Békesség...

A mai nap imádsága:

URam! Sok-sok mindent kívánok, pedig csak egyre van szükségem: a Te békédre... Kérlek ne vond meg tőlem irgalmadat, kegyelmed palástjával takarj be, hogy megnyugodjék lelkem! Ámen

    

Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét."

Mk 11,24-26

Ahogyan terjedt, s egyre erősödött a kereszténység, annál inkább kezdték Jézust a menny felé emelni, s készültek egyre inkább emberléptékeket áttörő Krisztus-ábrázolások, az emberré lett Isten Fiáról... Furcsa. Alászáll Valaki odafentről - Jézus maga mondja ezt magáról, hogy csak egyedül Ő jött le onnan -, hogy végre emberszerűvé, olyanná tegye az Isten tiszteletét, amilyennek lennie kellene: az egyszerűvé, élhetővé, szeretetteljessé - hiszen ezek adnak lehetőséget, "keretet" Isten akaratának megvalósulására, s nem a liturgusok templombéli véresáldozatai -, s szép lassan a teoretikusok, a régi dogmáktól szabadulni képtelenek a "Krisztus-Megjelenésből" újra véresáldozati kultuszt, kizárólagos áldozati-bárány liturgiát "gyártanak". Nos, ennél azért többet jelent Krisztus földi megjelenése...

Saul-Pál apostoli munkájában - igen művelt ember volt, több nyelvet beszélt -, hamar észrevette, hogy a nem zsidó kultúrkörben, a judaizmust nem ismerők között, a hellén kultúrában gyökerezett, abban élők egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az a mózesvallás szimbólumrendszerével, s ezért fordít egyet az érvelésén: Nem Istent kell kiengesztelni, hanem Isten engeszteli ki az embert - Krisztusban! Ennek a gondolatnak a teológiai egyetemessége - nemkülönben zsenialitása - hamar meghozza gyümölcsét: a Jézus-vallás futótűzként terjed az egész Római Birodalomban. Most már van kapcsolópont minden emberrel, akiben van készség arra, hogy istenes dolgokkal foglalkozzék.

Isten ugyanis nem haragszik az emberre, mert ha valóban haragudna, akkor abban a pillanatban megszűnne az embervilág! Az Isten bizony szeret, s ennek köszönhetően áll még a világ, s forog a Föld... Ha Isten nem is haragszik az emberre - ettől ugyanis az Ő fenséges Istensége nem lesz, se nagyobb, se kisebb - az ember viszont igencsak haragszik az Istenre! Haragszunk rá, mert nem lehetünk olyanok, mint Ő: legalább egy kicsit "mindenhatók, s egy kicsit halhatatlanok". Az a tény, hogy Ő Végtelen, s mi pedig végesek vagyunk, hogy Ő mindennek tudója, mi pedig szinte semmit sem tudunk, sokszor gonosz gondolatokra, sőt cselekedetekre is ingerel minket - ezért olyan az embervilág, amilyen.

Teremtő URunk, azonban más feladatot szánt nekünk, mintsem azt, hogy törekedjünk a lehetetlenre! Ő felszabadított az önzetlen szeretetre, s arra hogy a legnagyobb méltósággal (istenképűségünk!) az Ő követeiként a békességet munkáljuk. Elsősorban ott, ahová rendelt minket, s ha már minden az Ő isteni rendjében található a szűkebb környezetünkben, akkor mehetünk oda is, ahová hívást kaptunk...

Gazdagság...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy gazdag lehessek szeretetben, türelemben, megértésben és alázatban! Boldogíts lelki ajándékaiddal, hogy boldoguljak! Ámen



Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok.
1 Kor 1,5

A gazdagság olyan, mint a por vagy a homok... A kívánságok szele mindenhová eljuttatja. Nincs az életnek egyetlen területe sem, ahol ne hatna, ahol ne (de)formálna. A homok a szembe kerülve nehezíti a látást, a szájba kerülve pedig élvezhetetlenné teszi a legfinomabb ételt is. Bár vannak olyan éttermek a szupergazdagok számára, ahol 24-karátos aranyporral hintik meg az ételeket, jóllehet ettől az ízük nem lesz se jobb, se rosszabb, de ha az arany, azaz az anyagiak válnak legfontosabbá valakinek a látásában, akkor elveszíti az élet valóságát. Az élet valósága ugyanis nem abban áll, hogy "bíborba és patyolatba öltözve fényes lakomán vegyünk részt minden nap", hanem abban, hogy létünkön keresztül közösséget alkossunk. Kevés a kívánatos közösséghez az, ha csak egy házban él a férj és feleség, s közös a bankszámlájuk. Ahhoz, hogy közösségben legyünk férjünkkel/feleségünkkel, nem elégséges csak az egzisztenciális biztonságra koncentrálni vagy arra, hogy mennyire jó szociális apa vagy szociális anya a társam. Az élet több, mint egyszerűen csak a körülmények...

Manapság a forma, a külcsíny a döntő, a tartalom másodlagossá vált. Az igazság - pl. az, hogy milyen ember is vagyok valójában? - úgyis csak később derül ki, hiszen ahhoz idő szükségeltetik. Felületes emberi kapcsolatokban pedig hosszú idő eltelhet, míg kiderül, hogy legfeljebb csak 'haver', akit korábban jó barátnak hittünk, s hogy aki kereste velünk a közösséget, az csak önös érdekből, a saját kapcsolati tőkéjét gyarapítandó barátkozott velünk. Szomorú tapasztalások ezek, melyek nap mint nap ránk köszönnek, de reálisan kell felmérnünk a helyzeteket, mint Kolombó felügyelő, aki mindig kellemetlen kérdéseket tesz fel, mert nem hisz az olyan egyszerű 'képleteknek', hogy az dúsgazdag aggastyánt és csinos fiatal barátnőjét a nagy szerelem köti össze.

Furcsa teremtmény az ember; többnek akar látszani, mint ami! Csodálatos teremtmény, mégis "isteni babérokra vágyik" - eritis sicut Deus! Birtokolni akar olyat, amiért még nem dolgozott meg - s aztán a kamatokkal együtt súlyos árat fizet érte. Megelégedettnek lenni a kevésen - Isten nélkül! -, nagyon nehéz vagy talán nem is lehetséges. Hűségesnek maradni a kicsin, a nagy ígéretek vonzásában - olykor emberfeletti kihívás. Alábecsülni az élet viharait, túlbecsülni emberi erőnket - balgaság. A keresztény ember igyekszik okosan vezetni életét, keresi a közösséget Istenével, hiszen számtalanszor megtapasztalta már, hogy döntéseit akkor tudja helyesen meghozni, ha Krisztus szeretetében van.

Bármilyen sok is az ember pénze, egyszer minden pénz elfogy - tudvalevő ugyanis, hogy minél több a vagyon, annál nagyobbak a vágyak és a megvalósításra váró álmok. A pénz ugyan gazdagít, de önmagában nem boldogít. A Krisztussal való közösség azonban mindig boldogít, ha anyagi értelemben nem is gazdagít. Mi azonban nem az ideigvalókat, hanem az örökkévalókat keressük... azok pedig egyedül Istennél vannak.

Kísértéseink...

A mai nap imádsága:

URam! ! Add, hogy ne legyek oktalan, hanem bölcs, s legalább egy-két lépéssel előre láthassam döntéseim következményeit! Ámen



Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.
Jak 1,13-14

Amikor nehézségek fellege gyülekezik fölöttünk, amikor megoldásra váró feladatok zuhatagába szorít minket az élet, amikor benne vagyunk az "élet sűrűjében", amikor fohászkodva küzdünk - eszünkbe jutnak nagyszüleink delegációs mondatai: "Kisfiam/kislányom, az élet nem habos torta!"... Tényleg nem az, de nem is keserű pirula! Amióta ember az ember, izgatja a jó és a rossz harca a világban, s választ keres azokra a kérdésekre, miért is feszül lelkében egymásnak a jószándék és a bűn; miért vannak az embertpróbáló nehézségek; miért a szenvedés, s legvégül: miért a halál?

Jó lenne már itt és most tudni, miért követtünk el emberléptékben mérve helyrehozhatatlan bűnöket, miért esünk életvezetési hibáink következtében gödörbe? Emberként aztán emberi válaszokat "gyártunk", s kijelentünk olyanokat, aminek csak igen szűk érvényességi köre van - pl. "kísért engem az Isten" -, mely mondatok inkább a tanácstalanságunkat, válaszkeresésünket jelzik, mintsem magyarázatot adnának arra, ami kibuggyantja az emberből az ilyen, s hasonló kijelentéseket.

Jakab apostol teljesen "emberi módon", az életszerűségbe, az élet istenes normalitásába belegyökerezve beszél (köz)érthető módon a hívő életről - éppen ezért az emberi hangjáért, józanságáért kedvelik oly sokan ezt az újszövetségi iratot. Jakab szerint Isten nem kísért. Tényleg nem, hiszen Isten szeretetből, szeretetre teremtette az embert, s nem azért, hogy eleve egyenlőtlen küzdelemben "macska-egér"-játékot űzzön véges teremtményével. Sokan mégis úgy hiszik, Istennél "ki kell érdemelni" a dolgokat, példás hívő élettel rá kell szolgálni az áldásra... Nos, ez így nem igaz, hiszen Isten kegyelme ott is megnyilvánul, ahol semmi érdem és esély nem lenne rá, s a nyomorúság, a szenvedés oda is "beköszön", ahol emberileg nézve semmi keresnivalója nem lenne...

Az élet egyik alap-igazsága, hogy mindennek előzménye van, még ha nem is lát(hat)juk az okokat. Génjeinkbe(?) is belekódolva hordozzuk/örökítjük őseink minden küzdeni-akarását, távlatos hitük és pillanatnyi elkeseredésük megszámlálhatatlan sok emlékképét, ezekre is mozdul kezünk, s nyílik a szánk... Tény az is, hogy mindenki a saját életében bőven követ el annyi életvezetési hibát, minek következtében jó oka van az elkeseredésre, ezért aztán különösen fontos lenne(!) következetesebb keresztény (azaz Krisztust követő) életet élnünk...

A kereszténység (eredeti értelmében, Krisztus életpéldája okán is) a szeretet céltudatosságának, a szeretetben-létezésnek, a jóért való küzdelemben való mindvégig kitartásnak a vallása. Ebben nincs helye délibábos, emberi elképzeléseknek, amik nem közelítenek, hanem inkább távolítanak Teremtőnktől. Ezért érdemes Jakabra figyelnünk, aki levelével, szelídségével oda fölfelé, a Világosság Atyjához segít, emel ...

Nekünk rendelt időért...

A mai nap imádsága:

Uram! Ha Te nem építed a várost, hiába fáradnak az építők... kérlek Téged, szánj meg minket, az idő hálójában vergődő kétségeesett madárkáid, hogy Benned megnyugodjunk! Ámen



Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el.
Dániel 7,14b

Sok dolog kétéségbeejti az embert, de a legnagyobb az összes közül a tehetetlenség. Ennek egyik megnyilvánulási formája az ún. "pánik-szindróma". De mi állhat e viharos vegetatív diszfunkciók mögött? Elsősorban az élet megbomlott egyensúlya. Nyilvánvaló, hogy egy olyan hatalmas úr előtt, mint az idő, mindenki meghajol... Nem csoda, a múlása ellen semmit nem tudunk tenni. Az idő, akár számlapokon láttatjuk vagy csak ráncaink hosszán vesszük észre, bizony feltartóztathatatlanul telik...

Luther Márton, ez a zseniális gondolkodó és reformátor azt mondja, hogy "Kinek mi a legfontosabb, az az istene." Azaz, az veszi át az uralmat az élete felett. Van akinek életében a pohár az isten, a másiknak a játék, a harmadiknak a szex, a negyediknek az evés, s van akinek pénz vagy annak inverze: az idő.
Terminus-istenségnek sok-sok híve van. Számtalan mikroelektronikai varázslat emlékeztet minket minden nap: az idő foglyai vagyunk. Hiába kelünk korábban, s fekszünk késő este, legyőzni az időt - amiről tudományos időkutatás ide vagy oda, de gyakorlatilag semmit sem tudunk - nem vagyunk képesek. Hogyan is lenne képes a véges a végtelennel felvenni a harcot? Milyen esztelenség ez?

Sokan mégis ezt teszik. Ebben a csatában elvérezni azonban nem bátorság, hanem butaság. Nem arra hivattunk el, hogy látványosan, két végén égessük életünk gyertyáját, hanem arra, hogy a ránk bízottaknak, szeretteinknek utat mutassunk a nekünk adott kevéske fénnyel... A gyertyaláng ereje nagyon elhanyagolható, de a legnagyobb sötétség is beleremeg. Ez egy olyan jel, ami azért adatott, hogy higgyünk az Istennek, fogadjuk el hatalmát életünkben. Egyébként sincs más alternatívánk, illetve ami van az nem alternatíva... a pusztulás ugyanis nem lehet se cél, se eszköz.
Dániel látomásaiban elemi erővel tud szólni az Istenről, s az Ő el nem múló hatalmáról. Mi gyakran elfelejtjük, hogy a mi feladatunk ha nem is prófétai, de saját és közvetlen környezetünkben hasonlóan élet-fontosságú, hogy megvalljuk reménységünket az Idő Urában.

Változás...

A mai nap imádsága:

Istenem! Segíts, ha megmerevedne lelkem, s az Élet szava helyett az elmúlás gondolatai fonódnának életemre! Ámen.



Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg!
Jel 3,1b-3a

Jelenések könyve az egyik legizgalmasabb újszövetségi könyv. Nem olvasmányos, sokkal inkább gondolat-indító. Ez adja különleges értékét, szépségét, s persze ebben rejlik veszélye is. Egyes írásmagyarázók a "minden megvan írva" perfekciójával látják a szövegben megvalósulni a romló világ minden egyes fázisát, de olyanok is akadnak, akik azon a véleményen vannak, hogy az egész könyv egy múltbéli, megtörtént eseménysorozatot mond el - jövő időben. Kinek van/lehet igaza?

A nyelv-hordozta szimbólumok - ez a fantasztikus bennünk - egyetemesek, s nem változnak, akármilyen kultúrában is vannak. Maga a nyelv változik, de a közvetített igazság nem. Megváltozhat szavunk a fényre és a vízre, de mindkettő az életet szimbolizálja, ahogyan a sötétség a pusztulást, az elmúlást, a véget. A bölcsességirodalom nagysága abban van, hogy az örök emberi kérdésekre, problémákra keresi a válaszokat. Minden érdekel minket - ezért tapadunk annyira a médiához, beleértve az internet szabad-információ-választását is - ezért szeretünk annyira beszélgetni másokkal, az élet legkisebb és legnagyobb dolgairól is.

Isten tehát tud a cselekedeinkről... látja, hogy látszólag élünk, de azt is látja, amit mi nem akarunk látni, hogy ez az élet - nem az Élet. "Ha csak ennyi az emberi élet: küzdés, szenvedés, akkor valami nagyon el van szúrva benne!" - panaszkodnak jónéhányan. Az élet az mozgás, s ez érvényes a lélekre is. Ha a lélek mozdulatlan és akkor sem moccan ha oldalba-bökik, akkor az a lélek halott. Sok ilyen döglött-lelkű ember keseríti a világ jószándékú embereinek táborát! Ők azok, akik csak az anyagvilágban keresik boldogulásukat, de ott rendre csak kielégítetlenségüket, boldogtalanságukat lelik. Sok keresztény él a világon, akik biológiailag aktívak, de lélekben már rég tetszhalottak... Vallásosak ugyan, de már nem hisznek. Meggyőződésük statikus, s mozdulatlanságukkal nem az életet szolgálják, hanem a halálnak asszisztálnak...

Ébredj fel! Ami embernek lehetetlen - azaz a totális megújulás, nevezzük nyugodtan a lélek feltámadásának - az Istennél lehetséges. A kő-lelkűek, a mindenbe beletörődöttek, a megtört, az elszakadt életűek számára is van megújulás - ez az evangélium! Aki eleddig az elmúlásnak segédkezett, az az értékteremtő élet prófétájává is válhat, s szavaival életével azokat erősítheti, akik "halófélben vannak"... Hogyan? A válasz igen egyszerű: megtéréssel. A görög eredeti szövegben itt a "metanója" olvasható, azaz: visszafordulás. Irányváltás nélkül tehát nincs megtérés! S hol a helyes irány? Arrafelé, ahonnan az Isten szeretetének hangja szól...