2017. július 6., csütörtök

Felülről jövő erőért...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked a mai napot, mindazokat, akikkel ma megajándékozol engem. Add, hogy a találkozásaimban felfedezhessem gondviseló jóságodat, s abból erőt meríthessek feladataim teljesítéséhez! Ámen


Pál apostol írja: A Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.
2 Kor 12,10

Senki sem kedveli a szenvedést, ha mégis, akkor nyilvánvalóan lelki deformációja vagy hatalmas bűntudata van. Pál apostol nem mazohista, nem feltűnni akaró mártír-jelölt. Amit itt leír a korinthusikanak az nem hamis büszkeségből fakadó dicsekvés - hanem hitvallás, célirányos felsorlása élete miértjeinek. Nem az erőtlenségben és nyomorúságokban telik kedve, hanem abban a Krisztusban, aki a damaszkuszi úton megváltoztatta életét. Az egykori üldöző, saját igazságát hajszoló Saulból a Krisztus igazságát kereső Pál lett, küldötte (apostol, aposztello=küldött) az Isten szeretetének.

Minél idősebbek vagyunk, s minél inkább megtapasztaltuk, hogy mi a kegyelem, annál inkább látjuk, hogy az élet, benne a mienk is, nem úgy alakul, ahogyan azt "megérdemeltük"... Ha az élet pofonait megkapjuk, akkor az esetek többségében azért kapjuk, mert rászolgáltunk: Szeretetlenkedésünkkel, türelmetlenségünkkel, Isten törvényétől való elhajlásunkkal... és persze van olyan is, amikor vétlenek vagyunk, "csak úgy" hosszabb-rövidebb időre, mint szél a falavelet sodornak az események. Más is lemond sok mindenről, más is keményen dolgozik, más is "befektet", s a várt siker mégis elmarad. A krisztuskövető ember tudja, nem az eredményekért hozunk naponta áldozatot, hanem azért, mert az áldást kívánjuk. (Az áldásnak része az eredmény, a siker nem mindig.)

Különös állapot az áldásos... Ez azt jelenti, hogy körülményeinkben ott látjuk az Istent. A gyermekét váró édesanya "áldott állapotban" van. A kilúgozott értelem, amelyik nem akarja a "kötöttséget" Istennel, ezt a csodát a fizika racionalitásának törvényei közé szorítja, s azt mondja: "Ez a nő terhes." Az ilyen megállapításoknak ugyan minden szava korrekt, de végül is: Mire megyünk az ilyen "igazságokkal"? Aki átélte már az erőtlenséget - súlyos betegség, gyász, veszteség okán -, az nagyon jól tudja mit jelent erőtlennek lenni. Az erőtlenség nem más, mint a "minden és a semmi" közötti különös szférában való lebegés. Itt, s ilyenkor nem a személyes kvalifikáció számít, hanem csakis az Isten... ezért lehet belőle gyógyulás, azaz megerősödés vagy éppen újabb veszteség.

Pál akkor érzi magát erősnek, ha vele van az Isten, s nem akkor, amikor sikerei csúcsán van... Ezzel ellentétben sokan életük csúcspontján kijelentik: "Lám, engem még az Isten is ennyire szeret!" Isten tényleg szeret, ezért engedi meg a szorongattatásokat, a bántalmazásokat, s a szidalmakat akkor is, ha nem szolgáltunk rá, de mindenekelőtt azért szeret, hogy azt továbbadjuk. Elsősorban szeretteinknek, akiket Isten azért rendelt mellénk hogy gondoskodjunk róluk, s természetesen szűkebb környezetünknek, azoknak akiket Isten elénk hoz mindennapjainkban, talán a mai napon is...




Hazugságok...

A mai nap imádsága:
URam! Média-vezérelt modern világunkban hazugságok zuhatagában vagyunk kénytelenek élni! Add nekünk Lelked mindent megvizsgáló józanságát, és segíts minket, hogy helyesen döntsünk, mindig szereteted mellett álljunk ki, Veled együtt küzdjünk, s ne ellened! Ámen



Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben.
Mt 5,11-12a

Gyakran halljuk: "Olcsó hazugság..." s ha ez igaz (több oldalról nézve), akkor már nem is elméleti a kérdés: Miért drága az igazság? Talán azért, mert kevés van belőle? Vagy olyan az igazság, mint a fehér holló? Van, csak még nem látta senki?... Tény, hogy Jézus szavai, azért annyira nagy hatásúak kétezer év óta is, mert igazak! Jézus kijelentései egyetemes igazságokat hordoznak, azokat nem dönti le semmiféle történelmi vihar, hiszen azok isteni igazságok. Az igazság azért (is) drága, mert meg kell küzdeni érte, ki kell tartani mellette, áldozatot kell hozni érte, - már csak ilyen ez a megromlott világ(!) -, azaz energia-befektetés nélkül nem válik nyilvánvalóvá az, ami egyébként nyilvánvaló...

Ha valaki meg van győződve az igazáért, akkor barikádra is megy érte vagy vállalja érte a mártíromságot. Így "születtek" az egyháztörténelem nagy szentjei... Aki igazságban él, az bizony napról-napra szentül, s aki élete végéig kitart - azaz megmarad ebbéli kegyelmi állapotában - az üdvözül. Ez a biblikus tanítás egyik alappillére. Jézus követői meg voltak győződve arról, hogy igazuk van. Megtapasztalták a Mester mellett, hogy az Isten szeretete a legnagyobb erő, s útjába nem állhat semmi. Minden más romlásba visz, minden az enyészet martalékává válik, de az Isten szeretete győzelemre visz mindent, s mindenkit.

Meghalni hazugságokért, üres szólamokért, sehová sem vezető ideológiákért, életromboló "izmusokért" - a lehető legnagyobb balgaság, amit ember elkövethet. Isteníteni azt, ami emberi - tulajdonképpen ez a bálványimádás -, s ha körülnézünk a világban, akkor hamar beláthatjuk, hogy ilyen értelemben a világ túlnyomó része bálványimádó, hiszen a "csinálmányok" hatalma alatt él.

Jézus URunk, az Emberfia megtanította, megmutatta emberlétünk helyes irányát - hol vagyunk, s hová kell(ene) eljutnunk életünk végéig -, s hogy az emberi létnek nincs más kiteljesítő(bb) alternatívája, minthogy "Istenben éljen". Akik megismerték ezt az igazságot, de mégsem aszerint élnek, azokban óriási a felgyülemlett düh, a bosszú - nem csoda, hiszen tehetetlenek az igazsággal szemben! -, s az egyetlen, amit elkeseredésükben tesznek/tehetnek, hogy gonoszságokat találnak ki, hazugságokat terjesztenek, s abban reménykednek, hogy ezzel valóban ártani tudnak. Tévhitükben azonban csak azok osztoznak, akik velük együtt csúsznak lefelé a lejtőn, s legfeljebb egymást vigasztalják azzal, hogy semmi értelme a hegycsúcson állni... Katarzisnélküli "életük" végül a halálba viszi őket, s most ne a test, hanem a lélek halálára gondoljunk!




Kegyelem...


A mai nap imádsága:

Uram! Érthetetlen nekem a kegyelem, hogy vagyok... Adj azért nekem Benned való őszinte hitet, hogy istenképűségemet örömmel és kiteljesedve élhessem meg nekem rendelt napjaimban! Add Uram, hogy meglássam és megtapasztalhassam naponta felém küldött kegy-jeleidet, s boldogan bizonyságot tehessek az én életemet is megtartó és örökéletet ajándékozó kegyelmedről! Ámen

   

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.
Jn 1,16

Se szeri se száma a kegyelemről szóló magyarázatoknak. Olyan szó ez, mint a szerelem - csak próbáljuk körbeírni, de úgy 'igazából' alig-alig sikerül. Egy bizonyos, bajban vagyunk a szavainkkal, ezért is fogalmazunk így: igaz szerelem. Nem lenne elégséges csak azt mondani: szerelem? Hiszen ha a szerelem nem igazi, akkor az nem is szerelem! Még jószándékú prédikáció(in)kban is elhagzik: ingyen-kegyelem, holott helyesen így szólna: ingyen, kegyelemből. A kegyelem ugyanis attól kegyelem, hogy ellenszolgáltatás nélküli, azaz ingyenes. Bármennyire magyarázzák nekünk a szószékről is, mint kell érteni kegyelem alatt - valljuk meg -, nem igazán értjük mi is az kegyelem. Körbedadogás helyett próbáljuk valahogyan úgy "meg-fog-hatóvá" tenni a kegyelmet, ahogyan a Mester is tanította! Igyekezetünket bizonyára áldás kíséri, mégha olyan eredményt természetesen nem is érhetünk el, mint Jézus a maga példazataival...

Azért nem tudunk mit kezdeni a kegyelemmel, mert nem látjuk benne az élet valóságát. Az ingyenesség - amikor manapság minden, még a jóakarat is pénzbe kerül - nehezen érthető fogalom. Német nyugdíjas misszionárius ismerősünk felesége kérdézte egyszer: "És mit fizetnek neked ezekért a 'webes' reggeli áhitatokért?"... "Óh, sokat! Elhiheted, nekem igazán megéri!" - válaszoltam mosolyogva. Nem akarta elhinni, hogy 22éves lelkészi szolgálatom ideje alatt soha nem volt szolgálati autóm, de még egy fillér benzin-hozzájárulást sem kaptam... Hitetlenkedve fogadta, hogy még a lelkészi hivatal internetét is a családi kasszából állja a lelkészcsalád... Minden kegy-es frázis nélkül: A "fizetség" nem marad(t) el! Mert áldást kapunk nap mint nap: derűben, kitartásban, gyermekeinkben, emberekkel való tartalmas találkozásainkban, de még törvényszerűen megkopó és olykor meg-megújuló egészségünkben is. A harmadik évezred elejére az ingyenesség az olcsó, az értéktelen szinonímájává vált. Pedig ez nem így van!

Életünk, ami "ingyen" van - hiszen a világ összes pénzén sem lehet életet venni -, a legdrágább kincs a világon. Az élet maga: kegyelem! "Nézzétek a mezők liliomait!" - tanítja övéit a Mester, s nyitogatja tanítványai szemeit, hogy végre lássanak, és ne csak nézzenek. Bizony 'ingyen', azaz kegyelemből van "a derék asszony, s a gyermekek" ahogyan Lutherünk fogalmaz. De minden, ami az életünk fenntartásához szükségeltetik, "mindennapi kenyér" sőt még a "lábbeli" is - megtanultuk konformációra - az is kegyelemből van! Ahogyan kegyelemből van a hit, s az üdvösségünk is.

Akkor mi is az a kegyelem? Az élet valósága! Olyan elem a kegy, ami nélkül nem élet az élet. Ha nincs kegy-elem, ha nincs kegy-elet, ha nem érzik az emberek a kegy hiányát az életükben, akkor nincsenek emelkedett, ünnepi pillanataik, melyekben megélhetnék a kegy-ességet. Ha a kegy-tárgyak helyét a birtok-tárgyak (mindenároni-, nagy autó, -nagy ház, -nagy befolyás stb.) veszik át, akkor megvalósul a bálvány-imádás klasszikus esete, s elveszíti az ember azt a lehetőséget, ingyenes kiváltságot, amiért itt van a Földön: a pillanatban ránkmosolygó kegyelmes Istennel való találkozást...



Közeledés...

A mai nap imádsága:

Uram! Eltávolodtam Tőled. Szeretetre hívtál engem, s én önzéssel válaszoltam hívásodra. A békesség ajándékát készítetted el számomra, s én a világ békétlenségében kerestem a magam igazát... Istenem, vonzásodat hadd érezzem nap mint nap, hogy istenes életemmel örömet okozhassak embertársaimnak, s a magam életében pedig mindennapi valóság legyen lelkem békessége! Ámen

   

Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.
Jak 4,8a

Karl Rahner írja: "A szenvedés, az isteni titokzatosság része"... s milyen érdekes, a szenvedésben kerülünk közelebb Istenhez. A golgothai kereszt mellett két másik is ott van, a két latoré. Istentelen gazfickók voltak mindketten... Amit tettek, az közösségellenes bűn volt, az évek folyamán sokan váltak áldozatokká hitvány életük gonoszságai következtében, sok-sok embernek okoztak gyötrő gondolatokkal teli álmatlan éjszakákat, elmúlni nem akaró szenvedést... legvégül azonban ők is elnyerték méltó büntetésüket. Mindegy, hogy milyen az a bűn, a bűn legvégül - bár lehet, hogy ez csak a földi élet utolsó napjaiban, perceiben történik meg - a krisztusi kereszt közelébe sodorja az embert...

Isten közelébe kerülni nemcsak bűn által lehet - ez ugyanis a hosszabb, a fárasztóbb, az örömtelenebb "kerülőút". A tékozló fiú is leírta életében a maga nagy, keserves, szenvedésekkel-teli vargabetűjét, hogy végül eljusson oda, ahonnan elindult. Istenhez közelebb kerülni azonban más módon is lehet. Lehet ugyanis készülni erre a találkozásra, lehet keresni az "igazgyöngyöt" a legértékesebbet. Kedves, világszerte elismert professszorunk - Áldott legyen az emléke! - Prőhle Károly mondta: "aki intenzíven foglalkozik az ember-kérdéssel, az nem kerülheti meg az Isten-kérdést, s igaz ez visszafélé is, aki intenzíven foglalkozik az Istenkérdéssel, az nem kerülheti meg az ember-kétdést." A kérdés pedig mindig az: engedünk-e, s ha igen, akkor melyik vonzásnak, a világ csábításának vagy az Isten hívásának?

Jakab azt tanácsolja: "Közeledjetek az Istenhez!" Azaz, engedjétek magatokat vonzani, ne álljatok ellent! Jézus maga mondja: "Senki nem mehet az Atyához, ha Az nem vonzza őt!" Istennél lenni persze nemcsak üdvös dolog, de megnyugtató is. Nyugtalan életünk megbékélést keres olykor egy egész életen át, s aki megtalálta önmagában az Istent, az mások szeretetére is képessé válik. S, aki tud szeretni önzetlenül, azt az esetek nagy részében viszont-szeretik, s ez megszépíti a hétköznapokat akkor is, ha újra és újra megkeserítő gonoszságokkal találkozunk.

Ahogyan a mágnest a másik mágnes ellenében tartani komoly erőt igényel, ugyanígy van ez az istenellenességgel is. Ezek a gondolatok, az ilyen lator-élet sok-sok energiát igényel, ha azonban önző gondolatainkat ignoráljuk, akkor életünk rögtön beáll a helyes irányba, s már nem is gondolkodunk azon, vajon Isten vonz-e minket vagy mi is vonzzuk egy kicsit az Istent; mert a legfontosabb, hogy minél hamarabb létrejöjjön a Nagy Találkozás teremtmény és a Teremtő között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése