2011. január 21., péntek

A család és a barátok ellenére

„…ezért küldettem.” (lukács 4:43)

Miután hazatérve hűvös fogadtatás várta, Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában” (Márk 6:4). Más helyeken hősnek tartották, de itt nem. „…hozzátartozói… azt mondták: magán kívül van” (Márk 3:21). Mégis, hogyan kezelte Jézus a családját?

Nem próbálta meg befolyásolni a viselkedésüket, de azt sem engedte, hogy az ő viselkedésük irányítsa őt. Szerette őket, de nem várta el, hogy mindig egyetértsenek vele. Nem duzzogott miatta és nem torolta meg, ha megsértették. És nem azt tartotta élete küldetésének, hogy megpróbáljon a kedvükre tenni. Ha a családod megnehezíti számodra, hogy az Urat szolgáld, figyelj meg három dolgot Jézus életében:

1) Felismerte, hogy lelki családja biztosítani tudja számára mindazt, amit testi családja nem tudott nyújtani. Ezért van szükségünk arra a támogatásra és stabilitásra, amit a helyi gyülekezet közössége tud adni.

2) Nem engedte, hogy a családja nehézkes hozzáállása háttérbe szorítsa Istentől kapott elhívatását. Lehet, hogy a családod nem ért meg, vagy nem ért veled egyet, de nem engedheted, hogy ez visszatartson attól, amire Isten elhívott, hogy tedd.

3) Nem hagyta, hogy a tömeg véleménye irányítsa döntéseit. Kapernaum egész lakossága „…megkereste őt, odamentek hozzá, és tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük” (Lukács 4:42), de Jézus ellenállt a tömeg hullámverésének azáltal, hogy élete céljának sziklájához horgonyozta magát – hogy Isten országát építse, és ne a magáét. Képzeld el, milyen az, amikor egy egész város azt akarja, hogy maradj, de te elmész. Lehetséges, hogy ennyi ember mind tévedjen? Igen. Jézus Isten akaratát követte, és neked is ezt kell tenned!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése