2017. május 17., szerda


Béke...

A mai nap imádsága:

URam! Békétlenségről hallok minden nap... Ezt kapom a hírekben, s ezt hallom mások panaszaként is. Add, hogy a sok-sok negatív hír közül kihalljam evangéliumodat, s megbékélve Veled, hálásan élhessem nekem rendelt véges időmet! Ámen


Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
2 Kor 5,17-18

Az "trón és az oltár" szövetségében több mint egy évezreden át hirdette az Egyház, hogy Istent ki kell békíteni... Ebben a kultuszt felügyelő papok "segítettek" az istenadta népnek, de klerikális buzgóságuk haszonélvezői általában azok voltak, akik a trón körül dörgölődztek. Manapság, amikor a modern államforma alapjának tekintik a trón és az oltár (értsd: állam és egyház) szétválasztását, érdemes a kereszténység eredeti tanítását illetően teológiailag "tiszta vizet önteni a pohárba"...

Ha megvizsgáljuk az Ószövetséget, akkor annak első olvasatából egy haragvó "istenkép" rajzolódik ki előttünk, mely isten, ha nem tartják be parancsolatait, igen keményen büntet, de bőségesen jutalmazza azokat, akik a törvény szerint élnek. Ezzel szemben az újszövetségi "istenkép" a megbocsájtó, a bűnöst felemelő kegyelmes isten képét hirdeti mindenkinek, még a társadalom szélére került, kivetetteknek is. Ez az isten-megközelítés nem kizár, hanem integrál. Ahogyan az embert is, ha embertelen körülmények között tartják és megfosztják emberi méltóságától - idővel állattá válik, ugyanúgy a legvadabb "emberállat" is megszelídül, ha igazságot és szeretetet tapasztal. Ha igazságtalan a világ - s mennyire az(!) -, akkor a börtön rácsai mögül kikerültek többnyire ott folytatják bűnözői karrierüket, ahol bevonulásuk előtt abbahagyták. (Persze az általánosítás mindig sántít egy kicsit, hiszen külön kategóriát képviselnek pl. a szexuális bűncselekményeket elkövetők, akiknek hajlamát megváltoztatni, gyógyítani eleddig gyakorlatilag sikertelen vállalkozás volt. De ez egy másik nagyobb kérdés...)

Isten tehát - s ez az evangélium -, nem haragszik, hanem szeret. S aki erre a megelőző szeretetre szeretetlenséggel válaszol, az nemcsak érzelmi analfabéta, de a békétlenség megtestesítője is! Aki a békesség követeként akar járni-kelni a világban, attól nem azt várják el, hogy bombák és rakéták ezreivel teremtsen békét, hanem igazsággal! Mert - így tanít minket Jézus URunk -, "Aki kardot fog, kard által vész el". Isten nem azért teremtett minket közösségbe, hogy mások ellen harcoljunk, hanem hogy egymásért éljünk! Az ellenség "élőerejének megsemmisítése"-stratégiai szakfogalom tehát, valójában katonaruhába bújtatott, húsvér, érző emberek, férjek és családapák - mostanság feleségek és családanyák is - elpusztítását jelenti... Ez nem teremthet békét, csak békétlenséget!

Jóval meggyőzni a rosszat emberfeletti cselekedet - ezért is gyakorolja oly ritkán az ember -, jóllehet a "rosszat rosszal büntetés" filozófiája eleddig nem vezetett átütő eredményre. Ezért az erőszak, a hatalmi szóval meghozott döntés, a zsigeri erőpolitika, fönt és lent, nagy és kisközösségekben eleve kudarcra ítélt próbálkozás, csak újabb békétlenséget szül a felek között. Így vagyunk mi az ÚRIstennel is. Ha csak a büntetését "isteni igazságtalanságát" látjuk - mint Jónás, aki azt mondta: "Haragszom, mindhalálig!" -, akkor szívünk nyugtalan marad életünk végéig, de ha elfogadjuk Isten mindennapi gondviselő szeretetének közeledését, akkor végre kibékülhetünk Istennel, s megbékélhetünk sorsunkkal...





Igazság...

A mai nap imádsága:
URam! Agyonszabályoztuk világunkat, de Nélküled így sem találjuk meg benne boldogságunkat. Add, hogy kegyelmed révén boldoguljunk benne! Ámen

Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek!
Zsolt 82,3

Az emberiség történelmében nincs hiány szép elképzelésekben... az egyik ilyen, a jog előtti "egyenlőség". Amióta léteznek hatalmi struktúrák, azóta fennáll a lehetősége/veszélye annak, hogy ebben az "egyenlőségben" vannak mindig egyenlőbbek. Primus inter pares - első az egyenlők között - követelte magának Róma püspöke a vezetés jogát a többi episzkoposz (városi püspök) között - sikerrel, hiszen ebből alakult ki a pápaság intézménye.

Az Ószövetségben számos helyen találkozhatunk a figyelmeztetéssel, hogy a választott nép ne feledje el az isteni rendelést - mindenki egyforma Teremtő URa előtt, s ennek érvényesülnie kell(ene) a hétköznapokban is -, de sajnos ezt az alapigazságot mégis elfelejtették. Nemcsak ők, hiszen már egy kevéske hatalom is megszédíti a zsidót éppen úgy, mint a görögöt vagy a pogányt! Nincs kivétel, az emberi hatalom jellegéből fakadóan ilyen: deformál... egyedül az Istentől jövő hatalom az, ami formál: javít, nevel, emel, növel.

Bizony, most is ennek lehetünk tanúi, ha világunk aktuális történéseit értő szemmel vizsgáljuk -, hogy a pénzügyileg, gazdaságilag, katonailag erősebbnek mindig nagyobb a joga! "Papíron" mindenkit megilletnek ugyanazok a jogok, de amikor azokat érvényesíteni kell(ene), akkor nem a szép elvek, hanem az erő demonstrációja dönt egy-egy konfliktusban. Sajnos ma is ropognak a fegyverek: olajért, gázért, ivóvízért, vagy az elektronikához nélkülözhetetlen rézért és ritka földfémekért... s a "jog" mindig az erősebb oldalán áll, s mint régen, a legyőzöttnek csak az a joga, hogy elfogadja a rákényszerített igazságot...

Isten világa azonban más. Az Ő országában - aminek valóságát tapasztalhatjuk földi életünk során, s halálunkkal sem ér véget -, mindenki egyforma, azaz: mindenki azt kapja, amit megérdemel! Aki szelet vet, az vihart fog aratni, aki pedig szelídséget és jóságot, az békességet és örömöt kap osztályrészül. Ezért, aki kiáll azért - ami egyébként a teremtettség jogán mindenkinek "alapjogon" jár - Isten rendjének követe ebben a világban. Ez a "szeretet-követség" pedig olyan méltóságot kölcsönöz neki, amitől még a legnagyobb hatalmasságok is megrendülnek, mert a hatalom félelmetes sötétségét egyetlen gyertyaláng is megtöri, hiszen mutatja a helyes irányt... az élet minden területén!




Isten előtt...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne felejtsem el egy pillanatra sem, mire is teremtettél! Ámen


A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
Lk 18,13

"A farizeus és a vámszedő" - ilyen egyszerű címe van ennek a jézusi példázatnak, ami az élet legbonyolultabb kérdését veti fel számunkra. Van is egy ilyen teológiai terminus technicus, egy sok mindent magába foglaló szakfogalom: coram Deo, vagyis Isten előtt. Lehetne tehát ennek a példázatnak a címe ez is: Isten színe előtt... a tömör üzenete pedig ez: az élet nem színpad, ne színészkedjetek!

Vannak sikeres emberek, akiknek látszólag minden "bejön" -, de valamiért mégsem boldogok. Aztán vannak olyanok is, akiknek sorsát nem irigyeljük, mert úgy érezzük, mi magunk képtelenek lennénk az ő terheikhez hasonlót elhordozni, aztán kiderül: bennük nagyobb az öröm, s az életkedv, mint bennünk...

Kína elhíresült "egyke-politikájának" következtében ma mintegy 35-37 millió fiatalember nem talál magának korban hozzáillő leányt, mert a lány magzatokat abortálták - tradicionálisan a fiú felelős az idős szülők eltartásáért -, no meg azokat a megfogant életeket is, akikért nem tudtak fizetni - mintegy 25ezer eurónak megfelelő "váltságdíjat". Eme lehetetlen, kommunista családpolitika miatt Kínában az elmúlt jó fél évszázadban kb. 400 millió abrotuszt végeztek el... Nos, szegény kínai fiúk igyekeznek még többet, még keményebben dolgozni, hogy saját lakásuk is legyen, enélkül ugyanis nem kellően attraktívak a társkereső piacon, ami nem csak Európában, Kínában is virágzik. Ott objektív okok miatt kezüket-lábukat törik, hogy házasodhassanak, itt Európa jobbik felében pedig messze jobbak az objektív életkörülmények, a szingli, független életnek mégis nagyobb az imázsa, mint a családinak.. Azt már ne is taglaljuk, hogy mindezt katasztrofális mértékben "támogatja" az alkohol és a drogfogyasztás...

Mai igénk két embert állít elénk: a társdalom perifériájára szorult vámszedőt, s egy farizeust. Mindkettő tudja a helyét. A farizeus az oltár közelébe tartozónak érzi magát, a vámszedő pedig szinte be sem mer lépni a templomba. Az egyik különbnek tartja magát, mert úgy hiszi Istennek tetsző életet él, a másik pedig méltatlannak találja magát arra, hogy közössége legyen Istennel... Ma is vannak farizeusok a keresztények között: Ők azok, akik, ha tesznek valamit, akkor embereknek akarnak megfelelni. Úgy kezelik az imaalkalmakat, mint a farizeus az utcasarkokat: azaz, mintha színpadok lennének! Könyörületesen játszanak mindaddig, amíg a többiek figyelik őket, azt kell mondanunk: a tömegnek játszanak. Igaz, hogy megtapsolják őket, de ez minden, amit kapnak.

Legyetek tehát különösen óvatosak, amikor megpróbáltok jók lenni, hogy ne csináljatok belőle színi előadást! Talán jó színház lenne, de az Isten, aki alkotott titeket, nem tapsolna...



Kísértéseink...

A mai nap imádsága:

Istenem! Add, hogy ne essek kétségbe gyötrő körülményeim láttán, s életem nehéz pillanataiban is Rád figyelve megmaradhassak emberi méltóságomban, s tudjalak szüntelen dicsérni Téged! Ámen



Akkor a király nagyon megörült, és kihúzatta Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülés nem volt rajta található, mert hitt Istenében.
Dán 6,2

Az élet sötét vermében elhordozni a magányosságot - iszonyatos teher. Hát még akkor, ha vicsorgó, támadásra kész oroszlán-kísértések is körbefogják az embert! Aki alábecsüli magát vagy a veszélyt, azt bizony széttépik a körülmények! Szép új világunkban ezért van ennyi szétmarcangolt, csonka-bonka lelkületű ember... Tömegek (mintegy 350 millió!) eszik marékszám az antidepresszánsokat, s ezért éli virágkorát a kábítószerkereskedelem.

Dániel példája sok mindenre felhívja figyelmünket, és sok dolgot megtanulhatunk belőle. Először is: az Élet/a Sors forgószele bármikor beletaszíthat minket a krízis vermébe, ezért jobb, ha nem bízzuk el magunkat. Nincs tökéletes ember-alkotta biztonság, mi önmagunkra nem vállalhatunk garanciát, azt csak az vállalhatja, Aki nálunk erősebb.

Aki a krízis sötét vermének mélyén találja magát, az mindenekelőtt jól nyissa ki a szemét, s tájékozódjon! Ne üvöltsön és óbégasson, mert kétségbeesésében még rálép az "oroszlánok" farkára, aminek beláthatatlan következményei lehetnek... Ismerje fel helyzetét: hogy ő most nem fenn, hanem lenn van. Nem ő határozza meg helyzetét, hanem a helyzet definiálja őt. Ezért oktalanság okoskodni, s huzigálni az oroszlánok sörényét...

A verem alján nagyon sötét van, de egy kis fény, egy kicsinyke reménysugár mindenhová eljut. Aki ezt meglátja - mert fölfelé néz -, az rádöbben, hogy egy ilyen helyzetben az egyetlen odaillő reakció: az imádság... Imádság nélkül ugyanis nincs krízis-megoldás! Lehet - sőt kell is! - ki- és átbeszélni a lélek gondjait, bajait, tragédiáit, de elfogadó megnyugvást, s az ebből fakadó gyógyulást csak az Isten adhat.

Lehet, hogy valaki olyan mély verembe esik, hogy oda semmilyen fénysugár nem jut be... Ő sem veszett el örökre, hiszen aki az ÚRhoz kiált, azt Ő meghallgatja, s elküldi hozzá fényességes angyalát... Aki hisz az Istenben, az megmenekül. Ez az evangélium! Elveszíthetjük mindenünket/mindazokat, ami vagy akik fontosak nekünk, de Isten végül kihúz minket a létünk egzisztenciális mélységéből, s legvégül kiderül, hogy lelkünket - ezt az Őhozzá vágyakozó érthetetlen csodát - mindvégig megóvta...




Tiszta, istenes gondolatokért...


A mai nap imádsága:

Uram! Bölcsességet adj nekem, hogy kanyargó útjaimon felfedezhesselek, s lelkem a vándorlás fáradalmai közepette békességet nyerjen! Ámen

   

Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.
Példabeszédek 3,5-6

Nemcsak a szívünk "biztos" érzése csalhat, meg minket, de eszünk ment(eget)ő okossága is. Ha bármilyen tudományos képlet garanciáját adná annak, hogy a Sors csűr-csavarjait kikerülhetjük, akkor mindenki tanulmányozná e diszciplínát... A kiábrándító valóság viszont az, hogy amit alaposan, s jónak gondoltan eltervezünk, az egy pillanat alatt semmivé zsugorodhat. Ha nem is hisznek sokan Istenben - csak abban, amit látnak - a Körülmények Hatalmassága előtt kivétel nélkül mindenki "behódol"... Hiába minden zseniális ötlet, gazdasági terv, jónak hitt befektetés, egyik pillanatról a másikra - mint Jónás történetében - egy picinyke »számunkra láthatatlan« féreg (legyen az egészséget támadó vírus, egzisztenciális válság vagy éppen csak az idő könyörtelen múlása) megrághatja enyhülést adó álmaink tökfájának gyökerét. Ilyenkor ott állunk a világtól kiábrándultan és csalódottan, hogy miért kellett ennek így történnie, miért is hallgattunk csak a "magunk eszére"...

Első tinédzseres naiivitásunkban, amikor még hisszük hogy minden utunkat mi magunk válasszuk, s a szabadság édes mámorában megtalálhatjuk a lét értelmét és célját, bizony nem gondolunk azokra a napokra, melyek egyszercsak "ránkköszönnek", mi pedig visszamorgunk: "Nem szeretem őket!"

Minden utunk Teremtőnk felé vezet, de ez csak az út legvégén válik mindenkinek nyilvánvalóvá. Ha nem tudjuk, hová is igyekezünk, a céltalan ide-odarohangálásunk vagy téblábolásunk csak elfárasztja lelkünket. Aki Őreá gondol, ha el is fárad, újra lendületet nyer. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé " (Zsolt 103:1,2,5).

Aki nem zárja ki se szívéből, se eszéből az Élet Istenét, akinek legalább minden hetedik gondolata átmossa hétköznapi töprengéseit, az az ember Isten tenyerén érzi magát. Nem panaszkodik, hanem hálát ad akkor is, ha szorítja ez a kéz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése