Engedd el az önbecsapó hazugságaidat

"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg,

és nincs meg bennünk az igazság." 1 János 1:8

Egyfolytában hazudunk önmagunknak: "Nem is híztam semmit. Nem bántok én senkit. Úgysem vette észre senki."

De van egy hazugság, ami sokkal veszélyesebb, mint bármelyik más: "Ez nem is igazán gond." Azt mondod magadnak, hogy a pénzügyeiddel igazából nincs is gond, a házasságoddal nincs probléma, és, hogy a természeted nem irányíthatatlan.

A magunknak való hazugság a legelső módja annak, hogy tönkre tegyük az életünket. A Biblia azt mondja, "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság." (1 János 1:8). A bűn hozzásegít önmagunk becsapásához, a becsapás következménye pedig bűn lesz.

Minden önmagunkat becsapó cselekedet mögött egy hazugság áll, amit elhittünk. Lehet önmagunknak hazudtunk vagy elhittünk egyet a Sátán hazugságai közül. A Biblia szerint "csalárdabb a szív mindennél"(Jeremiás 17:9). Neked és nekem fantasztikus képességünk van arra, hogy hazudjunk önmagunknak. Úgyhogy hagyd abba! Fejezd be az ésszerűsítést! Fejezd be a viselkedésed lekicsinylését! Ne keress kifogásokat! Ne toleráld!

Annak érdekében, hogy ne csapd be magad - mindenféle olyan önbecsapó dolgokat téve, melyek megbénítanak abban, hogy Jézust hűségesen kövesd - abba kell hagynod önmagad megcsalását. Jézus azt mondta, "Ha ismered az igazságot, az szabaddá tesz". De először az igazság nyomorulttá, szánalmassá tesz! Nem lehetsz szabad olyasmitől, aminek a létezéséről nem veszel tudomást.

Nem tudod a problémát legyőzni, ha tagadod a létezését.

Beszéljünk róla:

* Milyen önromboló viselkedéssel kapcsolatban teszel úgy, mintha nem is lenne ott az életedben?Melyek azok a cselekedetek, amelyekről tudod, hogy nem egészségesek?
* Mit gondolsz, mik azok a hazugságok, melyek megakadályozzák a tartós változásokat az életedben?

Hol van Isten, amikor küzdök?

"Akkor hirtelen megnyílt a szemük és felismerték Őt. És abban a pillanatban eltűnt a szemük elől." (Lukács 24:31, NLT fordítás)


Érezted már valaha úgy, hogy Isten nagyon távol van tőled? Az igazság az, hogy Ő soha sincs távol. Bármilyen küzdelmen mész is keresztül, abban a tudatban biztosan megpihenhetsz, hogy nem vagy egyedül. Ott tudhatod Istent a te oldaladon.

Azonban nem te vagy az egyetlen, aki valaha azon tűnődött, hogy hol volt Isten a küzdelme során. A legelső húsvét reggelén, közvetlenül Jézus keresztre feszítése után a tanítványok ugyanezen tűnődtek. Lukács evangéliumának 24. fejezetéből tudhatunk egy olyan tanítványpárosról, akik éppen Emmaus felé bandukoltak, miközben az elmúlt néhány napban történt eseményekről beszéltek – Jézus elfogatásáról, megveretéséről és a keresztre feszítéséről – és megpróbálták megérteni mindezeket. Azt gondolták, hogy Jézus volt a Messiás, és az álmaik szertefoszlottak. Hallottak híreket arról, miszerint Jézus sírja üres volt. Össze voltak zavarodva.

Hirtelen maga Jézus tűnt fel a tanítványok mellett és csatlakozott hozzájuk. Még mindig annyira bánatosak voltak, hogy nem ismerték fel őt. Jézus megkérdezte őket, hogy miről beszélgetnek, s így a tanítványok bevonták őt is a párbeszédbe. Jézus az Ószövetséget idézve magyarázta el nekik az előző néhány nap eseményeit.

Azon az éjszakán, amikor Jézussal vacsoráztak, a Biblia azt mondja, hogy "Akkor hirtelen megnyílt a szemük és felismerték Őt. És abban a pillanatban eltűnt a szemük elől." (Lukács 24:31 NLT)

Képzeld csak el, hogy ez a felismerés milyen lehetett ezeknek a tanítványoknak! Az embert, akiről azt hitték, hogy Isten, keresztre feszítették és meghalt. Aztán hallottak arról is, hogy feltámadt, de nem hitték el. Végül egy idegen csatlakozik hozzájuk az úton, velük vacsorázik, és akkor hirtelen felismerik, hogy ez maga Isten! És aztán eltűnik.

A tanítványok nem tudták megismerni Jézust a bánatukban. Arra volt szükségük, hogy Isten mutassa meg magát nekik.

Neked is erre van szükséged! Nem tudom, mit veszítettél el ebben az évben – akár egy szerettedet, az egészségedet, az állásodat, egy kapcsolatot, vagy valami igazán nagy dolgot. Ha volt is egy ilyen veszteséged, lehet, hogy nem vetted észre, de Isten ebben az egész helyzetben melletted volt.

Soha, de soha nem voltál egyedül ebben az időszakban! Nem láttad Őt, de Ő ott volt veled!

Kérd Istent, hogy mutassa meg magát neked! Ő azt szeretné, ha látnád. Azt szeretné, ha tudnád, hogy soha sem voltál egyedül!



Beszéljetek róla:

- Hogyan mutatja meg neked Isten a jelenlétét?

- Mit gondolsz, a bánat hogyan tudja eltakarni előlünk azokat az utakat, amiket Isten készített számunkra?

Nincs kárhoztatás Jézusban

"Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy (Jézus) asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban. Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel." (Lukács 7: 37-38)

Ezen a héten egy ismerős történetet fogunk megnézni remélhetőleg egy új megvilágításból, amint arra használjuk, hogy megértsük a dicsőítés átformáló erejét.

A Lukács 7, két ember történetét meséli el; egy farizeusét és egy bűnös nőét, akik ugyanakkor találkoznak Jézussal. Mind a ketten érinthetetlenek.

Az asszony nem érinthető a vallásos emberek által, bűnének természete és nagysága miatt. A másik oldalon pedig ott van a farizeus, aki saját magát tette érinthetetlenné, mivel nem engedte, hogy megérintse őt más emberek törékenysége.

Egyikőjük át fog formálódni a Jézussal való találkozása során.

Tudjuk, hogy a farizeusok voltak a rossz fiúk Jézus életében. Ők voltak a vallásos rend zsarnokai Jézus idejében. Mindenkinek megmondták, hogy hogyan éljenek, ők azonban hírhedtek voltak képmutatásukról. Nem szerették Jézust, egyikük sem hívta meg házába őt.

Nem tudunk sokat a történetben szereplő asszonyról, csupán annyit, hogy bűnös életet élt. A Biblia nem részletezi a bűnét, ami Isten irántunk való szeretetének szépségét tükrözi.

Amikor bűnünkkel az Úrhoz jövünk, amikor megnyitjuk magunkat előtte, és elfogadjuk a megbocsátását, Ő nem hozza fel a bűnt nekünk újra és nem is írja le, hogy mindenki lássa azt. Megbocsátja, és így az megszűnik.

Ez az első lecke, amit szeretnék, hogy megérts ebből a történetből. Ha most éppen valamiféle bűntudattal vagy kárhoztatással küszködsz egy múltban történt dolog miatt amit már odavittél az Úr elé, mondom neked, hogy a kárhoztatás nem Istentől van! "Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak" (Róma 8:1). Isten nem fogja eszedbe juttatni és az orrod alá dörgölni a múltad bűneit.

Ha elfogadtad Jézus Krisztust mint Megváltódat és Uradat, akkor a bűneid meg vannak bocsátva és Isten többé nem emlékezik meg azokról. Ez az örömhír! És ez az alapja is a dicsőítés átformáló erejének.

Örömmel éld meg!

"Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül." (Jakab 1:2-4)

Ez az áhítat Kay Warren új könyve -Choose Joy: Because Happiness Isn't Enough ("Válaszd Az Örömöt, Mert A Boldogság Nem Elég"- magyar nyelven még nem jelent meg)- alapján készült.

Nem lesz lehetőségünk rejtegetni vagy tettetni dolgokat, ha az életünk "bilije" kiborul.

Ha rossz hírt kapunk, vagy az egészségünkkel történik valami, ha valaki meghal, vagy anyagilag omlunk össze, minden nagy szavunk a hitről értéktelen.

Az számít, mit teszünk ilyen körülmények közt.

A Biblia azt írja Jakab levelének 1. részében, hogy a "hitünk próbája állhatatosságot eredményez" a nehéz körülményekben. Nem számít, hogy én mit mondok az örömmel és hittel telt életről. Amit tényleg hiszek, az mindenkinek nyilvánvaló - főleg nekem -, mikor nehéz idők jönnek.

Tehát mit tegyünk azokban a pillanatokban?

A Jakab 1-ben azt olvassuk: "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek". Egy másik fordításban így olvashatjuk: "Mindig örömnek tartsátok, testvéreim...". Ha őszinte akarok lenni: elég ritkán van, hogy ez az első reakcióm! Valószínűleg egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor sikerült elsőre ajándéknak, vagy örömnek felfognom a nehéz helyzeteket.

Nem, olyan vagyok, mint te. Az első reakcióm általában düh, harag, csalódás vagy keserűség - nem öröm vagy hála a nehézségek "ajándékáért". Mikor így reagálok, csalódottá válok, belegondolva, hogy milyen messze kell még mennem, hogy érett nő lehessek Isten előtt.

De Jakab pontosan erről beszél. Utáljuk a folyamatokat, amik Krisztushoz hasonlóvá tesznek minket, mert van benne fájdalom, szomorúság, stressz és forrongás. Mégis, mindannyian szeretnénk a végkimenetelhez eljutni: lelkileg éretté válni. Jakab arról ír, hogy ne próbáljunk túl hamar kijutni a nehézségekből. Ha megtesszük, rövidre zárjuk a folyamatot és éretlen kisbabák maradunk.

Én nem akarok egy szellemi vagy érzelmi kisbaba lenni. És te? Azt akarom, hogy a hitéletem erős legyen, érett, fejlett. Hajlandó vagyok hagyni a megpróbáltatásoknak és bajoknak, hogy feltárják a hitéletem, hogy megtudjam hogyan maradhatok az ösvényen, amíg Isten nem végzi el a munkáját bennem végleg.

Szeretném, ha állhatatossá válhatnék, tökéletessé, minden fogyatkozás nélkül.

Beszéljetek róla

* Hogy engedted Istennek, hogy formáljon a próbák által mostanában?
* Szerinted mit jelent "teljes örömnek tartani" a próbákat?