2017. szeptember 12., kedd

Gyülekezetünk legyen szégyenkezés-mentes övezet

"...legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." (Ef 4,32)


A világ széttörött. Ebben a világban minden és mindenki sérült. Tulajdonképpen kétfajta ember létezik: azok, akik tudják, hogy sérültek, és azok, akik megsérültek, de nem tudnak róla. Isten azt akarja, tudjunk róla, hogy mi is sérültek vagyunk.

Éppen ezért, az egyház szégyenkezés-mentes övezet kell, hogy legyen, egy hely, ahova a megtört ember eljöhet, ha fájdalmai vannak.

A kolosséiakhoz írt levelében (3,12) így ír Pál: "Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet." Mert mi tudjuk, Isten mennyire szeret minket. Mi tudunk könyörületességet, jóságot, alázatot, szelídséget és türelmet mutatni mások iránt. És pont ez az, amire az egyház elhívatott. Ez a hely a megtört emberek számára, azok számára akiknek az élete nem úgy folyik, ahogy kellene.

Igazság szerint az egyháznak nem csak "elfogadni" kellene a megsebzett embereket. Azt is akarnunk kell, hogy közénk tartozzanak. Rá kell ébrednünk, hogy minden bűnösnek van jövője és minden szentnek volt múltja.

Az újrakezdőket segítő szolgálatok nem mellékágai a Saddleback egyháznak. Ez a központi magja annak, amire Jézus felszólította az egyházat, hogy cselekedjen és legyen. Mindnyájunknak vannak gátlásai, sebei és rossz szokásai, amiknek megváltoztatásához Istenre van szükségünk. Isten is erre akarja használni az egyházat.

Eszerint, mivel az egyház te vagy, téged akar használni erre a célra.

Isten azt akarja, mi legyünk a második esély. De addig nem lehetünk azok, míg át nem érezzük, hogy milyen sokszor kaptunk mi is második esélyt. Túl sok az a keresztény, aki nem érzi át a megbocsáttatást - így másoknak sem bocsát meg.

Mikor ráébredünk, hogy mekkora az a kegyelem, amit Isten nekünk adott a megváltással, természetessé válik e kegyelem megosztása másokkal. A Bibliában azt olvassuk az efezusiakhoz írt levélben: "...legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." (Ef 4,32)

A második esély nem csak szenvedélybetegeknek és elítélteknek jár; második esély mindannyiunknak jár. Bármennyire fényesen tiszta az életünk kívülről nézve, a Biblia világosan szól, mindnyájunknak volt már szüksége egy második esélyre valamikor életünk során.

Igazából, csak mikor ráébredünk arra, hogy Isten mennyire szeret minket és mennyire megbocsátó, akkor leszünk képesek megfelelően továbbadni ezt a szeretetet másoknak. Azok az emberek képesek a legjobban megmutatni Isten szeretetét, akik a legteljesebben átérzik Isten szeretetét.

Isten igazságában állj szilárdan, ne mások véleményén!

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt.”
„Veszélyes dolog azzal törődni, hogy mások mit gondolnak rólad.”

(Példabeszédek 29:25a – GN fordítás)

Nehéz megállni Isten igazságában, mikor túlságosan arra figyelsz, hogy mások mit gondolnak rólad. Ha amiatt aggódunk, hogy más emberek mit gondolnak rólunk, akkor megengedjük, hogy ők irányítsanak minket. Rengeteg időt és energiát elvesztegetünk, míg próbáljuk kiszámítani, hogy mások mit akarnak, milyenek legyünk. Aztán megint rengeteg időt és energiát elvesztegetünk, amint megpróbálunk olyanok lenni, ahelyett, hogy azok lennénk, akivé Isten teremtett minket.

Veszélyes dolog amiatt aggódni, hogy mások mit gondolnak rólunk, mert a kritika sokkal inkább csapdába ejt. Ez azt jelenti, hogy nem mindig a helyes dolgokat tesszük, hanem inkább azt, amit mindenki akar, hogy tegyünk. Csakhogy amit mindenki tenni akar, az gyakran ellentéte annak, amire Isten igazsága késztet bennünket.

