Február 24.

Elizeus Illés szolgálatában

"19Amikor elment onnan, rátalált Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántott. Tizenkét iga ökör volt előtte, ő maga a tizenkettediknél volt. Amikor Illés elment mellette, rádobta a palástját. 20Akkor ő otthagyta az ökröket, Illés után futott, és ezt mondta: Hadd csókoljam meg apámat és anyámat, azután követlek! Ő azt felelte: Menj, de térj vissza, mert valamit tettem veled. 21Elizeus otthagyta őt, de aztán vette az egyik pár ökröt, levágta, és az ökrök szerszámánál megfőzte a húst, odaadta a népnek, és ettek. Ő pedig elindult, követte Illést, és szolgálatába állt." (1Királyok 19,19-21)

Ha mindenképpen fáradoznia kell az embernek élete során, legjobb, ha az Úr ügyében fáradozik. Valóban kiváltság, ha Isten elhívó kegyelme valakit az Úr ügyének szolgálatába állít, hogy legfőbb gondja, fáradozása az ige hirdetése legyen. Erre a munkára nem az önként jelentkezők, nem a jó ajánlólevéllel érkezők közül választja ki az Úr a legrátermettebbeket. Az alkalmasság egy prófétának vagy igehirdetőnek sem sajátja eredetileg, hanem az elhívó kegyelemmel együtt megnyert ajándék. Elizeus elhívása mégis három elemében is példát adhat azoknak, akik e jó munkára (1Tim 3,1) vágynak, vagy az elhívó szót megértve indulni készülnek. Először, az elhívás Elizeust nem tétlen szemlélődés közben érte, hanem amikor éppen szántott. Nem a fizikai munka iránti restség vitte őt a prófétai pályára. Másodszor, elhívását véve sem feledkezik el családjáról és szülei iránti kötelességéről, mondva vagy gondolva, hogy a "szent küldetéséhez" ők már nem méltók, így tagadva meg gyökereit. Harmadszor, nem más terhére, hanem a maga költségén, mások javára indul a szolgálatba. Hogy szolgálata ne teher, hanem öröm lehessen mások számára! /UG/

Kitartás a szeretetben "22Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, 23mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. 24"Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, 25de az Úr beszéde megmarad örökké". Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. " (1Péter 1,22-25) Az Isten kegyelmébe csöppenő, új életre jutott ember gyakori kérdése a "hogyan tovább". Érti már, hogy mit cselekedett érte az Isten, honnan és hogyan ragadta őt meg Jézus Krisztus által, de még nem tudja, mit kezdjen ajándékba kapott életével. Az elhatározás és a készség szorul a kérdésbe: "Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjek?" Nagy dolgokat nagy dolgokkal szeret viszonozni az ember. Nincs annál nagyobb dolog, mint hogy a hívő Jézus Krisztusban átment a halálból az életre, és hogy már nem ítélet, hanem kegyelem alatt lehet az élete. Mivel lehet e jót meghálálni? Sem mód, sem szükség nincs arra, hogy a kegyelemből nyert üdvösségért bármit is tegyen az ember. Sem előre, sem utólag. De az Úrnak mégis van egy nyomatékos kérése mindazok felé, akik átélték a szabadítás csodáját: "egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek"! Ezzel a hívő nem megfizet a jóért. De megmutatja: megértette és magáévá tette Isten szeretetét. Aki viszont erre még nem kész, abban nem a romolhatatlan, hanem a romlandó mag munkál! /UG/