Az élet ajándéka...

A mai nap imádsága:

Istenem! Próbálom legalább részben megérteni az életet, de megvallom Uram, minél többet tapasztalok teremtett világodból, annál kevésbé értem azt. Kérlek, igazítsd el kószáló gondolataimat, s adj lelkemnek Benned való nyugalmat! Szánj meg, amikor perlekednék Veled, s irgalmad révén segíts meg, hogy naponként felvéve terheimet elfogadjam sorsomat! Ámen

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."

Mt 6,19-21

Pál apostol mondja - "Mezítelenül jöttünk ebbe a világba, mezítelenül is megyünk ki belőle" vagy ahogyan egy német közmondásban hallhatjuk: "a halotti ingen nincsen zseb". Magyarul: semmit nem viszünk ki ebből a világból! Amikor a JóIsten akaratából beleszületünk ebbe a világba, akkor "indulásként" mindennel megajándékoz minket, amire csak szükségünk van a földi életünk során - mi mégis onnantól kezdve, hogy tudatunkra ébredünk, az élettelen múlandót hajszoljuk. Birtokolni akarunk, egyre többet és többet... A burjánzó birtoklásvágy bizony nem egy embert még az őrületbe/tragédiába is kergetett, mert teljességgel elfelejtették, hogy Isten miért is születtek bele ebbe a világba...

Gyenge igehirdetők, mezítlábas-teológián tájékozodó látvány/élmény-prédikátotok könnyen elintézik ezt a "problémát" is... Mindent "elspiritualizálnak", s az évezredeken áthúzódó "üdvgörcs" alapján mindent, ami az anyaggal összefüg, ördöginek vélnek. Márpedig az anyag, sőt az "anyagiak" önmagukban nem ördögiek, legfeljebb a hozzájuk való beteges viszonyt lehet annak minősíteni. Az a tudós, aki az anyag vizsgálatára szánja életét, jól tudja, hogy élete végéig talál magának kutatnivalót és mégsem ér a végére, hiszen az anyagvilág "isteni rendje" az ember számára kimeríthetetlen kincsesbánya. Az anyag tehát nem "ördögi", a testünk se az, mert Isten teremtette olyannak - olyan csodálatosnak(!) -, amilyen! Lehet perlekedni Vele, hogy miért csak "ilyenre futotta" jókedvéből, de az ilyen ember sajnos nem látja a fától az erdőt, nem veszi észre az élet nyilvánvaló isteni csodáját: fűben-fában, az egész állat-, és embervilágban. Az, hogy az ember esztelensége - mondjuk ki istentelensége -, milyen helyzeteket teremtett és teremt ezen a Földön, az nem az Isten hibája, mert elvétette volna, s így rosszra sikeredett volna az "emberi konstrukció", hanem a mi hibánk... Csakis a mienk, mert tévúton vagyunk.

Tévúton szédeleg az ember, amikor azt hiszi, hogy jövőjét, jólétének biztonságát a pénze a vagyona adja. Tévúton vannak a világ vezetői, amikor az élet értelmének a a gazdasági fejlődést - mondjuk ki nyíltan: az egyre nagyobb és nagyobb hasznot! - teszik meg! A siker hajszolása, a kitűzött cél mindenáron való elérése nemcsak Földünk egész ökoszisztémáját borítja fel, de rombadönti az ember lelkét is! Mit mondhatunk akkor, amikor a moder lélek számára az "érték" csak a megfogható, a megehető, a megiható, az élvezhető, egyszóval mindaz, ami testi? Csakis azt, hogy nem lehet létének egyetlen célja mindazon dolgok begyűjtése, melyeket egyébként az isteni törvényszerűség okán megemészt a moly és a rozsda vagy elvisznek a tolvajok!

Nemde azon "dolgokat" kellene inkább gyűjtögetnünk, melyeket szívünkbe zárva "csuda dolgokat" tapasztalhatunk meg életünkben? A hitet, a reménységet, a szeretetet... Azaz: a becsületet, a tisztességet, a jóságot... avagy másképpen fogalmazva: türelemet, segítőkészséget és irgalmat. Ezeket nem emészti meg sem a moly, sem a rozsda, ezen értékek konvertibilisek "odaátra" is. Ha jó szívvel ezeket a kincseket gyűjtögetjük, akkor a legnagyobbat érhetjük el életünkben: felismerjük életünk történéseiben Mennyei Gondviselést, azaz felfedezzük a bennünk lakozó Istent, s embertlétünk olykori fogyatékosságai ellenére is teljes életet élünk...

Boldogulásunk...

A mai nap imádsága:

URam! Beléd vetem bizalmam, hiszen Te valóban szeretsz engem! Ámen

   

Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, s nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.

Zsolt 40,5

A hit a nem látható dolgok valóságáról való meggyőződés. Nagy kiváltság, ha valakinek hite van, hiszen az űzi, hajtja, emeli, repíti - egyszóval: "motiválja". Persze hit és hit között különbséget szoktunk tenni, mert nem mindegy, hogy valaki magában hisz vagy csak magának hisz... Fontos leszögezni: a tévhit is hit, de egészen máshova vezet, mint az "igazi" hit. De mitől is "igazi" a hit? Először is őszinte, nem hivalkodó, hanem szelíd. Az "igazi" hit az mindig emeli az egyént, s gyarapítja a közösséget - a kicsit s a nagyot egyaránt.

Sokan hisznek abban, hogy következmények nélkül élhetik gondtalan életüket, s kevélységükben nem veszik észre, hogy ők sem bújhatnak el az Isten elől, egyszer őket is utoléri a személyes végzet, s beteljesedik rajtuk is a múlandóság. A keresztény ember úgy hiszi, hogy a halál után lesz egy végső megmérettetés is, s ebbéli hitével nem áll magányosan a vallások között, hiszen más vallásos világnézetűek is úgy gondolják, hogy amit földi életünkben megcselekedtünk, azokról számot kell adnunk. Sokan legyintenek erre a "mindent-jobban-tudás" arisztokratikusan elhatárolódó pökhendiségével, véges emberi elképzeléseknek tartva mindenféle transzcendens hatalom számonkérési akcióját. Egyesek rövidzárlatos válasza erre a problémára az: "Ha Isten tényleg a szeretet istene, akkor majd úgyis mindenért megbocsát!"

A fenti halálutáni, "számonkérős" Isten-hitnek azonban van egy csöppet sem elhanyagolható evilági hozadéka! Aki nem veti el az isteni egyetemes számonkérést, s nem annyira együgyű, hogy azt képzeli, a Teremtő Isten kétféle embertípust teremtett: egy uralkodásra rendelt-, és egy szolgálatra predesztinált barom-fajtát, az nagyon jól látja: egy vérből teremtett ember van csak, s igazság is csak egy van, hiszen az Isten is csak EGY. Ez azonban azt jelenti, hogy a halál előtti élet teljességét is csak egy igazságra lehet alapozni, hiszen nincs többféle igazság, csak az Igazságnak többféle olvasata létezik!

Fentiek okán a földi boldogságunk csak akkor lehet maradéktalan, ha mások is boldogok. Úgy boldogan élni, hogy az ne korlátozza mások boldogságát - a földi boldogulás lényege! Ha ez a folyamat elindul az emberek között, akkor kezd megvalósulni az Isten országa, s érthetjük meg Jézus URunk mondását: "Isten országa közöttetek van!" Isten országának fontossága - talán még a hívő, hinni próbáló-, akaró- ember számára is -, akkor válik nyilvánvalóvá, amikor el kell hagynia ezt a földi világot... A JóIsten azonban jól teremtette meg az Ő világát, a kilépés pillanatában birtokolt felismeréssel már nem lehet megváltoztatni egy leélt életet. Ezért el kellene gondolkodnia minden embernek: kiélni akarja-e az életet vagy megélni?

Egység...

URam! Add, hogy felfedezzük naponta, mi az, ami a szeretet által az egységet , s a közösséget szolgálja! Ámen

   

...tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.
Ef 3,6

"Szegény kis pogány, még megkeresztelve sincs!" - sóhajtanak fel nemegyszer nagymamák/nagypapák, akiknek sehogyan sem sikerült elérni a fiataloknál, hogy unokájukat megkereszteljék. Nehéz elfogadni számukra, hogy ez már nem az ő dolguk... Statisztikai tény, hogy a keresztelés attraktivitása megkopott: többet temetünk, mint amennyit keresztelünk! A keresztény közösségbe tartozás első, szentségi jele már nem vonzó, s manapság egyre többen "jól el-, s megvannak" a gyülekezeti elkötelezettség nélkül is... Pogányosodik Európa?

A helyzet kissé bonyolultabb. Általánosságban már magát a szót is félreértik, hiszen a 'pogány' a latin paganus-ból származik, mely elsősorban vidékit jelent, s nem azt, hogy nincs megkeresztelve. (Vidéki, aki elmaradott, azaz le van maradva a városhoz képest, ahol már a keresztény vallás a "fősodrású" vallás... Ilyen értelemben használták ezt a fogalmat, úgy a negyedik század közepétől, amikor is három évszázadnyi illegalitás után államvallássá vált a kereszténység.)

Most, amikor a Föld egy faluvá zsugorodott - virtuálisan hamarabb átugorhatunk egy másik kontinensre, mint hogy átszaladnánk a szomszédba -, gyakorlatilag értelmetlenné vált a fogalomnak (pogány) a használata! Mondhatjuk tehát: Mindenki testvérünk ezen a Földön, akik ugyanolyan humán-genetikával bírnak, mint mi, de ha arra gondolunk, hogy mintegy 800 évvel ezelőtt már Assisi Szent Ferenc testvérének tartotta nemcsak a farkast, a madarakat, de a Napot és Holdat is... akkor van/lenne min elgondolkodnunk!

Az persze egy másik nagy kérdés, hogyan lehet "kooperációra" bírni azokat a vallásokat, melyek nem ökumenikusan (maga a görög szó 'ojkuméné' lakott földet jelent) gondolkodnak. Ilyenek a törzsi vallások, ahol csak egy szűk közösség, azaz csak a "mi" számít... Bizony ki kell mondani - már csak a véleménynyilvánítás szabadságának lapvető emberi joga okán is - , hogy azok a vallások, ahol gyakorolják a testcsonkítást (tehát az ember saját testéhez való, kizárólagos/!/ jogát semmibe veszi az adott vallási közösség), s elvégzik pl. a körülmetélés csöppet sem veszélytelen rítusát, ezeknél a vallásoknál a extremitás/szélsőségesség, a kettős erkölcsiség előfordulása lényegesen nagyobb... S ha valaki kettős erkölcsiséget képvisel a magánéletben, bizony ugyanazon elvek irányítják a közösségi (a nagypolitikai) magatartását is!

Pál arra jött rá Damaszkusz után, hogy az erőszak erőszakot szülve pusztuláshoz vezet. Ifjú rabbiként, római (világ)polgárként is láthatta, hogy nem fog mindenki Jáhve-hitre térni, de a Krisztus Jézus kereszthalálig menő, következetes szeretetében ember az embernek testvérévé válhat, s ez a valódi egységet munkálja. Az evangélium útja ez, mely a megbocsátással van kikövezve. S ha az Isten megbocsát az embernek - s ez az evangélium egész Földre terjedő jó híre -, akkor az emberek miért farkasai egymásnak?

Életvezetés...

A mai nap imádsága:

URam! Csődbe jutottunk, elbuktunk... Harcolni már se kedvünk, se erőnk nincs. Szánj meg minket, hogy megújulhassunk Általad, s újra szereteted követeiként élhessünk, s szolgálhassunk a világban! Ámen

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

Róm 8,28

Gyakran, vigasztalásként idézet mondata ez a Római levélnek, melyet a mágikusan gondolkodó fundamentalista keresztények vagy azok, akiktől távol áll ugyan a szélsőséges, rajongó világnézet, de nem gondolkodnak, csupa jószándékból idézgetnek... felejtve a mondat másik felét! Naponta történnek tragédiák utakon, munkahelyen, s persze a családban is. Míg a tőlünk távol történőket megszoktuk - hozzánevelt minket a média -, addig a közvetlen környezetünkben történőket csak elviselni tudjuk. Ez utóbbiban - mert ugye a család az a biztonság, az elrejtettség, a testi-lelki felüdülés, az érzelmi regeneráció Istentől rendelt helye -, történnek az igazi tragédiák. Alkoholista családtag mindennapos jelenetei, a férj vagy feleség, féltékenységből, egzisztenciális nehézségekből fakadó érzelmi, s egészen tettlegességig fajuló terrorja, célt-, s talajt-vesztett fiatalok visszafordíthatatlannak tűnő menekülése, alkoholba, drogba vagy egyéb devianciába... Nos, ilyen helyzetben kinek válik ez a javára?

Nagy valószínűséggel a fentebb felsorolt dolgok nem a keresztény családokban történnek meg. Hisszük. Akarjuk hinni... Sajnos nem így van! Ha így lenne, akkor nem lenne ennyi zátonyra futott házasság, kisiklott élet - a keresztények között. Csodálkozunk, hogy lenéznek minket másvallásúak - de még a másfelekezetűek is(!) - s hiteltelennek tartanak minket a nem hívők is? Mit hiszünk mi tulajdonképpen? Azt hogy elrejtettségben élhetünk, mint keresztények? A hegyre épült város nem takarható el, a fáklyát nem lehet véka alá rejteni! A törvényt prédikáljuk, s mi magunk szegjük meg a törvényt? Ne feledjük, akit elhívott az Isten, s tudatában van bűnei következményeinek, s mégis vétkezik - az súlyosabb ítélet alá esik!

Lutherünk a parancsolat-magyarázatait így kezdi: "Istent félnünk, s szeretnünk kell..." Féled-e a Te életedet is létrehívó Istent? Szereted-e Őt? Ha igen, akkor kerülöd a hamisságot, a két úrnak való szolgálatot, s akkor nem magadat mentegeted és sajnáltatod, hanem építed a közösséget. Teremtő Istened ugyanis nem arra hívott el, hogy botránkoztass és rombolj, hanem hogy építs, s életeddel íz legyél a világban...

Mieinkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted csodáival halmozz el engem ma is! Ámen

  

"Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, és végül az egész megkel."

Mt 13,33

Azon kiváltságosak közé tartozik családom, ahol feleségem jóvoltából naponta teljesőrlésű, kovásszal kelesztett, frissen sült kenyeret ehetünk. Az ilyen teljesértékű, egészséget tartó, jó kenyér sütése nem egyszerűen "pékművészet", több annál: imádság. Mivel a házi kenyér "ügye" nálunk nem divat, hanem tizenéves hagyomány kérdése, bátran merem leírni nem egyszerűen egy alapvető élelmiszerrrel, hanem az élet szimbólumával kapcsolatos saját megtapasztalásaimat is.

A kenyérnekvaló gabonát sok helyütt "életnek" nevezték, hiszen kenyér nélkül nincs élet. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kenyér maga is élő. Nemcsak azért, mert növekszik a kovásztól, hanem azért mert - ma már tudjuk ezt is - számtalan olyan mikrorganizmust hordoz, melyek elengedhetetlenek a bélflóra számára. Azt is mondják, hogy a bennünk élő mintegy 1,5-2 kiló(!) baktérium immunrendszerünk alapvető biztosítéka. Ha "őket" tartósítószerekkel, fertőtlenítőszerekkel (pl. klóros víz) gyilkoljuk, nem tudnak megvédeni minket... mert a halott katona már hiába szorongatja kardját...

Jézus a kovászt, az Isten Országához hasonlítja. Találó kép. Hiszen a kovász nem is látszik, csak az eredménye, azaz kel, növekszik a kenyérnekvaló. Csoda ez, az élet csodája, ahogy az Isten is maga a csoda. Nem látjuk, de mégis megláthatjuk, hogy mindenekben ránk köszön és üzen - még a kenyér ízében is. Megérezni benne a "Fényt", amit hónapokon át gyűjtött a ringó kalász, nem más mint titkot kóstolgatni. Az evés, a gasztronómia nem a test, hanem a lélek kultúrája. Ha valaki lelketlen, akkor táplálkozása mohó kalóriafelvétel csupán...

"Isten országa bennetek/közöttek van!" - mondja Jézus. Ez azt jelenti, hogy nem a távoli jövőben, "majd odaát", hanem itt és most! Életünk mindennapjaiban. A kenyér ízében, a simogatásban, a szerelmes csókban, a bíztató szóban...

Normák...

A mai nap imádsága:

Uram! Formálj a Te képedre, hogy tudjak önzetlenül szeretni! Ámen

   

Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

Róm 12,2

Gyerekkorom fekete-fehértévés világának évenként ismétlődő egyik "csúcspontja" november hetedike volt, amikor is nemegyszer még napsütéses idő csalogatott minket, hogy utcabéli pajtásaimmal folytassuk/befejezzük az egyébként egész nyáron át tartó csatáinkat a faluvégi "nagygödörben". Míg odakint sokszor kellemes későőszi idő simogatott minket, eladdig a szovjet "tovarisok" már hóesésben masíroztak a Kreml előtti Vörös-téren. Érdekes módon - állapítom meg ezt így az idő távlatából - a forró radiátor mellől a Tavasz vagy Orion-TV(?) segítségével cudarnak ítélt ottani (orosz)idő(járás) szinte kiemelte, tovább erősítette a hidegháborús fegyverkezés lecsengő fázisában is elrettentő erejű ünnepélyes katonai erődemonstáció komorságát. Azután a sorkatonai szolgálat alatt kényszerűen magam is kitapasztalhattam, mit jelent a parancs: "Igazodj!"...

Igazodni - azaz nem kilógni a sorból! Ma már tudom, az egység látszatát fenntartani - hamis módon -, csak az alakiságban lehet. Az uniformizált gondolkodásra való felhívás manapság nem kemény parancsokon, hanem a szabadság-elvbe reklám-csomagolt szabadosság-pártiságon keresztül jut érvényre. Aki modern akar lenni és haladó, az azt nyeli le így "rágás nélkül", amit elé adnak. Gondolhatnánk a "McDönci"-hamburgerekre, amiket csecsemőtől az aggastyánig, foggal vagy fog nélkül, mindenki fogyaszthatja... de itt nem a testi, hanem a szellemi táplálékról van szó!

Mi a jó és/vagy rossz? Ez mindig egyéni elbírálás eredménye. Helyes döntést hozni csak az tud, akinek stabil értékrendje van, ami nem inog meg sem kommunista-, sem fasiszta rémuralom idején, amit nem befolyásolnak a pénz-hatalom ígéretei. Jól dönteni, etikusan csak az tud, aki messzire lát, olykor a horizonton túlra is. Az ilyen ember bölcsen elmosolyodik a reklámokon, melyek eszelős vehemenciával csak-most-őrületében, neki igazi előnyt ígérgetnek, hiszen tudja, hogy az értékek nem a birtokolható külsőben, hanem a szív mélyén rejtőznek. Az Isten helyezte azokat oda, s az Ő segítségét kérni az eligazódásban - ami néha nem is olyan egyszerű ebben a bonyolult világban - nem az erőtlenség, hanem az életvezető erő, s a bölcsesség jele...