Eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsóban vannak, meghallják az Ő szavát. És kijőnek, akik a jót cselekedték, az élet föltámadására. Akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat föltámadására.

János 5,28-29

Uram! A keresztyén föltámadás-hitet sokszor eltorzítják. Közfelfogásszámba megy az ilyen nézet: szép kegyesen kell élni, akkor az ember az örökkévalóságban megkap minden örömöt, amely ezen a földön életéből elmaradt. A hitetlenek sorsa a halál, a hívők pedig jutalmul megkapták az örök életet. Pedig éppen ez az, amit Te nem tanítottál. Te vagy az Úr a halálon. Minden halálon. Azért Te vagy, aki föltámadást adsz a halálból. Nem egyeseket támasztasz föl csupán, hanem mindenkit. Maga a föltámadás nem jelenti még a mindent feledtető boldogságot. Te - ítéletre támasztasz föl. Mindenkit. Tehát azokat is, akik azt nem akarják. Azokat is, akik tőled - a megvesztegethetetlen Bírótól - valóban örömöt kapnak. De azokat is, akik kárhozatra jutnak.

Uram! Ennek a tudatával engedj élnem, amíg a földön tart az életidőm, és segíts "bölcs szívhez jutnom".

ERŐ A MEGPRÓBÁLTATÁS IDEJÉN

       
  "És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben." (Dán 12:1)
 
  Amint Krisztus testének tagjai közelednek a végső konfliktushoz, "a Jákób szorongattatásának idejéhez", felnőnek Krisztushoz, és nagy mértékben részesülnek Lelkéből. Ahogy a harmadik üzenet hangos kiáltássá növekszik, ahogy a befejező munkát hatalmas erő és dicsőség kíséri, Isten hűséges népe részt kap ebből a dicsőségből. A késői eső az, ami újraéleszti és megerősíti őket, hogy a nehézségek idejét átvészeljék. Arcukon ragyog a harmadik angyalt kísérő dicső fény.
  Láttam, hogy Isten csodálatos módon őrzi meg népét a szorongattatás idején. Ahogy Jézus a kertben, haláltusájában kiöntötte lelkét, úgy ők is éjjel és nappal őszintén fognak kiáltani a szabadulásért, haláltusájukat vívni. A rendeletet kiadják, hogy a negyedik parancsolat szombatja helyett tiszteljék a hét első napját, különben életüket vesztik. De ők nem engednek. Nem tiporják lábbal az Úr szombatját és nem tisztelik a pápaság intézményét. Sátán serege és a gonosz emberek körülkerítik és szorongatják őket, s úgy tűnik, nincs számukra kiút. A gonoszok ünneplése és vígságuk közepette azonban a leghangosabb mennydörgéshez hasonló dübörgések sorozata hallatszik. A menny teljesen elsötétült és csak a félelmetes dicsőség sugárzó fénye világít, amikor Isten szent lakhelyéről kiereszti hangját.
  A föld alapjai megrendülnek; az épületek meginognak, és hatalmas robajjal leomlanak. A tenger buzog, mint a fazékban fövő víz, és az egész földet borzalmas remegés rázza meg. Az igazak haláltusája véget ér és boldogan, felszabadultan suttogják: "Megszabadultunk, ez Isten hangja." Tiszteletteljes hódolattal hallgatják a szavakat, amit Isten hangja mond. (Testimonies, 1. kötet, 353-354. oldal)

 

JÖJJETEK ÉN HOZZÁM

"És hozzá ment az egész sokaság, és megépíté az Úr-nak oltárát" 1Királyok 18,30

Elkezdődik az ítélet a Kármelen. Illés az Urat képviseli. "Aki az Úrral egyesül, egy Lélek ővele" (1Kor 6,17). Vajon a hívő életed múlásával feladod-e magad egyre inkább, hogy beleolvadj az Úrral való közösségbe? Illés átengedte a választást a Baál-papoknak. Ez Isten emberének az alázata. "Készítsétek el ti először." Illés végignézi az ő áldozásukat. Végig tudod-e hallgatni azt, akiről tudod, hogy nincs igaza? Illés tud várni az Istentől rendelt időre. Nem kapkod, nem siet, nem erőszakos. A Baál-papok reggeltől délig sántikáltak az oltár körül, segítségül hívták istenüket, szokás szerint késekkel vagdalták magukat, az esteli áldozatig prófétáltak, "de akkor sem lett se szó, se felelet". A nap 75 százaléka elmúlt, amikor előlépett Illés, vett 12 követ, oltárt épített, és feltette az áldozatot. Jézus a kereszten örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel. Öntik a 12 vödör vizet: a gúny, a szenvedés, az arculütés - öntik a vizet. Az ember úgy nézi Jézust, hogy bírja még? "Erős a szeretet, mint a halál" (Én 8,6). Bár látnád Isten Fiát függni a fán, töviskoronásan, gyalázatnak, gúnynak kitéve - ha látnád a felvagdalt áldozatot. Illés imádkozik.: "Óh, Uram... hadd ismerjék meg e mai napon, hogy Te vagy az Isten... én a Te szolgád vagyok, és mindezeket a Te parancsolatodból cselekedtem." Akkor leszállt az Isten tüze. Mi lenne, ha imádságodban felcserélnéd az ént a győztes Istenre? Mennyei tűz csak ott van, ahol felemeltetik Jézus. Ég-e már a szíved Érte? Ne félj, ha öntik rád a vizet. Megnyugszik rajtad a dicsőség Lelke. Jézus odaáldozta magát érted. Isten meg akarja építeni az oltárt. Felteheti-e az életedet áldozatként?

Jön a Király!

Máté 21, 1-9.

    
     Örülj nagyon, Sionnak leánya; örvendezz Jeruzsálem leánya! Imé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító Ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.
     Zakariás 9, 9.
    
     Valóban Király, de szegény, - nincstelen. Éppenséggel nincs királyi ábrázatja, ha csak a földi királyok külső pompáját keresed rajta. Pompát, várat, házat, pénzt és jószágot a földi királyoknak engedi át. Ám egyenek, igyanak, öltözködjenek és építsenek fényűzőbben, mint egyebek. Ahhoz úgysem értenek, amit ez a koldus-király tud. Krisztus segít; nemcsak egy bűn ellen, hanem minden én bűnöm ellen, nem is csak az én bűnöm ellen, hanem az egész világ bűne ellen. Azért jön, hogy elvegye, - nemcsak a betegséget, de a halált is, nemcsak az enyémet, hanem az egész világét. Mindezt azért mondja a próféta Sion leányának, hogy meg ne botránkozzék a Király nyomorúságos jövetelén s csukott szemmel, nyitott füllel ne a szegényes bevonulásra nézzen, hanem hallgasson, hallja meg azt, amit erről a koldus-királyról hirdetnek. Mert látni csak a szegénységet lehet, - hogy nyeregtelen szamáron sarkantyú nélkül úgy vonul be, mint egy koldus. De hogy magára veszi bűneinket, megfojtja a halált s szentséget, üdvösséget, - örök életet ád, azt látni nem lehet. Ezt tehát hallani és hinni kell.
    

          Óh miként fogadjalak,
          Világ Megváltója
          Méltókép mint áldjalak,
          Lelkem megtartója!
          Óh Jézus, gyujtsd szívemben
          Te szövétnekedet,
          Hogy érthessem mindenben
          Te szent tetszésedet.

Mennyei Atyám! Mutass nekem utat! Mutasd meg jóságodat!

Hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a föld minden népe előtt, ha meghallják, hogy mennyi jót teszek Jeruzsálemmel. (Jer 33,9)

Félelmetes és rettenetes csoda Isten jóságát megtapasztalni; átélni, hogy imánk meghallgatást nyert, hogy naponként apró szépségek vesznek körül, hogy sikerülhetnek olyan dolgok, amelyek először véghezvihetetlennek látszottak. Dicsőítjük-e Istent mindazért a jóért, amellyel megajándékoz, vagy csupán megkönnyebbülten továbblépünk, ha megoldódik valami? Dicsőítjük-e Istent jóságáért, vagy nem látunk mást, mint a "város", melyben élünk vagy a "föld minden népe" nyomorúságát, háborúskodását, istentelenségét? Nem tagadhatjuk le, hogy a kétségbeejtő napihírek világában sokszor megkérdőjeleződik számunkra a boldog, biztos jövő lehetősége. A híradás csatornáin felénk áramló erőszak, erkölcstelenség, a létbizonytalanságot felvillantó gazdasági vagy politikai kérdések erősen befolyásolják életünket. Sokszor úgy érezzük, világunk ellehetetlenült, hitünket csak önvédelmi reflexekre berendezkedve tudjuk megélni, félünk az elszigetelődéstől, a meg nem értettségtől, a világgal való kommunikáció csődjétől. Tekintsünk Isten csodálatos ígéretére! Próbáljuk meg mától úgy tekinteni a világot, jövőnket, mint ami hatalmas lehetőségeket rejt, hogy benne majd Isten dicsősége nyilvánvalóvá váljon.

Ez a világ zárt kapu. Korlát és ugyanakkor átkelőhely. Két rab szomszédos cellákban kapcsolatot teremt egymással úgy, hogy átkopognak a falon. A fal választja el őket egymástól, de ugyanakkor ugyanaz a fal teszi lehetővé, hogy kapcsolatba lépjenek. Így van ez Isten és miközöttünk. Minden válaszfal kapocs.
(Simone Weil)

Jóságos Istenem! Hálát adok mindazért, amit tőled
kapok! Köszönöm, hogy nem hagysz reménység nélkül,
hanem ma is jóságodat és békességedet ígéred! Kérlek,
ments meg a reménytelenségtől, és engedd felismernem,
hogy a nehézségek közel vihetnek hozzád! Ámen.

Várni tudni kell

?...aki benne hisz, az nem fut" (Ézs 28,16 - Károli ford.).

   A hívő siet megtartani az Úr parancsolatait, de nem jellemzi a türelmetlen futás, a kapkodás és a beteges versengés.
   Nem fut el semmi elől, mert nem lesz úrrá rajta a pánikkeltő félelem. Amikor mások ide-oda menekülnek, mintha megzavarodtak volna, a hívő tud csendes, nyugodt és határozott maradni, mert csak így tud majd bölcsen cselekedni a próbatétel órájában.
   Nem sietteti az ígéretek beteljesedését, nem kívánja, hogy minden kérése most azonnal teljesüljön; kivárja az Istentől rendelt időt. Vannak, akik elkeseredetten igyekeznek ?ma" megszerezni a ?verebet", mert Isten ígéretét holnapi ?túzoknak" tartják, ami valószínűleg nem is lesz az övék. A hívők azonban tudnak várni.
   A hívő nem megy bele elsietve semmiféle jogtalan vagy kétes értékű vállalkozásba. A hitetlen emberben benne van a cselekvési láz, de ezzel gyakran saját romlását segíti elő. A hit nem hamarkodik el semmit, soha nem kényszerül bánatosan visszafordulni a helytelen útról, amelyen meggondolatlanul túl sokáig ment el.
   Hát én hogy vagyok ezzel? Ha hívő vagyok, megtartom-e a hívőhöz illő magatartást, és Istennel járom-e utamat? Csendesedj el, felzaklatott lelkem! Nyugodj meg az Úrban, várj rá türelmesen, és kezdj el most mindjárt engedelmeskedni neki!