Február 25.

A kapzsi Géházi

"25Azután bement, és ura elé állt. Elizeus ezt kérdezte: Honnan jössz, Géhazi? Ő így felelt: Nem járt a te szolgád sehol sem. 26De ő ezt mondta neki: Nem igaz! Az én szívem ott járt, amikor az az ember leszállt a kocsiról, és eléd ment. Hát annak az ideje van most, hogy ezüstöt szerezz, és ruhákat, olajfákat és szőlőket, juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálókat végy?" ( 2Királyok 5,25-26)

Mit vár Isten szolgája viszonzásul szolgálatáért? Nemcsak a lelkimunkás, hanem mindenki, aki az Úr ügyében fáradozik, róla bizonyságot tesz, vagy csak egyszerűen hozzá tartozik, az ő törvényét tartja életében. Várja-e, egész pontosan: elvárja-e az Úrtól, hogy fáradozásáért, hűségéért a mindennapokban kárpótolja vagy megjutalmazza őt az Isten, például az anyagiak területén? Géházi úgy gondolta, őt megilleti a jutalom. S ki mástól kapjanak nagylelkű adományt, ha nem valaki olyantól, aki nagylelkű adakozását követően sem fog szűkölködni? Géházi nem akar ez ügyben Elizeussal együtt vesztesnek bizonyulni. Ha Elizeus "balek", legalább ő hadd éljen e kínálkozó lehetőséggel, hiszen kárt sem okoz vele senkinek! Géházi mindeközben tudta, hogy nem jár egyenes úton. "Nem járt a te szolgád sehol sem" - válaszolta a beismerésre lehetőséget adó kérdésre. Ekkor már elszakadt a prófétától, sőt ellenségévé vált Elizeusnak és annak az ügynek, amit ő képviselt. Ma is a bűn csapdája leselkedik mindazokra, akik szolgálatukat nem Jézus szava szerinti lelkülettel teszik: "Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt" (Lk 17,7-10). /UG/

Jézus kitartó tusakodása "39Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. 40Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: "Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek." 41Azután eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: 42"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." 43Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. 44Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek." (Lukács 22,39-44) Sok mindent képes az ember megtenni, elhordozni akkor, amikor látja, áldozatának, szenvedésének milyen hasznát élvezheti majd a későbbiekben. De vállalja-e a gyötrődést, a kínokat valaki akkor, amikor tudja, neki mindebből semmi haszna nem származik? Mások viszont megmenekülhetnek. Csak akkor teszi ezt meg valaki, ha azokat a "másokat" kiváltképpen, igazán szereti. Jézus bennünket szeretett olyan nagy mértékben, hogy "megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8)! Mindaz, amiről az igében olvasunk Jézus gyötrelmeire, szenvedéseire vonatkozóan, azért történt, mert ő egyenként mindegyikünket mérhetetlen módon szeretett. Ránk gondolt, mikor "halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott". És ránk is gondolt, amikor a tanítványait kétszer is e szavakkal buzdította: "Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" Mert a hitet próbáló időkben nincs más lehetősége a tanítványnak ma sem a megmaradásra, csak ha imádságban az érte tusakodó és a Golgotán győzelmet arató Úrhoz menekül! Éppen ezért: "szüntelenül imádkozzatok" (1Thessz 5,17)! Ki-ki magáért, és mindannyian egymásért. /UG/