Életünk ideje...
A mai nap imádsága:
URam!
Életem ideje kezedben van... Add, hogy éljek a lehetőségeimmel, s ne
éljek vissza azzal, amim van. Őrizz meg békességben, szeretetben és
alázatban, hogy boldogan tehessek bizonyságot Nevedről életem minden
napján! Ámen
"Mert minden test olyan, mint a fű,
és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága
elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké". Ez pedig az a beszéd, amelyet
hirdettek nektek.
1 Pt 1,24-25
Lassan, de napról-napra
tavaszodik! Jó megpillanti egy-egy zöld foltot az ébredező természetben,
s bizony jó megpihentetni a tél szürkeségéhez hozzászokott szemünket a
közelgő tavasz első színes hírnökein. Nem véletlenül, a zöld a reménység
színe! (No, persze az éretelenségé is, de ezzel nem gondol az ember -
ilyenkor.) S amikor életünk fényhabzsoló tavaszát éljük, nem arra
gondolunk, hogy mennyire "zöldek" vagyunk, hanem álmainkban kúszunk az
ég felé, hiszen elemi erővel érezzük az élet nagy lehetőségeit...
Ha
mégsem így van, az tragédia! Idióta, pénzhajhász életnyomorító
(gazdaság)politika, háború és embertelen ideológiák, melyek csírájában
megfojtják a szépre, a jóra való törekvést fiainkban és lányainkban az
"itt és most"-ban meg fogja hozni a maga keserű gyümölcseit! Akinek
nincsenek lehetőségei fiatal-korban - tanulás, munka,
egzisztencia-teremtés -, s emiatt boldogtalanul telnek "legszebb napjai
és évei", annak bizony igen nagy valószínűséggel boldogtalanul telnek
majd azok a "nemszeretem-napok" is, melyek az élet törvényszerű
hervadásával, minden ember életében eljönnek - kinek később, kinek
hamarabb.
A tavasz virágai bódítóan szépek, ahogyan az ifjúság is
- a maga "zöldségei" ellenére is -, pimaszul vonzó. Bizonyára sokszor
hallottuk vagy talán mondtuk is: "De jó lenne ezzel az ésszel,
tapasztalással húsz évvel fiatalabb lenni!" Ebben a mondatban is jelesül
megnyilvánul: igen nem bánnánk, ha nem öregednénk, ha nem fogyatkozna
az erőnk, ha olyan lendülettel tudnánk élni az életünket, ahogyan azt
fiatal korunkban megtehettük. Az élet törvénye azonban az, hogy
mindennek rendelt ideje van, s aki az őszben keresi a tavaszt, az bizony
valamiről igencsak lekésett...
Az idő kerekét visszafelé
forgatni nem lehet, jóllehet már sokszor megpróbálta az ember! Akkor is,
amikor keresték a bölcsek kövét, meg az örök ifjúság kútját, meg akkor
is, amikor megmosolyogtató külsőségekben - szépség-sebészeti trükkök
valóságos arzenálját felhasználva - megpróbálnak fiatalok maradni...
pedig eléggé nagy nyereség lenne már az is, ha sikerülne viszonylag
hosszabb távon megőrizni a fiatalosságot!
Idővel azonban minden
test, mint a mező virága elhervad. Nem büntetés ez, hanem törvény, az
Isten akarata. Ami azonban megmarad, s kapaszkodó egy életen át minden
Istent kereső ember számára: az ÚR beszéde - vagyis az evangélium. Ez
ugyanis az híd, amit Isten adott mindannyiunknak, hogy rálépve, hit
által eljuthassunk Őhozzá, s Vele örvendezhessünk - örökre...
Korlátaink...
A mai nap imádsága:
URam!
Add, hogy parancsolataidban felfedezhessem a védelmet, s akaratodban az
életemet kiteljesítő szeretetet. Ifjúkori oktalanságaim lelkiismereti
terhét enyhítsd bölcsülni kívánó lelkemben, hogy teljes szívvel tudjalak
szolgálni Téged! Ámen
Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam!
