A házassági mítoszok leleplezése
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8:32 Károli)
Sokunkat félrevezetnek a szerelemről és házasságról szóló mítoszok. A „tökéletes házasság” mítosza széles körben elterjedt, és nagyon veszélyes. Valóságtól elrugaszkodott elvárásaink, lehetetlen álmaink és varázslatos elképzeléseink félretájékoztatnak, becsapnak és kiábrándítanak minket, így aztán készek vagyunk lelépni abban a pillanatban, amikor fantáziavilágunk összeütközik a valósággal. Csak az igazság szabadít fel arra, hogy beteljesedést találjunk házasságunkban. A következő néhány napban vizsgáljunk meg néhányat a mítoszok közül. Első számú házassági mítosz: A „szerelem-vírus” mítosza, amely határozottan állítja, hogy a szerelem olyan, mint egy betegség, amit el lehet kapni. „Egy varázslatos éjszaka”, amikor éppen a megfelelő időben a megfelelő helyen vagy, és máris összeszedted. Ha elkapod, egész életen át tartó boldogságba lépsz! A baj csak az, hogy amikor kimerülünk három gyerek nevelésében, két munkahely elvárásaiban és a második hitel törlesztésében, a „vírus” eltűnik. A mosogatnivaló, a pelenkák és a napi rutin forgószelében valamit fel kell adni. Így aztán a románc eltávozik a színpadról, és átadja a helyét a valóságnak. Amikor ez megtörténik, a romantikát összetévesztjük az igazi szerelemmel, és tévesen azt gondoljuk, hogy az ment el, és nekünk követnünk kell. Az igazság az, hogy a szerelem nem hal meg azzal, hogy a románc fejet hajt a valóság előtt. Ha két ember, aki valamikor szerelmes lett egymásba, hajlandó kitartani egymás mellett szeretetben a családi élet kihívásai és lehetőségei között, akkor a szerelem újra növekedésnek indul, erősebb és ellenállóbb lesz, mint valaha. A csupán romantikán alapuló szerelem nem fog működni, amikor a „jóban” a „rosszban”-nal találkozik. Az a szerelem, amely azon a döntésen nyugszik, hogy szeretni fogsz „míg a halál el nem választ”, az egyetlen szeretet, ami megbízható, állhatatos és biztos. A szerelem hoz össze minket, de az ilyen szeretet az, ami továbbra is összetart!
Kettes számú házassági mítosz: Az „igazi” mítosza azt sugallja, hogy a boldog házasság egyedül azon múlik, hogy megtaláljuk-e az igazit. Ezt néha a szerencsének, Cupido nyilának, a csillagok állásának vagy a hold sugarának tulajdonítják… sőt időnként még Istennek is. Csak találd meg a megfelelő személyt, és ő majd páratlanul boldoggá, romantikussá, izgalmassá, teljessé és csodálatossá teszi az életedet. El fog jönni, mint ahogy a dal mondja, „az a varázslat”, ami varázsigéjével összetart, és elvezet az örök szerelem csodavilágába. Az egész azon a személyen múlik. Semmit sem éreztél ennél meggyőzőbben igaznak és helyesnek! A család és a barátok tanácsával mit sem törődve feladunk mindent, és teljesen kifordulunk magunkból, hogy megtartsuk ezt a függőséget okozó mágikus történést. Amikor mindez elmúlik (mert el fog!), három dolog történik: 1) sírunk, manipulálunk, megvesztegetünk, később pedig hibáztatunk, gyalázkodunk, és azt állítjuk, hogy alakoskodtak azért, hogy megváltoztassanak, és szerencsétlenné tegyenek minket. „Ő nem az az ember, akihez hozzámentem”, panaszkodunk. Lehet, hogy ő nem az az ember, akire számítottál (az az ember nem is létezik az álomvilágodon kívül), de ő az, akihez hozzámentél, és a probléma nem egyedül rajta múlik. 2) Ráaggatjuk a „nem az igazi” címkét, és vagy keresni kezdjük az igazit, vagy teljesen elegünk lesz az ellenkező nemből, mert azok mind hamisak, hűtlenek és megbízhatatlanok. 3) Felismerjük az igazságot: nem létezik igazi, aki mindig boldoggá tehet minket. Ezen a ponton felszabadulhatunk, és megtalálhatjuk a boldogságot azáltal, hogy mi magunk válunk az igazivá, azzá, akivé Isten teremtett minket, nagylelkűen adunk, és engedjük, hogy mások valóságos önmaguk legyenek, tökéletlen, változékony emberek, és a boldogságunkat Istennél kezdjük keresni!
Hármas számú házassági mítosz: A „teli kincsesláda” mítosza, amely azt sejteti, hogy amikor házasságot kötünk, egy nagy kincsesládára teszünk szert, ami tele van magától újratöltődő jó dolgokkal, garantálva, hogy házasságunk minden különösebb erőfeszítés nélkül örökké boldog lesz. Ennek a doboznak tartalmaznia kell a romantikát, a testi beteljesedést, a nagylelkűséget, az igaz szerelmet, és azt, hogy mindig ki leszünk szolgálva a megszokott módon. Ideális esetben csak belenyúlunk, és kivesszük, amit akarunk ebből a soha ki nem merülő készletből. Az azonnali, kevés erőfeszítést igénylő kielégülés garantált! És mivel ez kezdetben működni látszik, ezért elhisszük a mítoszt. Amíg egy rossz napon belenyúlunk a dobozba, és rájövünk, hogy üres. Ez sokkol minket, csalódottnak, haragosnak, kétségbeesettnek és reménytelennek érezzük magunkat, és arra következtetünk, hogy házastársunk cserbenhagyott, átvert vagy elhagyott minket. Mi másért lenne üres a doboz? És ezen a ponton a mítosz arra ösztönöz: „Itt az ideje egy másik dobozt keresni!” Vagy meghallhatod a felszabadító igazságot: a) a házasság egy nagy kincsesláda, méghozzá egy üres. A te dolgod megtölteni elegendő befektetéssel ahhoz, hogy megfelelő fedezetet nyújtson a gazdag kapcsolathoz szükséges kivétekhez. Jézus azt mondta: „Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (Lukács 6:38). b) Azzal kell kezdened, hogy megkérdezed: „Mit szeretnék találni a dobozban?” És azt teszed bele. Aztán azt kérdezed: „Mennyit szeretnék ebből találni a dobozban?” És tegyél bele eleget ahhoz, hogy azt a mennyiséget eredményezze. Látod, a kincsesládád csak egy doboz; nem romlik el, és nem rosszat kaptál. A doboz tulajdonosa vagy, nem az áldozata. Ha elfogadod ezt az igazságot, akkor ez felszabadít arra, hogy gazdaggá és kifizetődővé tedd a házasságodat azáltal, hogy adsz is, nem csak kiveszel!
Négyes számú házassági mítosz: a „házassági körhinta” mítosza, amely azt mondja, hogy beszállhatsz és kiszállhatsz a házasságokból, ha meguntad, ha elégedetlen vagy, ha kimerültél, vagy ha jobb ajánlatot kapsz. Manapság hozzászoktattak minket az azonnali kielégüléshez. Ha nem tetszenek a szabályok, fogjuk a labdánkat és átmegyünk egy másik pályára. „Eldobható” társadalomban élünk, ha valami nem teljesít kielégítően, inkább lecseréljük, mint megjavítjuk. Tragikus módon ezt a gondolkodásmódot átvittük a kapcsolatainkra is, és lecseréljük életünkben azokat az embereket, akik nem a mi kedvünk szerint játsszák a játékot. Minden újabb generáció egyre kevésbé toleráns, türelmes, szorgalmas, rugalmas és kreatív a házasságban, és egyre hajlamosabb arra, hogy lecserélje azt, amire nem hajlandó több munkát fordítani. A „házassági körhinta” mítosza azt mondja, hogy nem kell küszködnünk a házasságunk problémáival. Csak cseréljük le! De az igazság megmutatja, hogy a mítosz nem működik. Az első házasságok több mint 50%-a végződik válással, a második házasságok 65%-a, a harmadik házasságoknak pedig több mint 70%-a. Egyértelmű, ha a házasságról van szó: minél többször csinálod, annál rosszabb! Valójában néhány kivételtől eltekintve, a fájdalmas számok azt jelzik, hogy statisztikailag nagyobb az esélyed, hogy boldogságra találsz a meglévő házasságodban, minden kihívásával együtt, mintha átlépsz egy másikba. Isten módszere a legjobb lehetőséged. Mindig! Amikor Ő azt mondja: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza” (Máté 19:6), ezzel az a szándéka, hogy a házasságod lehetőségein és akadályain át munkálkodva és növekedve jobb társsá válj, és végül boldogabb házasságot építs!
„…ott ültem közöttük…” (Ezékiel 3:15)
Miközben megpróbáljuk elszigetelni magunkat mindattól, ami rossz e világban, megtörténhet, hogy elszigetelődünk azoktól is, akiknek a megsegítésére Isten elhívott minket. Ezékiel szolgálatának kezdetén írta: „… az Úr kemény kézzel tartott engem. Így kerültem… a fogságban élőkhöz… és ott ültem közöttük hét napig összetörve” (Ezékiel 3:14-15). Az igazi szolgálat azzal kezdődik, hogy beleéljük magunkat a másik ember helyébe. Jimmy Carter korábbi amerikai elnök vasárnapi iskolai tanító volt a gyülekezetében. Egy interjúban erre az időszakra visszaemlékezve mondta: „A legtöbb gyülekezeti tag – beleértve engem is – ritkán indul el olyan emberek felé, akik különböznek tőlünk, vagy kevésbé kedvező körülmények között élnek. A vasárnapi iskolánkban gyakran elhangzott a kezdeményezés: »Tartsunk gyűjtést és adjunk egy bőséges hálaadásnapi ünnepi vacsorát egy szegény családnak.« A következő kérdés ez volt: »Ki ismer szegény családot? « Senki sem jelentkezett. Fel kellett hívnunk a népjóléti osztályt, hogy neveket és címeket szerezzünk.” Nos, te ismersz szükségben lévő embereket? Az együttérzés az, hogy belehelyezed magad a másik ember helyébe. Kéred Istent, hogy segítsen megérteni, mi történik velük valójában. Meghallani azt is, amit nem mondanak ki, ugyanolyan jól, mint ahogy azt, amit elmondanak. Megérteni, hogy haragjuk néha csak félelmüket próbálja leplezni, és hogy igazából ezzel kiáltanak segítségért, az egyetlen módon, amit ismernek. Mielőtt Péter megtagadta az Urat, Jézus ezt mondta neki: „ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiaidat” (Lukács 22:32). Ha Isten kegyelme megérinti az életedet, te is indulj el másokért! Ne feledd: az emberek nem törődnek azzal, mennyit tudsz, amíg nem tudják, hogy mennyire törődsz velük.
Sokunkat félrevezetnek a szerelemről és házasságról szóló mítoszok. A „tökéletes házasság” mítosza széles körben elterjedt, és nagyon veszélyes. Valóságtól elrugaszkodott elvárásaink, lehetetlen álmaink és varázslatos elképzeléseink félretájékoztatnak, becsapnak és kiábrándítanak minket, így aztán készek vagyunk lelépni abban a pillanatban, amikor fantáziavilágunk összeütközik a valósággal. Csak az igazság szabadít fel arra, hogy beteljesedést találjunk házasságunkban. A következő néhány napban vizsgáljunk meg néhányat a mítoszok közül. Első számú házassági mítosz: A „szerelem-vírus” mítosza, amely határozottan állítja, hogy a szerelem olyan, mint egy betegség, amit el lehet kapni. „Egy varázslatos éjszaka”, amikor éppen a megfelelő időben a megfelelő helyen vagy, és máris összeszedted. Ha elkapod, egész életen át tartó boldogságba lépsz! A baj csak az, hogy amikor kimerülünk három gyerek nevelésében, két munkahely elvárásaiban és a második hitel törlesztésében, a „vírus” eltűnik. A mosogatnivaló, a pelenkák és a napi rutin forgószelében valamit fel kell adni. Így aztán a románc eltávozik a színpadról, és átadja a helyét a valóságnak. Amikor ez megtörténik, a romantikát összetévesztjük az igazi szerelemmel, és tévesen azt gondoljuk, hogy az ment el, és nekünk követnünk kell. Az igazság az, hogy a szerelem nem hal meg azzal, hogy a románc fejet hajt a valóság előtt. Ha két ember, aki valamikor szerelmes lett egymásba, hajlandó kitartani egymás mellett szeretetben a családi élet kihívásai és lehetőségei között, akkor a szerelem újra növekedésnek indul, erősebb és ellenállóbb lesz, mint valaha. A csupán romantikán alapuló szerelem nem fog működni, amikor a „jóban” a „rosszban”-nal találkozik. Az a szerelem, amely azon a döntésen nyugszik, hogy szeretni fogsz „míg a halál el nem választ”, az egyetlen szeretet, ami megbízható, állhatatos és biztos. A szerelem hoz össze minket, de az ilyen szeretet az, ami továbbra is összetart!
Kettes számú házassági mítosz: Az „igazi” mítosza azt sugallja, hogy a boldog házasság egyedül azon múlik, hogy megtaláljuk-e az igazit. Ezt néha a szerencsének, Cupido nyilának, a csillagok állásának vagy a hold sugarának tulajdonítják… sőt időnként még Istennek is. Csak találd meg a megfelelő személyt, és ő majd páratlanul boldoggá, romantikussá, izgalmassá, teljessé és csodálatossá teszi az életedet. El fog jönni, mint ahogy a dal mondja, „az a varázslat”, ami varázsigéjével összetart, és elvezet az örök szerelem csodavilágába. Az egész azon a személyen múlik. Semmit sem éreztél ennél meggyőzőbben igaznak és helyesnek! A család és a barátok tanácsával mit sem törődve feladunk mindent, és teljesen kifordulunk magunkból, hogy megtartsuk ezt a függőséget okozó mágikus történést. Amikor mindez elmúlik (mert el fog!), három dolog történik: 1) sírunk, manipulálunk, megvesztegetünk, később pedig hibáztatunk, gyalázkodunk, és azt állítjuk, hogy alakoskodtak azért, hogy megváltoztassanak, és szerencsétlenné tegyenek minket. „Ő nem az az ember, akihez hozzámentem”, panaszkodunk. Lehet, hogy ő nem az az ember, akire számítottál (az az ember nem is létezik az álomvilágodon kívül), de ő az, akihez hozzámentél, és a probléma nem egyedül rajta múlik. 2) Ráaggatjuk a „nem az igazi” címkét, és vagy keresni kezdjük az igazit, vagy teljesen elegünk lesz az ellenkező nemből, mert azok mind hamisak, hűtlenek és megbízhatatlanok. 3) Felismerjük az igazságot: nem létezik igazi, aki mindig boldoggá tehet minket. Ezen a ponton felszabadulhatunk, és megtalálhatjuk a boldogságot azáltal, hogy mi magunk válunk az igazivá, azzá, akivé Isten teremtett minket, nagylelkűen adunk, és engedjük, hogy mások valóságos önmaguk legyenek, tökéletlen, változékony emberek, és a boldogságunkat Istennél kezdjük keresni!
Hármas számú házassági mítosz: A „teli kincsesláda” mítosza, amely azt sejteti, hogy amikor házasságot kötünk, egy nagy kincsesládára teszünk szert, ami tele van magától újratöltődő jó dolgokkal, garantálva, hogy házasságunk minden különösebb erőfeszítés nélkül örökké boldog lesz. Ennek a doboznak tartalmaznia kell a romantikát, a testi beteljesedést, a nagylelkűséget, az igaz szerelmet, és azt, hogy mindig ki leszünk szolgálva a megszokott módon. Ideális esetben csak belenyúlunk, és kivesszük, amit akarunk ebből a soha ki nem merülő készletből. Az azonnali, kevés erőfeszítést igénylő kielégülés garantált! És mivel ez kezdetben működni látszik, ezért elhisszük a mítoszt. Amíg egy rossz napon belenyúlunk a dobozba, és rájövünk, hogy üres. Ez sokkol minket, csalódottnak, haragosnak, kétségbeesettnek és reménytelennek érezzük magunkat, és arra következtetünk, hogy házastársunk cserbenhagyott, átvert vagy elhagyott minket. Mi másért lenne üres a doboz? És ezen a ponton a mítosz arra ösztönöz: „Itt az ideje egy másik dobozt keresni!” Vagy meghallhatod a felszabadító igazságot: a) a házasság egy nagy kincsesláda, méghozzá egy üres. A te dolgod megtölteni elegendő befektetéssel ahhoz, hogy megfelelő fedezetet nyújtson a gazdag kapcsolathoz szükséges kivétekhez. Jézus azt mondta: „Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (Lukács 6:38). b) Azzal kell kezdened, hogy megkérdezed: „Mit szeretnék találni a dobozban?” És azt teszed bele. Aztán azt kérdezed: „Mennyit szeretnék ebből találni a dobozban?” És tegyél bele eleget ahhoz, hogy azt a mennyiséget eredményezze. Látod, a kincsesládád csak egy doboz; nem romlik el, és nem rosszat kaptál. A doboz tulajdonosa vagy, nem az áldozata. Ha elfogadod ezt az igazságot, akkor ez felszabadít arra, hogy gazdaggá és kifizetődővé tedd a házasságodat azáltal, hogy adsz is, nem csak kiveszel!
Négyes számú házassági mítosz: a „házassági körhinta” mítosza, amely azt mondja, hogy beszállhatsz és kiszállhatsz a házasságokból, ha meguntad, ha elégedetlen vagy, ha kimerültél, vagy ha jobb ajánlatot kapsz. Manapság hozzászoktattak minket az azonnali kielégüléshez. Ha nem tetszenek a szabályok, fogjuk a labdánkat és átmegyünk egy másik pályára. „Eldobható” társadalomban élünk, ha valami nem teljesít kielégítően, inkább lecseréljük, mint megjavítjuk. Tragikus módon ezt a gondolkodásmódot átvittük a kapcsolatainkra is, és lecseréljük életünkben azokat az embereket, akik nem a mi kedvünk szerint játsszák a játékot. Minden újabb generáció egyre kevésbé toleráns, türelmes, szorgalmas, rugalmas és kreatív a házasságban, és egyre hajlamosabb arra, hogy lecserélje azt, amire nem hajlandó több munkát fordítani. A „házassági körhinta” mítosza azt mondja, hogy nem kell küszködnünk a házasságunk problémáival. Csak cseréljük le! De az igazság megmutatja, hogy a mítosz nem működik. Az első házasságok több mint 50%-a végződik válással, a második házasságok 65%-a, a harmadik házasságoknak pedig több mint 70%-a. Egyértelmű, ha a házasságról van szó: minél többször csinálod, annál rosszabb! Valójában néhány kivételtől eltekintve, a fájdalmas számok azt jelzik, hogy statisztikailag nagyobb az esélyed, hogy boldogságra találsz a meglévő házasságodban, minden kihívásával együtt, mintha átlépsz egy másikba. Isten módszere a legjobb lehetőséged. Mindig! Amikor Ő azt mondja: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza” (Máté 19:6), ezzel az a szándéka, hogy a házasságod lehetőségein és akadályain át munkálkodva és növekedve jobb társsá válj, és végül boldogabb házasságot építs!
ISMERSZ SZÜKSÉGBEN LÉVŐ EMBEREKET?
„…ott ültem közöttük…” (Ezékiel 3:15)
Miközben megpróbáljuk elszigetelni magunkat mindattól, ami rossz e világban, megtörténhet, hogy elszigetelődünk azoktól is, akiknek a megsegítésére Isten elhívott minket. Ezékiel szolgálatának kezdetén írta: „… az Úr kemény kézzel tartott engem. Így kerültem… a fogságban élőkhöz… és ott ültem közöttük hét napig összetörve” (Ezékiel 3:14-15). Az igazi szolgálat azzal kezdődik, hogy beleéljük magunkat a másik ember helyébe. Jimmy Carter korábbi amerikai elnök vasárnapi iskolai tanító volt a gyülekezetében. Egy interjúban erre az időszakra visszaemlékezve mondta: „A legtöbb gyülekezeti tag – beleértve engem is – ritkán indul el olyan emberek felé, akik különböznek tőlünk, vagy kevésbé kedvező körülmények között élnek. A vasárnapi iskolánkban gyakran elhangzott a kezdeményezés: »Tartsunk gyűjtést és adjunk egy bőséges hálaadásnapi ünnepi vacsorát egy szegény családnak.« A következő kérdés ez volt: »Ki ismer szegény családot? « Senki sem jelentkezett. Fel kellett hívnunk a népjóléti osztályt, hogy neveket és címeket szerezzünk.” Nos, te ismersz szükségben lévő embereket? Az együttérzés az, hogy belehelyezed magad a másik ember helyébe. Kéred Istent, hogy segítsen megérteni, mi történik velük valójában. Meghallani azt is, amit nem mondanak ki, ugyanolyan jól, mint ahogy azt, amit elmondanak. Megérteni, hogy haragjuk néha csak félelmüket próbálja leplezni, és hogy igazából ezzel kiáltanak segítségért, az egyetlen módon, amit ismernek. Mielőtt Péter megtagadta az Urat, Jézus ezt mondta neki: „ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiaidat” (Lukács 22:32). Ha Isten kegyelme megérinti az életedet, te is indulj el másokért! Ne feledd: az emberek nem törődnek azzal, mennyit tudsz, amíg nem tudják, hogy mennyire törődsz velük.
Lecsorduló olaj
„Olyan ez, mint mikor a drága olaj…lecsordul…” (Zsoltárok 133:2)
Ha emberek emelnek fel, akkor le is taszíthatnak az elért magasságból. 1993-ban, az Angol Kupa döntője után Steve Morrow-t, aki a győztes gólt rúgta, csapattársai a levegőbe dobálták. Elkapni azonban nem tudták, így a nehéz helyzetbe került Morrow-t hordágyon kellett elszállítani törött karral és oxigénmaszkkal az arcán. A zsoltáros ezt írja: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsoltárok 133:1-3). Isten törvényszerű rend alapján munkálkodik. Az olaj lefelé folyik, és nem felfelé! Nem számít, hogy azok, akik alattad vannak, csodálatos embernek tartanak, amíg egyet nem értenek velük azok, akik fölötted vannak. Amíg ezt meg nem érted, addig azok fognak befolyásolni, akik valamilyen okból azt mondják neked, milyen csodálatos vagy, és szerintük mindenképp neked kell irányítanod a dolgokat. Isten országában azonban csakis akkor nyersz elismerést, ha Maga Isten adja azt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Máté 17:5). Ahhoz, hogy bármi jelentőset tehess Istenért, először alá kell rendelned magad annak a vezetésnek, amely ösztönözni és irányítani tud, majd amikor eljön az ideje, el tud indítani azon az úton, amire Isten elhívott. Tanuld meg a szabályt, ami a pozícióval jár. Az olaj lefelé folyik!
Ha emberek emelnek fel, akkor le is taszíthatnak az elért magasságból. 1993-ban, az Angol Kupa döntője után Steve Morrow-t, aki a győztes gólt rúgta, csapattársai a levegőbe dobálták. Elkapni azonban nem tudták, így a nehéz helyzetbe került Morrow-t hordágyon kellett elszállítani törött karral és oxigénmaszkkal az arcán. A zsoltáros ezt írja: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsoltárok 133:1-3). Isten törvényszerű rend alapján munkálkodik. Az olaj lefelé folyik, és nem felfelé! Nem számít, hogy azok, akik alattad vannak, csodálatos embernek tartanak, amíg egyet nem értenek velük azok, akik fölötted vannak. Amíg ezt meg nem érted, addig azok fognak befolyásolni, akik valamilyen okból azt mondják neked, milyen csodálatos vagy, és szerintük mindenképp neked kell irányítanod a dolgokat. Isten országában azonban csakis akkor nyersz elismerést, ha Maga Isten adja azt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Máté 17:5). Ahhoz, hogy bármi jelentőset tehess Istenért, először alá kell rendelned magad annak a vezetésnek, amely ösztönözni és irányítani tud, majd amikor eljön az ideje, el tud indítani azon az úton, amire Isten elhívott. Tanuld meg a szabályt, ami a pozícióval jár. Az olaj lefelé folyik!
Túlélni egy visszaesést
„Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére.” (1Sámuel 27:1)
Amikor leeresztesz, elvéted a ritmust, lomhának és szétszórtnak érzed magad, és visszatérsz a régi szokásaidhoz, amik nem működtek akkor sem, és most sem. Ez történt Dáviddal. Saul elől menekülve, egy szedett-vedett hadsereg vezéreként, így kezdett gondolkozni: „Előbb vagy utóbb Saul el fog kapni. Legjobb lesz, ha elmenekülök a filiszteusok földjére.” Dávidnak több esze lehetett volna. Korábbi krízisekben „megkérdezte az Urat” és megbízható tanácsadók véleményét kérte ki. De ez alkalommal a félelme vezette, és végül ellenséges területre disszidált. Egy darabig jól érezte magát. Lerészegedni, megcsalni a párodat, pornóval tömni az elmédet egy ideig talán élvezetesnek tűnhet, azonban „van olyan út, ami ártalmatlannak tűnik… de figyeld csak meg – egyenesen a pokolba vezet… Úgy tűnik, hogy jól érzik magukat, de az egésznek… szomorú vége lesz” (Példabeszédek 14:12-13 TM). Végül még a filiszteusok is elutasították Dávidot, és azt mondták: „Ne jöjjön velünk együtt harcolni, nehogy ellenünk forduljon a csatában!” (1Sámuel 29:4). Légy óvatos; azoknak a döntéseknek, amiket akkor hozol, amikor „lent vagy”, hosszú távú következményei lehetnek. A filiszteusok elutasították, az amálekiták lerohanták, nem volt hazája, amit a magáénak mondhatott, sem családja, ahová hazatérhetett volna. Amit Dávidtól tanulhatunk, az a következő: a) Keress bölcs tanácsadókat! Erre hajlasz a legkevésbé, mert jobban esik sajnáltatni magad. De ha „elutasítod a jó tanácsot… terveid kudarcot vallanak” (Példabeszédek 15:22 TM). Valóban „segítséget jelent, ha sok a tanácsadó” (Példabeszédek 11:14). b) Ne hallgass többé a félelmeidre – Istenre hallgass! Életének romjai fölött állva Dávid „erőt kapott Istenétől” (1Sámuel 30:6) – és te is erőt fogsz kapni!
Amikor leeresztesz, elvéted a ritmust, lomhának és szétszórtnak érzed magad, és visszatérsz a régi szokásaidhoz, amik nem működtek akkor sem, és most sem. Ez történt Dáviddal. Saul elől menekülve, egy szedett-vedett hadsereg vezéreként, így kezdett gondolkozni: „Előbb vagy utóbb Saul el fog kapni. Legjobb lesz, ha elmenekülök a filiszteusok földjére.” Dávidnak több esze lehetett volna. Korábbi krízisekben „megkérdezte az Urat” és megbízható tanácsadók véleményét kérte ki. De ez alkalommal a félelme vezette, és végül ellenséges területre disszidált. Egy darabig jól érezte magát. Lerészegedni, megcsalni a párodat, pornóval tömni az elmédet egy ideig talán élvezetesnek tűnhet, azonban „van olyan út, ami ártalmatlannak tűnik… de figyeld csak meg – egyenesen a pokolba vezet… Úgy tűnik, hogy jól érzik magukat, de az egésznek… szomorú vége lesz” (Példabeszédek 14:12-13 TM). Végül még a filiszteusok is elutasították Dávidot, és azt mondták: „Ne jöjjön velünk együtt harcolni, nehogy ellenünk forduljon a csatában!” (1Sámuel 29:4). Légy óvatos; azoknak a döntéseknek, amiket akkor hozol, amikor „lent vagy”, hosszú távú következményei lehetnek. A filiszteusok elutasították, az amálekiták lerohanták, nem volt hazája, amit a magáénak mondhatott, sem családja, ahová hazatérhetett volna. Amit Dávidtól tanulhatunk, az a következő: a) Keress bölcs tanácsadókat! Erre hajlasz a legkevésbé, mert jobban esik sajnáltatni magad. De ha „elutasítod a jó tanácsot… terveid kudarcot vallanak” (Példabeszédek 15:22 TM). Valóban „segítséget jelent, ha sok a tanácsadó” (Példabeszédek 11:14). b) Ne hallgass többé a félelmeidre – Istenre hallgass! Életének romjai fölött állva Dávid „erőt kapott Istenétől” (1Sámuel 30:6) – és te is erőt fogsz kapni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése