A Lélek gyümölcsei...

URam! Add, hogy ne legyen terméketlen fa az életem, s engedelmesen belesimulhassak Tőled rendelt sorsomba! Ámen

Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” És hirtelen elszáradt a fügefa.
Mt 21,19

Jézus azon a reggelen gyümölcsöt keresett egy fügefán -, de nem talált. Isten Szentlelke ma is gyümölcsöket keres életünk fáján - vajon mit talál? Ott csüngnek-e az ágakon a Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, hűség, szívesség, szelídség és önmegtartóztatás? Szedhetnek-e rólunk tápláló gyümölcsöket mások csak úgy, ingyen? Kapnak-e jó szót, ha arra van szükségük, egy biztató tekintetet, vigasztalást, helyén mondott igét? Nem jövünk-e ki mi is ugyanolyan hamar a béketűrésből és meg is magyarázzuk, hogy az természetes, mint mások? Más-e a mi életünk, mint a nem hívőké, a világé? Van-e gyümölcs az életünk fáján?

Még mielőtt elszomorodnánk, észre kell vennünk valami nagyon fontosat az Ige kapcsán: Ahogyan akkor és ott SzentlélekIsten cselekedett Jézuson keresztül - Jézus engedelmes Fiú/szolga, aki csak azt teszi, amit Atyja kíván tőle - ma is a Lélek az, Aki cselekszik! Övé a láttatás, és az "érték-ítélet", Ő ismeri életünk fájának állapotát, és Ő mondja ki, mi történjék vele! Az egyetlen Igaz Bíróé a döntés, nem pedig a tanítványoké! Figyelmeztetés ez mindent jobban tudni akaró prédikátoroknak, s hívő testvérnek, akik szívesen vájkálnak, s ítélgetik meg embertársukat. Az ítélkezés nem tanítványi feladat, ez nem tanítványi "kompetencia"! Az igaz Bíró értékel, állapítja meg a gyümölcstelenséget, s az Igaz Bíró dönt... Ítéletet csak Ő mondhat! "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" A fügefa példája csak Jézus szemszögéből nézve ítélet, a tanítványok szemszögéből nézve jel! Ha Isten ítél - mert Ő ma is cselekszik - az megtérésre hívó jel ma is!

Sok hívő ember megfárad a Krisztus-követésben, mert a keresztyén élet nem "szórakozás". Őgyelegni csak a széles úton lehet, a Krisztus-követés keskeny útján járás bizony: erőfeszítés is, aminek eredményei, gyümölcsei vannak, de csak addig, amíg ott maradunk a mi Urunk közvetlen közelében. (Ő a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők!) Egyeseket lehangolhat, hogy "csak" szőlővesszők, de ez tulajdonképpen maga a kegyelem, hogy Belőle táplálkozhatunk. Mindazonáltal, nincs választásunk, hiszen Ő maga mondta: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek." Ez a mi rendeltetésünk...

Az a szép a krisztuskövetésünkben, hogy észre sem vesszük, hogyan, s mennyi gyümölcsöt terem az életünk! Ha szoros közösségben vagyunk az ÚRral, s engedjük, hogy Ő munkálkodjék bennünk, akkor nem történik más, mint az, hogy áthalad rajtunk az éltető, tápláló, növelő életöröm nedve mások felé és így nem csak a mi életünk terem gyümölcsöt, de lelkiekben gazdagodnak a körülöttünk élők is. Nem mi szíveskedünk adni gyümölcsöket. Szednek rólunk úgy, hogy észre sem vesszük. De adunk, mert telik, mert Isten érthetetlen kegyelme révén, folyamatosan, túlcsordulóan pótolja a "hiányt". A túlcsorduló áldás gyönyörűségét az adja, hogy értelmetlenné válik a számítható mérték: a "teli"...

Gyerekkoromban, 12-14évesen, keresztapám révén a helyi téeszben (fiatalabbak kedvéért: TSZ=Termelő Szövetkezet) nyaranként vízhordóként dolgoztam. A mezőn dolgozó embereknek, az aratóknak hordtam a friss vizet - biciklivel. A falu szélén - akkor még voltak - közkútról töltöttem meg a vizeskannákat, s persze a tikkasztó hőségben gyakran hűsítettem is magamat, másokhoz hasonlóan, mindeközben rendesen "szétpancsikolva" a vizet... Így aztán az ártézi kút környékén mindig zöldellt a fű, s gazdagon virágoztak a mezei a növények... (Hazafelé menet - ezeknél a kutaknál - olykor kis csokrot is szedtem Édesanyámnak. Ez jutott így eszembe 40 év távlatából a 'túlcsorduló' áldásról...)

Amikor Krisztus URunk átkot mondott a fügefára, nem valami személyes sérelmet torolt meg. Nem megbotránkoztatni akart, hanem jelet mutatott! A fügefa példája egyértelmű messiási jel azok számára, akik Jézus kortársai: a fügefa Izrael népét jelképezi, a gyümölcstelenség Izrael állapotát, az elszáradás ténye Izrael elvettetését. Jézus közel megy a fához, mint ahogy közel jött Izraelhez, gyümölcsöt keresett és nem talált... Ami ezután következett, az nem megtorlás, hanem TÖRVÉNY! Aki nem szolgálja életével az Életet, nem munkálja a mában a jövőt - az el-szárad, az kiszárad! Az élet értelme ugyanis az, hogy mindennapi vállalt feladatainkat tisztességesen, becsülettel elvégezzük, akkor is, ha a világ tisztességtelen és becstelen! Ha ezt nem tesszük, nem csak a mi életünk szárad el, de kiszárad körülöttünk a világ is...

Az Ige világossága...

A mai nap imádsága:

Uram! Taníts, hogy világolhasson életem! Ámen

   

"Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé."

Lk 8,16-18

Nincs ember, aki ne félt volna egyszersem a sötétségtől - ha máskor nem - hát gyermekkorában -, de hogy miért félnek oly sokan felnőtt korukban is a világosságtól? Nos, arra csak egy válasz lehetséges: mert az igazságot csak látszólag lehet legyőzni-kijátszani, valójában legyőzhetetlen. A lelket meg lehet erőszakolni évtizedeken, talán egy egész életen át is, de az elszámolásos pillanatokban - s különösen a végközeliekben, amikor rájövövünk, hogy nincs maradásunk e testben -, akkor az élményeink, melyek igazságtalanságaink miatt megbújtak lelkünk mélyén, könyörtelenül leszámolnak velünk...

Mindenre fény derül egyszer, mert nincs örök éjszaka, és egyszer elérkezik az igazság hajnala is. Ugyanakkor titka csak az embernek van, Isten előtt minden nyilvánvaló. Ezért Isten megjutalmazza a jót és megbünteti a gonoszt, s olykor ez elkezdődik már itt a földi életünkben. Egyszer egy idős ember mondta nekem: "Oly sok évet éltem már, olyan sokat láttam és tapasztaltam, s egyet biztonsággal állíthatok: Azok a gonoszok, akiket én láttam, legyenek elvetemült fasiszták vagy kommunisták, életük végefelé mindannyian megkapták büntetésüket - vagy így, vagy úgy... Mert a testi nyomorúság is nagy kín, de a lélek kínja még borzalmasabb!" Ez a megtapasztalás pedig egybecseng Jézus Urunk kijelentésével: "Bizony mondom néktek, gonoszok és jók, már itt a földön elnyerik jutalmukat!"

Aki ismeri az Istent, annak adatik - ti. az élet szépségeiből -, hiszen mindenben meglátja Isten keze munkáját, de aki Istent kizárja életéből, az legvégül át/megéli, hogy mindent itt kell hagynia... mert semmit nem hoztunk ebbe a világba, s ugyanúgy mezítelenül is hagyjuk el... Ezért figyelmeztet a Mester: "Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok!" Hiszen ki mint gondolkodik, úgy él...

Küzdés...

A mai nap imádsága:

URam! Sokszor már csak leülnék, abbahagynám, s inkább másokat biztatnék... Kérlek, áraszd rám kegyelmedet, hogy feladataim teljesítése közben kórosan meg ne fáradjak, s legyen mindig annyi erőm, hogy töltekezésül újra Rád tudjak tekinteni! Ámen

Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

1 Kor 9,26-27

Olimpia éve van, a sportteljesítmények megmérettetésének legrangosabb eseménye. Nem csak a sportolóknak, a szurkolótábor számára is talán a legizgalmasabb időszak ez... Állni a dobogó legfelső fokán olyan felemelő érzés, ami akkor és ott felejteti a sok-sok fáradtságot, szenvedést s, nemegyszer az eredményért tudatosan vállalt kínt. Minden izzadságcsepp benne van a győzelem ízében. Régen - nagyon-nagyon régen(!) - az olimpia idejére még a háborúzás is szünetelt, gyanítom, hogy ez most nem így lesz, a fegyveres konfliktusok - az ENSZ több százat(!) tart számon - még az olimpia kedvéért sem szakadnak félbe. "Ja, kérem... az idők változnak!" Természetesen az "idő maga" nem változott - az ugyanúgy véges számunkra, mint eleink számára volt -, de mi emberek bizony sokat változtunk!

Sikeresen siker-centrikussá alakítottuk át az életünket. "Az eszköz már nem számít csak a cél!" A cél megvalósítása - mindenáron! S még mi ítéljük el a középkori máglyaégetéseket, s felháborodunk a régi szóláson, hogy a "cél szentesíti az eszközt"? Manapság egy-egy kiemelkedő sportesemény nemcsak a sportolók teljesítményének, de az őket doppingoló orvosok tudásának is a megmérettetése - siker, mindenáron! A sport már rég nem eszköz a kiteljesedéshez, az egészség megőrzéséhez, hanem áru, amit adnak-vesznek - jó pénzért. Mitől nemzeti egy válogatott, amikor már több benne a külhoni játékos?

Pál apostol még egy (viszonylag) kiszámítható világban élt. A sportból, s az életből vett példái mindig találóak voltak, nem kellett azokat magyarázni. Ma a magyarázatokat is magyarázzák, s ha nem sikerül, akkor azt mondják: "Nem jól kommunikáltunk!" Ahelyett, hogy beismernék a tévedést, a hibát, talán a tőlük független veszteséget -, s okulnának belőle... De, nem!... Ezt mondják inkább: "Nem jól kommunikáltunk!" Ez zseniális... lenne(!), de inkább tragikomikus.

Isten az Ő prófétáin, elhívott szolgáin keresztül soha nem beszél félre, Ő világosan "kommunikál", s deklarálja: mindennek következménye van. Ugyan lehet ideig-óráig a bűn következményét halogatni, de véglegesen kikerülni a "jutalmat", az "eredményt" nem lehet: "ki mit vet, azt arat!" Míg sportolóink értünk szállnak ringbe, lépnek a pályára, izzadnak, keményen dolgoznak a sikerért - s eredményük a mi eredményünk is, örömük, ami örömünk is -, az Isten országába való bejutásunkhoz mások izzadságcseppjei nem elégségesek! Nekünk kell megfutni a saját (élet)pályánkat, melyen nem csak az számít, hogy hisszük-e a Cél-t, hanem az, futunk-e mindvégig lankadatlanul, azaz cselekedjük-e Mennyei Atyánk akaratát?

Segítségnyújtás...

A mai nap imádsága:

Uram! Hálát adok Neked naponta életemért, egészségemért, szeretteimért, s mindenemért, amivel megajándékoztál! Add Uram, hogy tudjak úgy élni, hogy általam is épülhessen a közösség, ahová helyeztél, s hogy eljövendő országod evangéliuma szavak nélkül, rajtam keresztül is terjedhessen! Ámen

Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát."

Mt 10,42

Jézus evangéliumi tanításai mindig megmutatják a helyes irányt... Aki figyelmesen olvasgatja azokat, megtalálja a kívánt válaszokat magánéleti kérdésfelvetéseire éppenúgy, mint a közösségi létre vonatkozó etikai "elvárásokat". A kettő ugyanis elválaszthatatlan egymástól, egy érem két oldaláról van szó. Manapság, amikor a "takarékos, de hatékony" állam divatos szlogenjét hallhatjuk - ez ugye azt jelenti, hogy meg kell szorítani a nadrágszíjat, mert amire eddig volt pénz, arra mostantól fogva nincs -, érdekes körbejárni - legalább elviekben -, az egymásról való gondoskodás ügyét, melyet az egyházban a mindenkori diakóniana (szeretetszolgálat) képvisel.

Ha valaki figyelmesen olvassa mai igénket - beleértve a kijelölt 40-41. verseket is - akkor hamar kiderül, a szeretetszolgálat "kötelezettsége" elsősorban a tanítványok felé érvényes. Ahogyan Pál mondja: "Tegyetek jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik testvéreitek a hitben." Ez magyarul és világosan azt jelenti, hogy akik a ti érték-rendeteket akarják követni, akik a ti közösségeteket akarják szolgáló életükkel erősíteni, azokat segítsétek először... azután, ha még marad erőtök, akkor segítsétek a többieket is! Ha csak másokat segítetek, de a tieiteket elhanyagoljátok, akkor látvány-tanítványok vagytok csupán! Ugyankkor fontos hangsúlyozni: a szociális segítségnyújtás nem kizárólag a hívő emebr "kiváltsága", hanem minden ember teremtettség-rendből fakadó feladata! (Csak zárójelben hadd jegyezzem meg: igen kíváncsi lennék, hogy azok a bankok, melyek többszáz milliárd dolláros állami támogatásban részesültek "konszolidálódtak" (maga a szó megerősítést, megszilárdítást - ez is több mind beszédes!), mennyit juttatnak vissza egy-egy segély-akcióba, mondjuk egy Haitiban történt borzalmas földrengés áldozatainak megsegítésére. Gyanítom, hogy az özvegyasszonyok kétfillérjei számszerűségében is többszörösen felülmúlják őket!)

Az egyéni jótékonykodások, a szorgalmazott jócselekedetek, bár rendkívül fontosak, önmagukban képtelenek megoldani össztársadalmi problémáinkat - sem itt Magyarországon, sem máshol a világon. Ugyanakkor értékrendet, mégha meg is vagyunk győzödve annak helyességéről (s tud e valaki, építőbbet és magasztosabbat a jézusi önfeláldozó szeretetnél?) nem szabad erőszakkal terjeszteni! Demokráciát a fegyverekkel soha nem lehetett teremteni, de gyűlöletet kiválóan lehetett szítani velük... Erre is tanít minket a történelem. Ezért eleve kudarcra ítélt minden katonai beavatkozás. Ha rövidtávon sikereket is mutat fel, hosszútávon eredménytelen!

Tegnap érdekes domentumfilmet láttam egyik német tv-csatárnán, a tundrán élő nomádok kemény téli életét mutatta be. Megható volt ezeknek az embereknek az egymást segítő - így mondhatnánk - szociális alapállása. (A szibériai kegyetlen hidegben egyedül elpusztulna az ember - egymásra utaltságuk így nem kérdés számukra.) "Feleség nélkül itt meghalsz!" - mondja a középkorú rénszarvas-pásztor. "Férj nélkül is!" - mondja a feleség... "S mi lenne a gyerekkel, ha mi nem lennénk mellettük?" - teszi fel a kérdést pásztorunk a jurta meleg tüze mellett ülve. "Nélkülünk ők is meghalnának.." - sóhajt rá az asszony. "Nálunk nincs válás, mint a városban!" - fejezi be a rövid, de annál "ütősebb" tundrai eszmefuttatást a házasságetikáról.

Számukra nem kérdés, hogy a közösség mennyire fontos... Csak a városban élő, ajtaját lakatokkal és vaspántokkal magára záró ember hiszi el azt, hogy tud létezni közösség nélkül is! A magánhadsereget fenntartó dúsgazdag is azt gondolja, hogy képes teljes életet élni - elzártsága ellenére is. Idővel persze - ha máshol nem hát a halálos ágyán - azonban kiderül minden közösségellenes magatartású ember számára: mi az érték, s mi nem az... Az igazi érték, hogy istenadta közösségben élhetünk, melynek alapja csakis az isteni igazságosság lehet, megtartója pedig a csakis a jézusi önfeláldozásra is kész szeretet...

Szabadság...

A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm, hogy a sok-sok kötöttség ellenére is lélekben szabadnak érezhetem magam. Add, hogy szabadságomat mindig a Tőled kapott szeretet vezérelje, s ne éljek vissza soha kegyelmeddel! Ámen

   

A törvény csak büntetést eredményezhet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés.

Rm 4,15

Ha rajtam múlna, katonaság helyett jogi ismereteket taníttatnék az embereknek - legalább egy esztendőn át... Ennek az egy évnek a "hiábavalósága" ugyanis sokkal gyümölcsözőbb lenne életük hátralévő részében, mint a katonaságban eltöltött ellenségképet erősítő, ölésre-buzdító, haszontalan időnek. Jómagam négy éven át "bírkóztam" a szabályrendeletekkel, de nem kell joghallgatónak lenni ahhoz, hogy valaki felismerje: minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Márpedig agyonszabályozott modern korunk másból sem áll, minthogy mindenkori vezetőink - csupa jószándékból vagy éppen valamilyen érdekből - törvényeket, rendeleteket hoznak, olykor maguk is elveszvén azok normál-ember számára átláthatatlan, sűrű, jogszabály-erdejében.

Amikor magunk is szülőkké válunk, akkor döbbenünk rá igazán, hogy szülői gondoskodás nélkül bizony mi sem nőttünk volna fel, s nem lehetnénk azok, akik lettünk! Szüleink, akik szerettek minket, hosszú éveken át igen komoly áldozatot is hoztak azért, hogy "emberek" legyünk (ne pedig gaz-emberek), s megálljuk a helyünket az életben. Érdekes módon - édesanyánk, édesapánk, akik mindennél jobban szerettek minket -, ők is (csupa féltésből és szeretetből) a törvényre tanítottak: "Ne tedd! Ne csináld! Nem szabad!" Még érdekesebb - talán ez is lehetne Isten létezésének egyik komoly bizonyítéka -, hogy még féltőn szerető szüleink sem tanítottak meg arra, hogy ha majd felnövünk, akkor majd akarjuk a szabadságot... pedig azt nagyon akarjuk! Tinédzser korunk ébredő öntudatában aztán úgy gondoljuk: (végre) elég nagyok vagyunk már ahhoz, hogy most már elkezdjünk "szabadon" élni, amiből persze az esetek többségében - a felelősség hiánya okán - ügyetlenkedés és szabadosság lesz. (Jobb esetben tanulunk hibáinkból...)

Saul-Pál, aki maga is a zsidó kazuisztikus törvények szigorában nevelkedett - sőt még "kezdő" rabbiként a farizeusi kegyesség ifjú "frontemberének" is számított; egyébként hogyan kaphatott volna a jeruzsálemi főpapoktól felhatalmazást, hogy üldözze a krisztusi szakadárokat? -, eljut a felismerésre: "A törvény csak büntetést eredményezhet." A zsidók "bibliája" a Tóráh - jóllehet törvénynek mondják, de sokkal inkább az "Istentől kapott rendet", az "élet beszédét" értik alatta -, nemcsak a hétköznapi élet legkülönfélébb vetületeiben ad eligazítást, de még a kultikus törvények átlagember számára alig átlátható rendjét is "beszabályozza". Mindezek ellenére mégsincs tökéletes életvezetése a zsidó embernek sem - hiszen akkor nem lenne liturgiájukban ott a "jóm kippúr", az engesztelés napja.

A törvény tehát - a szeretet viszonylatában - csak tükör. Persze hiába "fényesítjük" újabb és újabb rendeletekkel - egyházon belül zsinati határozatokkal - a törvény tükrét, ha soha nem nézünk bele, akkor semmi, de semmi értelme sincs... Ezért fontos eljutni a felismerésre - s ez a kegyelmi élet -, hogy Isten szabadságra teremtett mindannyiunkat, s ennek az isteni szabadságnak csak akkor van kiteljesedése, ha az szeretetből fakad...

Elégedettség

„De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” (1Timóteus 6:8)
Az elégedettség nem olyasmi, amit egy bizonyos célban majd megtalálhatunk, hanem olyan dolog, amit minden nap gyakorolnunk kell a cél felé haladva. Ha időnként eltévesztjük is az utat, gyönyörködhetünk a kilátásban a kitérő közben. Pál azt mondta: „Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” (Filippi 4:11). Pál megtanulta, hogy ne hagyja annak, amije nincs, beárnyékolni azt, amije van. Hogyan találhatunk rá erre az elégedettségre?
Három dolog kell hozzá: 1) Keresd! Dönts mellette minden nap! Juss el odáig, hogy elhiszed, nem leszel boldogabb attól, ha több mindent birtokolsz. Néha az elégedettséghez az kell, hogy egyszerűsíts az életeden. Benjamin Franklin azt mondta: „Az elégedettség teszi a szegény embert gazdaggá, az elégedetlenség a gazdagot szegénnyé.” 2) Mondd ki! Fejleszd ki magadban a képességet a „van elég” kimondására! Told vissza, amit az élet asztala kínál, és mondd: „Köszönöm, elég!” Ha fizetésemelést vagy jutalmat kapsz, ne azon töprengj, mit vásárolhatnál rajta, inkább mondd ezt: „Megvan mindenem, Uram. Hogyan fordíthatnám ezt a te szolgálatodra?” 3) Elégedj meg vele! „Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!” (Zsoltárok 62:11). Ha mondjuk a világ összes tengerpartján lévő homok jelképezi az örökkévalóságot, akkor mondhatjuk, hogy egy homokszem jelképezi a te életed idejét. Gondold végig: te itt felőrlöd a magad kis homokszemét azzal, hogy éjjel-nappal gürcölsz, hogy a lehető legtöbbet kihozd belőle, és közben nem veszed észre, hogy Isten az örökkévalóság összes tengerparti homokját tartogatja számodra. Nem túl bölcs hozzáállás, igaz? Ahhoz, hogy elégedettek legyünk, az örökkévalóságra kell összpontosítanunk. Legyen elég az elég! Ha az életed az Igére alapozva akarod élni, koncentrálj az örökkévalóságra!

HA EGY GYERMEK MEGHAL

„Én megyek majd őhozzá... " (2Sámuel 12:23)

Dávid első Betsabétól született gyermeke csupán egyetlen hétig élt, aztán meghalt. Összetört
szívvel, de a mennyben járó gondolatokkal Dávid így szólt: Én megyek majd őhozzá".

Amikor egy gyermek meghal, rengeteg kérdés támad. Például elsőnek ez: fogok vele találkozni a mennyben? Igen, Dávid története a megerősítés erre. Képzelj el egy pásztort, aki nyáját zöldebb legelőkre tereli. Az út egy folyón át vezet. A juhok csak bámulják, a félelem megbénítja őket. Ezért a pásztor felvesz egy kisbárányt, átviszi a túlsó partra, aztán leteszi a földre. A szülei először nagyon feldúltak, de végül leküzdik félelmüket, és hajlandóak követni a pásztort a vízen át, a túlparti dicsőséges találkozás érdekében. Gondold végig: ha az, amit a legértékesebbnek tartasz, odaát van, a jelenvaló világ vonzereje minden egyes nappal egyre csökken. Másodszor lehet, hogy azt kérdezzük: fel fogom őt ismerni a mennyben? Igen. A megdicsőülés hegyén a tanítványok felismerték Mózest és Illést, annak ellenére, hogy ők évszázadokkal azelőtt éltek. Vagy talán a menny­ben kevesebbet fogunk tudni, mint amennyit itt e földön? Pál azt írja: „...akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is ismert az Isten" (lKorinthus 13:12). Harmadszor: a mennyben felnőttek lesznek? Harminchárom éves korában, élete virágjában Jézus meg­ halt, majd feltámadt, és felment a mennybe. János apostol azt írja, hogy amikor meg­ látjuk majd Őt hasonlóvá leszünk hozzá..." (1János 3:2). Végül talán azt kérdezzük:

Mit fognak csinálni a mennyben? A Biblia azt írja: szolgái szolgálnak néki" (Jelenések 22:3 Károli). Mondtad valaha magadban: „Bárcsak jobban tudnám csinálni"? A menny­ben menni fog! Ott a legjobb formádat fogod hozni - egy örökkévalóságon át!

Kilátás a hegyről

„Jézus… Pétert, Jakabot és Jánost… felvitte egy magas hegyre.” (Máté 17:1)

Figyelj meg három dolgot:

1) Nem mindenkit visznek fel a hegyre. Jézus hármójukat választotta ki. Nem mindenkit vitt magával, és nem magyarázkodott vagy mentegetőzött a többi tanítvány előtt, akik odalent maradtak. Isten mindannyiunkat egyformán szeret, de nem adja mindenkinek ugyanazt a megbízatást, és nem részesít mindenkit ugyanolyan átélésekben Ővele. A hívás Istentől jön, nem tőlünk, hát bízz benne – Ő tudja, hogy mit csinál!

2) Akik felmennek a hegyre, nem feltétlenül bölcsebbek vagy lelkibbek. Miután Jézust Isten dicsőségének ragyogásába öltözve látták, ez szaladt ki Péter száján: „Építsünk három sátrat, és maradjunk itt” (4. vers parafrázis). Péter őszinte volt, de nagyot tévedett. Állj ellene a kísértésnek, hogy beszélj, ahelyett, hogy meghallgatnád, amit Isten akar mondani, vagy hogy egy olyan istenélmény köré építsd a szolgálatodat, amelynek az a rendeltetése, hogy felkészítsen, nem pedig az, hogy az életed központi témája és fő hangsúlya legyen.

3) Isten terve szerint Jézus a főszereplő, nem te, és ezt a leckét újra meg újra meg kell tanulnunk. „Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!’… Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Máté 17:5-8). Az életben a legnagyobb kihívás eljutni arra a pontra, ahol egyedül Jézusra összpontosítasz. A legfontosabb kapcsolat az, mely Őhozzá köt. Az egyetlen terv, amely jól fog működni, az, amit Ő ad neked. És a terv kivitelezéséhez szükséges erő is egyedül csak Tőle jön.



„… ha hitetek lenne…” (Máté 17:20 NIV)

Amikor Krisztus tanítványai lejöttek a Megdicsőülés Hegyéről, egy epilepsziás fiúval találták szembe magukat, aki folyton tűzbe meg vízbe esett. Megtört szívű apja ezt mondta Krisztusnak: „Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani” (Máté 17:16). „Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög…” (Máté 17:18). Jegyezd meg:

1) a hegytetői élmények azért vannak, hogy felkészítsenek minket a következő találkozásra az ellenséggel. Ha ezt nem érted meg, nem leszel felkészülve az előtted álló kihívásokra.

2) arra hívott el bennünket Isten, hogy olyan emberek felé szolgáljunk, akik folyton olyan helyzetekbe kerülnek, amelyek ártanak nekik. És a személyiség erejénél vagy vallásos közhelyeknél többre van szükség ahhoz, hogy megszabadítsuk őket. Krisztus tanítványai tehetetlenek voltak, mert nem imádkoztak. Jézus azt mondta: „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre” (Máté 17:21). Ha ugyanezt a régi módszert alkalmazzuk, akkor ugyanazt a régi eredményt fogjuk elérni. Az állhatatos, minden mást háttérbe szorító ima az az ár, amit meg kell fizetnünk, ha Isten erejében akarunk járni.

3) Felül kell emelkednünk a minket körülvevő viselkedésmintákon. Jézus a lényegi problémával szállt szembe: „Ó, hitetlen… nemzedék…” (Máté 17:17) Egy olyan nemzedék hitetlenségével küzdünk, amelyet a világi média és az istentelen értékek alakítottak. Ha hagyjuk, akkor ez teljesen lenyom és kifáraszt minket. De felülkerekedhetünk. Azon a napon Jézus ezt mondta: „…ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne…” (Máté 17:20). Figyelj meg két dolgot: a) „ha hitetek lenne”. Ahhoz, hogy meglásd az eredményt, nem kell, hogy körülötted mindenkinek hite legyen; b) nem kell szellemi óriásnak lenned – csak használd a kicsi, mustármagnyi hitedet és Isten majd elmozdítja a hegyet.

MI BŰZLIK?

„Uram, már szaga van.” (János 11:39)

Néha, amikor problémánk van, azt tesszük, amit Mária és Márta tettek testvérükkel, Lázárral, amikor meghalt. Eltemetjük, és egy nagy követ gördítünk elé. Aztán jön Jézus, és azt mondja, hogy vegyük el a követ, mert ő akarja kezelni a helyzetet, és meg akar gyógyítani minket. Őszinteség, alázat és bátorság kell a kő elhengerítéséhez egy makacs vagy szégyenteljes ügy elől. Ám sohasem leszel egész és egészséges, amíg nem vagy hajlandó megtenni ezt. El tudod képzelni, milyen állapotban volt Lázár négy nap után a sírban? Márta azt mondta róla: „…már szaga van”. Jézus mégis ezt mondta: „…ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét” (János 11:40). Ebben a történetben az a nagyszerű, hogy nem számít, mennyire előrehaladott vagy mennyire kellemetlen a helyzet, Jézus meg tudja fordítani érted. Neked azonban hajlandónak kell lenned elhengeríteni a követ, hogy Jézus elvégezhesse munkáját. Ha engeded, ő vissza tudja adni neked, amit az élet elvett tőled. Lehet, hogy az emberek már lemondtak rólad, de Jézus sohasem fog. Tettél már valaha tisztába kisbabát? Ha bármi más ilyen büdös lenne, egy ből a kukába hajítanád, igaz? A gyermekedet azonban nem; hiszen szereted őt, és tudod, hogy egy kis segítséggel képes lesz kinőni ebből, és valami jó lesz belőle. Lehet, hogy mint Mária és Márta, te is azt hiszed, hogy túl késő már a csodához, de ez nem így van. Lehet, hogy a pénzügyi helyzeted bűzlik, esetleg a kapcsolatod, vagy a kilátásaid a jövőre nézve, de „ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét”.

A Bibliai meditálás "Képzeld-el" módszere

"Az Ige testté lett, közöttünk lakott..." (János 1:14a)

Néhány nappal ezelőtt megosztottam veletek egy olyan módszert a Bibliai meditációra, amihez nagyon kevés eszközre van szükség, ez volt a hangsúlyozó módszer. Csak egy ceruzára vagy tollra és a Bibliára van szükséged hozzá.

A mai módszer ugyanilyen egyszerű. Csak a Bibliára lesz szükséged, ceruzára és egy kis kreativitásra.

A Bibliai meditáció "képzeld-el" módszere nagyon hasznos, mert a Biblia tele van történetekkel. Ebben a módszerben belehelyezed magad a bibliai jelenetbe, mintha te is aktív szereplője lennél. Majd megkérdezed magadtól: "Hogy érezném magam, ha én is benne lennék ebben a helyzetben? Mit mondanék? Mit tennék?"

Amikor ezt megteszed, Isten Igéje "testté" válik az életedben és megváltoztatja életedet.

Nézzünk meg egy példát erre: a Márk 2-ben található történetet a 4 férfiról, akik segítettek a bénának Jézushoz eljutni. Az az ember nem tudott saját maga Jézushoz menni. A négy barát hordágyra tette, mindegyikük fogta az ágy egyik sarkát és odavitték Jézushoz. Amikor odaértek a házhoz, ahol Jézus volt, túl nagy volt a tömeg. Nem tudtak bejutni, ők azonban nagyon leleményesek voltak.

Felmentek a ház tetejére, leszedték a cserepeket és leengedték béna barátjukat a tetőn keresztül. Ezután Jézus meggyógyította barátjukat.

Ez egy olyan rész, amit könnyedén el lehet képzelni a Szentírás-meditáló idődben. Képzeld magad a béna helyére. Képzeld el, amint nézed a zsúfolt szobát, miközben barátaid leengednek a tetőn keresztül. A törmelék is jön veled együtt. Képzeld el, hogy nézed a négy barátod arcát, akik segítenek neked. Mit látsz az arcukon? Gondolkozz el ezen egy kicsit.

Azután képzeld el, hogy Jézus szemébe nézel, miközben éppen félbeszakítottad őt. Ő azonban, ahelyett hogy bosszús lenne, szeretettel néz rád. Ő már tudta, hogy fel fogsz bukkanni, mert ő Isten. Mire gondolsz, amikor Ő rád néz? Mit gondol a tömeg? Mire gondolsz, amikor Jézus azt mondja: „Kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!” (Márk 2:11)?

És most vonatkoztasd az Írást az életedre. Ez az Bibliai elképzelésnek a leglényegesebb pontja. Van valami, ami megbénít - mint például a félelem, kétsébeesés, stressz - nem tudsz Jézushoz menni magadtól? Belehelyezted magad a béna bőrébe a történetben. Lehet, hogy fel kell ismerned hogy Jézus meg akar gyógyítani téged is. Ő azt akarja, hogy felállj és újra járj. Lehet, hogy neked is meg kell kérned néhány barátot, hogy Jézushoz vigyenek téged.

Ez egy olyan igazság, amit már ma megvalósíthatsz - csak azért, mert beleléptél a Szentírás szavaiba és engedted, hogy "testté" váljon az életedben. Megteheted ezt bármelyik szereplővel a történetben, vagy bármelyik más Bibliai történetben is.

Meg fogja változtatni Bibliaolvasásodat.

Beszéljetek róla:

* A Szentírást képekben látod, vagy csak szövegben?
* Gondold át, melyek voltak gyermekkorod kedvenc Bibliai történetei. Nem voltak azok valóságosabbak, mert a képzeleted felejthetetlen képeket képzelt el a történetből? Hogyan tudod alkalmazni azoknak a történeteknek az igazságait ma az életedben?

A szeretetben nincs félelem

"Ha tehát a Fiú megszabadított titeket, akkor valóban szabadok vagytok" (János 8:36 NIV)


A világ úgy határozza meg a szabadságot, mint egy fegyelem nélküli életet. "Azt tehetem, amit akarok, azt mondhatom, amit akarok, anélkül, hogy bárki beleszólna." Mindenki mást megbánthatsz ezzel, de akkor is úgy csinálod a dolgokat, ahogy neked tetszik. A világ szerint meglehet a szabadságod, de csak úgy, ha teljesen önző vagy.

Ugyanakkor a Biblia azt mondja, hogy a teljes szabadsághoz Jézuson keresztül vezet az út. "Ha a Fiú megszabadít titeket, akkor tényleg szabadok vagytok" (János 8:36 TEV)"

Az igazi szabadság azt jelenti, hogy szabadok vagyunk a félelmektől, ahol szabad vagy a bűntől, az aggódástól, a keserűségtől, és a haláltól. Szabad vagy arra, hogy abbahagyd a színlelést, mert szabadon önmagad lehetsz.

Hogyan szabadulhatsz meg ezektől a félelmektől? Úgy, hogy hagyod, hogy Isten szeressen. János apostol így tanít minket erről: "A szeretetben nincs félelem. A teljes szeretet kiűzi a félelmet." (János első levele: 4:18a NIV)

Amikor felismered, hogy Isten mennyire szeret téged, akkor kezded el megélni az igazi szabadságot. Sőt, elkezded dicsőíteni Istent, mert felismered, hogy "Isten szeretet". A dicsőítésnek egy megnyilvánulása az, amikor elfogadod azt, hogy Ő egy szerető, törődő, nagylelkű Isten, és hogy "rátámaszkodhatunk az Isten irántunk való szeretetére." (1 János 4:16b NIV).

Beszéljünk róla:

* A szabadság alapja Isten irántad való szeretete. Beszélgess erről az igéről: "A szeretetben nincs félelem. A teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelemnek a büntetéshez van köze." (János első levele: 4:18a NIV)

Azért szeretünk, mert Isten előbb szeretett minket

“Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” 1 János 4:19



A Biblia azt mondja az 1 János 4:19-ben: “azért szeretünk, mert (Isten) előbb szeretett minket”. Isten mindenben az első. Ő kezdeményez. Az egyetlen ok, ami miatt te vagy bárki más Istent szeretheti az, hogy ő előbb szeretett. Azzal mutatta meg ezt a szeretetét, hogy elküldte Jézus Krisztust a Földre, hogy helyetted meghaljon. Azzal mutatta meg ezt a szeretetét, hogy megalkotott téged. Azzal mutatta meg ezt a szeretetét, hogy neked adta mindazt, amivel most az életben rendelkezel. Azért szeretünk, mert Isten előbb szeretett minket.

Ha meg akarod tanulni, hogy miként szeress másokat, ahhoz először meg kell értened és át kell érezned, hogy mennyire nagyon szeret Isten. Amikor érzed ezt a feltétel nélküli szeretetet, sokkal megengedőbb leszel az emberekkel. Nem leszel olyan dühös, amilyen korábban voltál. Türelmesebbé válsz. Sokkal könnyebben fogsz megbocsájtani. Sokkal irgalmasabb leszel. Kegyelmet fogsz gyakorolni másokon.

Az oka annak, hogy ítélkező, cinikus, dühös, önigazoló, másokat lenéző embereket látsz az, hogy ők saját magukat sem tartják nagyra. Nem érzik jól magukat a bőrükben. Nem érzik szeretve magukat. Nem éreznek megbocsájtást. Nem érzik a kegyelmet. Vétkesnek érzik magukat. Rosszul érzik magukat. Persze ha rosszul érzik magukat, biztosan nem akarják, hogy te jobban érezd magadat.

Lehet, hogy egyike vagy ezeknek az embereknek. Lehet, hogy megsérültél a szüleid által a nevelőiden vagy egy partnereden keresztül. Lehet, hogy bántalmaztak vagy kihasználtak esetleg elutasítottak vagy megtagadtak. Lehet, hogy van néhány sebhely a szíveden.

Nem tudsz olyat adni másoknak, amit valamikor te ne kaptál volna meg valakitől. A szeretet nélküli embereket nem szerették. A megbántott emberek megbántanak másokat. Ha tele vagy haraggal és türelmetlenséggel, ha nem érzed magad szeretve, mit gondolsz ez miért van így? Nem leszel képes másokat szeretni. Meg kell értened, hogy mennyire szeret Isten és engedned kell, hogy meggyógyítsa a szívedet, így tud keresztül folyni rajtad a szeretete. Lehetetlen másokat szeretni mindaddig, amíg nem érzed igazán szeretve magadat.

A Biblia azt mondja: “és mi ismerjük és bízunk abban a szeretetben, amellyel Isten szeret minket.” (1 János 4:16a) Ismered Isten szeretetét? Bízol Isten feléd irányuló szeretetében? Nehéz dolgod lesz másokat szeretni, amíg te magad nem tapasztalod meg Isten rajtad átáramló szeretetét.

Beszéljétek át

* Ki tudod jelenteni, hogy Isten szeretetével szeretsz másokat? Hogyan mutatod ki ezt a szeretetet mások felé?
* Miért segítene Isten szeretetének megértése mások felé irgalmasnak lenni?
* Milyen múltbeli sérülés akadályoz meg abban, hogy elfogadd Isten szeretetét és azt másoknak tovább add?

Válaszd a hitet és nézz szembe félelmeiddel

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9.)


Aggodalmaink mindig félelmeinkből nőnek ki. Amikor aggódsz a gyermekeidért vagy a munkádért, mögötte mindig egy félelem áll.


A Máté evangéliuma 8. részében a tanítványok félnek a rettenetes vihartól, úgyhogy aggodalmukban felébresztik Jézust. Ő ezzel a kérdéssel válaszol nekik: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?”(Máté 8:26.) Jézus szembeállítja őket félelmeikkel. Miért? Amikor úgy érezzük, hogy a félelmeink a végső hatalom, akkor ezek vezetik életünket. Amikor azonban elkezdünk szembenézni velük, rájövünk, hogy nem a félelem a végső hatalom, hanem Isten.


Isten egyik leggyakrabban említett parancsa a Bibliában az, hogy „ne félj”. Isten azt mondta Józsuénak: „Ne félj, és ne rettegj”(Józsué 1:9.) Ugyanezt mondta mindenkinek Ábrahámtól az Ószövetségben Zakariásig az Újszövetségben. Megosztotta ezt a parancsot Izsákkal, Jákobbal, Hágárral, Ráhellel, Mózessel, Gedeonnak, Elizeussal, Dáviddal, Salamonnal, Ézsauval, Jeremiással, Ezékiellel, Dániellel, Péterrel, Pállal, Magdalai Máriával, és Jézus anyjával, Máriával. Mindegyikük szembekerült félelmekkel és mindegyiküknek megparancsolta Isten, hogy ne féljenek.


A kérdés nem az, hogy félsz-e vagy sem, hanem az, hogy mit teszel ezekkel a félelmekkel. Amikor félsz 3 választási lehetőséged van: félelemmel élsz, elfutsz előle vagy szembenézel hittel a félelmeiddel.


Jézus azt akarja, hogy nézz szembe hittel a félelmeiddel. „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (János 14:27.)

Feladatunk betöltéséért.

A mai nap imádsága:

Uram! Kérlek segíts meg, hogy életemet teljességgel tudjam élni Általad, Érted, s Veled. Ámen



Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne az ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.
Máté 5,13-14

Az ízek világában egyedülálló és különleges helyet foglal el a sós íz. A múltban nagyon fontos kereskedelmi cikk volt, sokszor háborút is vívtak miatta. Az is szerepet játszott a só elterjedésében, hogy korán felismerték tartósító hatását,igy a szárított hús után a sózott hús következett az emberiség történetében. a keleti népek 8-10 ezer éve, a nyugat-európai népek 3-4 ezer éve termelnek sót. Héredotosz ókori történész az i.e. 450-es években tesz említést a sótermelésről. Leírása szerint az Egyiptomi sótelepek Thébától tíznapi járóföldre délre terültek el a sivatag homokja alatt. A homok alól kitermelt sót karavánok szállították szerte Afrikába, herkules oszlopáig, Szenegálba, Timbuktuba, Szudánba és más területekre. A só évezredeken át különleges érték volt és nagy megbecsülésnek örvendett. A sóval rendelkező népeknek a gazdagságot és a jólétet jelentette. Több kultúra a sót Isteni adománynak tekintette. Így Homérosz a sót Isteni ajándéknak, Platón Isteni Test-nek nevezte. A kínaiak nagy tiszteletben tartották Phélót, a sóistent. A rómaiak a sót a stratégiai javak közé sorolták, és az ellenségnek való sóeladást halállal büntették. A só miatt gyakran hadakoztak a különböző germán és kelta törzsek, majd a középkorban a burgundok és az allemanneniek. Ma már só nélkül nem is tudjuk elképzelni az ételeinket.

Egy kis "só-történelem" után megállapíthatjuk: a só nagy érték. Észrevétlen jelenléte az egészség biztosítéka. Amennyire bosszantó, olyannyire veszélyes is a túl kevés vagy túl sok só... Jézus a tanítványok, a követői világban betöltött szerepét a sóhoz (és a világossághoz is) hasonlítja, melyek nélkül összeomlana az élet. De hogyan értelmezhető, hogy a só elveszíti ízét? Ahogyan a cukor, úgy a só is "örök időkig" megőrzi tulajdonságait, hiszen ha megváltozna, akkor az anyagában kellene megváltoznia, viszont akkor már nem lenne az, ami. A só tehát megváltoztathatatlanul só marad, minden körülmények között. Ha megízetlenül, akkor vagy feloldódik, betöltve rendelt szerepét vagy éppen közömbössé válik más kémiai behatások miatt.

A só tehát az élet biztosítéka, nélküle nincs élet. Ez azt jelenti a keresztények számára, hogy nélkülük nincs Élet, de itt nem a biológiai, a vegetatív életről, hanem a teljes életről (dzóé) van szó, vagyis annak a felismeréséről, hogy a lét értelme és célja az Isten megismerése. Pál apostol a római levél elején írja: "...Isten örök hatalma és istensége a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható." A só ebben a megismerési folyamatban kiváltságos feladattal bír: ízt kell adnia. Nem konzerválnia kell, nem sóbálvánnyá kell merevítenie az életet, hanem benne feloldódnia, odaáldoznia magát, ahogyan a Krisztus példája, s a szeretet örök isteni parancsa azt diktálja szívünk mélyén.

Gonoszság...

A mai nap imádsága:

URam! Nem tudom, hogy miért engeded meg, hogy ennyire gonoszok legyünk... Istenem, ne engedd, hogy a bűn elhatalmasodjon fölöttünk! Ámen


Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az ÚR.
Ez 22,29-31

Fenti mondatok Ezékiel próféta szájából/tollából nem éppen dicsérő szavak a választott népre nézve... Még mielőtt valaki elvétené a célt és azt mondaná: "Hát igen, megint ezek a zsidók!", jó ha tudatosítja magában; Izráel népének küzdelme Istennel nem a "választott nép" küzdelme (a kiválasztottság/elhívás, mint kategória csak magában a zsidóságon belül értelmezhető) hanem ennek a maroknyi népnek a történelmi példáján keresztül az "Ember", a mindenkori ember, Teremtőjével folytatott küzdelmének a bemutatása... S természetesen ez igaz viszont is - bár antropomorf a megfogalmazás -, Isten is tusakodik az emberrel. Erről tudósítanak a bibliai iratok, melyeknek kétségtelen ereje az őszinteségből fakad.

A Bibliát nem angyalok, hanem emberek írták. Érző, hús-vér emberek, akik létük értelmét Isten napról napra kiteljesedő megismerésében látták. "Kicsoda az Isten?" - ezt a kérdést, amióta gondolkodunk, próbáljuk megválaszolni. A különböző kultúrák különböző utakon keresték a megelégítő választ, s így az évezredeken átívelő sok-sok felismerés végül is mind egy etikai irányba mutat: az Isten szeretet. Nyilvánvalóan, egy adott kultúrkörben felnövekvő ember számára az a kiinduló pont, az lenne a természetes, hogy Isten a más kultúrájú/gyökerű ember számára is úgy legyen Isten "Isten", ahogyan számára is kultúrájából fakadóan magától értődően az, vagyis: aki zsidó, muzulmán vagy keresztény, az tud(hat)ja igazán, kicsoda az Isten valójában... A hamis feltételezés aztán hamis következtetésre juttathat: aki nem zsidó, aki nem muzulmán, aki nem keresztény az nemcsak hogy nem ismer(het)i az Istent, de éppen ezért "eredendő istentelenségében" nem lehet jó ember sem... Jóllehet a világnézet összefüggésben van a hittel, de nem a hit milyensége szavatolja az emberség minőségét, hanem az egyes ember szeretetre való készsége. (Karl Rahner - Anonim keresztényei!)

Ha megnézzük írott történelmünket, akkor hamar kiderül belőle, hogy az ember szeret a kulturáltság, a civilizáltság álarcában tetszelegni. Abban a pillanatban azonban, ahogy elveszíti a társadalom, az adott közösség az ellenőrző, s ezzel együtt megtartó szerepét - a lehullt álarc mögött felismerhető, hogy kicsoda az ember valójában... Elrettentő történetek megszámlálhatatlan sora tudósít háborús kegyetlenségekről, a nyers erőszak hétköznapivá válásáról, a túlélési ösztönök csöppet sem kedélyes, szalon-beszélgetésbe-illő borzalmairól.

A próféta azt hirdeti, Isten mindenkit megítél: zsidót és muzulmánt, hindut és keresztényt, hívőt és nem hívőt... Nincs tehát kibúvó, nincs magyarázkodás, cselekedeteink világosan beszélnek helyettünk! Nyugtatgatni magunkat mindig lehet, önigazságunkat alátámasztó érveket - még a Bibliából is(!) - mindig talál(hat)unk, de itt nem a mi jogos felmentésünkön, hanem Isten igazságos ítéletén van a hangsúly... Isten irgalmazzon nekünk!

Hit...

A mai nap imádsága:
Uram... Hiszek! Kérlek segíts hitetlenségemben! Ámen

Más példázatot is mondott nekik: "Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között."
Mt 13,31-32

"Deus est totaliter aliter/az Isten egészen más" - vallották az óegyházi atyák. S ha az Isten valami egészen más, akkor miért ne lenne ez így az Ő Országával is? Fantáziadús elképzelések mennyországról és pokolról, a jutalom és a kárhozat helyéről - amióta csak gondolkodik az ember a létéről, s annak transzcendens okáról - akadnak bőséggel. De vajon melyik az igazi? Már kérdésfelvetés is hibás! Az igazság az, hogy Jézus is csak példázatokban beszélt, mert nem lehet a vaknak a színeket elmesélni, sem a süketnek a hangokat láttatni. Világokban, s világok között élünk, melyeket határok választanak el. Törvénye ez a Teremtőnek. Lehet érvényes repülőjegyem egy egzotikus országba, örülhetek is ennek az utazásnak akár minden egyes napon, de hogy valójában milyen is lesz, azt csak akkor kezdem megérteni, ha már a repülőn ülök, s készülődünk a leszállásra...

A kicsinyke mustármagot - mint a hit szimbólumát - mindannyian ott szorngatjuk a kezünkben, de megsejteni a benne rejlő lehetőséget csak akkor tudjuk, ha elvetjük. Azaz megengedjük Istennek, hogy beleszóljon az életünkbe, s nekünk ajándékozza a hitbeli növekedés csodáját. Nincs nagyobb kiváltság, mint átélni ezt, s örülni ennek! Ahogyan napról napra gyönyörködhetünk gyermekeink testi és szellemi gyarapodásának - s el sem tudjuk képzelni, hogy volt időszak, amikor ők nem voltak - ugyanilyen örömmel tölthet el bennünket Isten országának kiteljesedése is az életünkben. "Eljönnek az égi madarak és fészket raknak az ágai között", azaz a Szentlélek átjárja egész életünket, s bennünk lakozik az Isten Lelke, s hallhatjuk dalolását... A földi létünkben látni sosem fogjuk ezeket a "madarakat", legfeljebb életünk ágai mozdulnak meg néha-néha, s innen tudjuk: az előbb még ott ült, s most szállt el éppen...

Felhívni embertársaink figyelmét erre a világra - keresztény küldetésünk. Megtanítani gyermekeinknek a látás, s a láttatás művészetét az Isten világára/világában szülői felelősségünkből fakadó kötelességünk. "Isten országa nem evés és ivás" - mondja a Mester. Nem is lehet éppen ezért megfoghatóvá tenni. Átérezhetővé, felvillanthatóvá tenni felebarátunk szívében fölülről rendezett körülményekből fakadó bölcsességünk és alázatunk kérdése. Ezt a bölcsességet mindenki kérheti, kaphatja, s gyakorolhatja, amelyhez vezető egyetlen út mindenki számára csakis az ÚR félelme és szeretete.

Isten igéje...

A mai nap imádsága:

Uram! Taníts minket életünk végéig, hogy Benned és Általad megtaláljuk életünk értelmét! Ámen

   

"Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!"
Lk 8,5-8

Mikroprocesszorral és GPS-szel vezérelt vetőgépek világában, amikor a computer határozza meg az előző évek adott négyzetméterre eső termésátlagai alapján, hogy az adott magocskák milyen optimális távolságban legyenek egymástól, a Magvető példázata némi magyarázatra szorul... Azidőtájt még nem volt agyonnemesített, gémanipulált, vitaminzsákocskába bújtatott vetőmag, csak az előző évből félretett kenyérnekvaló gabona. Ha egy zsák búzából 8-10 zsáknyit érlelt a Mindenható, az már gondviselő jóságának a netovábbja volt... a harmincszoros-hatvanszoros - párhuzamos evangéliumokbéli - nemkülönben százszoros termés az irreális reménységek világát idézte. Azidőtájt még nem a haszonnak volt alárendelve az élet, "profitnak" a túlélést, a holnap megélését tartották.

A magvető "pazarlása" az élet bőkezűségét tükrözi. Oda is szór - ahol bizonnyal nem lesz termés, s ez nem oktalanság, hanem az élet tisztelete. Az az élet-esélyt mindenki meg kell hogy kapja... Ha nem így van, akkor az Isten alapvető törvényét hágják át.

Ez az egyik legismertebb újszövetségi példázat, az Isten igéjének terjedéséről-növekedéséről szól, hiszen a Magvető az Isten maga, a mag pedig az Ő Igéje: a tanítás. Nem mindenki érti ezt meg annyira, hogy életébe teljesen befogadva azt termést is hozzon. Egynegyed csupán! Idén húszéves lelkészi szolgálatom tapasztalása, hogy ez az egynegyed "bruttó" egynegyed csupán, valójában az csak 20%... S ha jól megnézzük: életünk egyötöde - jobb esetben - effektív, az orvosok egyötöde, a tanárok egyötöde, a kűművesek egyötöde, a papok egyötöde érti igazán a dolgát... Az emberek 80%-ának van szakmája - ha van! - s a maradék húsz százaléknak van hivatása...

A kulcsszó ez: hivatás. Pontosítva: el-hivatás! Aki nemcsak hallgatja Isten igéjét, de szívébe zárva azt cselekszi is. Ők azok, akik termést hoznak - nagyon sokat, túláradóan sokat, amit már nem is eredménynek, hanem áldásnak tartunk. Isten az Ő Igéjét nem szűnt meg vetni ma sem. Színből vagy szívből, de vetik... S akinek van "füle a hallásra" az megérti belőle, hogy az Isten tanítása az ÉLETRE hív, amely csak Őbenne teljesedik ki léleknyugtatóan igaz módon - s ezért harmónikusan szépen is.

Keserűség...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok jóval ajándékoztál meg, s nem vettem észre, hogy mindenben a szolgálatra hívtál! Építés helyett romboltam, mert magamat fontosabbnak tartottam másoknál, ömzésem erősebb volt, mint szeretetem mások felé... Uram, Te mindent helyretehetsz az életemben, Te mindent megváltoztathatsz, még most is! Tedd alázatossá szívemet, hogy megnyíljak előtted, s megnyílhassak Szentlelked által mások felé is! Ámen


Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.
Zsid 12,15

Az emberiség baját mindig a keserűség okozta! Káin keserűsége miatt gerjedt haragra és ölt, Mózes elkeseredésében szólt indulatosan, s csapott a kősziklára, Saul megkeredett szíve tette őt alkalmatlanná a királykodásra, Sámson szerelmi bánatának keserűsége sok filiszteus vérét ontotta ki, s lehetne még folytatni...

De nemcsak a Biblia, az élet is hozza/mutatja számtalan borzalmas példáját. Elkeseredett férjek, megkeseredett feleségek milliói nyúlnak a pohár után, hogy az alkohol bódulatával vigasztalják magukat. Nemegyszer a mértéktelen italozás az oka a tragédiának is: autóbaleset, családi veszekedések, melyek gyilkosságba torkollanak! S ugyan kit vigasztal, ha a részegség elmúltával még be is ismeri a tettes, hogy nem is tudja hogyan fajulhatott el az egyszerű szóváltás halálos kimenetelű verekedéssé?

Japánban társadalmilag elfogadott, ha valaki azért követ el felelős beosztásában öngyilkosságot, mert nem tudta teljesíteni az elvárható kötelességét... Nálunk pedig a hitványok keserítik meg naponta milliók életét! Arra, hogy meglopják, megcsalják egymást az emberek, bizonyára van bocsánat a JóIstennél, de arra, ha valaki "megkeseríti a Szentlelket" - azaz káromolja - arra nincs! Ezért súlyosabb ítélet alá esnek azok, akik vezetői egy népnek, egy nemzetnek. Akiket Isten az Ő bölcs szándéka szerint tanítóul, például állított egy-egy közösség élére, s ezzel a hatalommal visszaéltek, azok ne csodálkozzanak, ha majd akkor és ott a külső sötétségben találják magukat. Akkor már hiába minden sírás és fogcsikorgatás! S még mielőtt valaki azt gondolná, hogy a pokol tüzének kínzó lángnyelvei majd csak a gazember politikusokat, harácsoló kapitalistákat, világot és természetet romlásba taszító lelketleneket nyaldossák, szeretném felhívni a figyelmet: mindenekelőtt azt kéri számon rajtunk az Isten, mennyire voltunk példái a mieinknek?

Ugyanis nem lehet jó miniszterelnök az, aki a magánéletében kudarcot kudarcra halmoz, nem lehet jó miniszter az, aki hitvány férj, s nem lehet másokat építő politikusnő az, aki hitvány feleség, csapnivaló családanya, s nem lehet jó pap, püspök sem az, aki a magánéletében önző és/vagy zsarnok. Ha emberségünkről van szó, akkor nincs "vagy-vagy" - csak "és-és"...

Korunk legnagyobb kórja a keserűség! Soha ennyi önértékelési zavarral küszködő gyermek és felnőtt még nem volt a földkerekségen, sem számszerűleg, sem arányaiban! Ennek elsődleges oka, hogy elfordult az ember Attól, Aki minden jónak a forrása, Aki nélkül az élet nem élet, csak vegetáció...

Létünk...

A mai nap imádsága:

URam! Hiába keresem létem végső okát, legvégül mindig Nálad kötök ki... Adj nekem bölcsességet és türelmet, hogy életemben az történjék, amit Te gondviselő Jóságodban eleve elrendeltél nekem! Ámen

    

"Én vagyok az Alfa és az Ómega" - így szól az ÚRIsten,

aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.

Jel 1,8

Martin Buber zseniális fordításában a "vagyok, aki vagyok" ismert, Hóreb-hegy-i, isteni (ön)kinyilatkoztatása így hangzik: "Vagyok, aki A Lét vagyok... akármilyen formában jelenjek is meg, mindig leszek." Ő az tehát, Aki miatt, Akiért van a mindenség, s Aki által lehetünk benne mi magunk is a létezés csodás tér-idő-folyamában. Az Isten tehát a Lét Istene - persze nem csak a keresztényeknél. Ahol magas kultúra kifejlődött, ott eljutottak odáig, hogy a Végső Ok, maga az Isten, Aki nélkül nincs semmi, ami létezik, sőt, elvonatkoztatásaik révén belátták, hogy vannak nem látható dolgok is, amik léteznek.

A Biblia, ez az ezerévet átívelő emberi alkotás az erejét abból nyeri, hogy akik írták, azok (többnyire!) az egyistenhitet vallották, Akinek hatalma mindenhol a világban megnyilvánul. A biblia bölcsességirodalma így számos gyönyörű gondolatot tár elénk, melyekkel rá akarja irányítani szívünket-lelkünket a Teremtő Istenre, hiszen az az ember tudja igazán tükrözni Isten teremtettségbeli akaratát, aki az élet minden területén ott látja, oda éli az Istent.

Isten mindenütt jelen van, de Őt mégis ki lehet iktatni abból az életből, aminek Ő maga az URa. Aki ezt mégis megteszi, az istententelenné válik, s olyat is képes megtenni, amit egyébként "úgy normálisan" nem tenne! Normális ember ugyanis az életért küzd, az életet szolgálja, s nem pusztítja azt. Normális ember nem csinál atombombát, normális ember nem barkácsol halálos vírusokat, normális ember nem piszkál bele önmaga genetikájába... Sajnos korunkat pontosan az jellemzi, hogy semmiféle határt nem vagyunk hajlandóak elfogadni, s ezért etikánkat is határok-nélküliség jellemzi: "Az én dolgom, kinek, mi köze hozzá?" Az öntörvényűség viszont elvakít, s súlyos következményeket indukálhat. Ha nincs határ, akkor idővel pusztulás áll elő. A rákos sejt is ilyen: osztódik, osztódik... nem "tudja", hol a határ!

A kérdés tehát mindig az, mit kezdek azzal a "tudással", hogy Isten a kezdet s vég, az "alfa és az ómega"? Mit kezdjek azzal a felismeréssel, hogy akármilyen formában is jelenik meg Isten, Isten mindig Isten marad? Az egyik lehetőség, hogy nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal, mert annyi minden más, fontosabb dolog is van az életben - a többség (társadalom háromnegyede) ezt választja. A maradék egynegyed, a példázatbeli "jó föld" befogadja ezt az isteni tudást, s várja, hogy megtörténjen benne is a növekedés csodája. Érdekes módon, ahol kibontakozik az evangélium, s teret kap az isteni, ott az áldás sem marad el, lesz termés harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros is...