Hivatásunk..

A mai nap imádsága:

Uram! Add meg nekem a kiváltságot, hogy tükröződjék életemben a Te szereteted! Ámen

Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.

Mt 16,18

"Primus inter pares" - azaz, első az egyenlők között... Az ilyen kijelentések hallatán - természetes emberi méltóságunk okán - megdobban a szívünk: Tényleg vannak még egyenlőbbek? Az emberi demokráciában vannak, de az ÚRIstennél is? Ha igen, akkor Isten nem szeret mindenkit egyformán! Ha igen, akkor van "übermensch", ha igen, akkor a fehér ember feljebbvaló a színesbőrűnél, s akkor van jogalapja az appartheidnak és akkor szükségesek a rasszista ideológiák is... Isten a teremtettsége csúcsára helyezte az Embert, az istenképűt. Ha hiszünk a kiválasztottságban, akkor tulajdonképpen az evolúcióban hiszünk, s jogalapot adunk a "hadd hulljon a férgese" elvnek is... Egy család, egy törzs, egy nemzettség, egy nép "kiválósága" nem DNS-be van belekódolva, hanem a lelkébe, s ahol az emberek lelke (még)tiszta, ott jó vagy legalábbis jobb élni...

A gyűlölet alapja mindig a saját kiválóságba vetett hit. Ez táplálja a kettős erkölcsöt is: "Nekem lehet, nekem jogom van hozzá, de a másiknak nem, hiszen a másik csak azért van, hogy nekem szolgáljon." Erre a hamis ideológiára épültek a történelem nagy birodalmai, melyek azután össze is omlottak, mert igazságtalanságot örökké fenntartani nem lehet - ez is a teremtettség rendje! Az igazságtalanságot hazugságokkal, erőszakkal lehet csak fenntartani, ezért csak idő kérdése, mikor roppan bele az, aki így kívánja hatalmát, jövőjét, saját kiválóságát "bebiztosítani". A protestáns lélek mindig is tiltakozott az önmagáért való hierarchia ellen. Luther Márton írja a középkori egyházban elhatalmasodott hierarchiáról: "Olyanok vagyunk, mint a gyerekek! Botokkal, színes övekkel és kalapokkal játszadozunk!" - s milyen igaza volt, s van ma is. Ahol a tekintélyelvűség veszi át az irányítást a józan ész helyett, ott elcsökevényesedik a szeretet, s bomlik a közösség...

Simon Péter őszinte ember volt, amolyan "ami a szívén, az a száján" típus. Lehet őt kritizálni hirtelensége miatt, de az őszinteségét megkérdőjelezni nem tudja senki. Isten egyháza mindig ott van, ahol őszinteség honol. Ha nem hallható az őszinte hang, akkor Krisztus egyháza sorvad! Közösség épülhet érdek-alapúan, sőt sikeres is lehet, de az a közösség nem krisztusi közösség! Az idő próbáját mindig azok a közösségek állták ki, ahol a szeretet dominált, s elfogadták az Isten egyént, s közösséget védő törvényeit.

Korunk különös kor, mert válaszúthoz érkezett az emberiség. Jövőnk azon múlik, milyen értékek szerint hozzuk meg a döntést. Ha technológiai fölényben, a gazdasági erőbe vetet hit alapján döntünk, akkor polarizálódik a világ, s óriási feszültségek alakulnak, s a Rend nem lesz fenntartható. Ha az emberi élet méltóságára helyezzük a hangsúlyt, akkor még kiszámítható jövőnk is lehet itt a Földön...

Jövőnk...

A mai nap imádsága:

URam! Amit kapunk, megérdemeljük. A Te kezedben vagyunk így is, meg úgy is... Kérünk Téged, légy kegyelmes a Hozzád menekülőkhöz, s adj hitet és erőt, hogy állva maradhassunk! Ámen

Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: "Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának." .

Lk 21,5-6

Nem reklámozza egyik nyugati keresztény népegyház sem, de bizonyos területeken drámai mértékű a hívek eltávolodása és végül kilépése az egyházból. Eladásra, ill. nem egyházi célú használatra szánt templomok, gyülekezeti házak, kápolnák száma gombamód szaporodik, hiszen ezek fenntartása súlyos anyagi terhet jelent az egyháznak, s ha az egyházfenntartói járulékot - tévesen: egyházi adó (hiszen a hozzájárulás önkéntes, az adó pedig kötelező) - nem fizetik (nincs, aki fizesse!), akkor egy idő után meg kell hozni a szomorú döntést...

Jézus kemény kijelentését "kő kövön nem marad" a jeruzsálemi templomra vonatkoztatják, de érvényes az minden olyan egyházi szervezetre, mely magán hordozza a meghasonlás jeleit! A jeruzsálemi főpapság elzárt, hamis biztonságot keltő kultikus világa, melyben azt gondolták, ha nem folyik patakokban a bikák vére folyamatosan a jeruzsálemi templom áldozati oltárán, akkor talán még az Isten se "működik", s megáll a világ is... Hiába a főpapok kiváló politikai kapcsolatai, a farizeus-mozgalom elvi és egyházi adóban is megmutatkozó igen jelentős támogatása, a pusztulástól ez sem menti meg a templomot! Örök, isteni törvény ez is: Ami természetellenes, az pusztulásra van ítélve! A centralizáció (csak Jeruzsálemben lehet imádni Jáhvét) meghozta keserű gyümölcsét, s a zsidó-római háborúban elpusztul a második templom is...

Az, ami nem szolgálja Isten tervét, az pusztulásra van ítélve. Csodálkozni és sopánkodni lehet azon, hogy milyen "hitetlen ez a mostani nemzedék", de érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a ma keresztény egyházai mennyire képviselik a jézusi etikát? Azt, hogy milyen Isten-képet közvetít egy-egy egyház, az hitvallás és dogmatika dolga, de Jézus URunk cselekvésre szólítja fel követőit: "Nem az megy be a mennyek országába, aki ezt mondja 'Uram, Uram!', hanem az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát!" Az egyház, ahelyett, hogy kiállna a szociális igazságosság mellett - legyen mindenkinek munkája, s abból tudjon tisztességgel megélni(!) -, inkább felvállalja, hogy számos karitatív szolgálatával eltakarítja a társadalomban azt a piszkot, ami nem lenne, ha legalább részben érvényesülne az Isten igazsága. Ne csodálkozzon hát senki, ha ebben a "munkában" nem akar az átlag-keresztény részt vállalni... S hogy mi lesz ennek a vége? Rostálás és krízis. Időnként ugyanis megengedi a Történelem URa, hogy a körülményekben felvillanjon az Ő igazsága...

Kapcsolat...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sokszor megtapasztaltam már hatalmadat, mégsem tudok úgy élni, ahogyan azt magam is szeretném. Kérlek segítss, hogy eligazodjak titokzatos világodban, s Benned válaszokat, Krisztusért pedig békességet nyerjek hétköznapjaimban! Ámen

Jézus mondja: "Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék,

és olyan titok, amely ki ne tudódnék."

Mt 10,26b

Titkokkal teli világban élünk, de a titkok kutatásán túl magunk is titkolódzunk. Legnagyobb talányunk az Isten, s éppen Őelőle bújkálunk - mint Ádám és Éva az édeni bokrok közt... Márpedig a titkok egyszer kiderülnek, és nemcsak azért mert Isten a felszínre hozza őket. A titkok hasonlók a gennyes sebhez; ahogyan annak is tisztulnia kell, ennek is. Ha nincs sebtisztulás, akkor elfertőződik az egész test, ha agyonhallgatjuk az igazságot, beteggé válik a lélek...

Sok közösség, benne a legkisebb, a család, nemkülönben a partnerkapcsolatok is szenvednek a ki nem mondott igazságoktól, a hazudozásoktól, a ferdítésektől és csúsztatásoktól. Generációkon átívelnek az elhallgatott tények, s egyszercsak, szinte "véletlenül" kiderül az igazság... Ilyenkor romba dűlnek a hangyaszorgalommal épített falak, melyek az igazságot voltak hivatottak eltakarni. Beleremegnek az egzisztenciák is, mert az Életnek ára van, nagy ára van. Csak a tábornokok tudtak hidegen számolni tízezres veszteségekkel, hogy a győzelem oltárán feláldozva a hús-vér emberket véghezvigyék a stratégiai bravúrt -, az Isten számára azonban minden egyes ember különleges, pótolhatatlan. Ezért Ő nem számol, hanem számon tart...

Az ember pedig nem számol azzal, hogy a titok megtartásának hatalmas ára van. Titkot tartani nem könnyű... gyermekek is gyakran kérdezgetik egymástól: "Tudsz titkot tartanni? Ha igen, akkor elmondom!" A titkot ugyanis el kell, ki kell mondani. Ez abból adódik, hogy az igazságot keressük egész életünkben. A keresés azonban nem elég, az igazságot meg is kell élni, át is kell érezni. Ha ez nem történik meg, akkor beteggé válik a lélek, sőt egy idő után a test is... Csúcstechnológiás, fejlett orovostudományú világunkban azért olyan sok a beteg ember, mert az ember hazugságban él. Hazugságokba kényszerítenek a körülmények, de önmagunk is, amikor hazugságokat találunk ki az igazság leplezésére...

Pedig minden kiderül! Az is, hogy semmi értelme nincs a titkolódzásnak. Évtizedes béklyókba kötött emberi kapcsolatok nyomorúsága figyelmezetet mindannyiunkat a bölcsebb életvitelre; vajon az ÚR félelme és szeretete megtöri-e szívünk keménységét? A válasz talán éppen mai napon kezd el formálódni szívünkben, mert a Titkok Istene előtt kitárjuk azt...

Választásaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Szabad akarattal ajándékoztál meg, s én oly sokszor önzésem rabja vagyok! Segíts, hogy ne az anyagvilágban keressem a vigasztalást, hanem Nálad, s ne csak a láthatókat, hanem a láthatatlanokat is figyelembe véve döntsek a magam dolgairól! Ámen.

Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.

Mk 4,24b

Mérlegelünk... Naponta, s mindenben. A mérlegelés életünk része, mely olykor igencsak nehéz helyzetekbe állít minket, de hát ilyen a választás szabadsága. Ha csak arról kell dönteni, hogy "Melyik ruhámat vegyem fel, a pirosat vagy a kéket?" - akkor könnyű a dolgunk, bár jól tudjuk, hogy olykor ez egyesek számára "élet-halál" kérdése... Bizony a választások néha olyan súllyal nehezednek az ember lelkére, hogy szinte képtelen "normálisan" dönteni. Ilyenkor jönnek a jó barátok vagy a jó barátnők, akikkel tényleg mindent meg lehet beszélni. Aztán végül is úgy döntünk, ahogyan azt a szívünk diktálja, de meglehetősen jó érzés mások szemével is láttatni a számunka fontos dolgokat... Amíg csak kisebb súlyú gondjainkat tárgyaljuk meg, viszonylag egyszerű a "gondunk": Vállaljam-e az új állást a nagyobb fizetésért? Vegyek-e fel kölcsönt vagy sem? Mindezek nagyon fontos dolgok, de nem a legfontosabbak.

Amikor azonban életünk további részét teljes egészében megváltoztató döntésről van szó - ilyen például a párválasztás -, akkor hamar kiderül, milyen óriási súlya van a kimondott "Igen!"-nek vagy esetleg a "Nem!"-nek... Ilyenkor nem elégséges a párbeszédek okulásos bölcsessége, ilyenkor a "Mindent vagy semmit!" észbontós állapotának közelsége hamar bizony lebéníthatja az embert, nemkülönben inspirál olyan dolgok kimondására, sőt megcselekvésére is, amit utólag nem tudunk eléggé megbánni...

Aki az élet nagy dolgaival - hivatás, munka, barátság, párválasztás - kapcsolatban kicsinyes vagy törvényeskedő, annak haszonelvű, önző magatartása hamar zsákutcába tereli a jövőt. Így történnek meg olyan igazi tragédiák, amire azt mondják az okot keresők: "Hát ez is elveszítette a józan eszét..." Boldogtalan emberek milliói termelődnek így újra... Lásd a konyhában pityergő, gyerekekkel egyedül küszködő háziasszonyokat, akiknek egyetlen vigasza a TV-sorozatok álomvilága, de ugyanezt a tragédiát jelzik a kissámlin vagy fotelben sört hörpintgető ultra-csöndes férjek vagy szerencséjükről folytonosan álmodozó, a játékautomaták ölelésében felejtést kereső kisiklott-életű férfiak.

Bármennyire is furcsán hangzik: Az életet nem lehet pofonvágni, mert az párbaj-kihívásnak számít, s kivétel nélkül mindig az Élet győz... Márpedig a nem megfelelő mértékkel mérés az Élet elleni gyalázatos cselekedet! Itt nem csak a hamis mértékről, a kettős mércéről van szó, sokkal többről! Arról, hogy aki önző és könyörtelen másokkal szemben, az magát zárja ki abból a közösségből, ahol elrejtettséget, biztonságot, azaz nemcsak erőt elvevő örömködést, hanem erőt adó boldogságot is átélhetne.

A Mester tanácsán érdemes elgondolkodni: siker-orientált látvány-élet vagy áldott lét? Az áldásnak ugyanis az a lényege, hogy ebben az állapotban a kevés is sok, s még a hiány is javunkra van, mert mindent az Isten kezéből fogadjuk...