2017. július 17., hétfő

ISTEN TESTRE SZABOTT TERVE AZ ÉLETEDRE


„... Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Filippi 2:13)
Isten elkötelezte magát arra, hogy megvalósítja életedre vonatkozó tervét, az ő tervét, nem a tiédet! Nem mondhatod: „Uram, íme, a tervem, áldd meg!" Lehet, hogy megteszi, lehet, hogy nem. „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekede­tekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efezus 2:10). Nem mondhatod: „Ezekben a dolgokban az én módszereim szerint teszem a dolgokat, de azokban a dolgokban isten vezet". Nem, minden egyes lépésednek összhangban kell lennie a Szentlélekkel. Semmi sem lehet számodra fontosabb, mint tartani az ütemet vele. Pál azt írja: „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselek­vést az ő tetszésének megfelelően" (Filippi 2:13). Isten rajtad keresztül munkálkodik, ha megnyitod a szellemedet, elkötelezed a gondolkodásodat, és felhasználod talentumaidat arra, amit Ő már rég elhelyezett a szívedben. Abban a pillanatban, amikor igent mondasz, megadja az erőt ahhoz, hogy teljesíteni tudd akaratát. Figyeld meg, Isten nem úgy dolgo­zik, hogy először kijelenti akaratát, és aztán elhív. Nem. Először megszólít, és amikor elin­dulsz és engedelmeskedsz Neki, akkor kijelenti akaratát lépésről lépésre. Isten minden nap formál, és így egyre inkább fogsz hasonlítani Fiára. Ez az Ő célja. Nem csak úgy kószálsz odakint, tartasz valamerre! Újra meg újra olyan helyzetbe fogsz kerülni, amely egyre érettebbé tesz, amíg eljutsz arra a pontra, amikor ugyanolyan lesz a hozzáállásod, a szemléletmódod, a reakcióid és a tisztánlátásod, mint Jézusé. Amint ezt megérted, egészen új értelmet nyer számodra az Istennel járás. Fel fogod ismerni, hogy az ő testre szabott terve az életedre az egyetlen terv, mely valaha is igazi elégedettséget adhat.





Légy úrrá a kis dolgokon!

„Dániel elhatározta szívében…” (Dániel 1:8 NKJV)

Dániel olyan körülmények áldozata volt, melyek felett nem volt irányítása. Nebukadneccar király elfoglalta hazáját, őt pedig fogságba vitte Babilonba. Elvesztette szabadságát, otthonát, kultúráját, barátait és nemesi rangját. Meg kellett tanulnia egy idegen nyelvet, és olyan helyen kellett élnie, ahol soha nem akart. Ha te lettél volna Dániel, nem estél volna abba a kísértésbe, hogy az irányításodon kívül eső dolgokra összpontosíts, például panaszkodtál volna amiatt, hogy Nebukadneccar milyen rossz uralkodó, vagy a fogságot hibáztattad volna a boldogtalanságodért és sajnáltad volna magad? De Dániel nem így tett! Ő „elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével…” (Dániel 1:8). Idejét arra fordította, hogy a számára legértékesebbnek tartott dologra gondoljon, és elhatározta, hogy tisztelni fogja Istent, és ragaszkodni fog meggyőződéséhez, még a kis dolgokban is. A kis csaták felkészítenek arra, hogy megnyerjük a nagyokat. Ha Dániel nem lépett volna akcióba idejekorán, akkor nem lett volna ereje arra, hogy nemet mondjon a bálványimádásnak, és félelem és megalkuvás nélkül szembenézzen az oroszlánok barlangjával. Lehet, hogy most semmit sem tudsz kezdeni azzal a házzal, amiben élsz, vagy a munkahellyel, ahol dolgozol, de meg tudod változtatni az életed azzal, hogy akcióba lépsz a kis dolgokban. Lehet, hogy mint Dánielnél, ez arra fog vonatkozni, hogy mit eszel, vagy mivel táplálod az elméd, vagy hogy mi jön ki a szádon. Esetleg nem engeded, hogy a főnököd vagy a házastársad határozza meg a hangulatod azzal, hogy hogyan bánik veled. Dánielhez hasonlóan te is dönthetsz. Ha „elhatározod magad a szívedben”, hogy tisztelni fogod Istent, akkor Ő megáld téged, és olyan módon vesz részt az életedben, ahogy soha el sem tudtad volna képzelni.
MIKOR PADLÓN VAGY

„Ha majd… megállunk… te előtted… és ha segítségért kiáltunk hozzád… hallgasd meg, és szabadíts meg minket!” (2Krónika 20:9)

Egy gyülekezeti tag egyszer azt kérdezte, érezte-e már úgy, hogy padlón van. „Persze” – felelte a lelkipásztor. „És mihez kezdett?” – kérdezte a gyülekezeti tag. „Felkeltem. A gond nem  az, ha padlóra kerülünk, hanem az, ha ott is maradunk. Vagy talpon vagyok, vagy épp felkelek. Megtanultam, hogy ne parkoljak le a kettő között.” A „magam alatt vagyok” érzés általános, de a szociológusok arra figyelmeztetnek, hogy igyekezzünk kivédeni a két leggyakoribb okozóját: a félelmet és a kimerültséget. Most nézzük meg közelebbről ezt a kettőt: Félelem. Amikor az edómiak serege felvonult Izráel királya ellen, félelem szorította össze a király és a nép szívét. Tehetetlennek érezték magukat, és attól féltek, hogy elveszítik Istentől kapott földjüket és minden tulajdonukat. Ha az utóbbi évek akkora nyomást gyakoroltak rád, hogy félelemmel vagy tele, tedd azt, amit Izráel királya tett. Ő Istenhez fordult, és így imádkozott: „Ha majd veszedelem, fegyver, ítélet, dögvész vagy éhínség jön ránk, megállunk ez előtt  a templom előtt és te előtted… és ha segítségért kiáltunk hozzád nyomorúságunkban, hallgass meg, és szabadíts meg minket!” (2Krónikák 20:9). Ne hagyd, hogy a félelem  elérje, hogy feladd reményeidet és lemondj Istentől kapott látásodról! Inkább állj meg Isten jelenlétében, kiálts hozzá, és figyeld, hogyan szabadít meg. Az egész Ószövetségen át Isten arra emlékeztette Izráel népét, hogy már mennyi jót tett velük. Azt akarta, hogy eszükbe jusson mindez, és így felbátorodjanak. Néha azonban a félelem elhomályosította emlékezetüket, és kételkedni kezdtek. Ismerősen hangzik? Ezért ezt mondta nekik: „Ne féljetek, és ne rettegjetek… mert nem a ti háborútok ez, hanem az Istené” (2Krónikák 20:15). Másként fogalmazva: Nem nektek kell legyőzni az ellenséget, az az én dolgom. Ez az én felelősségem, és bízzatok bennem, én meg is teszem.” Ne feledd tehát, ki az, aki most is irányítása alatt tartja körülményeidet! Állj meg jelenlétében és higgy ígéretében!




„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el…” (Galata 6:9)

Kimerültség. Emlékszel a mondásra arról, hogy nem lehet a gyertyát mindkét végéről égetni? Manapság a gyertyák helyett már atomerőművekben előállított elektromos energiát használunk, ezért már csak kevesen vannak, akik még megszívlelik ezt a régi tanácsot. Nagyobb házakat akarunk, menőbb autókat és több egzotikus nyaralást, stb. Ezért aztán korábban kezdünk, keményebben dolgozunk, és később fejezzük be. Valahogy hazatántorgunk, és elalszunk a tévé előtt kimerültségünkben, közben pedig bűntudatunk van amiatt, hogy kevés időt töltöttünk a családunkkal. Elfelejtjük, hogy Isten úgy tervezett meg minket, hogy szükségünk van a héten egy olyan napra, amikor semmilyen munkát nem végzünk, hanem azt a pihenésre és lelki feltöltődésre fordítjuk (ld. 2Mózes 20:8-11). Ennek aztán az az eredménye, hogy a kimerültség elszívja kreatív energiánkat, eltorzítja kilátásainkat, csökkenti örömünket, aláássa önértékelésünket és kiszárít minket lelkileg. Illés nagyszerű példa erre. Egymaga legyőzte a Baál prófétákat (ld. 1Királyok 18). Imájára válaszul Isten tüzet küldött le az égből, ami elborította az oltárt, és Izráelt visszafordította Istenhez. Látványos győzelem volt, ám a végén Illés mégis annyira mélyre került, hogy azt kérte Istentől, vegye el az életét. Ennél mélyebbre már nem lehet kerülni. No, és mit tett Isten? Mint minden jó orvos, diagnosztizálta az ember baját, és felírt neki három dolgot: megfelelő diétát, elegendő pihenést , és egy jó segítőtársat: Elizeust. Sokunkkal előfordul, akik szeretjük hivatásunkat, hogy hajlamosak vagyunk egyensúlyunkat elveszíteni. Ha nem állítunk fel határokat, a kiégést kockáztatjuk. A jó cselekvésében is el lehet fáradni. Mi  a megoldás? „Lelkemet felüdíti” (Zsoltárok 23:3). A felüdülésnek két összetevője van: fizikai pihenés és lelki feltöltődés. Ezt kell tenned, amikor úgy érzed, a padlón vagy!





Törekedj a kiválóságra!


„Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne…” (Dániel 6:4)
Dánielre három dolog miatt emlékezünk: 1) Kiállt az isteni alapelvek mellett, még akkor is, ha ez az oroszlánok vermébe jutatta. 2) Hallotta Isten hangját, és le is jegyezte szavait. 3) Mindig kiválóságra törekedett magatartásában és munkájában. John Gardiner mondta: „Egy olyan társadalomban, amelyben lenézik azt, ha valaki kiváló a vízvezeték-szerelésben, mert az megalázó foglalkozás, viszont elfogadják a silányságot a filozófiában, mert az fennkölt tevékenység, nem lesznek sem jó vízvezeték-szerelők, sem jó filozófusok. Sem a vízvezeték csövek, sem az elméletek nem fogják kibírni a terhelést.” Horace Mann volt Amerika egyik legnagyszerűbb pedagógusa. Jogász volt, nem pedig tanár. 1837-ben kezdett politizálni, és Massachusetts állam Szenátusának elnöke lett. Prófétai jövőképében maga előtt látta, milyen nagy lehetőséget adna a nemzetnek a közoktatás fejlesztése. Erőfeszítéseinek következtében Massachusetts államban alapították meg az első iskolatanácsot – kísérletképpen. Amikor felajánlották neki, hogy az iskolatanács vezetője legyen, barátai – akik úgy gondolták, hogy politikai karrierje felfelé fog ívelni egészen addig, míg az Egyesült Államok elnöke nem lesz belőle – egyre arra próbálták rávenni, hogy utasítsa ezt vissza. De Mann elfogadta az állást. Azt mondta csalódott barátainak: „Ha ez a cím nem eléggé tiszteletreméltó, akkor nyilvánvalóan rajtam áll, hogy azzá tegyem!” Nemhogy nem örvendett köztiszteletnek az állás, de az évi 1500 dollár fizetés is csak töredéke volt annak, amit azelőtt jogászként keresett. Erről azt mondta: „Egy dolog biztos: ha élek és egészséges leszek, mindent meg fogok tenni azért, hogy 1500 dollárnál értékesebb dolgot tegyek”. Meg is tette. Helyzetéből adódóan felállíthatott Massachusettsben egy olyan közoktatási rendszert, amelyet aztán a többi állam is átvett, ezzel gazdagítva milliónyi akkor élő és majdan születendő gyermek életét. Törekedj tehát a kiválóságra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése