Aranyborjú...

URam! Könyörülj meg ezen a megbomlott elméjű világodon, hogy végre felismerjük, hogy Te vagy az Élő, s megtartó, s nem az élettelen! Ámen

Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. Mégis, bocsásd meg vétküket!

2 Móz 32,31-32a

Mostanában sokan vásárolnak aranyat - ez persze nem az átlag-honpolgár időtöltése -, mondván: Ez bizony jó befektetés! Kevesen tudják, hogy az arany nem invesztíció, mert értéket nem keletkeztet, legfeljebb értéket tartósít addig, amíg többé-kevésbé működik a társadalom.

Érdemes megjegyezni, hogy 1950-ben 1kg aranyért ugyanannyi hordó olajat lehetett venni, mint manapság... Akkor tehát nem változott semmi? De, a pénz vásárlóértéke!

S akkor mi az érték? Az, ami maga is értéket teremt: azaz a munka! Ahhoz viszont, hogy szakemberek legyenek a holnapban, a mában kell invesztálni: iskolába, egészségügybe, hogy a leendő szak-emberek ne csak szakmájuk kiváló ismerői, de emberséges emberek is legyenek.

Ezért igen nagy bűnt követ el az, aki arra tanítja gyermekét, hogy az arany (értsd: az élet materiális csillogása!) a legnagyobb érték, ami biztosítja a lét teljességét, sőt a boldogságot magát is. Milyen érdekes, a régmúlt időkben az arany az örökélet szimbóluma volt, hiszen mindent megemészt a moly és a rozsda - kivéve az aranyat. Mózes, a "látszat-egyiptomi/krypto-izraelita" nagysága éppen abban van, hogy mostohaanyja (a fáraó leánya) révén szerzett rendkívüli műveltésge révén olyat is lát, amit a hétköznapi csaták között őrlődőek nem! Mózes látja, hova vezet az, ha az élettelenbe veti valaki a bizalmát az ÉLŐ helyett...

Nincs ember, aki ne értené a szólást: "No ennek is a pénz az istene!" Lutherünk így fogalmaz: "Kinek mi a legfontosabb az életében - az az istene!" S valóban, egyiknek a pénz, a hatalom, a másiknak az alkohol, a drogok, a harmadiknak a játék, s sorolhatnák a szenvedélyeket, melyek elveszejtik az emberek józan eszét. Igen nagy tehát a vétke mindazoknak, akik istenként tekintenek a múlandóra, s engedik, hogy életüket a múlandó irányítsa!

Isten "jókedvében" teremtette ezt a világot, s benne mindent, a sok-sok ércet, még az aranyat is! Nem azért, hogy ezekkel egymást zsaroljuk, hanem azért, hogy minden dologgal, amit (csak kölcsönbe!) kaptunk ebben a világban szolgájunk egymásnak. Ha az Isten adományait elnyomásra, a másik kizsákmányolására használja fel az ember, akkor elfordul Isten eredeti akaratától, és saját magától vonja meg az áldást... Ezért könyörög Mózes olyan "szívbemarkolóan" (lásd következő versek!): "Mégis bocsásd meg vétküket!" Ő ugyanis tudja, hogy mindaz, amit istennek tesz meg az ember az Isten helyett, az nem áldást, hanem átkot hoz az emberre...

Életújító erőért.

A mai nap imádsága:

Urunk! Téged várunk! Jöjj, költözz be szívünkbe, hogy élhessünk általad. Ámen.

Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. 1Jn 2,3

Aki Jézus szavaiból csak egy keveset is meghall, nem egyszerűen megváltozik, hanem megfordul az élete. Ennek oka nemcsak a teológiai megokolásban van: Ő királyoknak Királya, uraknak Ura, hanem elsősorban ebben: Ő a Pastor pastorum... a pásztorok pásztora, a főpásztor. Korunk "demokráciájában" mindenki tiltakozik minden felsőbbség ellen - alapos okkal is, meg néha nem is. Ilyenek vagyunk: nehezen viseljük a hierarchiát legyen az bármilyen szervezetben is.

Felsőbb hatalomra márpedig szükségünk van. Olyan, amely mindig felemelt - a történelem során kevés akadt népek és nemzetek életében, de időről-időre azért mégis adattak. Ők példaképpé váltak. Rá kell döbbennünk: a legfontosabb életrendező erőnk, az Isten maga. Nélküle nincs semmi, általa van, ami van, hiszen minden Őbenne létezik. Gazdátlan ország prédává válik, uralom nélküli élet parttalanná sekélyesedik. Kell a vezetés... Jézus mondja: "Én vagyok az..."

A te pásztorod is, azaz gondviselőd. Tessék megnézni hány embertársunk küszködik nap mint nap önmagával. Önmagát akarja értékelni, de az értéket mindig az Isten adja, talentumként. Ha van, akkor meg lehet duplázni, de egyből egyet sem megvalósítani nem válhat életprogrammá... Hiába mondogatom magamnak: több vagyok, jobb vagyok, mint a másik - belül mindenki érzi: mi az igazság. Nem éri meg hazudni - önmagunknak sem -, mert Isten idővel úgy is szembesít az igazsággal. Ha jobb legelőkön rágcsálhatjuk az élet füvét, az nem a mi érdemünk, hanem Pásztorunké. Ő terelget, irányít. Ha gondoskodását nem akarjuk elfogadni, mert elhisszük, hogy mi jobban tudjuk, hol folyik a tiszta forrás, s hol terem az igazi zöld fű... hamar gödörbe esünk.

"Én vagyok... Veled vagyok... Jöjj" - Jézus döntésre hívó szavai. Neked mit jelentenek?

Érzékelés...

A mai nap imádsága:

Uram! Taníts látni, hogy el ne tévedjek, add hogy halljam hangodat, s ne nyugtalankodjak! Ámen

A halló fület és a látó szemet egyaránt az ÚR alkotta.

Példabeszédek 20,12

Isten csodálatos ajándéka a hallás és a látás, segítségükkel van kapcsolatunk a világgal, nélkülük számtalan dologban másokra szorulunk. Meghallani és meglátni azonban még a látásnál és a hallásnál is többet jelent. Arra kaptuk tehát érzékszerveinket, hogy ne csak az orrunkig, hanem a horizonton túlra, s fölfelé is lássunk, s ne csak a fülünkig jusson el a szó, hanem tovább, a szívünkig. Ha az érékszerveink nem segítenek meg minket, hogy eljussunk az érzékelés határán túlra, akkor nagyon nyomorúságos életünk van ezen a földön. A lét célja ugyanis nemcsak a láthatóak felkutatása, megismerése, s felelős birtokbavétele, hanem a Láthatatlan világ megélése, s benne az Isten megismerése - mégha tükör által homályosan is...

Aki (meg)lát és (meg)hall, az nem könnyelmű. Az ÚRIsten adja a bölcsességet, hogy cselekedeteink következményét előre látva felismerjük, hogy hova jutnánk, ha... de végül - s ez a gondviselés (azaz Providentia Dei = Isten előre-látása) - kikerüljük azokat az utakat, melyek a gödrök, szakadékok felé vezetnek. Legnagyobb siker a gyereknevelésben, ha sikerül megértetni, átadni, hogy a boldog(abb) élet csakis távlatokba helyezetten élhető. Aki a mában él, s a pillanatért rajong, az nem kerülheti el a csalódást. Testet-lelket gyönyörködtető ajándékok nem pótolhatók "gagyi" üveggyöngyökkel, a felszínes csillogás soha nem nyugtat, inkább csak felizgat...

Isten mindent elrendez azoknak, akik Őt szeretik. Mindent a javukra fordít, még a rosszat is. Ha nem így lenne, akkor az ember esete lenne a legreménytelenebb az egész teremtettségben. Az evangélium üzenete, hogy minden megoldás a Teremtőnkben van elrejtve, de hit által minden nyilvánvalóvá válik: az is, hogy a Nap a horizonton túl is süt, s az is, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon, Isten mindannyiunkat hazavár...

Hűség...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy Veled járhassam a hűség útját! Ámen

Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.

2 Tim 2,13

Sok a tévhit a hűséggel kapcsolatban... Sokan a személyes szabadság korlátozását, s az önrendelkezés feloldódásának veszélyét vélik benne. Megint mások önkéntes rabságnak gondolják. A hűség és hűtlenség problematikája leginkább a párkapcsolatban érhető tetten, a Szentírás mindkét része bőven hoz példákat az Isten és ember viszonyában a hűség/hűtlenség szemléltetésére.

A Teremtő és teremtmény kapcsolata a legmélyebb, s a legőszintébb. Szép a házastársak szeretet-őszintesége, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a házastársak soha nem annyira őszinték egymáshoz, mint önmagukhoz, végső soron Istenhez. Vannak dolgok, amiket "megbeszélnek" az Istennel, de házastársukkal nem -, s persze sok mindent megbeszélnek a párjukkal az emberek, jóllehet mindenek előtt az Istennel kellene "lerendezni" az adott ügyet.

Mindannyian akarjuk a biztonságot, de ahogyan öregszünk, annál inkább kívánjuk a kiszámíthatóságot. Ha valaki sokadik X-én túl is tinédzseres közönnyel szemléli saját sorsát, azt bizony nem boldognak - aki megtalálta az örök ifjúság forrását -, hanem bolondnak tartják. Vannak bőven olyanok is, akik a kiszámítható biztonságért még a boldogságukat is feláldozzák, s így élik egymás mellett az életüket - gyakorlatilag idegenként, hiszen az az ember már nem az, akit néhány évtizeddel korábban megismertek.

Tulajdonképpen minden baj oka, a hűtlenség. Éppen ezért ítélik el az emberek leginkább az árulást. Az áruló ugyanis azt "adja fel", akinek hűséget fogadott. Annak akar rosszat, akitől jót kapott, mert elhiszi, hogy a többet-birtoklás az több boldogságot is ad számára. Múló örömöt lehet hogy ad, de boldogságot nem! Az elsikkasztott pénz egyszer csak elfogy, a szerető szerelmének lángja ellobban, az érdekbarátok pedig szép lassan "kikopnak" az élet színpadáról... S mikor egyedül marad a hűtlen, s életének színpadán már csak a vészkijárat lámpája világít, a félhomályban csöndesen megszólal a Rendező: "Ezt akartad?"

A hűtlenségért mindig a legnagyobb árat kell fizetni! Azt tépi ki az Élet a kezünkből, ami számunkra a legfontosabb, ezért is tartja a régi szólás: "Isten nem ver bottal!" Nem bizony... de sajgó, üres szívvel igen! Az ilyen nagy ürességet földi dolgok már nem töltik be, egyedül csak az Isten képes azt rendbehozni, Ő azonban nem automata, amely észleli a hibát és korrigálja! Isten kegyelme éppen azért isteni kegyelem, mert emberi erőlködéssel kiérdemelni/kikényszeríteni nem lehet... Egyetlen, amiben reménykedhet a zátonyra-futott-életű ember, hogy Isten hűségének nagysága, minden emberi hűtlenséget felülmúl, s gyógyíthat akkor is, amikor - emberi szemmel nézve - annak semmi reális esélye nincs...

Ráutaltság...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy ne kelljen emberekre szorulnom, s a Te segítségeddel megoldást nyerjenek dolgaim! Ámen.

   

Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.

Ézs 57,15b

Kell-e nekünk az Isten? A felvilágosult ember nagy kérdése ez... Míg évszázadokkal korábban az embereket az érdekelte, "milyen" is az Isten, s melyik az "igazi", a legerősebb, manapság - így a hivatalos ateizmus korszakán túl - igen sok embert az sem érdekli, Isten létezik-e egyáltalán. II. János Pál mondása szerint: "A legnagyobb ellenségünk a közömbösség."

Kell-e nekünk az Isten, s ha nem akkor miért? Sokan azért nem foglalkoznak az istenkérdéssel, mert egyetlen világvallás vagy felekezet "hivatalos" elképzlése ill. dogmatikája sem áll közel hozzá, azokat teljességgel életidegennek tartja. Nos, az esetek többségében - joggal. Ugyanakkor a társadalmi életben szerepét veszítő egyház belső-körös történéseibe való bekapcsolódás sem nyújt semmiféle hasznot, előnyt vagy kapcsolati tőkét. Akkor meg minek? Ráadásul a kulturális keveredés (multi-kulti) globál-világ sok világnézeti alternatívája - "a szomszéd füve mindig zöldebb"-effektus alapján - azt a látszatot vetíti ki, hogy az autentikus válasz nem az adott kultúrkörben van, hanem a másikban. (Jóllehet mindegyikben megvannak a válaszok, csak különböző szinteken, s hangsúlyokkal, de ezek megértéséhez szükséges az adott kultúra belső ismerete.) A modern ember nagyon sokszor az Istent azért ülteti a kispadra, mert kényelmetlen, ha Isten az elvárásaival gátolja a pályán való szabad mozgást, az élet "játékát".

Szóval: Kell-e nekünk az Isten, s ha igen akkor miért? Ézsaiás választ ad erre: Igen kell! Hiszen Isten az, aki a megtört szívűekkel van, Ő az, aki az alázatosak pártfogója. Aki még nem szenvedett el törést az életében, az tapogassa meg magát, mert lehet hogy nem emberből, hanem angyalból van... Tény, hogy nem tudunk szabadulni a bűn csábításától, s tudjuk, nemcsak a rossz megcselekvése a bűn, de a jónak az elmulasztása is az. (Nem véletlenül, a katolikus egyház a főbűnök közé tette a restséget, azaz a lustaságot. Hiszen, aki lusta, az mulaszt...) Ezért tehát van "restanciánk" bőven, híjával vagyunk a szeretetnek! Ez mindenféleképpen diszharmóniát kelt lelkünkben, ami harmóniává csak Isten segítségével válik. Ezért kell tehát nekünk, az Isten... hogy boldogan élhessünk!

Világ...

A mai nap imádsága:

Istenem! Nemcsak teremtett világod igen bonyolult, de a saját életem is az... Add, hogy szereteted fénye útmutatást adjon nekem minden dolgomban, s békében tehessem mindazt, amit rám bíztál! Ámen

   

Jézus mondja: Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor."

Jn 10,16

Manapság sokan és sokat vitatkoznak azon, vajon Jézus zsidó volt-e vagy sem? Ez a fajta nacionalista megközelítés - akár innen, akár onnan nézzük - eltereli a figyelmet arról, hogy az Emberfia küldetését tekintve soha nem leszűkítve 'nemzetben', hanem egyetemesen 'emberben' gondolkodott... Történelemkönyvekből tudjuk, hogy az európai egyeduralomra törekvő pápaság legalább ezer eszetendőn keresztül mégis úgy vélte, egy rendes akol van - s ez nem lehet más, mint egyedül a római Egyház (így nagy betűvel írják), hiszen 1054-ben a bizánci rítusúakat kitagadták, mert azok nem voltak hajlandók (egyébként joggal!) lemondani Róma javára az újonan megtért bolgárok Péter-filléreiről -, s annak csakis egy pásztora van: a mindenkori pápa. A probléma azonban az, hogy Jézus Urunk ezt mondta: lesz (azaz majd valamikor!) egy nyáj, egy pásztor...

Manapság a magukat kereszténynek (krisztuskövetőnek) valló mintegy kétmilliárd ember több ezer felekezetbe/akolba sorolható, s akkor még nem vettük számítása a többieket, akikkel a keresztények ugyanúgy "genetikailag kompatibilisek" - azaz az ÚRIsten őket is ugyanabból a vérből teremtette! S ha már létrehívta őket - hiszen az élet soha nem Isten akaratával ellentétesen jön létre -, akkor bizonyára gondja is van rájuk. Egyes szélsőségesek azonban állandóan azzal foglalkoznak, ami nem az ő dolguk, hanem kizárólag Istené, hogy ti. "De azok hogyan üdvözülnek?" A kígyó az Édenkert tiltott fájánál azt hazudta "Olyanok lesztek, mint Isten!" -, de ez akkor is, s azóta is hazugság, sosem leszünk olyanok, mint Isten! Azaz sem akkor, sem azóta nem a mi hatáskörünkbe tartozik(!), hogy ki hogyan, s miért kerül be a mennyországba, melyről meglehetősen vegyes elképzelései voltak/vannak/s lesznek az embereknek.

Manapság nem nagy feltűnés azt mondani, egy csónakban evez az egész Föld, hiszen faluvá zsugorodott a világ. Azt sem túlzás mondani, hogy egy akolba kerültünk - akár akartuk, akár nem. Itt most nemcsak kecskék és juhok kerültek egymás mellé, de farkasok, oroszlánok és krokodilok is "színesítik a társaságot" - melyből még a nyulak sem maradtak ki! Csoda-e, hogy válságba került a világ? Nem, hiszen egy ilyen helyzetben mindenki a maga érdekét lesi... Mi lesz a kivezető megoldás ebből a gyanúsan apokaliptikus feszültségből? Erre még a tudósok is csak tippelni mernek.

Pedig a megoldás a kezünkben lenne - ha a szívünkre hallgatnánk. Ha a világ (nemcsak vallási!) vezetői engedelmeskednénk - az egyébként túlélési stratégiának is kiváló - jézusi tanításnak, s érvényt szereznének annak, amit bizonyára ők is nagyon jól tudnak; csakis egyetlen járható út van: ez a szeretet. Nincs más biztosítéka, garanciája a túlélésnek, a megmaradásnak csakis a szeretet. Amíg azonban az önérdek álságosan aláássa a közösségi érdekeket (pl. hogy mindenkinek legyen tisztességes munkája és bére - merthogy munka az lenne elég itt a Földön is!), eladdig nincs menekvés a létezésünket veszélyeztető szakadékból - menetelünk afelé...

Egyszer majd hallgatni fognak a Pásztorok Pásztorára, az egyetlen Főpásztorra, de ez az idő még - úgy néz ki -, várat magára. A mi reménységünk azonban nem lankad, mert mi tudjuk, hogy most is, s azután is és mindörökre, csakis az Isten szeretete élteti és tartja meg a világot, s benne mindannyiunkat...