2017. december 25., hétfő

Hálaadó ima Istennek

"Jézus miatt olyan életet élhetek, amely tele van örömmel, célokkal, békességgel és szeretettel."


Istenem, olyan nagy öröm számomra tudni, hogy elküldted a földre Jézust, hogy megments engem egy reménytelen és bűnös élettől, és hogy engem a Te békeköveteddé tegyél. Tudom, hogy megmentetted az életem amikor elküldted Jézust, és hogy Jézus miatt olyan életet élhetek, amely tele van örömmel, célokkal, békességgel és szeretettel. Ez a reménység él bennem ma is. Amikor körülnézek a világban, sok olyan ember van, akik küzdelmekkel teli, stresszes, értelmetlen és zűrzavaros életet élnek, és nem tapasztalják meg a szeretetet és a törődést az emberi kapcsolatokban. Én is így éltem mielőtt megmentettél. Ha azt mondom, hálás vagyok Neked, az meg sem közelíti azt, amit valójában érzek. Tudom, hogy van célja az életemnek, olyan békesség van bennem, amit azelőtt soha nem tapasztaltam és amit képtelen voltam saját erőmből elérni, és kimondhatatlanul boldog vagyok.


Most ünnepelni van kedvem, mert tudom, hogy most már a Te oldaladon állok, és nem vagyok Veled háborúban. Tudom, hogy Veled soha többé nem tévedek el, és nem leszek egyedül. Ma új ember vagyok, és tudom, hogy mit kaptam Tőled. Imádkozom azért, hogy ahogy növekszem szellemben nap mint nap, megértsem mindazt, amit már elvégeztél az életemben. Hit által tudom, hogy bízhatok abban, hogy Te ott vagy az életemben ma is és minden nap. Tudom, hogy Rád számíthatok a nehéz időkben is, és az a tudat, hogy az örökkévalóságot a Te jelenlétedben tölthetem, hatalmas reménységgel tölt el.

Köszönöm, Jézus, a békességet, amit adtál. Imádkozom, hogy használj engem ennek a békességnek az eszközeként, hogy segítségére lehessek a családomnak, a barátaimnak és a világnak, amelyben élek. Egész másként érzem magam most, hogy tudom, hogy békesség van Te és én közöttem, és hogy jó úton vagyok afelé, hogy egyre mélyebben megértsem, hogy mit jelent neked tetsző életet élni. Kérlek, segíts imádkozni, amikor zaklatott vagy ideges vagyok, hogy mindenkor, akár jó, akár rossz helyzetekben, a Te békességed legyen bennem. Segíts, hogy felkészülhessek arra, hogy segítsek másoknak, ahogy nekem is segítettek mások. Én is szeretnék tenni valamit ezért a világért, és szeretnék mindenkinek, akivel csak találkozom segíteni, hogy ugyanaz a reménysége legyen, ami most nekem van. Ezt nem tudom egyedül megtenni, ezért kérlek, tegyél engem békességet teremtő emberré.

Köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy megmentettél. Köszönöm, hogy egy azelőtt soha nem tapasztalt békességet adtál nekem. Azt szeretném, hogy minden, amit teszek a mai naptól kezdve tükrözze mindezt, amikor elmondom másoknak, amit értem tettél. Nagy várakozással nézek egy olyan élet felé, amelyet így tudok ezentúl élni.


Szeretlek, Jézus.

Jó hír karácsonyra: Számítasz Istennek!


"Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz" (Lk. 2:10)

Tudni, hogy a Karácsony idejét Isten választotta, arra tanít minket, hogy Karácsony ideje arra való, hogy megújítsuk a hitünket.

Nem kell félnünk Istentől Jézus eljövetelének Jó Híre miatt; ez a Jó Hír lényege, hogy "az egész nép öröme lesz".

Mi a Jó Hír?

Számítasz Istennek! Isten mindent tud rólad - a jót, a rosszat, a csúfot - és még így is szeret. Törődik veled. Jobban szeret, mint azt el tudnád képzelni. Isten érted van, nem ellened.

Nem véletlen a létezésed! Teljesen függetlenül a születésed körülményeitől, nem baleset, hogy élsz. Istennek terve van az életedre és célja van vele. Az egyetlen módja, hogy értelmet és megelégülést találj, ha felfedezed Isten célját az életedre nézve és aztán az akaratának közepébe állsz.

Isten elküldte Jézust, hogy megmutassa milyen ő maga. Ha Isten a madarakkal akart volna kommunikálni, madárrá lett volna. Ha teheneknek akart volna üzenni, tehénné lett volna. Ugyanígy a kutyákkal is. De Isten veled és velem akart kapcsolatot teremteni, hogy hozzá hasonlóvá válhassunk - emberként.

A helyzet ez: Halvány fogalmam sincs arról mit jelent kapcsolatban lenni olyas valamivel, mint "Az Erő" - valami személytelen égi hatalommal. De amikor Jézus emberi mivoltát látom, azt mondhatom: "Ilyen Isten. Ezt megérthetem."

Ezért nem a vallásról szól a Karácsony. Lehetsz katolikus, zsidó, presbiteriánus, buddhista, baptista vagy luteránus. Nem fontos a vallási háttered; Jézus nem azért jött, hogy vallást adjon. Azért jött, hogy kapcsolatot létesítsen.

A Karácsony lényege, hogy Isten azt mondja: "Kapcsolatot szeretnék veled. Szeretném, hogy annyira ismerj engem, mint én téged." Ez örömteli hír. Ez Jó Hír!

Beszéljetek róla:

* Milyen lépéseket tehetnél, hogy jobban megismerd Jézust ezen a Karácsonyon?
* Van valaki a környezetedben, családodban, akinek szüksége van rá, hogy elmondd neki ezt a Jó Hírt?


Nem véletlenül olvasod most ezt


Most tehát Isten elfogad bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk vele. (Róma 5:1, Egyszerű fordítás)

Nem véletlenül olvasod most ezt.
Nem. Hiszen Isten már a születésed előtt tudta, hogy ebben a pillanatban épp itt leszel. Úgy tervezte, hogy néhány pillanatra megpróbálja felkelteni a figyelmedet, hogy elmondhassa neked ezt: „Láttam minden fájdalmat, ami az életben ért téged, és mindig is szerettelek. Számítasz nekem. Jobban szeretlek, mint azt valaha fel tudnád fogni. Azért teremtettelek, hogy szerethesselek, és arra várok, hogy te is szeress engem.”


Isten ezt mondja neked: „Azt szeretném, ha az életed ezután jobb lenne, mint idáig volt. Veled vagyok, és érted vagyok. Meg akarlak szabadítani a múltadtól, hogy betölthesd azt a célt, amiért teremtettelek. A kegyelmem által akarlak megmenteni. Ha engeded, hogy megtegyem, békességet adok neked. Békességet velem, belőlem és békességet másokkal. De ehhez ki kell nyitnod az ajtót és elfogadnod az ajándékot.”


Ha ajándékot adnál nekem, de én sosem csomagolnám ki, csalódott lennél. Sőt, értéktelen lenne, hiszen nem élvezhetném egy olyan ajándéknak az előnyeit, amit ki sem bontok.


Jézus Krisztus Isten ajándéka számodra. Mégis sokan karácsonyról-karácsonyra, évről-évre kibontatlanul hagyják a legnagyszerűbb ajándékot: Isten megváltásának ajándékát. Miért ünnepled egyáltalán a karácsonyt, ha nem bontod ki a legnagyobb ajándékot? Nem sok értelme van nem kinyitni azt az ajándékot, amiben ez van: minden múltbeli bűnöd bocsánata, életed célja és otthon számodra a mennyben.


Jézus Krisztus így szól hozzád, „A szívedben lévő csalódottság helyére békét adok. A bűntudat, neheztelés, szégyen és sértődés helyére megbocsátást. Az aggodalom és idegeskedés helyére bizalmat és hitet adok. A depressziót és kétségbeesést reményre cserélem, az ürességet tartalommal és céllal töltöm meg. A bizonytalankodás helyett tisztánlátást adok. De sosem fogom betörni a szíved ajtaját. Be kell hívnod.”


„Nem számít, ki vagy és honnan jöttél. Ha akarsz engem, és kész vagy rá, hogy úgy tégy, ahogy kérem, az ajtó máris nyitva van.”


Nem számít, mi a vallási háttered - katolikus, protestáns, zsidó, muszlim, mormon, buddhista, baptista, hindu vagy egyikhez sem tartozó. Itt most egyáltalán nem vallásról van szó. Isten nem azért küldte el Jézust, hogy neked vallásod lehessen. Azért küldte, hogy személyes kapcsolatod lehessen Istennel. Az egész erről a kapcsolatról szól.


Leírok itt egy imát, amit én is elmodtam évekkel ezelőtt, amikor átléptem azt a bizonyos küszöböt, és Isten barátjává lettem. Nagyon egyszerű imádság. Ha ezek a szavak kifejezik a szívedben lévő vágyat, úgy olvasd őket, mintha Istennel beszélnél.


Ima:

Istenem, még félek, de meg akarlak ismerni. Nem értek mindent, de köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy velem voltál, még akkor is, amikor én ezt nem vettem észre. Köszönöm, hogy értem vagy, és hogy nem azért küldted el Jézust, hogy elítéljen, hanem, hogy megmentsen.
Beismerem, hogy eddig nem gondoltam, hogy szükségem van a Megváltóra, de most szeretném a Fiadat ajándékként elfogadni. Kérlek, szabadíts meg a múltamtól, mindattól amit már bánok, a hibáimtól, a vétkeimtől, a szokásaimtól, a sebeimtől és a csalódásaimtól. Szabadíts meg önmagamtól.
Kérlek, ments meg, hogy a te céljaidra tudj használni. Szeretném tudni, miért vagyok ezen a földön, és szeretném azt beteljesíteni, amiért megteremtettél engem. Szeretnék megtanulni szeretni téged, bízni benned, kapcsolatban lenni veled.
Szükségem van arra, hogy békességem legyen veled, és arra, hogy a te békességedet a szívembe helyezd. Kérlek, vedd el a feszültséget, és tölts be szeretettel. Segíts, hogy én is békét tudjak teremteni, és segíteni tudjak másoknak is, hogy békességet találjanak Veled és egymással. A nevedben imádkozom. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése