2017. november 8., szerda

A Vég...

A mai nap imádsága:
URam! Sokszor sodortuk már magunkat a pusztulás szélére, add hogy ne halált, hanem kegyelmed révén mindannyian az Életet szolgáljuk! Ámen



Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, többfelé földrengések és éhínségek lesznek: a vajúdás kínjainak a kezdete mindez!
Mk 13,8

1945. július 16-án az amerikai Los Alamos mellett az emberiség belépett fejlődésének legellentmondásosabb korszakába: az atomkorba... A hihetetlenül nagy pusztító erő birtoklásának mámorában az első sikeres kísérleti atomrobbantást nemsokára - alig három hét múlva - az éles bevetés követte... Hirosima és Nagasaki borzalmait a történelemkönyvekből mindenki ismeri, az évezeredeken át fennmaradó sugárzás egészségkárosító következményeit pedig még számos generáció hordozza! Az ember "atomi fejlődése" azonban nem állt meg itt, több mint 2700(!!!) kísérleti atomrobbantást végeztek el napjainkig. (A megdöbbentő statisztika 1945- től 1988-ig megtekinthető itt.) Izráel állam most is Irán elleni "preventív atomcsapásban" gondolkodik - jóllehet "hivatalosan" nincs is neki atombombája...

Jézus korában ugyanúgy nemzet nemzetre rontott, mint az azt követő háborúkban, de úgy néz ki, hogy a 20. század két világégése sem józanította ki az embert, hiszen még ma is a kooperáció helyett egymás megsemmisítésén törik a fejüket a hatalmasok... Érdemes megjegyezni, hogy a JóIsten napocskája negyed óra alatt annyi energiát küld le a kontinensekre, ami bőven fedezné az egész emberiség éves(!) energiafelhasználását. Ha napenergia töredékének a töredékét hasznosítanák, már nem lenne energiagond a világban! Ehelyett az olajért/nyersanyagokért ölik egymás halomra a nemzetek... Hol itt az istenképűség? Tény az is, hogy egyre több az erősebb földrengés - mert hogy kisebbek szinte minden percben vannak, hiszen folyamatos mozgásban van a Föld -, s a katasztrófák számának és intenzitásának növekedésével együtt nő az általános bizonytalanság: tényleg a vajúdás kezdete ez?

Végességünkből kifolyólag bármennyire is szeretnénk tudni, hogy mikor lesz itt a teljes vég, Jézus URunk kijelentése szerint "Azt a napot, s azt az órát senki sem tudja, még a Fiú se, csak egyedül az Atya." A végső véget megelőzik tehát a kínok, de hogy mely szenvedéseket kell a vajúdás első jeleinek venni, ez meghaladja nemcsak az átlag-hívő ember tudását, de a világ összes teológusét is. A lét, az élet urai ugyanis nem mi emberek vagyunk, hanem Isten! Amit mi (meg)tudhatunk, hogy: mindig az Ő kezében vagyunk, "akár élünk, akár halunk"...

A hidegháborús időszakban attól rettegtek az emberek, hogy valaki egyszer tévedésből vagy elkeseredésből, de végül is megnyomja azt bizonyos piros gombot... Hála Istennek, ez nem történt meg. Az istentelen ember azonban mindenre képes, még arra is, hogy magával rántsa a pusztulásba az egész földi teremtettséget... Ha ne adj Isten, ilyen gyalázatos módon érne véget a "civilizált" ember létezése a teremtettség eme naprendszeri csodálatos gyöngyszemén, Istent elpusztítani még az atomi ember sem tudja, s ez reménységet ad arra nézve, hogy lesz új ég és új Föld, de a hívő ember ennek hogyanját a Teremtőjére bízza...

Az Istent keresőkért.

A mai nap imádsága:
Urunk! Te egy családba teremtettél minket, s mi mégis egymástól elszakadtan élünk. Add, hogy általad megtaláljuk helyünket a világban, s békességet nyerjen lelkünk nyugtalansága! Ámen.

Az emberektől való rettegés csapdába ejt,
de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál.
Példabeszédek 29,25

Isten az embert a maga képmására teremtette, evvel a legnagyobb méltóságot ajándékozta az embernek. Nincs még egy teremtménye, amelyik megkapta ezt az "angyalokénál nem sokkal kisebb" státuszt. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs teremtmény ember Isten között, az ember fölött közvetlenül Teremtője áll. Mégis, Istenkirályok és magukat mindenhatónak képzelő diktátorok a történelem folyamán számtalanszor beékelték magukat oda, ahová a teremtettség rendje szerint nem valók. Idővel persze Isten nagy törvénykereke lendült, s az emberek megszabadulhattak a kényszerű igától.

Elviselhetetlen történelmi helyzetben is Isten adja az oltalmat. Ha valaki mégsem fogadja el Teremtőjét, s kizárja Őt gondolataiból, akkor csapdába kerül: Elhiszi embertársáról, hogy az különb, több nála. Ez nem igaz! Isten igazsága, hogy ugyanannyira szeret mindenkit, de mindannyiónkat másképpen - ezért teremt minket különfélének. A 19-20. század nagy felismerése: az Én. Az individuumnak az értékét azonban csak az adhatja, ha beleilleszti magát az Isten törvényébe. Ha kibújik alóla, egy darabig csillog az ego, utána szétporlad. Hiába a nagy öntudatunk, ha eközben mégis rettegünk az emberektől. S mivel az ember általában erősnek egészségnek születik, s fiatalkorunkban megszokjuk, hogy "odamegyünk ahová akarunk", nehéz ütközni évtizedék után a ténnyel: eljöttek "azok a napok, amikor mások öveznek fel téged, s oda visznek, ahová nem akarod". A rettegés legnyomorúságosabbja, amikor önmagunktól félünk: most sem fog sikerülni, hiszen eddig sem sikerült... Milliók szenvednek önmaguktól, vergődnek vélt szabadságuk csapdájában, szívükben pedig mindennél jobban oltalomra vágyakoznak.

Az ÚRban bízni védelmet jelent mindentől. Másoktól és önmagunktól, hazug ideológiáktól, s féligazságos teljességígéretű, magunkgyártotta életfilozófiáktól. Tud-e többet nyújtani az élet annál, mint hogy reggeleim Istennel kezdődnek, s estéim Vele végződnek? Aki benne bízik, annak még álmában is ad eleget...

Emberség...

A mai nap imádsága:
URam, Istenem! Te látod gyengeségeimet, s Te tartod számon eleséseim igen nagy számát... Mindennap reménykedem megtartó kegyelmedben, ezért is kérlek, légy velem, amikor teremtett világod számtalan jósága, szépsége, finomsága elgyengíti akaratomat... Gondviselő kegyelmeddel hordozz ezután is, hogy lelkemnek békessége megmaradjon Tebenned! Ámen


Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.
Jakab 1,2

A kísértés alatt mindig olyan valamit értünk, aminek nem tudunk ellenállni, s általában elbukunk. Ösztöneinknek parancsolni - nem csak elhatározás kérdése. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor nem lenne se kövér ember, s az emberek szexuális élete is példaértékűen rendezett lenne. Sokan, akiknek a "hasuk az istenük" már rég feladták a küzdelmet, akik meg szexualitásuk megkötözöttségében élnek, úgy gondolják: "Minek harcoljak olyan erő ellen, ami úgyis nagyobb nálam?" Tényleg ez lenne a megoldás, s ráadásul - Jakab apostol szerint - mindennek még örüljünk is?

A kísértést nem lehet csak evésre-ivásra és szexualitásra redukálni, bár kétségkívül ezek azok a területek, melyek a legingoványosabbak. Kísérthet a jólét vagy önnön igazságunk, de alaposan megpróbálhatnak minket más erők is: gonosz indulatok, irígység vagy éppen valamihez vagy valakihez való feltétel nélküli ragaszkodásunk. Nyilvánvaló, hogy mindezen helyzetek keresztényi, etikus, azaz jézusi megoldása olykor minden lelki erőnket felemészti. Ilyenkor szinte hajszálakon múlik, hogy nem bukunk el. Megállni csak az tud, aki fölfelé tekint, s "onnan felülről, a Világosság Atyától" kéri és várja a megoldást. A kísértés hozadéka, hogy újra rádöbbenünk: Egyedül nem megy, de milyen jó, hogy nem vagyunk egyedül, s van Kire támaszkodni. Ugyanakkor ilyen helyzetben derül ki, mennyire hordozzuk istenképűségünket, s mennyire vagyunk emberségesek, mennyire tudunk azok maradni.

A kísértés mindig krízissel is jár, amely azonban nem jelenti törvényszerűen annak elhatalmasodását az életünkben. Maga a szó "krízis" ítéletet jelent. A krízisben lehetőséget kapunk, hogy megítéljük mi a jó, s mi a rossz, s válasszunk. A választás szabadsága hozza magával a jutalmat vagy éppen a büntetést is, hiszen az életben mindennek következménye van. A kísértésekben való megállás mindig stabilitást jelent, amit az apostol állhatatosságnak nevez. Ez soha nem aszkétikus áldozatok árán megvalósuló keserű önfegyelmezés, hanem a szabadságalapú választás édes, kívánatos lelki gyönyörűsége. Luther Márton írja: "Arról nem tehetsz, hogy a kísértés madara elszáll a fejed felett, de arról igen hogy a fejeden fészket rakjon vagy sem!"

Isten hívása...

A mai nap imádsága:
URam! Sokszor kopogtattál már szívem ajtaján, s én nem mertem kinyitni azt... Adj erőt, s bátorságot, hogy megtegyem! Ámen
   

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Jel 3,20

A JóIsten sosem ront ajtóstul a házba... nem úgy misszionáló követői, akik "fenenagy" küldetéstudatukban csak a leglényegesebbet felejtették el: az önkéntességet! A szabad akarat, a saját döntés az Istennel való kapcsolatban - alap, fundamentum, amire épül az egész hitrendszer, s világlátás. A pokollal, s mindenféle emberi elképzelésekkel való vallásos riogatás kiváló eszköznek bizonyult az istenadta nép évszázadokon át tartó aktuál-politikai manipulálásának, de a hitélet nem arról szól, hogyan meneküljek meg az Isten büntetésétől... Aki úgy hiszi, hogy az Isten azért teremtette meg az embert, hogy aztán "kedvére" megbüntethesse - az tévhitben él. Isten nem bűnelkövetésre, hanem szeretetre teremtette az embert, s a szeretet megéléséhez valódi készséget, s ehhez segítséget is adott a krisztusi tanításban!

Amilyen szelíden közelít a Végtelen Isten a véges emberhez - lásd az isteni megtestesülést, az incarnatio Dei-t -, olyan szelídséggel/finomsággal kellene a véges embernek közelítenie a Végtelenhez, de a véges embertárshoz is a "jó hírrel." Eladdig azonban, amíg a törékeny emberi szó hordozta evangéliumot bunkósbotnak használják a "vad-igehirdetők", hiába várunk tömeges megtérésre... Isten igéje kard, nem pedig tagló!

Isten kopogtat... finoman, szelíden... a szívek ajtaján! Kívülről kinyitni ezt nem lehet, csakis belülről. Amit Isten bezár, az be van zárva - gondolhatunk Noé bárkájának ajtajára -, de szívünk ajtaját még az Isten sem tudja kinyitni, ha makacsul azt mi zárva tartjuk. Vannak ilyenek, akik egy életen át zárva tartják szívüket az Isten előtt, s amikor már szükségét éreznék, hogy kinyissák, s beengedjék az Örökkévalót - már nincs erejük rá...

Isten szelíd kopogtatásai - gondviselő jóságában, lélekemelő találkozások, történések, élmények szépségében - mind-mind meghívó a Vele való közösségre. A közös vacsora képe, az "együtt-élmény", vagyis "Isten és én" azt az örömöt jelzi, aminek előízét az emberi közösségek fehérasztalos őszinte, baráti találkozásai hordoznak.

Aki magányos, az közösségre vágyik, aki egyedül van az társra, de minden ember szíve mélyén az Istent kívánja, mert minden ember "istenhiánnyal" születik erre a világra. Ezért keressük életünk végéig az Élet értelmét, létünk célját. A hívő ember tudja, hogy a válasz Istennél, Istenben van. Abban a szeretetben, ami misztikusan ott van a szívünkben, s láthatóan történik a kicsi és nagy közösségekben, amikor szeretünk... Úgy, ahogyan azt Isten is teszi: szelíden, tisztán, őszintén, finoman: krisztusi módon...

Jövő...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Rád figyelhessek a mában, s kegyelmed által jövőm lehessen! Ámen

   

A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is." Majd hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!".
Mk 4,8-9

Magvetés... Amióta kenyérrel él az ember, a jövőbevetett hit szimbóluma a vetés. Vetni kell, aratni muszáj... Ha nincs meg az akarat a vetéshez, akkor elveszítette az ember azt a ritmust, mely életté nemesíti a létet. Alakítani a jövőt ugyanis az egyik legfőbb feladatunk, ezért küldettünk le a Földre, ezért hivattunk el... A jövő azonban nem a jövőben, hanem a múltban gyökeredzik. Minden jövőnek (megvalósult tervnek, álomnak) a kezdete a múltban keresendő, abban a múltban, ami mai nap is egyben. Ismerős a példázat tanítása: a Magvető (Isten) folyamatosan hinti-szórja a magot (az igét), azaz folyamatosan munkálja/teremti a jövőt. Mi ez, ha nem annak a bizonyossága, hogy Isten az emberlét jövőjét akarja?

A természet pazarlónak tűnően bőkezű. A növények magocskáinak milliárdjai röppennek tova újra és újra, a természet körforgása szerint, mert ez a Teremtő Isten akarata, így hívta létre világunkat. URunk tehát azért szórja a magot - hinti a kegyelmét - mindenhová, mert az Élet legfőbb tulajdonsága, hogy élni akar! Az élni akarásnak, az élet méltóságának pedig a legfőbb ismérve: a termés. Ha nincs termés, nincs reprodukció, akkor jövő sincs... s ami a természet világában törvény, az igazság a lélek világában is.

Az az ember, aki önmaga életére nézve nem termés-központú/gyümölcs-centrikus, az nem a jövőt, hanem a jelent szolgálja, s ezzel együtt elveszíti teremtésbeli méltóságát is. Isten ugyanis az áldozathoz köti a kiteljesedést. Ha nincs áldozat(készség), akkor nincs Élet se... Korunk nagy nyomorúsága éppen ezért a "trendi" mában/mának-élés! Az önző ember így válik önmaga világának foglyává, s ragad bele a perspektívanélküliségének sarába...

Isten azonban nem a jövőnélküli halottak, hanem az élők Istene. Azt akarja, hogy az ember léte ne szakadjon meg. Azt kívánja, ha már megteremtette és létrehívta embervilágának virágos mezején az egyes embert, akkor annak léte folyamatos legyen, s átíveljen ebből a világból, az Ő világába! Ezért szórja az üzenetet (eüangelion=jó hír) minden korban, minden nap, mindenhová... "Akinek van füle, hallja!"

Titkok...

A mai nap imádsága:
Uram!Add, hogy láthassak többet akaratodból, hogy jobban ismerhessem önmagamat! Ámen.


A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!
Zsolt 19,13

"A törvény nem tudása nem mentesít a büntetés alól!" - "Aki nem csinál semmit, az nem is hibáz el semmit." A zsoltáríró feltörő sóhaja: "A tévedéseket ki veheti észre?" azt jelzi, hogy vannak akaratlanul elkövett bűnök is, amiket mulasztásnak hívunk. Egy biztos: mindennek hatása van a jövőre nézve: A vétlenségből bekövetkezett hiba is következményekkel bír! A zsoltáros arra kéri az Istent, hogy az ilyen "bűnök" miatt ne büntesse őt, hiszen a titkos (nem tudott) bűn nem volt szánt szándékkal elkövetett cselekedet.

Az Isten igazsága, hogy Ő senki kedvéért nem változtat a teremtettségének rendjén! Amit meg, s beleteremtett e világba, arra azt mondta: "Íme, jó..." - akkor meg miért korrigálná? S valóban ez a világ gyönyörű, valóságos paradicsom! ...Lenne, ha nem lenne benne az ember. Sajnos mi emberek igen könnyen bele tudunk rondítani a világba. Káoszt és iszonyatos károkat okozunk az őserdőkben, a tenger élővilágában, s persze kártékonyságunkból bőven kijut az ember-világnak is.

Ha csak arról lenne szó, hogy mulasztásaink választanának el az Istentől, akkor érthető a fenti fohász: "Ne büntess meg!", de korunk más mértéket ütött meg az Istentől való elhajlásában. Tömeges méretű az istententelenség! Tömegek boldogtalanok munkában és magánéletben, tömegek szédelegnek a depresszió vagy az önkábítás változatos "széles útjain"... Korunk spekulációs csődje, melynek első felvonásánál (banki válság) tartunk, de ezt követi majd a második, a hitelkártya-válság, s majd csak ezután jön a legnehezebb része, a tényleges gazdasági válság, nem egyszerűen az előre nem látható tévedések következménye, hanem az öntörvényű, etikátlan (értsd: istentelen) ember mindennapjainak produktuma. A nagyobb (tisztességtelen) haszon, a másokon átgozolás mélységes örvénye ez... és ne nyugtatgassuk magunkat azzal: de ez mindig is így volt, amióta világ a világ.

Isten "büntet", mert törvényeinek betonfal-keménységéből nem enged, de kegyelmet gyakorol rajtunk, mert ha véres fejjel is panaszkodunk és perlekedünk az Istennel, azt azért ha nem is rögtön, de idővel belátjuk, hogy csakis az Ő irgalmas szeretetének köszönhetjük, hogy oktalan falnak-rohanásunkat túléltük... Nemde azért gyakorol rajtunk kegyelmet az Isten, hogy megértsük belőle az üzenetet, s válaszoljunk rá?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése