Békéért és felismerésekért.

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Életem rövidke idejét a Te kezedbe helyezem, hogy minél többször megtapasztalhassam benne örökkévaló szeretetedet! Ámen 

Azután megformálta az URisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába.
1 Móz 2,7

Isten megteremtette Ádámot, ami azt jelenti, hogy az ember. (Zsidók nem is használták személynévként a 19. századig, hiszen e szónak nincs is hím- és nőneme a héberben, mert az ádám mindig az emberi fajt jelenti, azaz az Embert. A Biblia alapvető tanítása, hogy az embernek testi "porhüvelyén" túl lelke van, mely magától Istentől ered. Érdekes, hogy a nagy görög filozófus, Arisztotelész három lelket említ. Szerinte van növényi, állati és emberi lélek, azaz vegetatív, animális és spirituális létezési formák vannak. Ő azt, mondja, hogy mind a háromnak birtokosai vagyunk, s rajtunk áll, hogy melyiket tesszük meg uralkodónak. Ezzel szemben a BIblia nem "ismeri" a növényi lelket, az állatnak is csak egyféle lelket tulajdonít, míg az embernek háromfélét.

Az egyik a nefes, ami állati jellegű, életerőt jelez, mindenben ott van, ami mozog. Jelképe a Bibliában a vér, ami a létezés szimbóluma, ezért tilos azt megenni.

A másik szó a rúah, ami szellemi, spirituális léleknek fordítható, de az az, ami nemcsak az egyén, hanem a közösségek életét, fejlődését befolyásolja. Rúah Elohím az Örökkévaló szelleme, így is olvashatjuk a teremtéstörténetben: "Isten szelleme lebegett a víz fölött" (A szellem szó a magyar nyelvben egész mást jelöl, hiszen a magyar nyelv csodálatos képi gondolkodása nagyon jól jelzi, hogy ha a lélek szót használjuk, abban mi minden benne foglaltatik! Csak aki nem ismeri a magyar anyanyelvét, az "variál és okoskodik" a Szent Szellem kifejezéssel!)

A harmadik héber szó a nesamá, ami minden ember egyéni, halhatatlan lelkét jelenti, amely fölött az Isten rendelkezik, s amelyen keresztül tart kapcsolatot az ember a Teremtőjével. A nesamá szó rokona a lélegzetet jelentő nesimának - ahogy a magyarban is egy tőről származnak. A bibliai hagyomány ezt tartja a legmagasabb rendű lélektípusnak. Rabbinukus bölcselet azt tanítja, hogy úgy hasonlítanak, de éppenúgy különböznek is lelkeink egymástól,mint égen a csillagok. Salamon példabeszédeiben ezt olvashtajuk: Az ember lelke - az Örökkévaló mécsese.

Életünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Engedd, hogy játszhassam életemet úgy, ahogyan azt Gondviselő Jóságod által elrendelted! Adj nekem társakat, akik hasonlóan gondolkodnak, s éreznek, hogy megtapasztalhassuk a Benned való szeretet-közösség mindennapi örömeit! Ámen

Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1 Jn 2,15-17

A görög nyelvű újszövetségben két szó van a szeretetre: az egyik a fíleó (kedvelek), a másik az agapeó (önfeláldozásra készen szeretek). Az utóbbit mindig olyan szövegösszefüggésben találjuk, amikor az Isten szeret. Így ebben az esetben - szerintem - a helyes fordítás így hangzik: "Ne imádjátok a világot!" Nos, ez egészen más jelentéstartalommal bír! Gyanítom, hogy egy fényt habzsolni vágyó fiatal nehezen értheti meg, mi jelent az, hogy "Ne szeresd a világot!"... Már szinte hallom is a reakciót: "Akkor meg minek élünk?" Tény, hogy az egyik legnehezebb feladat az életben, hogy megértsük, miért jön elő minden világvallásban, a világról való lemondás igénye. Esetleg létünk egyik szükségszerűségéről van szó?

Az élet olyan játék, amit szívesen játszunk, de egyszer az ÚRIsten kiveszi a kezünkből azt. Sírni, toporzékolni, hisztizni lehet, de semmi értelme. Ha éveink száma letelik, akkor menni kell, vége a játéknak... Tűnhet ez igazságtalanságnak, de ahogyan a gyermekkor csodálatos ideje is elmúlik egyszer, úgy az életünk is - s ki tudja, talán odaát újabb, szebb "játékok" várnak ránk...

Imádni a világot, megvetni az Istent... - sok embertársunk életfilozófiájának alapja ez, csak más szavakkal, más intenzitású "felhangokkal" - de a lényegen ez nem változtat semmit: Számukra első az egójuk, mindenekelőtt, s fölött az Én, s aztán alig jut hely a másik embernek. Talán azoknak még igen, akikkel a kölcsönös előnyök alapján állnak kapcsolatban, de az Istennek a legvégén már semmi, se hely, se idő nem jut. Következtetésük szerint: Isten nélkül - s ez a látszat - könnyebb megugrani az akadályokat. Az igazság mégis a fordítottja: Istennel könnyebb, s Isten nélkül pedig keservesen nehéz! Nincs kínzóbb ugyanis annál, mintha valaki teljesen egyedül érzi magát...

Az evolúcionisták legnagyobb tévedése, hogy az (élő)világ fejlődésében hisznek. Amikor minden kopik, s fárad, s végül elmúlik a világban, miért lenne ez másképpen a bonyolultabb rendszerekben? Egyáltalán, mi lenne az az erő, ami a koplikáltabb, a magasabbszintű együttállásra inspirálná az egyszerűt? Nem inkább fordítva van, hogy minden az alap-állapotra törekszik? Olyan nincs, hogy a csavar saját magát meghúzza, éppen ellenkezőleg, idővel inkább kilazul. Nos, a világegyetem csavarjainál (atomok) sincs ez másképpen. Az bizonyos, hogy a történelemben újabb és újabb játékokat találunk ki magunknak, de az egyetemes játékszabályokat nem mi állítottuk fel... Illúzió tehát azt hinni, hogy hatalmunk van a múlandóság fölött....

Ezért, aki a végső igazságot, a realitást, s az ezzel együttjáró megnyugvást keresi, az nem kerülheti meg a Teremtő Istenét. Aki viszont belesimul az Ő akaratába, annak életében helyére kerülnek a dolgok. Többé nem lesz foglya az anyagnak és kívánságainak, nem kérkedik azzal, ami nem az övé, hiszen csak "kölcsönbe" kapta az életet, s annak minden lehetőségét, de nem is akarja azt mindenáron kisajátítani, hanem csak egyszerűen, de olyan komolyan s szépen akar játszani vele, ahogyan az Isten azt a kezdetektől eltervezte...

Kívánságaink...

A mai nap imádsága:

Istenem! Te látod milyen sok kívánságom van. Magam is jól tudom, hogy három emberöltő is kevés lenne azok megvalósításához... Uram, adj lelkemnek békét Tebenned, hogy azt kívánjam, ami nekem is javamra válik, másoknak is hasznára van, s a Te dicsőségedről tesz tanúbizonyságot! Ámen

Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

1 Jn 2,15-17

"Mindent a szemnek, semmit a kéznek!" - hangzott el egykori tanítónénink figyelmeztetése a múzeum bejáratánál... Nem ok nélkül, hiszen a látvány sokszor közvetlen cselekvésre késztet. Szemünk, ez a csodálatos szerkezet, amin keresztül begyűjtjük információnkat a világról, nyiladozó tinédzser korunktól kezdődően bőven ellát minket kívánság-ébresztő képekkel. A 20. század nagy találmánya a mozgókép, nemkülönben a technika robbanásszerű fejlődése okán a televízió, új korszakot nyitott a vizuális kultúrában. (Ma egy átlagos napon olyan sok képi információ zúdul ránk, hogy a régmúlt embere gyaníthatóan kultur-sokkot kapna, ha fel kellene dolgoznia mindazt, amit látna... ) Egy bizonyos, mi sem tudjuk mindig ésszel feldolgozni a látványt, de ez nem jelenti azt, hogy a képek ne hatnának. Bizony hatnak azok, de még mennyire! Jól tudják ezt a reklám-vigécek, akik a haszontalan termékeket is propagálják... A szülő, meg nem érti, hogy tinédzser fiacskája miért nyöszörög már megint új mobiltelefonért...

Nos, a képek hatnak! Nemcsak most, már nagyon régen is hatottak... Ezért volt mindig érvényessége a törvénynek: "Ne kívánd!" A "fejlett piaci kultúrájú" nyugati civilizáció mára eljutott oda, hogy gátlásoktól menetesen mindent árucikként ajánl... beleértve az embert magát is! Az ember kívánságai szerteágazóak, nemcsak a lét-, s a fajfenntartás ösztönvilága körül táncolnak. S bizonyára vannak jótékony hatásai is a "boldog tudatlanságnak", de Isten nem véletlenül tette belénk a megismerés csillapíthatatlan vágyát. A Biblia első lapjain található bűnbeesés-történet lényegi eleme nem az a tény, hogy Ádám és Éva szakítottak a tiltott fának gyümölcséből, hanem az eléggé el nem ítélhető magatartás - ami egyébként ma is jellemzi az embervilágot -, hogy amikor a baj kiderül, akkor mindenki egymásra mutogat... S ha már nincs kire mutogatni, akkor maradnak a külső behatások: a lehetőségek hiánya vagy elmaradása, a kudarcot előidéző "körülmények" szerencsétlen együttállása, s ha ezek az érvek is elfogynak, "bűnbaknak" ottmarad a mindent össze-vissza dobáló (diabolosz) a Gonosz.

S aki nem tanulja meg az emberlét megéléséhez szükséges korlátokat, az Isten-adta, teremtettségbeli méltóságát veszíti el: Lefokozza az emberi találkozások legőszintébb, legmélyebb és legintimebbjét profán szexualitássá, olthatatlan birtoklási vágyában megkötözve átgozol barátján, házastársán, családján is...

Manapság igen nehéz propagálni egy olyan életformát, amely a világtól való elfordulást hirdeti. Sokan mégis megpróbálják - belőlük lesznek a szektások. Az evangélium meghirdetése sokkal inkább azt az életformát jelenti, mely lehetőséget biztosít dolgokon túli "Legfőbb Lényeg" meglátására, hogy ti. az Isten Isten, s ez a világ, s benne mindenekelőtt a saját életünk: múlandó. A világot teremtő Isten azonban nem azt akarja, hogy mindent megvessünk, amit megkívánunk, hanem azt, hogy mindenben az Ő csodálatos erejét, Szeretetét fedezzük fel, s ezért őszintén - a nekünk adott mérték szerint - hálát is adjunk...

Küldetés...

A mai nap imádsága:

Uram! Hálát adunk elhívó szavadért, s azért is, hogy naponta hordozol. Nélküled már rég visszafordultam volna, s ha nem erősítenéd meg naponta a szívemet a Te szeretetedben, akkor lelkemben már rég elhomályosult volna a cél... Uram, ne engedd, hogy letérjek az útról, amelyre állítottál, áldásoddal kísérj ezután is mindannyiunkat! Ámen

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."
Jn 13,35

Mondatok, szavak melyek megváltoztatták a világot, jelzik, hogy a szó teremtő hatalom. Szeretettel való kimondása hordozhatja az igazságot, ilyenkor képes egyetlen szó is embert faragni a másikból, a gyűlölettel megtöltött szóval, csalódást okozhatunk, s a gazemberség felé terelhetjük azt az embert, akinek ugyanolyan színű a vére, mint a mienk, aki nem marslakó vagy csillagember, hanem földi halandó, esendő, ugyanolyan mint mi - teli vágyakkal, álmokkal, sok-sok tervvel és persze kudarcokkal is.

Mai igénk egy olyan alkalomnál hangzik el, amely meghatározza az egész keresztény egyház fejlődését. Ez mondat Jézusé, melyet Ő az utolsó vacsoránál mond. Csak felelevenítésképpen: amikor belép az ünnepi vacsorára készülő tanítványok közé, pontosan azt látja, ami minidig megtörtént az egyházban, ha Jézus nem volt ott: veszekednek a tanítványok. Azon vitatkoznak, hogy ki nagyobb közülük! A hagyomány szerinti három év tanítása után itt tart a kiválasztott tizenkettő: A prominensek társasága, a kiváltságos elhívottak tolakodnak a főhelyekért, s érvek sokaságát hozzák fel, miért éppen ő a legméltóbb arra a helyre, amit kinézett magának... Lehangoló kép ez - nem is szól Jézus egy szót sem, ismerjük a történetet - csöndben veszi a tálat és a kendőt, s elkezdi mosni tanítványai lábát. A megdöbbent tanítványok nem értik, hogy mi történik, de hogy megjegyzik, s nem felejtik el egy életre, hogy a kenyérszaporító, a vihart lecsendesítő, a halottakat feltámasztó Mester az ő koszos lábaikat mossa - az bizonyos. Valaki szólaljon már meg végre: "Ez nem a Mester dolga!" -, de csak döbbent csend, s Jézus végzi a rabszolgamunkát, nem elkeseredetten, hanem szeretettel. Majd amikor mindenki az asztalnál ül, s a tanítványok szíve is felkészült az ünnepre, akkor hangzik el ez a teremtő mondat: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."

S most ugorjunk időben kétezer évet! S, tegyük fel a kérdést: Ma miről ismerik meg Jézus elhívottait? Nem, nem arról, hogy szeretik egymást! Sokkal inkább a veszekedéseikről, az egymást meg nem értésükről! Az alázat helyett mindenki a maga igazát kiabálja, de azt képmutató alázatoskodással... Csoda-e, ha ítélet alatt áll a kereszténység, s egyre csak fogyatkozunk? Nem, ez nem csoda, ez egyszerű következmény csupán...

Világi dolgok...

URam! Add, hogy mindig legyen annyim, amennyire szükségem van, s ne adj annyit, hogy szívem kevéllyé válva elforduljon Tőled! Ámen


Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1 Jn 2,15-17

"Csak ne akarj sikeres lenni és gazdag!" -, nos, ezzel a kijelentéssel követőket csalogatni majd kétezer év után a krisztusi tanításhoz: eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Ugyanis az emberek általában meglehetősen egyszerűen gondolkodnak: "Jobb egészségesnek és gazdagnak lenni, mint szegénynek és betegnek!", mert az ember "boldogságfaktorát" bizony alapvetően meghatározza a mindenkori állapota... (Az egy másik kérdés, hogy a státusz még nem minden, kellenek hozzá formák és kapcsolatrendszer, amiben kifejeződhet az emberi méltóság.)

Sokan félreértelmezik ezeket a jános-levélbeli ajánlásokat - s mivel sarkosan, mereven, szélsőségesen csak "fekete-fehérben" gondolkodnak -, úgy vélik, hogy a "ne szeressétek a világot" ajánlás/parancs/tiltás(?) azt jelenti: gyűlöljétek a világot... Aztán eme vélt igazságukat megtoldják még azzal is, hogy minden, ami "világi", az egyenesen az ördögtől jön/van! Tulajdonképpen ez egy nagyon régi, többezeréves világlátás ma is elevenen élő elgondolása, hogy ti. ami 'anyagi', ami földi, az mind bűnös és kárhozatos, s egyedül csak a 'lelkiek' számítanak. Ez persze azt jelentené, hogy a JóIsten teremtettségében mindaz, ami anyagi természetű - értsd: fizikai valóság -, az Isten 'félresikerült' teremtési dimenziója, ami csak úgy "teremtettségi-melléktermékként" van, s, ha már van - az emberek legnagyobb bánatára, hiszen létünk lételeme nem más, mint az anyag-világgal való naponkénti megküzdés, beleértve testünk lassú elmúlását is -, akkor a JóIsten felhasználja valami jóra is...

A helyzet azért ennél jóval összetettebb! Isten nem azért engedte meg nekünk a fizikai létet is, mert kíváncsi volt, hogy ellen tudunk-e állni a kísértéseknek - mert ugye teremthetett volna minket (ha akarjuk, ha nem) egy örökös, hibátlanul működő lélek-világba, mint ahogyan a mennyei lényeket is oda teremtette -, hanem azért a látható anyagi világ, mert a múlandó anyagban is meg akart ajándékozni minket Önmagával! S van-e nagyobb öröm az elmúlásban, mint megtapasztalni az Elmúlhatatlan Egy Örök Istent? (Ti. ez a János írja: "Aki hisz Istenben, az Őbenne van, s Isten is őbenne.")

Az apostol figyelmeztetése azért megszívlelendő, mert sokan a világi dolgok birtoklását teszik meg életcéljuknak, s ezt a célt mindenáron el is akarják érni! Ők szeretik mondogatni: "A cél szentesíti az eszközt!" A hívő ember azonban nem az anyagiak ellen van, hanem azon hamis reménység ellen, hogy ha "minden megvan", akkor lesz minden "kerek" az életben, s élhet az ember végre boldogan. Az Élet alapigazsága, hogy valami mindig fog hiányozni, s, ha az ember ennek a valaminek a mindenáron való beszerzésére, birtoklására fókuszálja életét, akkor mindeközben a legdrágább birtokolható kincset veszíti el - de ezt csak a végén látja -, magát az életet...

Vigyázz, mire kötelezed el magad!

„Melyik a legnagyobb parancsolat?” (Máté 22:36 NIV)

Amikor Jézustól megkérdezték, hogy „Melyik a legnagyobb parancsolat?”, így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:37-39). Legnagyobb elkötelezettségeinknek tehát ezen a két parancsolaton kellene alapulniuk. Az a baj, hogy mindenféle dolgokba belekeveredünk, melyek akadályozzák, hogy ezt tegyük. A Biblia azt mondja: „Aki katonai szolgálatot teljesít, nem bonyolódik civil ügyekbe, parancsnoka tetszését keresi” (2Timóteus 2:4 NIV). Más szavakkal: vigyázz, hogy mire kötelezed el magad! Háromféle elkötelezettség létezik:

1) Drámai elkötelezettségek. Például házasságkötés vagy házvásárlás. Sajnos nem vesszük számításba a rejtett költségeket. Amikor házat veszünk, csupán a plusz négyzetméterekre gondolunk, nem arra a többletidőre, amelyet minden nap elvesz a családunktól a munkahelyre való ingázás.

2) Rutin elkötelezettségek. Ezek evilági dolgoknak tűnnek, de ne becsüld alá erejüket! Bármelyik szülő, akinek a gyermeke valamilyen csapatban játszik, és edzésekre jár, tudja, hogy mennyi időt emésztenek el a rutin cselekedetek.

3) Ki nem mondott elkötelezettségek. Ezek olyan elkötelezések, melyeket magunknak teszünk, de legtöbbször nem tartjuk be. Az életben a drámai elkötelezettségek kapják a legnagyobb figyelmet, de végül a rutin elkötelezettségek azok, melyek irányítanak. Mivel sok van belőlük, és mindennapos dolgokról van szó, amelyek magukban olyan kicsinek tűnnek, hogy nem érezzük, ahogy nő a szakadék aközött, amiről azt mondjuk, hogy leginkább számít nekünk, és aközött, amit valójában kezdünk az életünkkel. Ezért Jézus így egyszerűsítette le: „Szeresd az Urat… és… szeresd felebarátodat…” (Máté 22:37-39). Ha ezzel a mércével méred az életedet, nagyobb esélyed van rá, hogy a megfelelő elkötelezettségek szerint élj.

Élj egy örömteli, nagylelkű életet

"Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek. Általa éltek hosszú ideig azon a földön..." (V. Mózes 32,47)
Sok ember azt gondolja, hogy a Biblia csupán olyan parancsokkal van tele, hogy "Ne tedd...". Ők azt feltételezik, hogy a Biblia mindenütt csak korlátozásokról szól, és egy unalmas életbe akar vezetni téged.
De Isten azt akarja, hogy élj egy örömteli, egészséges életet. A következő két dolog, amit a jó egészséggel kapcsolatosan meg akarok veled osztani, mosolyt kell csaljon az arcodra.
A nagylelkű adakozás elősegíti a jó egészségedet.
Minden, amid van Isten ajándéka. Ő bőkezű, és azt akarja, hogy te is az legyél. A Biblia azt mondja: "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül." (Példabeszédek 11,25) Ez a vers nem csal mosolyt az arcodra? Van tehát oka, hogy miért érzed mindig olyan jól magad, mikor segítesz másokon, akár pénzt adsz, akár ruhát, vagy más dolgot, akár az idődből áldozol rájuk.
Ha jól érzed magad, az jót tesz az egészségednek. Isten azt mondja az Ő igéjében, hogy az élet nem azért van, hogy csak eltűrjük, hanem, hogy élvezzük is.
"A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja." (Példabeszédek 17,22) Én ezt szeretem így értelmezni: "Aki nevet, tovább él." Tanulj meg nevetni magadon, vigyél egy kis játékosságot az életedbe minden nap, pihenj, nyugodj meg, és érezd jól magad.
Beszéljünk róla:
- Hogyan tudnál még jobban adakozni a te pénzedből és az idődből?
- Hogy tudnál több játékosságot vinni a napjaidba?

Képes vagy meglátni?

"Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra,
mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."
(2 Korinthus 4:18)


Ezen a héten Rick pásztor arra tanít, hogy szellemi látásban és a hitből fakadó bizonyosságban éljünk. Meg kell tanulnunk a hit szemével látni, ahogy céltudatosan követjük Jézust.

Mikor az emberek Jézushoz jöttek, hogy elpanaszolják a helyzetüket, körülményeiket, ő gyakran mondott valami hasonlót: „Egy korty vízért jöttél, de ne a körülményeidre tekints, mert én vagyok az élő víz. Én nem csak pillanatnyilag tudom oltani a szomjad, hanem örökre! Képes vagy ezt meglátni?”

Vagy: „Ti most rögtön kenyeret akartok kapni, én azonban azt akarom, hogy lássátok meg, én vagyok az élő kenyér. El tudlak látni titeket erre az egy étkezésre is, de – Figyeljetek! – az egész örökkévalóságra táplálni tudlak titeket! Képesek vagytok ezt meglátni?”

Hitünk egyik óriási, misztikus paradoxonja: Jézus azt mondja, hogy látnunk kell a láthatatlant. A mód, ahogyan ezt megtehetjük, hogy bensőséges közösségben maradunk vele, és engedjük, hogy a Szent Szellem irányítsa a látásunkat, mind fizikai, mind szellemi értelemben.

Amikor azt hisszük, hogy a valóság csupán arra korlátozódik, amit látunk, akkor csapdába esünk, mert azt gondoljuk, hogy az egyedüli igazság az, amit látunk. Érzékelésünk foglyaivá válunk. Újra és újra azt látjuk, hogy Jézus a fókuszt a láthatókról a láthatatlanokra fordítja. Ő tudja, hogy azok számára, akik hitben járnak, a látszat sohasem a végső valóság.

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. (Zsidók 11:1)

Szánd oda a testedet Istennek!

„Tekintettel Isten kegyelmére, kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek tetsző áldozatul; ezzel dicsőítitek valóságosan és megfelelően Istent." (Róma 12,1, NIV fordítás)


Ahhoz, hogy változás történjen az életed bármelyik területén, legyen az anyagi, szellemi, a munkáddal, a tanulmányaiddal vagy az emberekkel való viszonyoddal kapcsolatos terület, először a testeddel kell kezdened.

Miért? Mert a tested befolyással van a viselkedésedre. Az izmaid befolyásolják a hangulatodat és az indítékaidat. A fizikai állapotod hatással van a lelkiállapotodra.

A Róma 12,1-ben ez áll: „Tekintettel Isten kegyelmére, kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek tetsző áldozatul; ezzel dicsőítitek valóságosan és megfelelően Istent.” (NIV ford.)

A probléma az élő áldozattal azonban az, hogy megszökhet az oltárról. Számtalanszor meg is tesszük ezt: odaszánjuk magunkat Istennek, aztán visszakozunk. Istennek odaszánni magunkat nem azt jelenti, hogy egyszer kell csak meghoznunk ezt a döntést és az örökre érvényes marad, hanem azt, hogy naponta akár többször is, négyszer, ötször vagy tízszer is így kell döntenünk!

És mit jelent valóságosan és megfelelően dicsőíteni Istent? A Biblia három olyan dolgot említ a testünkkel kapcsolatban, ami Isten dicsőségére szolgál:

1. Tisztítsd meg a tested - A Biblia ezt írja a 2Kor 7,1-ben: „Tisztítsuk meg magunkat mindentől, ami beszennyezi a testet és a lelket, előbbre mozdítva a mi megszentelődésünket Isten iránti tiszteletből.” Úgy tudod megtisztítani a tested, ha tudatosan odafigyelsz arra és megválogatod azt, hogy mit engedsz be az elmédbe abból, amit látsz és hallasz, illetve azt, hogy mit eszel és iszol.

2. Gondozd a tested - Az Efézusi levél 5,29 ezt írja: „Senki sem gyűlöli a saját testét, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat.” (NLT ford.) Ha megfelelő formában, jó erőnlétben tartod a testedet, az is Isten dicsőségére szolgál.

3. Uralkodj a tested felett - „Tanuljatok meg mindannyian uralkodni a saját testetek felett szent és tiszteletre méltó módon.” (1Thessz 4,4 NIV ford.) Uralkodj a tested felett, hogy ne a tested irányítson téged! Ne legyen okunk azt mondani, hogy „nem tehettem róla, nem tudtam uralkodni magamon”!

Függetlenül attól, hogy milyen változást szeretnél az életedben, kell, hogy legyen hozzá energiád. Ahhoz, hogy a céljaid eléréséhez szükséges energiád meglegyen, a változást a testeddel kell kezdened.

Beszéljünk róla:

* Milyen módon tudod Isten dicsőségére használni a testedet a gyakorlatban?
* Milyen területeken kell még dolgoznod azért, hogy uralkodj a tested felett?
* Hogyan „táplálja és gondozza Krisztus az egyházát”? Szerinted miért kéri Isten, hogy ugyanezt tedd a testeddel?

Várd is Istentől, hogy válaszoljon imádságaidra, ne csak kérd!

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől... De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt." (Jakab 1:5-6)


Isten vezetni akar az életben. Ehhez két összetevőnek kell meglennie:

1. A megfelelő személytől kell kérned: Istentől
2. A megfelelő hozzáállással kell kérned – HITBEN!; remélve, hogy Ő válaszol.

Kértél már valaha is valamit Istentől úgy, hogy közben magad sem hitted el, hogy megkapod? Ezért nem is kaptad meg. Isten a hitünk szerint cselekszik az életünkben. Oly sokszor mondjuk, „Uram, kérlek vezess!” és már indulunk is a dolgunkra, anélkül, hogy kicsit is várnánk az Ő vezetésére. Máris neki állunk a munkának. Azt mondjuk, „Istenem, kérlek adj nekem bölcsességet: segíts jó döntést hozni.” Pedig nem igazán hiszünk abban, hogy meg is teszi. Azt gondoljunk, hogy minden rajtunk áll.

Isten megígérte, hogy ad bölcsességet, ha kérjük. Bölcsesség az, ha Isten szemével látjuk az életet. Bölcsesség az a képesség, hogy úgy hozzunk döntést, ahogyan Isten hozna.

Gondolj csak bele: Isten sosem dönt rosszul. Sosem hibázik. Azt mondja, ha benne bízunk és rá hallgatunk, vezetni fog minket. De hitben kell kérnünk!

Isten akarata...

A mai nap imádsága:
Istenem! Add meg nekem a mai napon is, hogy meg tudjam különböztetni a természetest a természetellenestől! Ámen


Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között.
Malakiás 3,18
Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot!
5 Móz 5,8 (vasárnapi ige)

Bármennyire is jól hangzik: "Mondj egy mondatot, s megmondom ki vagy!" - a másik megismeréséhez sok-sok beszélgetésre, azaz időre van szükség. Az idővel pedig - mivel egyre inkább fogyatkozó "portékáról" van szó, s éveink előrehaladtával ez mindjobban kikristályosodik - szeretnénk ügyesebben bánni, szeretnénk azt effektívebben felhasználni, jó lenne tehát "rövidíteni"... Azt jól tudjuk, hogy gondolataink határozzák meg cselekedeteinket, de az igazán minket irányító gondolatokat sokszor nem merjük kimondani, azaz mégsem szavaink, hanem cselekedeteink mutatják meg, kik is vagyunk valójában és kicsoda az, aki velünk szemben áll. Az ember megítélése tehát sokkal bonyolultabb feladat, ezért óv minket Jézus: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Ki az igaz, ki a bűnös? Jó lenne, ha ezt rögtön, kapcsolataink elején kiderülne. Sajnos ez nem így van, ráadásul a Biblia bűn-, s igazságfogalma egészen más, mint az emberek általános elképzelése a rosszról, s a jog-adta igazságról. Vannak azonban apró jelek, amelyek jól mutatják az irányt.

Az igaz ember nem csinál (farag) magának istenszobrot. No de ki az, aki ilyen visszamaradott lenne a 21. században? "Felvilágosult, racionális világban élünk, - nemde?" Nyilvánvaló, hogy nem istenszobrocskákról van szó, amivel szívesen körbevette magát a régi korok embere, hogy kultikus tiszteletükön keresztül védelmet nyerjen. Luther Márton igen találóan mondja: "Kinek, mi a legfontosabb, az az istene, vagyis az irányítja életét". S így már mindjárt más megvilágításba kerülnek azok a "faragványok, csinálmányok", (bálványok), amikkel szívesen körbeveszi magát korunk technika-hitű embere, hogy ezek mennyiségétől/minőségétől remélje boldogságát. Hiába fordul önmaga státuszszimbólumos csinálmányai felé kultikus elszánással, amit az emberkéz készít, azt hamarabb megemészti a moly, s a rozsda, mint gondolnánk... s bizony, a hozzá fűzött remények igen hamar szertefoszlanak.

Aki Istent tiszteli, s szereti, az kerüli a természetellenest, s igyekszik természetesen élni. A "környezettudatos" életnek manapság nagy reklámot csinálnak, s bár egyre többen belátják ennek fontosságát, a várt hatás egyelőre elmarad. A hívő ember "istentudatos" léte is a felelősségre épül, de összehasonlíthatatlanul nagyobb távlatú. Aki tiszteli Teremtőjét, az egyben azzal is tisztában van, hogy Isten számonkéri rajta természetellenes cselekedeteit. A megoldás az istenes élethez a naponkénti imádságban rejlik, melyben nemcsak bölcsességet kérhetünk, de életünk vezetését átengedhetjük Annak, aki Gondviselésével biztonsággal elvezet a célhoz.

Isten országa...

URam! Add, hogy ne azon töprengjek, milyen lesz az odaát, hanem azt munkáljam, hogyan tudom kegyelmed által megvalósítani akaratodat - idelent! Ámen



Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.
1 Jn 3,2

A kép, hogy "Isten gyermekei" vagyunk, könnyen érthető számunkra, de az, amit a Szentírás közvetít az "odaátról", hogy ti. mivé is válunk majd "ott és akkor" - már sokkal nehezebben. Ha jól belegondolunk - valljuk meg őszintén -, szebbnél szebb emberi elképzelésekkel találkozhatunk a "keresztény köztudatban", melynek kialakulásában nem kis szerepet játszott nem a nem-keresztény kulturális örökségünk is. (Persze nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen egyik kultúra táplálkozik a másikból, ha nem így lenne, akkor mindenkinek mindent elölről kellene kezdeni/újragondolni!)

Az emberek szeretnek eljátszani a gondolattal, hogy mivé lesznek... Itt a földi életükben sokszor ez csak álmodozás marad, mert a megvalósításhoz hiányoznak a talentumok, de abban azért mindenki reménykedik, hogy "odaát" minden másképpen lesz... Bizony, kijózanító a jézusi figyelmeztetés: "Isten országa bennetek/közöttetek van!" Vagyis, már itt tapasztalnunk kellene azt, amit az odaátba vetítünk bele! Akkor hogy is van mindez?

Könnyen elfogadjuk, hogy a földi létünk próbatételek, kihívások folyamatos láncolata, s azzal vigasztaljuk magunkat: "Aki mindvégig kitart, az üdvözül!"... És aki belefáradt? Aki évtizedekig tette a dolgát, mint "jókeresztény", de az Élet igazságtalanságai szüntelenül lúgozták lelkét, s öregségére megfáradt? Nos, aki mindent megtett azért, hogy bejusson a mennyek országába (lásd a törvényt-megtartó gazdag ifjút!), neki is volt fogyatéka, ami meggátolta az Isten országába belépést, s valóban ember számára bejutni a mennybe lehetetlen... de Isten számára minden lehetséges!

A "minden lehetséges"-kategória már az Isten világa, az "dimenzió", ahol csak a hitnek van érvényessége! Hit és értelem persze nem zárja ki egymást, de hiába minden zseniálisan megalkotott gondolat-pillér, amit eszünk épít az Isten világához, ez még kevés, hogy átjussunk a "túloldalra". Minél közelebb érünk a túlparthoz, annál több hitelemre van szükségünk, hogy álljon az a híd, de az utolsó cölöpöket már nem mi verjük le, hanem a JóIsten... Csakis az Ő kegyelem-pillérei azok, melyek lehetővé teszik, hogy utunk lehessen az "odaátba! Teremtő Atyánk szeretete nélkül tehát kudarcra ítélt minden vállalkozásunk, mely a mennyet célozza meg... Jó, hogy így van, mert ellenkező esetben még jobban elbíznánk magunkat, mint ahogyan azt egyébként is tesszük...

Kísértéseink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Angyalaiddal vigyázz reánk, s óvj meg minket minden gonosztól, hogy békességgel teljesíthessük akaratodat, s boldogan szolgáljunk egymásnak teremtett világodban! Ámen
   

Ekkor az ördög így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember." Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen, mert meg van írva: Angyalainak megparancsolta, hogy őrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." Jézus így válaszolt neki: "Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet."
Lk 4,3-12

A kételkedés a létünk elválaszthatatlan része. Az igazságkeresés motivációja emberlétünk egyik legnagyobbika, ezért a sátáni "Csakugyan?" szimpatikusnak tűnő kérdése szinte kivétel nélkül mindenkit megtéveszt. A titokkereső izgalmas-édeskés, a tényfeltáró könyörtelen-tragikus kérdések életünk minden dimenziójában ott vannak, értelmi-, érzelmi-, lelki- "kísértéseink" így szövik át mindennapjainkat. Az ember látszólag a kísértéseivel küzd, de valójában magával és Istennel bírkózik.

Sokan vannak itt a jóléti világunkban, akik az étel rabságában, a kalóriákkal harcolnak nap mint nap - olykor csinnadrattás média-támogatással - mégis eredménytelenül. Teljesen feledik azt a tényt, hogy a böjtölés mindig is vallásos cselekedet volt, a lélek küzdelme, a test támogatásával. Ha nem így történik, a kudarc előre programozott... De nemcsak az étel tart minket fogságában, az önmegvalósítás hamis értelmezése is. A hírnév, a nyilvánosság, mások ámulata a mi különleges képességeink miatt, mert mindannyian elhisszük, hinni akarjuk, hogy különbek vagyunk másoknál - sokszor indított egzisztenciákat vakmerő halálugrásra... Önmagunk mindenek fölé helyezése nem old meg semmit, legfeljebb félelmeinket növeli.

Az Emberfia-Krisztus megkísértetett a számunkra legnagyobbnak tűnő hatalommal: a gazdagsággal. Az ember ugyanis kész áttörni korlátokat, feladni erkölcsi gátlásait, elhinni azt, hogy a "cél szentesíti az eszközt", egyetlenért: a gazdagság ígéretéért. Ezért az ember egyik legördögibb találmánya a pénz. Ennek birtoklása tartja lázban a fél világot. A pénz legnagyobb csalása, hogy mindent helyettesíthet, pótolhat. Pedig a pénz soha nem képes igaz szerelmet létrehozni, őszinte barátságot táplálni, egészséget vagy lelki békességet adni. Az emberek többsége (háromnegyed része, akik a matéria fogságába vannak - Magvető példázata!) mégis a Mammonba veti bizalmát. Jelenét és jobbreményű jövőjét áldozza fel a financiális terveiért, s igen gyakran - mint most is, a bankvilág eresztékeinek meglazulásakor - beteljesedik a régi magyar szólás: ki sokat markol, keveset fog...

A megkísértéstörténet tanulsága a keresztény ember számára nyilvánvaló: csakis Istennel együtt, Őreá figyelve kerülhetjük ki az anyagvilág csapdáit! A hívő emberként is sokszor kételkedünk, kísértésbe esünk de egy valamit jól tudunk: egyedül elveszünk, támogatás nélkül nem megy... a "megoldás" mindig az Isten maga.

Teremtett világ rendje...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem látó szemet, s érző szívet, hogy észrevegyelek életem minden dolgában, s dicsérhesselek gondviselő jóságodért, felfoghatatlan szereteted hatalmáért! Ámen


Nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.
Jób 37,5b-6

Meglátni a hóesésben, a zuhógó esőben (is) a JóIsten gondviselését - az egyik legnagyobb ajándék. Szuperszámítógépekkel "megtámogatott" nagy tudású meteorológusok igyekeznek kikutatni, hogyan hatnak az égen szaladgáló felhők, a holnaputáni időjárásra, becsülendő próbálkozásaik ellenére - igen gyakran - melléfognak előrejelzéseikkel. Nem szakmai tisztességük hiányából fakad ez, hanem az Isten felfoghatatlan nagy hatalmából. Fordít Isten egyet a Földön, s már változtak is az időjárás paraméterei...

Nem az időjárás az egyetlen, amit nem értünk. Nem értjük se az életet, sem a halált. Nem értjük, honnan jövünk ebbe a világba, s ha már benne vagyunk - s többnyire jól érezzük magunkat benne -, akkor meg miért kell belőle kimenni? Nem értjük azt sem, hogy csillagvilágok szédítő évmilliárdjaihoz képest miért "csak" 70-80 esztendő áll rendelkezésünkre ennek a világnak a megértésére? Persze, ha valaki egész életében szenved, akkor a rövid élet is nagyon hosszúnak tűnik... Aki Isten nélkül próbálja elhordozni saját nyomorúságait - legyenek azok testiek vagy lelkiek -, megtapasztalja, hogy a percek ólomlábakon járnak. Aki Istenben van, azaz mindenben az Isten rendjét látja, az egyik ámulatból a másikba esik, s nem érti, hogyan repülhet ilyen gyorsan az idő?

Akárhová is nézünk, mindenütt az Isten teremtettségbeli jó rendje tükröződik vissza. Isten "ujjlenyomata" mindenütt ott van - kivéve az emberi akaratot! Jóllehet Isten szeretetből hívja létre az életünket, a legnagyobb méltóságra rendelve. Az ember mégis méltatlanul és szeretetlenül viselkedik az élettel kapcsolatban. Isten-adta joga lenne minden embernek szerelemben megfoganni és szabadságra megszületni, ehelyett az Isten szeretetcsodáját a szerelmet naponta gyalázzák-silányítják-ölik, s a másik ember szabadságának munkálása helyett a rabszolgaságot munkálják. Így idomul az ember e világ bűnös-emberi "rendjéhez" - zárja magára ajtóit vastag lakatokkal... Milyen szép lenne, ha ajtók nyitva maradhatnának éjjel nappal, mert az emberek csak segíteni akarnának egymáson... Azzal a tudattal hajthatnánk álomra a fejünket, hogy semmi gond, ha éjszaka mégis valami bajom van, akkor majd kiáltok, s az éppen az ablakom alatt sétáló embertársam majd bejön és segít nekem... Ehelyett azzal a kérdéssel fekszünk le: bezártam? ...Nehogy valaki tényleg bejöjjön és "segítsen" jobb esetében csak "eltüntetni" javaimat - rosszabb esetben még az életemet is elvenni... Nyomorúság, de modern korunkban sokszor már a szomszéd is ellenség...

Isten jó rendjébe belesimulni mégsem akar az ember - ezt nevezzük biblikus gondolkodásunkban ősbűnnek. Olyan ádámi örökség ez, melyet ha meg is tanulunk Isten kegyelméből "kezelni" - egy életen át kísért minket. Ha azonban életünk történéseiben felfedezzük Isten jóságát, akkor rendkívül hálásak leszünk egy tenyerünkben elolvadó hópihéért éppenúgy, mint az arcunkon legördülő hűsítő nyári esőcseppek simogatásáért...

Világ szeretete...

A mai nap imádsága:
URam! Alakítsd hitemet felelősen hordozó meggyőződéssé, hogy törvényeidet ne nyűgnek, hanem medernek, elvársaidat ne keresztnek, hanem emberségem kiteljesedésének lehetőségeként láthassam! Istenem, Te mindent megtehetsz, s még a rosszból is jót hozhatsz elő; könyörülj mindazokon, akik Hozzdá menekülnek! Ámen


   

Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.
1 Jn 215-16

Sok keresztény embernek okozott már fejtörést az elmúlt majd két évezredben, hogyan élje úgy az életét, hogy az az Istenek is tetszen, de azért ő maga se maradjon le semmiről... A "kecske és a káposzta" klasszikus esete ez! Sok ember számára dilemma: Milyen Isten az, aki megteremti ezt az izgalmas világot, beleteremti az embert, s azután elvárja tőle, hogy tagadja meg azt a élvezetes világot, amiben él? Nos, nem erről van szó...

Ha valaki valamit vagy valakit szeret, akkor áldozatot hoz érte, gyakran nem is veszi észre, mekkorát. A szeretet ilyen, nem számolgat 'kockás papíron': megéri-e áldozatot hozni vagy sem? Aki lélekben felkészült az édesanyaságra - mert az istenteremtette élet továbbadásában ő is egy láncszem kíván lenni -, az nem gondolkodik túl sokat: vállalja-e a szüléssel, később a gyerekneveléssel járó veszélyeket vagy sem, hanem elfogadja a vele járó áldozatot, mert a szeretet természetéből fakadóan adni akar.

Aki azonban a világot szereti, s mindazt ami a világban van, az a világnak ad elsődlegességet. A világhoz való ragaszkodás az anyagiak prioritását jelenti, azaz: elsővé válik, ami másodlagos. A vagyon, a pénz mindenhatóságába vetett hit talán soha nem volt olyan nagy, mint manapság! (Honkongban járt ismerősöm mesélte így: "Mi itt azt mondjuk valakire, szereti a pénzt... El sem tudjuk képzelni, de arrafelé a pénz maga az isten!") Tény, hogy a modern (gazdag!) ember szívesen tetszeleg a félisteni mindenhatóságában. Akinek pénze van, az mindjárt okosnak is gondolja magát, valójában minél több pénze van valakinek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy bután bánik vele -, s csak magára költi. (Hogy hová vezetett az ember pénzsóvársága, világ-imádata - azt az elkövetkező krízis-időben tapasztalni fogjuk: mert nyilvánvalóvá kell válnia minden ember számára; erről tanúskodik a történelem is -, hogy az igazságtalan társadalmi rendszerek örökké nem tarthatóak fenn!

Aki a világot szereti, az a világba is veti a bizalmát, s a világban reménykedik. Jézus URunk azonban soha nem beszélt a vagyon ellen, de alaposan megrótta azokat, akik az ÚRIsten helyett(!) a vagyonukban reménykedtek. Elmúló életünkben a múlandóba vetni a bizalmat - a legnagyobb balgaság. A többség mégis ezt teszi, de jól tudjuk a Magvető példázatából, Jozsué Sikemnél tartott beszédéből is a demokrácia örök igazságát: bizony nem mindig a többségnél van az igazság...

A világ szép, a teremtettség jó, az élet elmúlása ellenére is gyönyörű, de kérkedni az Istentől kapott ajándékokkal - mások kárára(!) -, nem Istentől való dolog! Sokan nem képesek "feloldani" az élet látszólagos ellentmondásait, mert emberien gondolkodnak az isteni dolgokról, s törvényt akarnak becsempészni oda is, ahol az Isten szeretete a legnagyobb erő. Hibás önszeretetük okán nem látják(be), hogy Isten országa ugyan bennünk és közöttünk van, de a mennyország az "odaát" van, s nem itt, ebben a világban. A mennyország, a "perfekt" keresztény élet görcsös akarása sok fájdalmat okoz manapság is hívő családokban, de erről nem az Isten, hanem az oktalan ember tehet, aki nem látja, hogy mindene, amije van, azt csak egy darabig az övé, azt csak kölcsönbe kapta, - igaz célirányosan: hogy szolgálhasson vele másoknak, önmaga boldogulására is...