Életünk ideje...

A mai nap imádsága:

URam! Életem ideje kezedben van... Add, hogy éljek a lehetőségeimmel, s ne éljek vissza azzal, amim van. Őrizz meg békességben, szeretetben és alázatban, hogy boldogan tehessek bizonyságot Nevedről életem minden napján! Ámen

"Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké". Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.

1 Pt 1,24-25

Lassan, de napról-napra tavaszodik! Jó megpillanti egy-egy zöld foltot az ébredező természetben, s bizony jó megpihentetni a tél szürkeségéhez hozzászokott szemünket a közelgő tavasz első színes hírnökein. Nem véletlenül, a zöld a reménység színe! (No, persze az éretelenségé is, de ezzel nem gondol az ember - ilyenkor.) S amikor életünk fényhabzsoló tavaszát éljük, nem arra gondolunk, hogy mennyire "zöldek" vagyunk, hanem álmainkban kúszunk az ég felé, hiszen elemi erővel érezzük az élet nagy lehetőségeit...

Ha mégsem így van, az tragédia! Idióta, pénzhajhász életnyomorító (gazdaság)politika, háború és embertelen ideológiák, melyek csírájában megfojtják a szépre, a jóra való törekvést fiainkban és lányainkban az "itt és most"-ban meg fogja hozni a maga keserű gyümölcseit! Akinek nincsenek lehetőségei fiatal-korban - tanulás, munka, egzisztencia-teremtés -, s emiatt boldogtalanul telnek "legszebb napjai és évei", annak bizony igen nagy valószínűséggel boldogtalanul telnek majd azok a "nemszeretem-napok" is, melyek az élet törvényszerű hervadásával, minden ember életében eljönnek - kinek később, kinek hamarabb.

A tavasz virágai bódítóan szépek, ahogyan az ifjúság is - a maga "zöldségei" ellenére is -, pimaszul vonzó. Bizonyára sokszor hallottuk vagy talán mondtuk is: "De jó lenne ezzel az ésszel, tapasztalással húsz évvel fiatalabb lenni!" Ebben a mondatban is jelesül megnyilvánul: igen nem bánnánk, ha nem öregednénk, ha nem fogyatkozna az erőnk, ha olyan lendülettel tudnánk élni az életünket, ahogyan azt fiatal korunkban megtehettük. Az élet törvénye azonban az, hogy mindennek rendelt ideje van, s aki az őszben keresi a tavaszt, az bizony valamiről igencsak lekésett...

Az idő kerekét visszafelé forgatni nem lehet, jóllehet már sokszor megpróbálta az ember! Akkor is, amikor keresték a bölcsek kövét, meg az örök ifjúság kútját, meg akkor is, amikor megmosolyogtató külsőségekben - szépség-sebészeti trükkök valóságos arzenálját felhasználva - megpróbálnak fiatalok maradni... pedig eléggé nagy nyereség lenne már az is, ha sikerülne viszonylag hosszabb távon megőrizni a fiatalosságot!

Idővel azonban minden test, mint a mező virága elhervad. Nem büntetés ez, hanem törvény, az Isten akarata. Ami azonban megmarad, s kapaszkodó egy életen át minden Istent kereső ember számára: az ÚR beszéde - vagyis az evangélium. Ez ugyanis az híd, amit Isten adott mindannyiunknak, hogy rálépve, hit által eljuthassunk Őhozzá, s Vele örvendezhessünk - örökre...

Korlátaink...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy parancsolataidban felfedezhessem a védelmet, s akaratodban az életemet kiteljesítő szeretetet. Ifjúkori oktalanságaim lelkiismereti terhét enyhítsd bölcsülni kívánó lelkemben, hogy teljes szívvel tudjalak szolgálni Téged! Ámen

Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam!

Zsolt 25,7

Nagy igazság van abban, hogy fiatalon lehetünk ugyan nagyon okosak, de bölcsek nem... A fiatal forrófejűségével, forrószívűségében lázad, megkérdőjelez mindent - még azt is, ami jó; a bölcs pedig türelemmel elhordoz, hiszen vannak dolgok, amiket nem megoldásra, hanem elhordozásra adott az ÚRIsten. Fiatalon a szívünk után megyünk, amikor pedig elszaladnak az évek, akkor pedig ésszel igyekszünk mindent megoldani - előre. Életünk ebbéli karekterisztikáját jól fogja meg Winston Churchill: "Aki húszévesen nem forradalmár, annak nincsen szíve, viszont aki negyvenévesen nem jobboldali (értsd: konzervatív), annak nincsen esze."

Tény, hogy ifjúkori oktalanságokért olykor a legnagyobb árral kell fizetni: az élettel. Kivagyiságból, a természetes veszélyérzet figyelmen kívül hagyásából rendszeresen történnek tragédiák (lásd: disco-balesetek). Az pedig az élet különös, s egyben érthetetlen koreográfiája, hogy többnyire a vétlen fél szenved többet. Az "utólag-okoskodásnak" persze semmi értelme nincs, de mindenki szeretné megelőzni a bajt... Bölcseleti tény, hogy előre látni - legalább egy kicsit - csak az tud, aki (fel)figyel Teremtőjére, hiszen Ő az, aki horizonton túli távlatot is ad a létnek. Érték-megőrző és -teremtő életvezetés csak az élet tiszteletéből fakad, ezért nevel(ne) minket a Tízparancsolat először is az Élet adójának tiszteletére.

Lutherünk káté-magyarázatait mindig így kezdi: "Istent félnünk és szeretnünk kell!" A félelem és a szeretet együtt az őszinte tiszteletben nyilvánul meg. Ezért aki nem féli az Istent, az felebarátját és annak dolgait is könnyen vágyai prédájának tekinti. Ezért ilyen nyomorult a mostani világunk is! Pedig, ha erkölcsi értelemben is akkorát ugrottunk volna, mint amekorrát fejlődtünk a petróleumlámpától a simogató telefonokig, akkor már a mennyország kapuja előtt áll(hat)nánk szép rendben!

Mindannyian bűnösök vagyunk (teológiai értelemben), hiszen ha égbekiáltó bűnöket nem is követtünk el, de vétkeztünk eleget, s elmulasztottuk a jót, s annak megcselekvését. Amit pedig nem tettünk meg, pedig megtehettünk volna, azt még egyszer már nem ismételhetjük meg... Csak a filmekben - régen a stúdiókat álomgyárnak is nevezték - van töltés nélküli újrakezdés, a valóságban a tények, s nem a vágyak irányítanak. Törvény ez, mint az is, hogy bármennyire is szeretnénk, de újra nem leszünk fiatalok... Persze volt időszak, amikor az emberek keresték az örök ifjúság kútját, de az élet derűje nem az ifjúságban (azt csak álmodjuk!), hanem az istenes, a megváltott életben van elrejtve... Ez utóbbit viszont alapos reménységgel hisszük.

Megérkezésért.

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Vágyakozom utánad, de magamnak sem merem bevallani, s ha meg kell fogalmaznom konkrétan, magam sem tudom, hogy mi után. Hiányaim utánad kiáltanak, kevéske talentumom Téged dicsér! Kérlek segíts meg ezen a napon is, hogy tetszésedre éljek, s Rólad tegyek bizonyságot szavak nélkül is azok előtt, akiket ma elém hozol! Ámen

   

Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.

Róm 8,19

?A nem hívők időről-időre a hit kísértésében élnek.? - írja Joseph Ratzinger, a jelenlegi pápa XVI. Benedek. A megállapítás igen találó, hiszen a vallásszociológiai felmérések szerint a Föld lakosságának csak 5%-a vallja magát ateistának. Nyilvánvaló, ha az ember élete végén van vagy nyomorúságok gyötrik, egészen más elgondolása van az Istenről. Amikor fiatalok vagyunk és buzog bennünk az öntudat, akkor nem mindig gondolunk Teremtőnkre, de minél több hibát, vétket halmoztunk föl életünkben, annál inkább hajlik lelkünk a Nagy Korrekciós Erő felé - sóvárog a lelkünk... Aki mindig mindent megkapott az életben, annak nem sokat jelent ez a szó: sóvárgás, de aki naponkénti hiánnyal küszködik az életében, annak ez a fogalom súlyos jelentéssel bír.

Pál szerint, akik istenesen élnek, azok az "istenfiak"... vagyis a kiválasztottak, az elhívottak (ecclesia=kihívottak, elhívottak gyülekezete) azaz mi. Él-e a kereszténység ezzel a küldetéstudattal, megéljük-e mi ezt a kiváltságot úgy, hogy körülöttünk élőkben sóvárgás támad: valami hasonló életet szeretnék élni én is... Sokszor ennek az ellenkezője történik. A krisztuskövetésünk szavakra korlátozódik, tettek helyett. Mosoly helyett mi is "megfelelünk" a minket ért verbális támadásra, s ugyanúgy reagálunk a kihívásokra, mint a nem hívők... Akkor miért is vagyunk keresztények?

Ahogyan a hívő embert megkísérti a hitetlenség, ugyanígy a hitetlent a hit: "Mi van, ha mégis igaz?" Ha mégis Isten a szeretet Istene? Ha úgy szerette a világot, hogy Fiát adta érte? Ha annak ellenére, hogy olyan vagyok amilyen, az én örök életemet is akarja ez a Legfelsőbb Erő? Az Isten közeledése mindig kegyelem. Mindegy, hogy mikor, s milyen formában érkezik, a fontos, hogy lelkünk mélyén, szívünk közepén otthonra találjon... S, ha szállást vesz a Lélek bennünk, akkor kiderül, hogy mi "találtuk" meg az igazi Otthont.

Mert otthon lenni, megérkezni mindenki akar. Az is, aki sóvárog, de még magának sem akarja beismerni: Istennel lenni jó.

Prófétálás...

A mai nap imádsága:

Uram! ! Nem kell, hogy próféták legyünk, hogy magunk is belássuk: Ha istentelenül élünk, akkor pusztulásba sodorjuk nemcsak magunkat, de egész teremtett világodat! Add nekünk a józanság, a szeretet és erő lelkét, hogy ne csüggedjünk, hanem szüntelenül törekedjünk mindarra a jóra, amit törvényeidben elénk adtál! Ámen

Hirdesd nekik mindazt, amit megparancsoltam neked, egy szót se végy el belőle! Talán hallgatnak rá, és megtér mindenki a rossz útról...

Halálra kell ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan magatok is hallottátok. Jeremiás viszont ezt mondta a vezetőknek és az egész népnek: Az ÚR küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, és hallgassatok Isteneteknek, az ÚRnak a szavára!

Jeremiás 26,2b és 11b-13a

"A próféták, az apostolok kora lejárt!" - mondogatja a modern felvilágosult ember, s még igaza is lehetne, ha... Ha a prófécia csakis az Isten "direkt" közlését jelentené. Ennél azonban többről van szó. Ahogyan a művészet az Isten (azaz, a Legfőbb Jó) szolgálatában, a szépségre, tisztaságra, őszinteségre küzdelmesen törekedve nyeri el méltó helyét és tekintélyét a társadalomban, hasonlóképpen a próféták is akkor töltik be hivatásukat, ha az Isten közösségmegtartó értékeire újra és újra rávilágítanak. Lelkiség nélkül nincs lelkiismeret, ahogyan próféta sincs Isten nélkül, s ha a művészet nem tükrözi indirekten sem az előremutató építőt, ha részben nem tükröződik az egész vagy nem segít el a teljesség-közeli jobb meglátásához, akkor az nem művészet, hanem céltalan magamutogatás, csupán lehetőség arra, hogy az összefüggéseket nem értő sznobok dícsérgessék önjelölt művészeiket - s így magukat is fontosnak véljék... Ugyanígy sok próféta mondogatja a "magáét" mai világunkban is, miközben nemcsak kinevezik magukat evangélistáknak, s újkori apostoloknak, de talán még el is hiszik, hogy azok. Az effajta tanításra persze mindig akad mai elegendő mennyiségű viszkető fül!

A diktatúra, legyen az politikai- vagy vallási, nemcsak az ember fizikális testét, hanem lelkét is akarja birtokolni. Az a sokszor emlegetett "gondolat-rendőrség" nem mai találmány. "Aki mást vagy másképpen gondol, az ellenség!" - ez az "igazság" vezérelte a történelmet, benne az egyházét is. S amíg lesz civilizáció, addig mindig lesznek olyanok, akik az egyéni látásukat, elképzeléseiket, politikai, társadalmi, gazdasági ötleteiket rákényszeríteni törekednek a közösségre. Aki azonban csak "magában" gondolkodik, az istentelen, hiszen a Mindenható akarata a közösség. Jézus Urunk is azt mondja "Veletek vagyok a világ végezetéig!" s nem azt, hogy "veled" vagyok...

Jeremiás lelkét égette népe vezetőinek sok-sok gonoszsága, istentelensége. Azok, akik a nép, a közösség javát, békéjét kellett volna hogy szolgálják, kapzsiságukban, bírvágyukban maguk is a békétlenség forrásaivá váltak. Csoda-e, ha mindezt látva Jeremiás nem tudott nyugton maradni? Csoda-e, ha a világ józanabb fele ma is azt mondja: "Legyen már vége a (pénz)hatalom feltétlen uralmának, s érkezzék el végre az a korszak, amikor nem a haszonleső spekulánsok érdeke a fontosabb, hanem a békétkívánó józan többség akarata: kialakítani egy olyan világot, amiben tükröződik a teremtett ember istenképűsége, azaz az Isten szeretete...

Szolgálat...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy munkámon áldás legyen, s gyenge igyekezetemet erősítsd naponta! Köszönöm, hogy velem vagy, s életemnek Tebenned békessége van. Ámen

Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta.

Jn 13,7-10

Érdekes módon a Mester földi életének "legértékesebb" utolsó "szabad perceit" azzal tölti, hogy mossa tanítványai piszkos lábait... Ahelyett, hogy visszaemlékezett volna az együtttöltött közös időre, melynek bizonyára voltak vidám pillanatai is -, ha másra nem, hát a kánai mennyegző bizonyára, ahol a vizet borrá változtatta. Mintha csak azt akarta volna közölni övéivel: a cselekvő szeretet jelenvalósága több, mint a múlt szép emlékei... Nyilvánvalóan ennek a jézusi aktusnak nem a lábhigénia volt a célja, hanem az, hogy a tanítványok egyszer, s mindenkorra jegyezzék meg, mi az, amire elhívattak -, hiszen maga a szó 'apostol' azt jelenti: küldött. Nem képviselő, nem is közbenjáró, hanem küldött, azaz feladattal megbízott.

Jézus utolsó vacsora előtti cselekedete még szavak nélkül is, több mint beszédes. A föld porában járva (ez az élet) mindenki lába bepiszkolódik, azaz nem lehet elvitatni a lábmosás (megtisztulás-megszentelődés) szükségességét. Nem a cél szentesíti az eszközt, nem is a távlatos-hangzatos vezérelvek, de még az embereknek tett 'szent' eskü sem képes szentelni, csakis egyedül a Megszentelő ÚR. Akinek az életében munkálkodik az Isten, az szentül. Annak köze van a Őhozzá! Ha Ő nem cselekszik, akkor nincs kereszténység, azaz Krisztus-követés, akkor csak izzadságszagú emberi erőlködés, szánalmas Krisztus-utánzás van...

A jó lelkű emberek szeretik a tisztaságot, a zenét, a szépet, mindazt, ami tükrözi az Isten jóságát. Nemcsak jó dolog, de igazi kiváltság is minden egyes nap - akár borús, akár napfényes reggelre ébredünk, akár telve van szívünk örömmel vagy éppen kísérti aggodalom -, hogy rácsodálkozhatunk az Életre, melynek Isten kegyelméből részesei lehetünk. Az élet "szentsége" mindig az Istent tükrözi vissza, Aki maga a Tisztaság, "s nincs benne benne fény és árnyék váltakozása" sem. Aki tisztul/szentül a JóIsten által, annak jelleme krisztusivá formálódik, s lelke odaátra, az üdvösségre készül fel...