2017. január 7., szombat

Isten akarata...

A mai nap imádsága:
Istenem! Add meg nekem a mai napon is, hogy meg tudjam különböztetni a természetest a természetellenestől! Ámen


Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között.
Malakiás 3,18
Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot!
5 Móz 5,8 (vasárnapi ige)

Bármennyire is jól hangzik: "Mondj egy mondatot, s megmondom ki vagy!" - a másik megismeréséhez sok-sok beszélgetésre, azaz időre van szükség. Az idővel pedig - mivel egyre inkább fogyatkozó "portékáról" van szó, s éveink előrehaladtával ez mindjobban kikristályosodik - szeretnénk ügyesebben bánni, szeretnénk azt effektívebben felhasználni, jó lenne tehát "rövidíteni"... Azt jól tudjuk, hogy gondolataink határozzák meg cselekedeteinket, de az igazán minket irányító gondolatokat sokszor nem merjük kimondani, azaz mégsem szavaink, hanem cselekedeteink mutatják meg, kik is vagyunk valójában és kicsoda az, aki velünk szemben áll. Az ember megítélése tehát sokkal bonyolultabb feladat, ezért óv minket Jézus: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Ki az igaz, ki a bűnös? Jó lenne, ha ezt rögtön, kapcsolataink elején kiderülne. Sajnos ez nem így van, ráadásul a Biblia bűn-, s igazságfogalma egészen más, mint az emberek általános elképzelése a rosszról, s a jog-adta igazságról. Vannak azonban apró jelek, amelyek jól mutatják az irányt.

Az igaz ember nem csinál (farag) magának istenszobrot. No de ki az, aki ilyen visszamaradott lenne a 21. században? "Felvilágosult, racionális világban élünk, - nemde?" Nyilvánvaló, hogy nem istenszobrocskákról van szó, amivel szívesen körbevette magát a régi korok embere, hogy kultikus tiszteletükön keresztül védelmet nyerjen. Luther Márton igen találóan mondja: "Kinek, mi a legfontosabb, az az istene, vagyis az irányítja életét". S így már mindjárt más megvilágításba kerülnek azok a "faragványok, csinálmányok", (bálványok), amikkel szívesen körbeveszi magát korunk technika-hitű embere, hogy ezek mennyiségétől/minőségétől remélje boldogságát. Hiába fordul önmaga státuszszimbólumos csinálmányai felé kultikus elszánással, amit az emberkéz készít, azt hamarabb megemészti a moly, s a rozsda, mint gondolnánk... s bizony, a hozzá fűzött remények igen hamar szertefoszlanak.

Aki Istent tiszteli, s szereti, az kerüli a természetellenest, s igyekszik természetesen élni. A "környezettudatos" életnek manapság nagy reklámot csinálnak, s bár egyre többen belátják ennek fontosságát, a várt hatás egyelőre elmarad. A hívő ember "istentudatos" léte is a felelősségre épül, de összehasonlíthatatlanul nagyobb távlatú. Aki tiszteli Teremtőjét, az egyben azzal is tisztában van, hogy Isten számonkéri rajta természetellenes cselekedeteit. A megoldás az istenes élethez a naponkénti imádságban rejlik, melyben nemcsak bölcsességet kérhetünk, de életünk vezetését átengedhetjük Annak, aki Gondviselésével biztonsággal elvezet a célhoz.




Isten országa...


URam! Add, hogy ne azon töprengjek, milyen lesz az odaát, hanem azt munkáljam, hogyan tudom kegyelmed által megvalósítani akaratodat - idelent! Ámen



Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.
1 Jn 3,2

A kép, hogy "Isten gyermekei" vagyunk, könnyen érthető számunkra, de az, amit a Szentírás közvetít az "odaátról", hogy ti. mivé is válunk majd "ott és akkor" - már sokkal nehezebben. Ha jól belegondolunk - valljuk meg őszintén -, szebbnél szebb emberi elképzelésekkel találkozhatunk a "keresztény köztudatban", melynek kialakulásában nem kis szerepet játszott nem a nem-keresztény kulturális örökségünk is. (Persze nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen egyik kultúra táplálkozik a másikból, ha nem így lenne, akkor mindenkinek mindent elölről kellene kezdeni/újragondolni!)

Az emberek szeretnek eljátszani a gondolattal, hogy mivé lesznek... Itt a földi életükben sokszor ez csak álmodozás marad, mert a megvalósításhoz hiányoznak a talentumok, de abban azért mindenki reménykedik, hogy "odaát" minden másképpen lesz... Bizony, kijózanító a jézusi figyelmeztetés: "Isten országa bennetek/közöttetek van!" Vagyis, már itt tapasztalnunk kellene azt, amit az odaátba vetítünk bele! Akkor hogy is van mindez?

Könnyen elfogadjuk, hogy a földi létünk próbatételek, kihívások folyamatos láncolata, s azzal vigasztaljuk magunkat: "Aki mindvégig kitart, az üdvözül!"... És aki belefáradt? Aki évtizedekig tette a dolgát, mint "jókeresztény", de az Élet igazságtalanságai szüntelenül lúgozták lelkét, s öregségére megfáradt? Nos, aki mindent megtett azért, hogy bejusson a mennyek országába (lásd a törvényt-megtartó gazdag ifjút!), neki is volt fogyatéka, ami meggátolta az Isten országába belépést, s valóban ember számára bejutni a mennybe lehetetlen... de Isten számára minden lehetséges!

A "minden lehetséges"-kategória már az Isten világa, az "dimenzió", ahol csak a hitnek van érvényessége! Hit és értelem persze nem zárja ki egymást, de hiába minden zseniálisan megalkotott gondolat-pillér, amit eszünk épít az Isten világához, ez még kevés, hogy átjussunk a "túloldalra". Minél közelebb érünk a túlparthoz, annál több hitelemre van szükségünk, hogy álljon az a híd, de az utolsó cölöpöket már nem mi verjük le, hanem a JóIsten... Csakis az Ő kegyelem-pillérei azok, melyek lehetővé teszik, hogy utunk lehessen az "odaátba! Teremtő Atyánk szeretete nélkül tehát kudarcra ítélt minden vállalkozásunk, mely a mennyet célozza meg... Jó, hogy így van, mert ellenkező esetben még jobban elbíznánk magunkat, mint ahogyan azt egyébként is tesszük...




Kísértéseink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Angyalaiddal vigyázz reánk, s óvj meg minket minden gonosztól, hogy békességgel teljesíthessük akaratodat, s boldogan szolgáljunk egymásnak teremtett világodban! Ámen
   

Ekkor az ördög így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember." Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen, mert meg van írva: Angyalainak megparancsolta, hogy őrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." Jézus így válaszolt neki: "Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet."
Lk 4,3-12

A kételkedés a létünk elválaszthatatlan része. Az igazságkeresés motivációja emberlétünk egyik legnagyobbika, ezért a sátáni "Csakugyan?" szimpatikusnak tűnő kérdése szinte kivétel nélkül mindenkit megtéveszt. A titokkereső izgalmas-édeskés, a tényfeltáró könyörtelen-tragikus kérdések életünk minden dimenziójában ott vannak, értelmi-, érzelmi-, lelki- "kísértéseink" így szövik át mindennapjainkat. Az ember látszólag a kísértéseivel küzd, de valójában magával és Istennel bírkózik.

Sokan vannak itt a jóléti világunkban, akik az étel rabságában, a kalóriákkal harcolnak nap mint nap - olykor csinnadrattás média-támogatással - mégis eredménytelenül. Teljesen feledik azt a tényt, hogy a böjtölés mindig is vallásos cselekedet volt, a lélek küzdelme, a test támogatásával. Ha nem így történik, a kudarc előre programozott... De nemcsak az étel tart minket fogságában, az önmegvalósítás hamis értelmezése is. A hírnév, a nyilvánosság, mások ámulata a mi különleges képességeink miatt, mert mindannyian elhisszük, hinni akarjuk, hogy különbek vagyunk másoknál - sokszor indított egzisztenciákat vakmerő halálugrásra... Önmagunk mindenek fölé helyezése nem old meg semmit, legfeljebb félelmeinket növeli.

Az Emberfia-Krisztus megkísértetett a számunkra legnagyobbnak tűnő hatalommal: a gazdagsággal. Az ember ugyanis kész áttörni korlátokat, feladni erkölcsi gátlásait, elhinni azt, hogy a "cél szentesíti az eszközt", egyetlenért: a gazdagság ígéretéért. Ezért az ember egyik legördögibb találmánya a pénz. Ennek birtoklása tartja lázban a fél világot. A pénz legnagyobb csalása, hogy mindent helyettesíthet, pótolhat. Pedig a pénz soha nem képes igaz szerelmet létrehozni, őszinte barátságot táplálni, egészséget vagy lelki békességet adni. Az emberek többsége (háromnegyed része, akik a matéria fogságába vannak - Magvető példázata!) mégis a Mammonba veti bizalmát. Jelenét és jobbreményű jövőjét áldozza fel a financiális terveiért, s igen gyakran - mint most is, a bankvilág eresztékeinek meglazulásakor - beteljesedik a régi magyar szólás: ki sokat markol, keveset fog...

A megkísértéstörténet tanulsága a keresztény ember számára nyilvánvaló: csakis Istennel együtt, Őreá figyelve kerülhetjük ki az anyagvilág csapdáit! A hívő emberként is sokszor kételkedünk, kísértésbe esünk de egy valamit jól tudunk: egyedül elveszünk, támogatás nélkül nem megy... a "megoldás" mindig az Isten maga.




Teremtett világ rendje...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem látó szemet, s érző szívet, hogy észrevegyelek életem minden dolgában, s dicsérhesselek gondviselő jóságodért, felfoghatatlan szereteted hatalmáért! Ámen


Nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.
Jób 37,5b-6

Meglátni a hóesésben, a zuhógó esőben (is) a JóIsten gondviselését - az egyik legnagyobb ajándék. Szuperszámítógépekkel "megtámogatott" nagy tudású meteorológusok igyekeznek kikutatni, hogyan hatnak az égen szaladgáló felhők, a holnaputáni időjárásra, becsülendő próbálkozásaik ellenére - igen gyakran - melléfognak előrejelzéseikkel. Nem szakmai tisztességük hiányából fakad ez, hanem az Isten felfoghatatlan nagy hatalmából. Fordít Isten egyet a Földön, s már változtak is az időjárás paraméterei...

Nem az időjárás az egyetlen, amit nem értünk. Nem értjük se az életet, sem a halált. Nem értjük, honnan jövünk ebbe a világba, s ha már benne vagyunk - s többnyire jól érezzük magunkat benne -, akkor meg miért kell belőle kimenni? Nem értjük azt sem, hogy csillagvilágok szédítő évmilliárdjaihoz képest miért "csak" 70-80 esztendő áll rendelkezésünkre ennek a világnak a megértésére? Persze, ha valaki egész életében szenved, akkor a rövid élet is nagyon hosszúnak tűnik... Aki Isten nélkül próbálja elhordozni saját nyomorúságait - legyenek azok testiek vagy lelkiek -, megtapasztalja, hogy a percek ólomlábakon járnak. Aki Istenben van, azaz mindenben az Isten rendjét látja, az egyik ámulatból a másikba esik, s nem érti, hogyan repülhet ilyen gyorsan az idő?

Akárhová is nézünk, mindenütt az Isten teremtettségbeli jó rendje tükröződik vissza. Isten "ujjlenyomata" mindenütt ott van - kivéve az emberi akaratot! Jóllehet Isten szeretetből hívja létre az életünket, a legnagyobb méltóságra rendelve. Az ember mégis méltatlanul és szeretetlenül viselkedik az élettel kapcsolatban. Isten-adta joga lenne minden embernek szerelemben megfoganni és szabadságra megszületni, ehelyett az Isten szeretetcsodáját a szerelmet naponta gyalázzák-silányítják-ölik, s a másik ember szabadságának munkálása helyett a rabszolgaságot munkálják. Így idomul az ember e világ bűnös-emberi "rendjéhez" - zárja magára ajtóit vastag lakatokkal... Milyen szép lenne, ha ajtók nyitva maradhatnának éjjel nappal, mert az emberek csak segíteni akarnának egymáson... Azzal a tudattal hajthatnánk álomra a fejünket, hogy semmi gond, ha éjszaka mégis valami bajom van, akkor majd kiáltok, s az éppen az ablakom alatt sétáló embertársam majd bejön és segít nekem... Ehelyett azzal a kérdéssel fekszünk le: bezártam? ...Nehogy valaki tényleg bejöjjön és "segítsen" jobb esetében csak "eltüntetni" javaimat - rosszabb esetben még az életemet is elvenni... Nyomorúság, de modern korunkban sokszor már a szomszéd is ellenség...

Isten jó rendjébe belesimulni mégsem akar az ember - ezt nevezzük biblikus gondolkodásunkban ősbűnnek. Olyan ádámi örökség ez, melyet ha meg is tanulunk Isten kegyelméből "kezelni" - egy életen át kísért minket. Ha azonban életünk történéseiben felfedezzük Isten jóságát, akkor rendkívül hálásak leszünk egy tenyerünkben elolvadó hópihéért éppenúgy, mint az arcunkon legördülő hűsítő nyári esőcseppek simogatásáért...





Világ szeretete...

A mai nap imádsága:
URam! Alakítsd hitemet felelősen hordozó meggyőződéssé, hogy törvényeidet ne nyűgnek, hanem medernek, elvársaidat ne keresztnek, hanem emberségem kiteljesedésének lehetőségeként láthassam! Istenem, Te mindent megtehetsz, s még a rosszból is jót hozhatsz elő; könyörülj mindazokon, akik Hozzdá menekülnek! Ámen


   

Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.
1 Jn 215-16

Sok keresztény embernek okozott már fejtörést az elmúlt majd két évezredben, hogyan élje úgy az életét, hogy az az Istenek is tetszen, de azért ő maga se maradjon le semmiről... A "kecske és a káposzta" klasszikus esete ez! Sok ember számára dilemma: Milyen Isten az, aki megteremti ezt az izgalmas világot, beleteremti az embert, s azután elvárja tőle, hogy tagadja meg azt a élvezetes világot, amiben él? Nos, nem erről van szó...

Ha valaki valamit vagy valakit szeret, akkor áldozatot hoz érte, gyakran nem is veszi észre, mekkorát. A szeretet ilyen, nem számolgat 'kockás papíron': megéri-e áldozatot hozni vagy sem? Aki lélekben felkészült az édesanyaságra - mert az istenteremtette élet továbbadásában ő is egy láncszem kíván lenni -, az nem gondolkodik túl sokat: vállalja-e a szüléssel, később a gyerekneveléssel járó veszélyeket vagy sem, hanem elfogadja a vele járó áldozatot, mert a szeretet természetéből fakadóan adni akar.

Aki azonban a világot szereti, s mindazt ami a világban van, az a világnak ad elsődlegességet. A világhoz való ragaszkodás az anyagiak prioritását jelenti, azaz: elsővé válik, ami másodlagos. A vagyon, a pénz mindenhatóságába vetett hit talán soha nem volt olyan nagy, mint manapság! (Honkongban járt ismerősöm mesélte így: "Mi itt azt mondjuk valakire, szereti a pénzt... El sem tudjuk képzelni, de arrafelé a pénz maga az isten!") Tény, hogy a modern (gazdag!) ember szívesen tetszeleg a félisteni mindenhatóságában. Akinek pénze van, az mindjárt okosnak is gondolja magát, valójában minél több pénze van valakinek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy bután bánik vele -, s csak magára költi. (Hogy hová vezetett az ember pénzsóvársága, világ-imádata - azt az elkövetkező krízis-időben tapasztalni fogjuk: mert nyilvánvalóvá kell válnia minden ember számára; erről tanúskodik a történelem is -, hogy az igazságtalan társadalmi rendszerek örökké nem tarthatóak fenn!

Aki a világot szereti, az a világba is veti a bizalmát, s a világban reménykedik. Jézus URunk azonban soha nem beszélt a vagyon ellen, de alaposan megrótta azokat, akik az ÚRIsten helyett(!) a vagyonukban reménykedtek. Elmúló életünkben a múlandóba vetni a bizalmat - a legnagyobb balgaság. A többség mégis ezt teszi, de jól tudjuk a Magvető példázatából, Jozsué Sikemnél tartott beszédéből is a demokrácia örök igazságát: bizony nem mindig a többségnél van az igazság...

A világ szép, a teremtettség jó, az élet elmúlása ellenére is gyönyörű, de kérkedni az Istentől kapott ajándékokkal - mások kárára(!) -, nem Istentől való dolog! Sokan nem képesek "feloldani" az élet látszólagos ellentmondásait, mert emberien gondolkodnak az isteni dolgokról, s törvényt akarnak becsempészni oda is, ahol az Isten szeretete a legnagyobb erő. Hibás önszeretetük okán nem látják(be), hogy Isten országa ugyan bennünk és közöttünk van, de a mennyország az "odaát" van, s nem itt, ebben a világban. A mennyország, a "perfekt" keresztény élet görcsös akarása sok fájdalmat okoz manapság is hívő családokban, de erről nem az Isten, hanem az oktalan ember tehet, aki nem látja, hogy mindene, amije van, azt csak egy darabig az övé, azt csak kölcsönbe kapta, - igaz célirányosan: hogy szolgálhasson vele másoknak, önmaga boldogulására is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése