Elmúlásunk...

A mai nap imádsága:

Istenem! Rohanó életemben oly kevés időt fordítok Rád, alig gondolkodom el mi is lesz velem, ha elfogytak napjaim. Engedd, hgogy bölcsen éljem napjaimat, s tudjak számot vetni drága kegyelmi időddel! Ámen

Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabodik is az életem?

Jób 6,11

A halált senki nem kerüli el, árnyéka életünk több pontján ránk vetődik... Ilyenkor kérdéseket teszünk fel, mert ha véges a Végtelen Csönddel találkozik, akkor akaratlanul is megfogalmazódik a kérdés: mi lesz velem? A kérdés nem teoretikus. Tényleg mi lesz a végem, ha már nincs kibúvó, s rá kell lépnem a minden halandók útjára?

A legnagyobb félelmet nem maga tény, az élet vége jelenti sok ember számára, hanem a halálhoz vezető út. Sokan félnek a szenvedéstől - s teszik ezt joggal. A fájdalom borzasztó dolog, de hadd mondjam a magam esendősége okán is: a JóIsten megengedte, hogy az orvostudomány segítségével a fájdalom elviselhető legyen... A nagyobb féelelmet tehát nem a halálhoz vezető út jelenti, hanem az, hogy rálépni csakis egyedül tudunk. El kell engednünk minden szerettünk kezét, s ők is el kell hogy engedjék a mienket. Az "elengedés művészete" - fogalmaztam meg szüleim halálánál - csak akkor válik valósággá, ha az szeretetből fakad. Nem az én múlandómra, hanem az Isten elmúlhatatlan örök szeretetére gondolok...

Jób panasza erőtlenségéről - mindannyiunk panasza. Életünk legutolsó szakaszában - amikor nyilvánvalóvá válik a Halál ereje - senkinek nem lesz "nagy mellénye", senki nincs, aki büszkén feszítene a Végső Vonzásban. Itt bizony félni fogunk! Nem azért, mert itt kell hagynunk minden földit, hanem azért,mert fogalmunk sincs arról, hogy mi vár ránk odaát... Generális válaszaink persze vannak: nagy teológusok évezredekn át gyötrődtek, hogy a nyelv törékenységében megfoghatóvá válják az Isten világa, de mindezek csak próbálkozások, s nem utazási szerződés, melyben pontosan le van írva, hogy mikor hol leszünk, mit fogunk látni, s mindezt mennyiért... Ebben a különleges utazásban csak azt tudjuk, hogy vonatra szállunk, s a Mennyei Atya a végállomás. Hogy mit fogunk érezni és látni, hogy mennyi ideig tart az út, hogy az időnek lesz-e egyáltalán szerepe - mindezt nem tudjuk. Ami fontos: a szerelvény elején Krisztus szeretetének mozdonya húz... ez visz át minket ebből a világból az Isten világába.

Isten lehetőséget ad arra, hogy elkísérjük embertársainkat, szeretteinket egy szakaszon. Felszállhatunk, s odaülhetünk azok mellé, akik már úgy szálltak fel erre a vonatra, hogy leszállni már csak odaát fognak. Talán ezért ajánlja az Írás, hogy látogassuk a betegeinket, hogy figyeljük életük végét... Ekkor ugyanis átérezhetjük, a Mozdony Erejét, s megélhetjük azt is, hogy milyen megnyugtató, ha tudjuk hová is utazunk...

Gazdagság...

A mai nap imádsága:

Uram! Te vagy a gazdagságom, kérlek ne szegényíts meg soha! Ámen.

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen

Jel 3,17

A gazdagság mindig szabadságot is jelent, de éppen ebben rejlik óriási veszélye is... Aki gazdag, az időt nyer, hiszen idejének egy jelentős részét nem kell feláldoznia azért, hogy dolgozzon, s ezzel megteremtse a létfenntertásához szükséges javakat. Ugyanakkor az "időn aratott effajta győzelem" igen könnyen nagyképűvé, sőt képmutatóvá tehet. Ezért mondja a magyar szólás: "Akinek a Jóisten gazdagságot adott, annak észt is adott."... Ki ne ismerne olyan hirtelen jólétbe-szédült embereket, akik egyből mindent jobban tudnak mint mások?

Ha megnézzük a volt szocialista országokat, akkor egyértelműen láthatjuk, hogy azok a pártállami funkcionáriusok, akik sikeresen átmentteték hatalmukat a megváltozott feltételű új gazdasági életbe, nem tudták megállni, hogy csöndben és háttérben élvezzék halálukig a kapcsolati tőkéjükből összeharácsolt vagyonukat, ehelyett továbbra is keresték a politika színterén a nyilvánosságot, hogy megszólaljanak, döntsenek, mint "okos" emberek... Vajha tudták volna, hogy merre van a helyes irány!

A gazdag azt hiszi, hogy nincs szüksége semmire, senkire, s ezért gyakran még azt Istent is félreteszi. Az istentelen gazdagságnál nincs nagyobb gonoszság a Földön!!! A gazdagság, ha már kevéske jószándékkal is párosul (Széchenyi!), akkor sok szép szociális projekt valósulhat meg, de ha nincs ott a jószándék, csak a gyűlölködés, akkor romlást hoz a gazdagság. Példákat találhatunk eleget a világban...

Az Istent felejtő gazdagnál nincs nyomorultabb ember a világon! Az ilyen ember ugyanis azt mulasztja el, amit már soha nem tehet jóvá: a jónak elmulasztását. "Aki tehetné a jót, de nem teszi, bűne az annak!" - tanít minket a Szentírás. Az ilyen önmagának élő emberek szánalmas ripacskodásától hangos e mostani kor. Mindig is voltak ilyenek, de manapság tömegével vannak. Ezért olyan igazságtalan a világunk, amilyen...

Isten igazsága azonban az, hogy egy pillanat alatt kiszólíthat minket ebből a világból, s abban a világban, az ő dimenziójában már egészen más törvények uralkodnak. Aki ennek valóságát már itt és most felismeri, az új életet nyer... Isten-, s ember-szeretetben telnek napjai és hűségében elmondhatja azt, ami kevesek kiváltsága: boldogan élek, mert Istennel együtt járva én vagyok a leggazdagabb ember a világon...

Szabadság...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy életem fája ne csak árnyékot adjon, de gyümölcsöt is teremjen! Ámen

   

Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

2 Kor 3,17

A világtörténelem tanúsága szerint a szabadságot sosem adták "ingyen" - harcolni kellett érte, 1956-ban is! Ahol harc, s ezzel együtt vér is folyik, azokben a krízisekben mindig megnyilvánul az igazság és az igazságtalanság is. Sajnos az a Sors igazsága/igazságtalansága(?), hogy kevesek érdekében mindig sokan szenvednek, s kevesek jólétéért nagyon sok ember pusztul el értelmetlenül küzdelmében. Miért érzi csak akkor jól magát az ember, ha uralkodhat a másik felett? Ez gyaníthatóan örök antropológiai kérdés marad, de annyi bizonyos, hogy nem úrhatnámságra teremtett minket a JóIsten. Az az ÚR, aki Lélek...

De mi is a Lélek valójában? Egyszerű szinonímája az Isten-fogalmunknak? A pszichológia tudománya egyre izgalmasabb területeket fedez fel az emberi lélekben, a teológusok pedig ezer évek óta kutatják hogy milyen a kapcsolata a léleknek a Kikutathatatlannal, de a végső kérdésekre (élet, halál) a perfekt választ mégsem találták meg - ezért van a hitnek létjogosultsága(!) -, de reménységünk szerint odaát majd megelégíttetik kíváncsiságunk. Az emberi gondolkodás-történetben a leglényegesebb, legfontosabb tudománynak a lelki "önvalóról" szóló tudományt tartották, vagyis igyekeztek mindent a lélekről szóló tudásnak alárendelni. De mi is a lélek? A lélek a legegyszerűbben Istenére hasonlító, értelmes éntudatként határozható meg, tehát valamiféleképpen az isteni "lélekszikrának" felel meg, vagyis szerves része a Teremtettség Egészének.

Gyakran mondogatják, hogy a szabadság legnagyobb ellensége maga a szabadság... Ennek az az oka, hogy az ember többnyire nem tud élni a szabadságával, inkább visszaél vele: evés, ivás, nemi öröm, hogy a csak a két legfontosabb ösztönt említsük. A szabadság ugyanis csak akkor teljesedik ki, ha kéz a kézben jár a méltósággal! Méltóságunkat pedig - tagadják vagy nem - a Természet URától kaptuk, s az a neve, hogy életszentség. Aki nem a Szent kezéből veszi az életet az nem csak hogy nem szentül, de jó esélye van arra is, hogy az Élettől kapjon egy-két kijózanító pofont... Aki szembeköpi az élet szentségét pl. azzal, hogy életet olt ki, rövidíti meg, teszi gyötrelmessé, azt az Élet kellő időben megfegyelmezi. (Isten megengedi, hogy a rosszul értelmezett szabadság, azaz a szabadosság fájára addig másszon az ember, mígnem gallyai eltörnek. Így esnek aztán igazán nagyot azok, akik például karrierjük fáján egyre magasabbra kapaszkodnak, s aztán egy csekélységgel, aprósággal (Óh, csak egy vékony gallyacska repedt meg!) veszi kezdetét a végzetes zuhanás...

Aki az Istenben rejtőzik el, aki Nála keres vigasztalást, aki Tőle vár megerősítést, az az ember nem csalatkozik, mert mindig megkapja azt, amire szüksége van: szeretet, s mindenek előtt békességet. A megelégedettség öröménél, az Istenben való elrejtőzés nyugalmánál pedig nincs harmónikusabb érzés...

Szeretet...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted érintését vágyom minden nap... Kérlek segíts úgy élnem, ahogyan "megálmodtad" életemet, s ne engedd, hogy a múlandót fontosabbnak véljem attól, ami örök! Ámen

  

Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet,

mert az tökéletesen összefog mindent.

Kol 3,14

Majd száz esztendeje annak, hogy amerikai tudósok intézetben nevelkedő gyerekeket vizsgáltak, akik alig érintkezhettek a többi emberrel. A szakértők az tapasztalták, hogy a gyerekek többsége testileg és lelkileg fejletlen volt, és sokukat korán elragadta a halál. Mivel a gyerekek jól táplálkoztak, tisztaságban éltek, visszamaradottságukra és váratlan halálukra egyetlen magyarázat maradt: az emberi érintés hiánya. (A megállapításokat állatkísérletek is igazolták: azok a laboratóriumi állatok, amelyeket rendszeresen simogattak, az érintést nélkülöző társaiknál gyorsabban nőttek, erőteljesebben szaporodtak, ritkábban betegedtek meg, és jobban tűrték a stresszt. A '40-es évektől kezdve egyre inkább szaporodnak a bizonyítékok arra, hogy az érintésnek alapvető szerepe van az egészséges testi és lelki fejlődésében. A gyermekkorban elmaradt, bőrön át érkező gyengéd inger fizikai problémákhoz és viselkedési zavarokhoz vezet.)

Érzékeink közül az érintés fejlődik ki először. Csecsemőkorunkban elsődlegesen fontos, hogy a tapintáson keresztül felfedezzük és érzékeljük a világot, s a növekedésünkhöz is szükség van a szerető érintésre. Amíg érintésigényünk a megérintésünkkel kielégül, egészségesen fejlődünk, ám ha ebben akadályoztatva vagyunk, a fejlődésünkben károsodás következhet be. Az ölelés és a simogatás, amelyben csecsemőként részesülünk, segítségünkre van abban, hogy egészséges képet alakítsunk ki önmagunkról, táplálja azt az érzést, hogy mivel megérintenek, elfogadnak és szeretnek bennünket.

Az érintés az a nyelv, amivel ösztönösen kimutatjuk érzéseinket. Az érintés, a simogatás egyidős az emberiséggel, megérintjük, simogatjuk gyermekünket, párunkat, szeretteinket. Amikor Illés látni akarja az Örökkévalót, az Isten gyengéd szellő érintéseben vonul el Illés fölött... Gyönyörű hasonlat, Isten valóban nem a brutalitás istne, hanem a szereteté. Milyen nagy az Isten szeretete, ha képes ennyire kicsinnyé válni! S milyen érdekes, ha képesek vagyunk kicsivé válni, s szolgálunk másoknak, akkkor mi is "nagyokká" (a szeretetben!) válhatunk. Pál szerint is, ha szeretet nincs bennünk - semmik vagyunk. Ha nincs meg bennünk a szeretet (az Istené!), akkor minden hiábavalóság az életünkben!

"Az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom", de ahol teher a gyermek, ahol elabortálják, ahol megölik, ott fel kell tenni a kérédést: Mi az az "érték", ami fontosabb, mint egy emberélet? Aki istentelen, az gondolkodás nélkül feláldozza a célért az emberéleteket. (Sztálin állítólag egyetelen éjszaka, egy "tollvonással", harmincezer ember halálos ítéletet írt alá... Az ilyen eszközökkel elérni kívánt cél csak ördögi lehet!) Érdemes feltenni a kérdést korunk sok-sok furcsa dolgával kapcsolatban is: Milyen célt szolgálnak? Kinek az érdekét szolgálják? Isten dicsőségére valók-e?

A szeretet az, ami nemcsak összefog mindent, de válasz is mindenre. Ezt pénzen nem lehet megvenni, s akármennyit is birtokolunk a világból, ha szeretetünk nincs, akkor mi vagyunk a legszegényebbek! Ezért a keresztény ember tudatosan a szeretetre építi egész életét, a szeretetnek él, azt szolgálja, mert tudja, hogy ez az Istentől való egyetlen helyes életprogram...