Azért is veszélyben vagyunk, mert elmulaszthatjuk a legjobbat, amit Istentől kaphatnánk. Annyira aggódunk azon, hogy mások mit akarnak tőlünk, hogy nem gondolkodunk azon, Isten mit akar tőlünk.

1.tény:
Nem járhatsz mindenki a kedvében. Sőt, még Isten sem tud mindenkinek a tetszésére tenni. Az egyik ember esőért imádkozik hozzá, a másik napsütésért. A meccsen mindkét csapat a győzelemért imádkozik. Kit hallgat meg Isten? Ő sem tud mindenkinek a tetszésére tenni. Csak a bolond próbálja megtenni azt, amit még Isten sem tud.

2. tény:
Nem szükséges mindenkinek a kedvében járnod. Van egy mítosz, ami azt mondja, hogy szükséged van mindenki szeretetére és elfogadására ahhoz, hogy boldog légy. Ez egyszerűen nem igaz. Ahhoz, hogy az életben boldog légy, nem kell mindenkinek tetszened.

3. tény:
Az elutasítás nem teszi tönkre az életed. Az igaz, hogy megsebez. Nem jó. Kellemetlen. De az elutasítás nem fogja tönkretenni az életed, hacsak te magad nem engeded meg neki.

Hagyd abba, hogy megpróbálsz mindenkinek tetszeni! Emlékezz, senki sem éreztetheti veled, hogy alacsonyabb rendű vagy nála, kivéve, ha te adsz neki engedélyt.

Pál apostol azt mondja: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31) Ez azt jelenti, hogy így gondolkodhatunk: „Isten szeret engem, én is szeretem magam; ha te nem szeretsz engem, az a te problémád. Ha Isten szeret engem, ki törődik azzal, hogy nem mindenki fogad el mindent, amit teszek?”

Tudd, semmit sem tehetsz , hogy Isten kevésbé szeressen, és semmit sem tehetsz, hogy Isten jobban szeressen! Ő tökéletesen szeret, most is. Ez a fajta bizalom emel fel, hogy bátran állj a helyeden.

Beszéljünk róla:

* Ki az, akinek megpróbálsz tetszeni?
* Mikor azzal törődsz, hogy ennek a személynek elnyerd a tetszését, az hogyan tart távol attól, hogy kiállj azért, amiről tudod, hogy helyes?






Isten következetes Apa

"...minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása." (Jakab 1:17)

Számíthatsz Istenre. Ő megbízható és szavahihető. Megérdemli, hogy bízz benne.

Néhányan közületek, ismernek olyan apákat, akik kiszámíthatatlanok, nem megbízhatók vagy ingatagok. Mindig változnak annak függvényében, hogy éppen milyen a hangulatuk. A nem következetes apák gyerekei bizonytalanok.

De a Biblia azt mondja, hogy Istennek sosincs rossz napja. Nem ébred ingerlékenyen. Ő nem szeszélyes. Nem kel fel bal lábbal. Ő szilárd és hűséges.

A 2Timóteus 2:13 azt mondja: "Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja." Még ha én hűtlen vagyok is, Isten akkor is hű marad. Ha én nem vagyok következetes, Isten akkor is következetes, szilárd. Még ha én megbízhatatlan vagyok is, Isten akkor is megbízható. Nem számít, mi minden változik a világon, egy valamiben biztos lehetek: Isten mindig ugyanúgy fog hozzám viszonyulni. Ő szeret, és ő szilárd, függetlenül a hangulatomtól. Ugyanúgy szeret engem a rossz napjaimon, mint a jó napjaimon.

Isten maga mondja a Malakiás 3:6-ban: "Én, az ÚR, nem változtam meg". Ez aztán az örömhír!

Az első számú probléma a gyermekekkel és szülőkkel- ami miatt egyre több gyerek lázad, és amiért egyre több sérelem van a gyerek-szülő kapcsolatban- az első számú oka a szülők és gyerekek közötti megbántódásnak, neheztelésnek, a be nem tartott ígéretek. "Egyszer majd..., megígérem." És az "egyszer majd" sosem jön el.

De Isten szilárd. "Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz." (Zsolt.18:31a) Ha Isten ezt mondja, akkor számíts is erre! Ő mindig hű. Ő mindig ugyanaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése