: 1) Határozd el, hogy bármi is az, építően fogod kezelni. „A bölcs ember nyugodt marad, ha megsértik” (Példabeszédek 12:16 NLT). A haragos válaszok csak kiiktatják az ésszerű gondolkodást, és érzelem-vezérelt reakciókat indítanak el. „Akinek a füle hallgat az életre, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik.” (Példabeszédek 15:31-32). Mindig kérdezd meg magadtól: „Tanulhatok valamit ebből?” 2) Vedd számításba a bírálód jellemét! „Aki igazán szól, az igazat mondja el, a hamis tanú pedig csalárdságot. Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.” (Példabeszédek 12:17-18). Megbízható ember az, aki bírálatot mondott rólad? Szavait segítségnek szánta? Ha igen, értékeld őket, és válj bölcsebbé általuk! „Jobb a bölcsek feddését hallgatni, mint a balgák dicshimnuszára figyelni” (Prédikátor 7:5 katolikus ford.) Szavai lealacsonyítani akartak vagy önértékelésed rombolták? Az alázatra késztető szavaknak isteni céljuk van, a megalázó szavaknak azonban nem, azokat ne is vedd tudomásul! 3) Ellenőrizd a lelkiismeretedet! Pál azt írja: „Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, az Úr az” (1Korinthus 4:4). Ha lelkiismereted tiszta, hagyd a következményeket Istenre! Egyedül ő látja a teljes képet. 4) Ha a hited miatt ér bírálat, tekintsd ezt áldásnak! „Boldogok vagytok, ha gyaláznak a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke nyugszik rajtatok” (1Péter 4:14). Örülj, életed tetszik Istennek!



„…aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik.” (Példabeszédek 15:32)
Ha jó dolgot mondunk, de rosszul tálaljuk, az rendszerint visszaüt. Íme, egy bölcs tanács: ha nem tudod elfogadni az építő kritikát, te se próbálkozz vele másnál! Mielőtt valakit bírálnál, kérdezd meg magadtól: 1) „A javát akarom ennek az embernek?” Vagy csupán azt akarod, hogy jó színben tűnj fel, hogy te tudd mindenre a választ, hogy irányítani tudd az embereket, hogy elfogadást és tekintélyt szerezz? Nem tudsz úgy segíteni az embereken, hogy közben a saját éned igényeire összpontosítasz. 2) „Hibákat keresek és ítélkező vagyok?” Ha igen, akkor nyilván ezzel fogsz találkozni másokban is. „Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást” (Róma 14:13). Ahhoz, hogy el tudd kerülni a hibáztatást és ítélkezést, fel kell hagynod azzal, hogy folyton arról beszélsz, mit tettek, ki a hibás, milyen ostoba és önző dolog, sőt egyenesen őrültség volt, vagy azt boncolgatod, mi a baj velük. Ez probléma-orientált gondolkodás és a dolgok kisarkítása, ami nem segít. 3) „A megoldás felé irányítom a másik embert?” Isten a megoldások Istene. Amikor a bűnben elveszve voltunk, nem kemény kritikát mondott arról, hogy milyen gyengék vagyunk, hanem: „…amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért” (Róma 5:6). Nem a probléma kielemzését adta, hanem ellenszert, orvosságot. Ezért imádságos lélekkel javasold: „Azon gondolkodom, nem érhetnél-e el jobb eredményt azzal, ha…” – aztán hagyd, hogy a többit Isten intézze! 4) „Szeretettel mondom-e meg az igazat?” Még a legőszintébb szándékaidnak is azt kell mutatniuk, hogy valóban törődsz a másik emberrel. Ha „szeretettel mondjuk meg az igazságot…” (Efezus 4:15 NKJV), az megnyitja a szívüket, és felkészíti őket arra, hogy bízni tudjanak benned. A szeretet azt mondja: „Mivel értékesnek tartalak, szeretnék javasolni valamit. Megengeded?”

Nagyszombat - Az Ő feltámadása – és a miénk!

„Halál, hol a te diadalod?” (1Korinthus 15:55)
Az emberek hamvait repülőgépekről a levegőbe, vagy hajókról az óceánba szórták, de Brian Kelly valami nagyszabásúbbra gondolt. Kelly, aki egy tűzijátékokat árusító szakboltban dolgozott, azt kérte, hogy hamvaival töltsenek fel egy tizenkét hüvelyk átmérőjű tűzijáték gránátot. 1944. augusztus 12-én pénteken, a tűzijátékgyártók konferenciáján a pennsylvaniai Pittsburgh közelében kilőtték ezt a bizonyos gránátot. Két ezüstös üstököscsóvát húzva emelkedett az éjszakai égre, majd vörös és zöld színekben pompázva felrobbant. El kell ismerni, hogy ez elég látványos módja a távozásnak. De feltámadásunk messze túl fogja szárnyalni ezt a négy másodpercnyi fény és szín ívet. Ágyúdörrenés helyett felharsan Isten csodálatos hangú harsonája, és Jézus fenséges hangja előszólít minket a sírból. Dicsőséges testben, olyanban, mint amilyen magáé Jézus Krisztusé, felemeltetünk a felhőkbe, és találkozunk a Királyok Királyával. Pál így írja le: „Testünk most sok csalódást okoz, de amikor feltámadunk, telve lesz dicsőséggel. Testünk most gyenge, de amikor feltámadunk, tele lesz erővel… egyetlen szempillantás alatt megtörténik, amikor megszólal az utolsó harsona. Mert amikor megszólal a harsona, a Krisztusban meghaltak feltámadnak elváltozott testben. Mi pedig, akik élünk, elváltozunk és ez a halandó halhatatlanná válik. Amikor ez megtörténik, akkor az Írás utolsó szava is beteljesül: A halál teljesen eltűnik. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” (1Korinthus 15:43-55 NLT).

Tedd meg az első lépést!

„Jézus azt mondta neki: Kelj fel…!” (János 5:8)

A Bethesda tavánál Jézus egy olyan emberhez fordult, aki 38 éve mozgásképtelen volt, nem tudott járni. Ez hosszú idő arra várni, hogy valami változzon. Sokan közülünk feladnák. „Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: »Akarsz-e meggyógyulni?« A beteg így válaszolt neki: »Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.« Jézus azt mondta neki: »Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!«” (János 5:6-8). Te minek tekinted magad? Tehetetlen áldozatnak? Wendy Blight mondja: „Így éltem… egy évtizedig. Huszonegy éves koromban megerőszakolt egy maszkot viselő idegen, aki a lakásomban rejtőzött. Azelőtt szerettem az életet. Épp akkor fejeztem be a főiskolát… dicséretesen diplomáztam… egy csodálatos ember menyasszonya voltam… és egy nagyszerű állás várt rám… Támadóm tette szétrombolta reményeimet és álmaimat. A félelem és kétségbeesés börtönében éltem. Aztán találkoztam Krisztussal… azok a szavak, melyeket ő mondott… a lelkem mélyére hatoltak. Én voltam az az ember azon a gyékénymatracon… hozzászokva a fájdalmas helyzethez… élveztem, hogy áldozat vagyok… kényelmes volt számomra. A Biblia azt mondja: »Isten igéje élő és ható… megítéli a szív gondolatait és szándékait« (Zsidókhoz írt levél 4:12), és ez egészen személyesen hozzám szólt. Tudtam, hogy nekem kell megtennem az első lépést. Feladtam a félelmet, önsajnálatot és gyászt… megtanultam, hogy Istennek terve van az életemmel és célja van a fájdalmammal. Mindazonáltal nem láttam ezt meg addig, amíg nem vettem a bátorságot, hogy felálljak és járjak. Ha ma te fekszel ott a gyékényen… nyisd ki Isten Igéjét! Engedd, hogy beszéljen hozzád… a remény és gyógyulás ígéreteit szólva. Ahhoz, hogy fel tudj kelni a gyékényről, fel kell adnod félelmedet, önsajnálatodat és kétségbeesésedet. Megteszed?”