Zsolt 25,7
Nagy
igazság van abban, hogy fiatalon lehetünk ugyan nagyon okosak, de
bölcsek nem... A fiatal forrófejűségével, forrószívűségében lázad,
megkérdőjelez mindent - még azt is, ami jó; a bölcs pedig türelemmel
elhordoz, hiszen vannak dolgok, amiket nem megoldásra, hanem
elhordozásra adott az ÚRIsten. Fiatalon a szívünk után megyünk, amikor
pedig elszaladnak az évek, akkor pedig ésszel igyekszünk mindent
megoldani - előre. Életünk ebbéli karekterisztikáját jól fogja meg
Winston Churchill: "Aki húszévesen nem forradalmár, annak nincsen szíve,
viszont aki negyvenévesen nem jobboldali (értsd: konzervatív), annak
nincsen esze."
Tény, hogy ifjúkori oktalanságokért olykor a
legnagyobb árral kell fizetni: az élettel. Kivagyiságból, a természetes
veszélyérzet figyelmen kívül hagyásából rendszeresen történnek tragédiák
(lásd: disco-balesetek). Az pedig az élet különös, s egyben érthetetlen
koreográfiája, hogy többnyire a vétlen fél szenved többet. Az
"utólag-okoskodásnak" persze semmi értelme nincs, de mindenki szeretné
megelőzni a bajt... Bölcseleti tény, hogy előre látni - legalább egy
kicsit - csak az tud, aki (fel)figyel Teremtőjére, hiszen Ő az, aki
horizonton túli távlatot is ad a létnek. Érték-megőrző és -teremtő
életvezetés csak az élet tiszteletéből fakad, ezért nevel(ne) minket a
Tízparancsolat először is az Élet adójának tiszteletére.
Lutherünk
káté-magyarázatait mindig így kezdi: "Istent félnünk és szeretnünk
kell!" A félelem és a szeretet együtt az őszinte tiszteletben nyilvánul
meg. Ezért aki nem féli az Istent, az felebarátját és annak dolgait is
könnyen vágyai prédájának tekinti. Ezért ilyen nyomorult a mostani
világunk is! Pedig, ha erkölcsi értelemben is akkorát ugrottunk volna,
mint amekorrát fejlődtünk a petróleumlámpától a simogató telefonokig,
akkor már a mennyország kapuja előtt áll(hat)nánk szép rendben!
Mindannyian
bűnösök vagyunk (teológiai értelemben), hiszen ha égbekiáltó bűnöket
nem is követtünk el, de vétkeztünk eleget, s elmulasztottuk a jót, s
annak megcselekvését. Amit pedig nem tettünk meg, pedig megtehettünk
volna, azt még egyszer már nem ismételhetjük meg... Csak a filmekben -
régen a stúdiókat álomgyárnak is nevezték - van töltés nélküli
újrakezdés, a valóságban a tények, s nem a vágyak irányítanak. Törvény
ez, mint az is, hogy bármennyire is szeretnénk, de újra nem leszünk
fiatalok... Persze volt időszak, amikor az emberek keresték az örök
ifjúság kútját, de az élet derűje nem az ifjúságban (azt csak
álmodjuk!), hanem az istenes, a megváltott életben van elrejtve... Ez
utóbbit viszont alapos reménységgel hisszük.
Megérkezésért.
A mai nap imádsága:
Uram,
Istenem! Vágyakozom utánad, de magamnak sem merem bevallani, s ha meg
kell fogalmaznom konkrétan, magam sem tudom, hogy mi után. Hiányaim
utánad kiáltanak, kevéske talentumom Téged dicsér! Kérlek segíts meg
ezen a napon is, hogy tetszésedre éljek, s Rólad tegyek bizonyságot
szavak nélkül is azok előtt, akiket ma elém hozol! Ámen
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
Róm 8,19
?A
nem hívők időről-időre a hit kísértésében élnek.? - írja Joseph
Ratzinger, a jelenlegi pápa XVI. Benedek. A megállapítás igen találó,
hiszen a vallásszociológiai felmérések szerint a Föld lakosságának csak
5%-a vallja magát ateistának. Nyilvánvaló, ha az ember élete végén van
vagy nyomorúságok gyötrik, egészen más elgondolása van az Istenről.
Amikor fiatalok vagyunk és buzog bennünk az öntudat, akkor nem mindig
gondolunk Teremtőnkre, de minél több hibát, vétket halmoztunk föl
életünkben, annál inkább hajlik lelkünk a Nagy Korrekciós Erő felé -
sóvárog a lelkünk... Aki mindig mindent megkapott az életben, annak nem
sokat jelent ez a szó: sóvárgás, de aki naponkénti hiánnyal küszködik az
életében, annak ez a fogalom súlyos jelentéssel bír.
Pál
szerint, akik istenesen élnek, azok az "istenfiak"... vagyis a
kiválasztottak, az elhívottak (ecclesia=kihívottak, elhívottak
gyülekezete) azaz mi. Él-e a kereszténység ezzel a küldetéstudattal,
megéljük-e mi ezt a kiváltságot úgy, hogy körülöttünk élőkben sóvárgás
támad: valami hasonló életet szeretnék élni én is... Sokszor ennek az
ellenkezője történik. A krisztuskövetésünk szavakra korlátozódik, tettek
helyett. Mosoly helyett mi is "megfelelünk" a minket ért verbális
támadásra, s ugyanúgy reagálunk a kihívásokra, mint a nem hívők... Akkor
miért is vagyunk keresztények?
Ahogyan a hívő embert megkísérti a
hitetlenség, ugyanígy a hitetlent a hit: "Mi van, ha mégis igaz?" Ha
mégis Isten a szeretet Istene? Ha úgy szerette a világot, hogy Fiát adta
érte? Ha annak ellenére, hogy olyan vagyok amilyen, az én örök életemet
is akarja ez a Legfelsőbb Erő? Az Isten közeledése mindig kegyelem.
Mindegy, hogy mikor, s milyen formában érkezik, a fontos, hogy lelkünk
mélyén, szívünk közepén otthonra találjon... S, ha szállást vesz a Lélek
bennünk, akkor kiderül, hogy mi "találtuk" meg az igazi Otthont.
Mert otthon lenni, megérkezni mindenki akar. Az is, aki sóvárog, de még magának sem akarja beismerni: Istennel lenni jó.
Prófétálás...
A mai nap imádsága:
Uram!
! Nem kell, hogy próféták legyünk, hogy magunk is belássuk: Ha
istentelenül élünk, akkor pusztulásba sodorjuk nemcsak magunkat, de
egész teremtett világodat! Add nekünk a józanság, a szeretet és erő
lelkét, hogy ne csüggedjünk, hanem szüntelenül törekedjünk mindarra a
jóra, amit törvényeidben elénk adtál! Ámen
Hirdesd nekik
mindazt, amit megparancsoltam neked, egy szót se végy el belőle! Talán
hallgatnak rá, és megtér mindenki a rossz útról...
Halálra kell
ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan
magatok is hallottátok. Jeremiás viszont ezt mondta a vezetőknek és az
egész népnek: Az ÚR küldött engem, hogy a templom és a város ellen
elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok. Most
azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, és hallgassatok
Isteneteknek, az ÚRnak a szavára!
Jeremiás 26,2b és 11b-13a
"A
próféták, az apostolok kora lejárt!" - mondogatja a modern
felvilágosult ember, s még igaza is lehetne, ha... Ha a prófécia csakis
az Isten "direkt" közlését jelentené. Ennél azonban többről van szó.
Ahogyan a művészet az Isten (azaz, a Legfőbb Jó) szolgálatában, a
szépségre, tisztaságra, őszinteségre küzdelmesen törekedve nyeri el
méltó helyét és tekintélyét a társadalomban, hasonlóképpen a próféták is
akkor töltik be hivatásukat, ha az Isten közösségmegtartó értékeire
újra és újra rávilágítanak. Lelkiség nélkül nincs lelkiismeret, ahogyan
próféta sincs Isten nélkül, s ha a művészet nem tükrözi indirekten sem
az előremutató építőt, ha részben nem tükröződik az egész vagy nem segít
el a teljesség-közeli jobb meglátásához, akkor az nem művészet, hanem
céltalan magamutogatás, csupán lehetőség arra, hogy az összefüggéseket
nem értő sznobok dícsérgessék önjelölt művészeiket - s így magukat is
fontosnak véljék... Ugyanígy sok próféta mondogatja a "magáét" mai
világunkban is, miközben nemcsak kinevezik magukat evangélistáknak, s
újkori apostoloknak, de talán még el is hiszik, hogy azok. Az effajta
tanításra persze mindig akad mai elegendő mennyiségű viszkető fül!
A
diktatúra, legyen az politikai- vagy vallási, nemcsak az ember
fizikális testét, hanem lelkét is akarja birtokolni. Az a sokszor
emlegetett "gondolat-rendőrség" nem mai találmány. "Aki mást vagy
másképpen gondol, az ellenség!" - ez az "igazság" vezérelte a
történelmet, benne az egyházét is. S amíg lesz civilizáció, addig mindig
lesznek olyanok, akik az egyéni látásukat, elképzeléseiket, politikai,
társadalmi, gazdasági ötleteiket rákényszeríteni törekednek a
közösségre. Aki azonban csak "magában" gondolkodik, az istentelen,
hiszen a Mindenható akarata a közösség. Jézus Urunk is azt mondja
"Veletek vagyok a világ végezetéig!" s nem azt, hogy "veled" vagyok...
Jeremiás
lelkét égette népe vezetőinek sok-sok gonoszsága, istentelensége. Azok,
akik a nép, a közösség javát, békéjét kellett volna hogy szolgálják,
kapzsiságukban, bírvágyukban maguk is a békétlenség forrásaivá váltak.
Csoda-e, ha mindezt látva Jeremiás nem tudott nyugton maradni? Csoda-e,
ha a világ józanabb fele ma is azt mondja: "Legyen már vége a
(pénz)hatalom feltétlen uralmának, s érkezzék el végre az a korszak,
amikor nem a haszonleső spekulánsok érdeke a fontosabb, hanem a
békétkívánó józan többség akarata: kialakítani egy olyan világot, amiben
tükröződik a teremtett ember istenképűsége, azaz az Isten szeretete...
Szolgálat...
A mai nap imádsága:
Uram!
Add, hogy munkámon áldás legyen, s gyenge igyekezetemet erősítsd
naponta! Köszönöm, hogy velem vagy, s életemnek Tebenned békessége van.
Ámen
Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még
nem érted, de később majd megérted." Péter így szólt hozzá: "Az én
lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak
meg, semmi közöd sincs hozzám." Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram,
ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" Jézus így szólt
hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát
mossák meg, különben teljesen tiszta.
Jn 13,7-10
Érdekes módon
a Mester földi életének "legértékesebb" utolsó "szabad perceit" azzal
tölti, hogy mossa tanítványai piszkos lábait... Ahelyett, hogy
visszaemlékezett volna az együtttöltött közös időre, melynek bizonyára
voltak vidám pillanatai is -, ha másra nem, hát a kánai mennyegző
bizonyára, ahol a vizet borrá változtatta. Mintha csak azt akarta volna
közölni övéivel: a cselekvő szeretet jelenvalósága több, mint a múlt
szép emlékei... Nyilvánvalóan ennek a jézusi aktusnak nem a lábhigénia
volt a célja, hanem az, hogy a tanítványok egyszer, s mindenkorra
jegyezzék meg, mi az, amire elhívattak -, hiszen maga a szó 'apostol'
azt jelenti: küldött. Nem képviselő, nem is közbenjáró, hanem küldött,
azaz feladattal megbízott.
Jézus utolsó vacsora előtti
cselekedete még szavak nélkül is, több mint beszédes. A föld porában
járva (ez az élet) mindenki lába bepiszkolódik, azaz nem lehet elvitatni
a lábmosás (megtisztulás-megszentelődés) szükségességét. Nem a cél
szentesíti az eszközt, nem is a távlatos-hangzatos vezérelvek, de még az
embereknek tett 'szent' eskü sem képes szentelni, csakis egyedül a
Megszentelő ÚR. Akinek az életében munkálkodik az Isten, az szentül.
Annak köze van a Őhozzá! Ha Ő nem cselekszik, akkor nincs kereszténység,
azaz Krisztus-követés, akkor csak izzadságszagú emberi erőlködés,
szánalmas Krisztus-utánzás van...
A jó lelkű emberek szeretik a
tisztaságot, a zenét, a szépet, mindazt, ami tükrözi az Isten jóságát.
Nemcsak jó dolog, de igazi kiváltság is minden egyes nap - akár borús,
akár napfényes reggelre ébredünk, akár telve van szívünk örömmel vagy
éppen kísérti aggodalom -, hogy rácsodálkozhatunk az Életre, melynek
Isten kegyelméből részesei lehetünk. Az élet "szentsége" mindig az
Istent tükrözi vissza, Aki maga a Tisztaság, "s nincs benne benne fény
és árnyék váltakozása" sem. Aki tisztul/szentül a JóIsten által, annak
jelleme krisztusivá formálódik, s lelke odaátra, az üdvösségre készül
fel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése