Élő víz...
A mai nap imádsága:
URam! Add nekem az Élet vizét, naponta, hogy ne szomjazzon a lelkem! Ámen
Mert
kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását,
elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat,
amelyek nem tartják a vizet... Te magad okoztad ezt magadnak, mert
elhagytad Istenedet, az URat, amikor a helyes úton akart vezetni.
Jer 2,13 és 17
Amióta
a világ a világ, az őzikék, a madárkák, s természetesen az ember is,
mind-mind esővizet, azaz felszíni vizet ittak/isznak. Nincs hűsítőbb,
lágyabb, "finomabb" a hegyi patak vizénél, ami tulajdonképpen esővíz
vagy az olvadó hó, gleccser vize. A világ mintegy 40%-a ilyen olvadó
vizet iszik - persze csak addig, amíg van, ami olvadjon, mert sajnos
felfokozott ütemben szűnnek meg hósapkák és hegyipatakokat tápláló
gleccserek. Mostanság derül ki milyen óriási érték a víz! Az ENSZ közel
200 helyi fegyveres konfliktust tart számon, melyekből 150 bármikor
átalakulhat helyi háborúvá - a vízért, melynek birtoklása a túlélést, az
életet jelenti. Belegondolni is borzasztó, hogy mi lesz, ha százmilliók
maradnak ivóvíz nélkül, s mi lesz, ha már nem lesz mit kipumpálni a
föld alól! (Spanyolországban az öntözésre használt fúrt kutak 80%-a
illegális, de nem ők az egyetlenek, akik úgy használják fel az évezredek
óta föld mélyére szivárgott esővizet - ez kb. 1 métert halad lefelé
évente; tehát az ásványvíz, amit megiszunk legalább pár ezer éves... -,
hogy közben nem gondolnak a jövőre.)
A
ciszternába betárolt víz tehát csak szükség-megoldás, van ennél jobb
megoldás is: a forrásvíz, a felszíni víz. Ha azonban a felszíni
vizeinket megmérgezzük - erről szól az iparosodás elmúlt 250-300 éve -,
akkor ne csodálkozzunk, hogy ennyi misztikus eredetű betegséggel van
dolgunk manapság. S miért nem becsüljük vizeinket? Mert nem becsüljük az
istenadta életet, még az emberéletet sem. Ha tisztelnénk, akkor nem
háborúznánk még ma is, akkor nem ölnénk egymást halomra, hiszen erről
szól ennek a "csodálatos" az emberi fajunknak a történelme...
Jeremiás
arról panaszkodik, hogy népe elhagyta a folyóvíz forrását a
ciszternáért, vagyis: az eredetit felcserélte a másolatért, Jáhve-istent
otthagyta a bálványokért. Merthogy valamilyen kultuszra szüksége van az
embernek, hiszen az ember bizonyítottan spirituális lény. Ha nincs ott
az Isten az emberek életében, akkor bizony más válik istenükké:
szenvedélyek és/vagy az anyag birtoklásának bódító lehetősége.
A
nagy kérdés soha nem az, hogy miért hagyja el Teremtőjét a teremtmény -
természetesen azért, mert az istennélküliség kalandos izgalma
elhomályosítja látását -, hanem ez: miért nem talál vissza Őhozzá? Miért
olyan oktalan az ember, hogy a megtapasztalt jó, a biztonság nyugalma
után mégis a rosszat, a bizonytalanságot kívánja? Sokan vélik úgy, hogy
ez csakis és kizárólag a Sátán műve, akit - Ne felejtsük el! -az Isten
szeretete a Krisztusban egyszer, s mindenkorra legyőzött... Az igazságot
azonban Jeremiás mondja ki, amikor így fogalmaz: "Te magad okoztad ezt
magadnak, mert elhagytad Istenedet." Ezt a félelmetes igazságot
felismerni, a bölcsesség kezdete, s a valódi istenrehagyatkozásos úton
való kiváltságos járás első lépéseinek egyike...
Gyermek...
A mai nap imádsága:
Istenem! Kéréseinket hallgasd meg, hogy élhessünk Általad! Ámen
Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet.
1 Sámuel 1,,27
Anna nyomorúságát - azaz a gyermektelenséget - milliók szenvedik el ma is szerte a világon... A gyermekáldás hiánya hatalmas erőket von el az életkedvből, míg a gyermekről való gondoskodás elemi ösztöne óriási erőket szabadít fel. Az, hogy csak Magyarországon évente mintegy ötvenezren mégis az élet kioltását választják az élet vállalása helyett - az apokaliptika árnyékát vetíti ránk, s ebben még az sem vigasztaló, hogy az árnyék évszázadokon át húzódhat, mire eljön a teljes sötétség...
Miért oly nagy a vágy a gyermek után az egyik oldalon, s miért oly nagy az akarat az elpusztítására a másik oldalon? Az élet utáni vágyat könnyebben megértjük, szinte magyarázatra sem szorul: Élni olyan jó!. A gyermek, aki "felülről" jön, az Isten ajándéka, ha nehézségekkel együtt jön, akkor is. A felülről jövő ajándék tehát nemcsak Isten-től függ, de az Istenen is csüng, mint a gyermek a hintán... Ennek a "lebegésnek" a csodáját éli át minden szülőpár, erre az ég- és föld közti állapotra vágyakozik a lélekben is felnőtt ember, hogy gyermekén keresztül tudatosabban újra átélhesse azt, amit saját gyermekkorában ösztönesen már egyszer átélt: lebegni, de mégis biztonságban lenni, hiszen Isten tart a tenyerén. Ha ez megadatik, akkor a nehézségek ellenére is szép életet tudhatunk magunknak.
Az élet kioltásának brutalitására kevés a hétköznapi szó. Az irodalom igazságot kereső poétikus őszintesége segíthet érzéseink megfogalmazásában, azaz a valóság megragadásában, de azért olykor lehet "egyszerűbben" is fogalmazni, hogy aztán kinek-kinek a maga lelkében az őszinte szó jelentéstartalma kicsapodjék, s nyilvánvalóvá váljék: az élet csírájában való elpusztítása az Ördögtől van. Attól az Erőtől, amely mindent össze-vissza dobál (diabolosz) ebben a világban. Akinek erejét minden szeretetlenség, gonoszság és irígység, mohóság és bírhatnámság táplálja...
A gyermek vállalása a jövő felvállalását is jelenti, a gyermek befogadása ugyanakkor az Isten akaratának az elfogadását is jelzi. "Aki befogad egy kisgyermeket - engem fogad be" - mondja a Mester, s ezzel a Felfoghatatlan Élet részesedésére hív minket...
Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet.
1 Sámuel 1,,27
Anna nyomorúságát - azaz a gyermektelenséget - milliók szenvedik el ma is szerte a világon... A gyermekáldás hiánya hatalmas erőket von el az életkedvből, míg a gyermekről való gondoskodás elemi ösztöne óriási erőket szabadít fel. Az, hogy csak Magyarországon évente mintegy ötvenezren mégis az élet kioltását választják az élet vállalása helyett - az apokaliptika árnyékát vetíti ránk, s ebben még az sem vigasztaló, hogy az árnyék évszázadokon át húzódhat, mire eljön a teljes sötétség...
Miért oly nagy a vágy a gyermek után az egyik oldalon, s miért oly nagy az akarat az elpusztítására a másik oldalon? Az élet utáni vágyat könnyebben megértjük, szinte magyarázatra sem szorul: Élni olyan jó!. A gyermek, aki "felülről" jön, az Isten ajándéka, ha nehézségekkel együtt jön, akkor is. A felülről jövő ajándék tehát nemcsak Isten-től függ, de az Istenen is csüng, mint a gyermek a hintán... Ennek a "lebegésnek" a csodáját éli át minden szülőpár, erre az ég- és föld közti állapotra vágyakozik a lélekben is felnőtt ember, hogy gyermekén keresztül tudatosabban újra átélhesse azt, amit saját gyermekkorában ösztönesen már egyszer átélt: lebegni, de mégis biztonságban lenni, hiszen Isten tart a tenyerén. Ha ez megadatik, akkor a nehézségek ellenére is szép életet tudhatunk magunknak.
Az élet kioltásának brutalitására kevés a hétköznapi szó. Az irodalom igazságot kereső poétikus őszintesége segíthet érzéseink megfogalmazásában, azaz a valóság megragadásában, de azért olykor lehet "egyszerűbben" is fogalmazni, hogy aztán kinek-kinek a maga lelkében az őszinte szó jelentéstartalma kicsapodjék, s nyilvánvalóvá váljék: az élet csírájában való elpusztítása az Ördögtől van. Attól az Erőtől, amely mindent össze-vissza dobál (diabolosz) ebben a világban. Akinek erejét minden szeretetlenség, gonoszság és irígység, mohóság és bírhatnámság táplálja...
A gyermek vállalása a jövő felvállalását is jelenti, a gyermek befogadása ugyanakkor az Isten akaratának az elfogadását is jelzi. "Aki befogad egy kisgyermeket - engem fogad be" - mondja a Mester, s ezzel a Felfoghatatlan Élet részesedésére hív minket...
Végítélet...
A mai nap imádsága:
Uram! Könyörülj rajtam, hogy teljességgel élhessem életemet Tebenned! Ámen.
Egy második angyal követte őt, aki így szólt: "Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet"
...
És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: "Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön." A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet.
Jel 14,8 és 14-16
Nehéz időket élünk... A tőzsdei spekuláció "értékteremtő" rangú tevékenységgé "avanzsált" az utóbbi évtizedekeben - keserű gyümölcseit most próbálják lenyeletni a társdalommal. Sokan - sajnos - el sem gondolkoznak azon, hogy mit jelent egy párszáz milliárd dolláros tőke-injekció. Néhány tíz tonna színes papírral több lesz az emberek pénztárcájában, de az alapvető probléma ezzel még nem oldoldódott meg! Azt viszont biztosan mondhatjuk, ezzel a merész lépéssel egy időre elodázzák a következményeket...Tipikus emberi, örök magatartás: jólét, a másik kárára!
Isten a világot igazságosnak teremtette. Nincs benne semmi sem ingyen, mindennek ára van, azaz mindennek következménye van. A mulasztásnak, a bűnnek hozadékát nem lehet lehet semmissé tenni, legfeljebb elhordozni. Ez az isteni igazság tükröződik a Jelenesések könyvében is - Isten nem feledkezik meg semmiről. Jóllehet az Ő órája egészen másképpen jár, de egyszer Istennél is körbeérnek a mutatók... S ha ez megtörténik, akkor elkezdődik a számonkérés!
Régi biblikus jelkép a végidőkkel kapcsolatban a sarló, az aratás szimbóluma. A sarló, mely elválasztja a földtől a búzakalászt - és egyszer s mindenkorra, máshová, a csűrbe juttatja a búzaszemeket. Ugyanígy a halál is kimetsz minket ebből a földi létből, s - reménységünk szerint a Krisztusért - bekerülünk majd Mennyei Atyánk Csűrjébe, az Örök Országba.
Minden kor embere sokat foglalkozott az elmúlással. A fáraók bebalzsamozták magukat, a nagy fejedelmek arany-, ezüst-, vas-koporsóba temettették el magukat, megint mások óriási emlékművet/mauzóleumot építettek, bebiztosítandó, hogy bizonnyal átjussanak oda, ahová minden emberlélek vágyakozik. Mi sem vagyunk különbek elődeinknél! Minél inkább közelebbinek érezzük az időt a végső elszámoláshoz - mert életünk búzatáblája egyre inkább aranyba sárgul -, annál inkább foglalkozunk a halállal.
A halál előtt viszont van egy élet, amit Isten nem véletlenül adott, s bizonyára nem azért, hogy a benne rejlő lehetőségeket elmulasszuk, s a talentumainkat elássuk. Életünk értelmének izgalommal teli keresésében számtalan igazságtalanság, emberi és "Isten-adtának hitt" korbácsolja lelkünk nyugalmát. A felülről, a Világosság Atyától kapott kereszteket mindig könnyebben viseljük, mert ahhoz erőt is kapunk. Ha úgy érezzük is, hogy ezt azért "mégsem érdemeltük meg", bizonyossággal tudjuk: akit Isten szeret, azt vesszőjével is "jutalmazza". Egészen másképp látjuk azonban azokat az igákat, melyeket mások akasztanak nyakunkba.
Az emberi önzés határtalan, olyan az, mint a rákos daganat. Nincs "határtudata", s csak egy törvény hajtja: terjeszkedni, terjeszkedni. Igaz, ez idővel önmaga létének akadályává válik, de másképpen nem tud tenni, hiszen nem egészséges sejtek ők, hanem rákosak. Az emberi önzés minden közösségben ott van. A legkisebb párkapcsolatiban éppenúgy, mint a nagypolitikaiban. Naponta bomlanak fel sírigtartónak álmodott házaságok, mert nem képesek a felek egymás és önmaguk önzését kezelni. Naponta történnek deliktumok közvetlen környezetünkben éppenúgy, mint távoli földrészeken, melyeket mind-mind az önzés táplálja. Nem csoda, ha elszomorodunk vagy szeretetünk lendületét veszíti...
Egyszer azonban mindennek vége lesz... s akkor az istenképűségéből kivetkőzött embernek nem kell többé tagadnia Istent, félredobni parancsolatait - erre ugyanis nem lesz szükség... mivel ez a világ már megszűnt...
Egy második angyal követte őt, aki így szólt: "Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet"
...
És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: "Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön." A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet.
Jel 14,8 és 14-16
Nehéz időket élünk... A tőzsdei spekuláció "értékteremtő" rangú tevékenységgé "avanzsált" az utóbbi évtizedekeben - keserű gyümölcseit most próbálják lenyeletni a társdalommal. Sokan - sajnos - el sem gondolkoznak azon, hogy mit jelent egy párszáz milliárd dolláros tőke-injekció. Néhány tíz tonna színes papírral több lesz az emberek pénztárcájában, de az alapvető probléma ezzel még nem oldoldódott meg! Azt viszont biztosan mondhatjuk, ezzel a merész lépéssel egy időre elodázzák a következményeket...Tipikus emberi, örök magatartás: jólét, a másik kárára!
Isten a világot igazságosnak teremtette. Nincs benne semmi sem ingyen, mindennek ára van, azaz mindennek következménye van. A mulasztásnak, a bűnnek hozadékát nem lehet lehet semmissé tenni, legfeljebb elhordozni. Ez az isteni igazság tükröződik a Jelenesések könyvében is - Isten nem feledkezik meg semmiről. Jóllehet az Ő órája egészen másképpen jár, de egyszer Istennél is körbeérnek a mutatók... S ha ez megtörténik, akkor elkezdődik a számonkérés!
Régi biblikus jelkép a végidőkkel kapcsolatban a sarló, az aratás szimbóluma. A sarló, mely elválasztja a földtől a búzakalászt - és egyszer s mindenkorra, máshová, a csűrbe juttatja a búzaszemeket. Ugyanígy a halál is kimetsz minket ebből a földi létből, s - reménységünk szerint a Krisztusért - bekerülünk majd Mennyei Atyánk Csűrjébe, az Örök Országba.
Minden kor embere sokat foglalkozott az elmúlással. A fáraók bebalzsamozták magukat, a nagy fejedelmek arany-, ezüst-, vas-koporsóba temettették el magukat, megint mások óriási emlékművet/mauzóleumot építettek, bebiztosítandó, hogy bizonnyal átjussanak oda, ahová minden emberlélek vágyakozik. Mi sem vagyunk különbek elődeinknél! Minél inkább közelebbinek érezzük az időt a végső elszámoláshoz - mert életünk búzatáblája egyre inkább aranyba sárgul -, annál inkább foglalkozunk a halállal.
A halál előtt viszont van egy élet, amit Isten nem véletlenül adott, s bizonyára nem azért, hogy a benne rejlő lehetőségeket elmulasszuk, s a talentumainkat elássuk. Életünk értelmének izgalommal teli keresésében számtalan igazságtalanság, emberi és "Isten-adtának hitt" korbácsolja lelkünk nyugalmát. A felülről, a Világosság Atyától kapott kereszteket mindig könnyebben viseljük, mert ahhoz erőt is kapunk. Ha úgy érezzük is, hogy ezt azért "mégsem érdemeltük meg", bizonyossággal tudjuk: akit Isten szeret, azt vesszőjével is "jutalmazza". Egészen másképp látjuk azonban azokat az igákat, melyeket mások akasztanak nyakunkba.
Az emberi önzés határtalan, olyan az, mint a rákos daganat. Nincs "határtudata", s csak egy törvény hajtja: terjeszkedni, terjeszkedni. Igaz, ez idővel önmaga létének akadályává válik, de másképpen nem tud tenni, hiszen nem egészséges sejtek ők, hanem rákosak. Az emberi önzés minden közösségben ott van. A legkisebb párkapcsolatiban éppenúgy, mint a nagypolitikaiban. Naponta bomlanak fel sírigtartónak álmodott házaságok, mert nem képesek a felek egymás és önmaguk önzését kezelni. Naponta történnek deliktumok közvetlen környezetünkben éppenúgy, mint távoli földrészeken, melyeket mind-mind az önzés táplálja. Nem csoda, ha elszomorodunk vagy szeretetünk lendületét veszíti...
Egyszer azonban mindennek vége lesz... s akkor az istenképűségéből kivetkőzött embernek nem kell többé tagadnia Istent, félredobni parancsolatait - erre ugyanis nem lesz szükség... mivel ez a világ már megszűnt...
Viszonyulás...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy nyilvánvalóvá váljék cselekedeteimben is, hogy Te az élet URa vagy, s ÚR az én életem felett is! Ámen
...és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről: ezek nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, ezek követik a Bárányt,
Jel 14,3b-4a
De a 144ezer kiválasztott igen, akik természetesen a Jehova tanúi közül kerülnek ki... Nem akarom bántani szegény Jehova tanúit, de szervezetük gyönyörűen példázza azt az örök emberi törekvést, hogy a megválaszolhatatlanra is választ adjon. Aki teologizál - s valahol minden istenhívő egyben teológus is a maga módján -, annak tudnia kellene, hogy az emberi okoskodás az isteni kategóriákban nem érvényesül(het)! Persze Jehova tanúi elszánt hitszónokai még most is meggyőzendő ellenséget látnak másfelekezetűekben, nemkülönben az istentelenekben. Persze, ahol az ószövetségi kötáblás törvényt az újszövetségi kegyelmi elé teszik, az ott teljességgel "normális" viszonyulás...
Akit valóban a Szentlélek érintett meg, az tud a sorok között is olvasni és nyilvánvaló számára, hogy melyek a Bibliában azok részek, melyek valóban Istentől ihletettek, s melyek azok mondatok, melyek egyértelműen emberi, akarnok mondatok. Ezért ha valaki komolyan gondolja, hogy Istentől ihletett az ilyen mondat, mint: "ezek nem szennyezték be magukat nőkkel" - nos, az ilyen ember "elsőosztályú" manipulálható alanya az olyan szektás vezetőknek, akik beteljesítik önmagukban a jézusi példázatbeli mondást: "vak vezet világtalant"...
Sajnos a keresztény vallás különösen is ellenségnek tartja a testet, jóllehet ilyet Jézus URunk sohasem tanított. Emberi okoskodás az is - sajnos saul-páli "ajánlás" - , hogy bűnös, testi kívánságokat öldökölni kell az óemberi testben, holott a vágyak, érzések harmóniáját az Isten teremti meg azok lelkében, akik felismerték Őt... Saul-Pál maga nőtlen volt, házasságra való alkalmatlanságát, ill. a házaséletről való lemondásának okát csak sejteni tudjuk, de annyi bizonyos, hogy az egyháztörténelem jelesül bizonyítja, hogy azok az egyháziak, akik látható életükkel csak megvetést és botránkozást váltottak ki a normálisan gondolkodókban, azok a vezetők a nemlátható lelki életükben is egyértelműen deformáltak voltak, hiszen aki természetellenes életében, az hitéletében is az! Ahogyan nem lehet gyengéd szerető az sem, aki gátlástalanul könyököl, agresszív a közlekedésben. Ha gátlástalan az élet egyik területén, akkor gátlástalan a többi területén is!
Éppen ezért, aki nem ismerte meg a szerelem egész életre szóló önkéntes elkötelezettségét, az hogyan lenne képes "Isten szerelmeseként" beszélni Őróla? Az, aki a legszebb testi-lelki találkozást férfi és nő között úgy definiálja, hogy az egy "szennyes, csúnya dolog", az sem az Életről, sem az Istenről nem tud semmit. Az Élet ugyanis maga az Isten, Ő ott van mindenben és mindenekben! A Bárány követése nem azt jelenti, hogy hétről-hétre kultikusan imádni kellene a deformált istenelképzelést, hanem napról-napra cselekedni kellene az Isten életes akaratát...
...és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről: ezek nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, ezek követik a Bárányt,
Jel 14,3b-4a
De a 144ezer kiválasztott igen, akik természetesen a Jehova tanúi közül kerülnek ki... Nem akarom bántani szegény Jehova tanúit, de szervezetük gyönyörűen példázza azt az örök emberi törekvést, hogy a megválaszolhatatlanra is választ adjon. Aki teologizál - s valahol minden istenhívő egyben teológus is a maga módján -, annak tudnia kellene, hogy az emberi okoskodás az isteni kategóriákban nem érvényesül(het)! Persze Jehova tanúi elszánt hitszónokai még most is meggyőzendő ellenséget látnak másfelekezetűekben, nemkülönben az istentelenekben. Persze, ahol az ószövetségi kötáblás törvényt az újszövetségi kegyelmi elé teszik, az ott teljességgel "normális" viszonyulás...
Akit valóban a Szentlélek érintett meg, az tud a sorok között is olvasni és nyilvánvaló számára, hogy melyek a Bibliában azok részek, melyek valóban Istentől ihletettek, s melyek azok mondatok, melyek egyértelműen emberi, akarnok mondatok. Ezért ha valaki komolyan gondolja, hogy Istentől ihletett az ilyen mondat, mint: "ezek nem szennyezték be magukat nőkkel" - nos, az ilyen ember "elsőosztályú" manipulálható alanya az olyan szektás vezetőknek, akik beteljesítik önmagukban a jézusi példázatbeli mondást: "vak vezet világtalant"...
Sajnos a keresztény vallás különösen is ellenségnek tartja a testet, jóllehet ilyet Jézus URunk sohasem tanított. Emberi okoskodás az is - sajnos saul-páli "ajánlás" - , hogy bűnös, testi kívánságokat öldökölni kell az óemberi testben, holott a vágyak, érzések harmóniáját az Isten teremti meg azok lelkében, akik felismerték Őt... Saul-Pál maga nőtlen volt, házasságra való alkalmatlanságát, ill. a házaséletről való lemondásának okát csak sejteni tudjuk, de annyi bizonyos, hogy az egyháztörténelem jelesül bizonyítja, hogy azok az egyháziak, akik látható életükkel csak megvetést és botránkozást váltottak ki a normálisan gondolkodókban, azok a vezetők a nemlátható lelki életükben is egyértelműen deformáltak voltak, hiszen aki természetellenes életében, az hitéletében is az! Ahogyan nem lehet gyengéd szerető az sem, aki gátlástalanul könyököl, agresszív a közlekedésben. Ha gátlástalan az élet egyik területén, akkor gátlástalan a többi területén is!
Éppen ezért, aki nem ismerte meg a szerelem egész életre szóló önkéntes elkötelezettségét, az hogyan lenne képes "Isten szerelmeseként" beszélni Őróla? Az, aki a legszebb testi-lelki találkozást férfi és nő között úgy definiálja, hogy az egy "szennyes, csúnya dolog", az sem az Életről, sem az Istenről nem tud semmit. Az Élet ugyanis maga az Isten, Ő ott van mindenben és mindenekben! A Bárány követése nem azt jelenti, hogy hétről-hétre kultikusan imádni kellene a deformált istenelképzelést, hanem napról-napra cselekedni kellene az Isten életes akaratát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése