Elrontott, céltalan életekért...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Balga voltam, mert nem fogadtam el, amit adtál, nem tettem azt, amit akartál, nem engedtem, hogy azzá formálj, amivé magam is mindig válni szerettem volna. Tisztítsd meg lelkemet, hogy Benned felszabadulva, örömmel töltsem be küldetésemet. Ámen.


Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük." Mt 7,12

Csak idő kérdése, s belénk plántált halhatatlan rész, a lélek megszólal. Először sóhajt, azután szól, s ha kell kiált. Egy bizonyos: sóvárgását az Isten felé valahogyan kimutatja. Mivel Isten tisztasága, szépsége, fensége nem "tűr" semmiféle álnokságot, ezért csakis egyetlen hang juthat Őelé: az őszinteség hangja. Hányszor megtapasztaltuk életünkben - úgy, ahogy nem vártuk -, milyen is az emberek "őszintesége"... telve számítással, kapni-akarással. De hányszor átéltük azt is, hogy "majd most megmondjuk"... őszintén, kertelés nélkül azt, amit gondolunk a másikról - s aztán valahogyan, valamiért mégsem sikerült. Nem azt mondtunk, amit akartunk ésnem úgy, ahogyan szerettük volna. Valamit alaposan elhibáztunk - balgák voltunk.

Minél inkább rákényszerít minket Isten meg-megkopó életünk naponkénti kellemetlenségeivel, gondjaival, problémáival - olykor tragédiáival is -, hogy szembenézzük az "élet igazságaival", annál inkább kívánjuk a kötözöttség oldását, a terhek elvételét... a bűnök bocsánatát is. Mivel bűn a rossz megcselekvése, s a jónak elmulasztása is, s ezért bőven vannak lelki terheink: tehettük, de nem tettük... adva volt az alkalom, s mégsem "sikerült". Kudarcot vallottunk. De talán jobb, ha beismerjük: balgák voltunk...

A zsoltáríró őszinte szava lelket rezdít ma is. Utat mutat a tisztaság, a beteljesedés felé. Van-e nagyobb cél földi életünkben, mint bevégezni a missziót, a küldetést? Nem távoli népek megtérítésére, teoretikus válaszok keresgélésére kell gondolnunk elsősorban, hanem mindenekelőtt a saját életünkre. Bevégeztem-e jól, kevésbé jól, egyáltalán észrevettem-e, hogy mire is "küldettem" e földi világba? Elsősorban az "enyéimre" kell hogy gondoljak: családtagokra, barátokra, munkatársakra, szomszédokra... azokra, akik ismernek, részesednek az életemből. Tudtam-e nekik őszinte emberi pillanataimmal örömet okozni vagy egyszerűen csak elgondolkodtatni őket odafigyelésemmel, meghallgatásommal, bátorításommal? Ha igen, Istennek legyen hála érte! Ha nem, akkor engedjem, hogy a zsoltár szavain keresztül átmelegítsen Isten közelsége, s kinyílhasson lelkem, a Tőle jövő megújító Fény befogadására.

Erő...

    A mai nap imádsága:
    Erőtlenségemben segíts meg, Uram! Ámen.

   

Az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését.
2 Tim4,17

Nincs igehirdető nehézségek nélkül... Amíg fiatal, eladdig tapasztalatlansága és lendületes kedve lehet akadálya az Ige hirdetésének, később a rutin veszélye vagy a jól látható sikertelenség - lám-lám, nem térnek meg tömegével az emberek - fásultsága kísérthet. Sok igehirdető akasztotta már lutherkabátját, palástját, reverendáját fogasra, s csukta be Bibliáját... Miért? A válasz nem egyszerű.

A "kiugrott" katolikus pap megdöbbenti az adott közösséget, de a hivatal (protestáns felfogás a lelkészi szolgálatról) feladása - válás, alkohol vagy egyszerűen csak a jobb élet ígérete miatt - is megteszi megdöbbentő hatását az adott közösségben. Aki csak a szószék alatt ült - vagy ott sem -, az nyilvánvalóan másképpen ítélkezik. Aki igát húz, aki terhet cipel - s láthatatlanok mindig nehezebbek, mint a láthatók - az bizonyára árnyaltabban lát, s fogalmaz ebben a kérdésben is.

Pál igehirdetésének egyedüli "garanciája", hogy Isten őmellé (is) odaállt és megerősítette elhívásában. Egyébként sem ereje, sem hitele nem lett volna a Krisztus Egyházának első zsengéire vadászó volt extrimista rabbitanítványnak, a Saulból lett Pálnak! S, ha az ÚRIsten nem erősíti meg az őskeresztények hitét, akkor hiábavaló lett volna minden mártíromság, s ha a Szentlélek hordozó, megtartó ereje nem lett volna valóság Luther előtt és után is, akkor szánalmasan és emlékezés nélkül elbukott volna minden reformtörekvés. De van reformáció, s van megújulás (semper reformanda), mert Isten ma is "munkálkodik"! Ha nem lenne, akkor egyház sem létezne...

Mit jelent az igehirdetés elvégzése? Nem csillogó propagandát, a társadalom biztonságát növelő, egyházi keretek között történő, elfogadása méltó életstílus-oktatást, hanem egyszerű tanúskodást az Isten valóságáról. Annak a meggyőződésnek a szívvel-lélekkel, s értelemmel való továbbadását, hogy Isten nem a valóság része, hanem Ő maga az Élet Valósága!

Ez pedig nem közelíthető meg másképpen, csakis Szeretetének mindenek felett álló titokzatosságán keresztül...

Gazdagság...

A mai nap imádsága:

Uram! Te légy az én gazdagságom! Szereteteddel védj meg a világ csillogásától, hogy meg ne vakuljak, s gödörbe ne essek! Ámen

   

Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: "Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."

Lk 18,22

Eladni mindent - azt jelenti: valamiért feladni mindent... Sokszor érzik úgy az emberek, hogy az adott cél elérését bármilyen áron is, de "támogatni" kell. Ilyenkor hangzanak el az önigazoló mondatok, melyek közül az egyik legismertebb ez: "A cél szentesíti az eszközt!" Ez természetesen nem igaz! Nem lehet tisztességes a cél, ha csak tisztességtelen eszközökkel lehet elérni... Feladni mindent, "egylapos" játékosként beszállni az élet nagy kártyacsatájába meglehetősen merész vállalkozás - mégis sokan megteszik. Dávid király irodalmian szép történeteiből megtudhatjuk, hogy bár oroszlánt is ölt már parittyájával - zsenge kora ellenére -, mégis, amikor Góliát ellen áll ki, előtte a patakban "öt alkalmas kövecskét" keres fegyveréhez. Mindegyik alkalmas volt arra, hogy leterítse vele ellenfelét, de mivel bízott Istenében - az Ő nevében indult el(!) -, ezért nem kísértette URát azzal, hogy csak úgy találomra felkapott valamilyen "kő-szerűséget" a patakparton, s várta volna csodát... Sokszor mi magunk sem vesszük észre, hogy Isten több egyenlő lehetőséget is felkínál nekünk, s tulajdonképpen mindegy, hogy melyiket válasszuk, megáldja mindegyiket, ha alázattal fogadjuk az Ő kezéből.

Eladni mindent... azt is jelenti: "vásárra vinni" dolgainkat, vállalva az üzleti kockázatot is, hogy még annyit sem kapunk érte, amennyit valójában megér. Kinek van ehhez bátorsága? A Mester itt nem kevesebbet kér, mint azt, hogy a gazdag ifjú adja fel teljes "egzisztenciáját". (Bizonyára feladnám az egzisztenciámat én is - ha mindenki más is feladja -, no de akkor miért tenném, ha csak én egyedül vagyok az, aki mindenét odadja?) Nyilvánvalóan elszomorodott a gazdag ifjú - aki azért bolond nem volt -, hiszen jól tudta, ha Ő el/feladja mindenét, aminek köszönheti kényelmét, nyugalmát, biztonságát, tömérdek szabadidejét - amiben kedvére tanulmányozhatja az Írásokat - attól gazdag barátai még megtartják vagyonukat... S akkor vele mi lesz? Vagyon nélkül bizonyára még barátságukat is elveszítené...

Óriási dillemma ez, igazi egzisztenciális küzdelem! Az egyháztörténetben mégis számos példát találunk arra, hogy mindig akadtak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy nem aranyat/vagyont gyűjtenek maguknak, hanem "kincseket a mennyben". Sok bizonyságtevő krisztuskövető ember tette fel így egész életét, egzisztenciáját arra, hogy hirdesse a Szeretet igazságát... s életük bizonyította jól döntöttek. Akik pedig a vagyonban, pénzben reménykedtek, azoknak gyakran mindenét elvitte egy-egy gazdasági válság, háború, kolera, pestis - az élet viharai.

A Mester követőjének hívja a gazdag ifjút, aki talán még apostollá is válhatott volna, de az ifjú mégsem tudott helyesen dönteni. Fiatal volt és okos (ismerte a törvényt), de nem volt még bölcs. A bölcs szívű ember ugyanis tudja, hogy a gazdagság nem kívül, hanem belül van, sőt, azt is tudja, hogy igazán meggazdagodni nem azáltal lehet, ha mindenünket odadjuk a szegényeknek, hanem akkor, ha magunk vagyunk a "gazdagság", s azt osztjuk szét... Isten kegyelme az, ha felfedezzük, hogyan gazdagíthatunk másokat olyan dolgokkal, melyeket egyetlen boltban sem árulnak és semmilyen pénzáldozattal nem lehet ezeket megszerezni: őszinte emberi kapcsolatokat, vígasztaló szavakat, szeretetteljes derűt.

Egy-egy történelmi hullámvölgy, gazdasági válság, szenvedés, betegség, tragikus veszteség időnként el-elgondolkodtatja az embert: Mi az ami érték, s mi az, ami nem. Hová vezet az, ha a maradandót gyűjtjük, s hová az, ha múlandót...

Hatalom...

A mai nap imádsága:

Uram! Ígéreteidet töltsd be rajtam, hogy ajkam boldogan dícsérjen! Ámen

   

Mond-e Isten olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?
4 Móz 23,19b

A válasz egyértelmű: nem. A problémánk abban rejlik, hogy Isten mindenhatósága megnyilvánul a befoghatatlanságban, azaz ígéreteit nem akkor teljesíti, amikor mi szeretnénk, s nem úgy, ahogyan mi azt elképzeljük. Isten azonban "tartja a szavát" - ettől ťisŤ Isten.

Az emberek életét nem az Istenhez láncoltság teszi boldogtalanná, hanem a felelőtlen szabadság következményei. A szabadság azonban nem egyenlő a bármit tehetek elv alkalmazásával. Nem azt jelenti, hogy mindent ígérek, s aztán részlegesen teljesít(get)ek... Magasan technikalizált világunkban hány olyan géppel találkozunk, mely nem váltja be a hozzá fűzött reményeket? Csillog-villog, de nem teszi azt, amit ígértek (reklámoztak) vele, amiért végül is megvettük. Kispórólták belőle az anyagot vagy talán a tudás nem volt elégséges? Nem. A szívüket, azaz a lelkiismeretüket nem tették bele...

De mit ígér tulajdonképpen az Isten? Sajnos sokszor az az "alaphelyzet", hogy az ember eleve megszabja mit ígérhet az Isten... Ígérje meg, hogy 1) boldog leszek - úgy ahogyan azt én elképzelem 2) sikeres leszek - úgy ahogyan én azt jónak látom 3) egészséges maradok - addig, amíg azt én szeretném. Ezzel szemben Isten mintha mást ígérne. Ígéri, hogy 1) velünk lesz minden napon 2) nem felejtkezik meg rólunk 3) megbocsátja vétkeinket, s bűneinkre nem emlékezik. Ígéretei nem az anyagvilág birtoklására, hanem a lélek világának teljességére hívogatnak minket. A teljesség soha nem a teljesítményben, hanem az azt alkalmazó szándékban rejlik. Ez így van nemcsak az embernél, de az Istennél is. Nem a kinyilatkoztatás az értelmünk számára megnyíló nagyságában, hanem Isten mentő szeretetében rejlik létünk titka, s életünk alfája, s ómegája.

Isten jelenléte...

A mai nap imádsága:

URam! Te mindenütt jelen vagy... lakozz hát az én szívemben is, hogy mindig érezzelek! Ámen

   

De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!
1Kir 8,27

Nagy valószínűséggel nincs még egy templom a világon, amiről olyan sok elképzelt rajz, festmény, makett készült volna, mint a Salamon-építette templomról! Kár, hogy ebből az ún. első templomból egy követ sem találtak meg eleddig a régészek, jóllehet a történészek feltevéseit a régészeti feltárások igazolják. Gyaníthatóan nem véletlen a Történelem URától, hogy a választott nép történelmében különösen is nagy szerephez jutott anyag/matéria - gondoljunk csak a a bibliai Aranyborjú történetére, s arra, hogy a káldeusi gyökerű középkori asztrológia bizonnyal ezért is rendelte a zsidóság szimbolikus jelöléséhez a Szaturnusz bolygót -, nem ad semmiféle közvetett bizonyítékot az Isten létére. Milyen komoly 'bizonyíték' lenne a frigyláda, a kőtáblák vagy éppen Mózes csodatevő botjának a megléte az isteni küldetésre(!), de még Dávid király palotájából sem találták meg eddig egy követ sem...

Van ugyanis nagyobb itt, mint egy-egy építmény, mely minél nagyobbra sikeredett, annál inkább kiváltotta az emberek, sőt kiváltja a késői utókor elismerését is - lásd pl. a piramisokat! Ami lenyűgöző a Bibliában az a befoghatatlan/felfoghatatlan Istenről való bizonyságtételek! Egyszerű emberek történeteiben megnyilvánuló Isten-felismerések vagy himnikus mondatok magasságbaröpítő erejével megfogalmazott hitvallások kínálják a 'bizonyítékot": Isten a Világmindenség URa!

Isten ezért mindenhol jelen van, de megfoghatóan, az emberi érzékelés számára mégsincs sehol! Hiába vizsgáljuk elektronmikroszkóppal a parányi lények világát, hiába ütköztetünk elemi részecskéket, hiába kémleljük egyre nagyobb, s egyre ámulatbaejtőbb technikával a csillagos eget - Istent nem lát(hat)juk sehol... Isten ugyanis nem anyag, Isten Lélek! Minket "elvarázsol"t az elmúlt alig húsz év internetes, virtuális világa, de akinek se kompjútere, de még villanya sincs, az semmit nem érez meg a kattintásos információ-világból.

Tény, hogy ez az informális/virtuális világ százmilliók életét befolyásolja, ahogyan az is tény, hogy ugyanígy sok száz millió ember életét befolyásolja az Isten. Akit soha senki nem látott, csak a hit képes "meglátni"! Amíg az embercsinálta világ növekvő bonyolultságában egyre sérülékenyebb, eladdig az Isten világa érthetetlen bonyolultságában is megmarad egyszerűen annak, amire teremtetett, hogy szolgálja az életet, hogy biztosítékát adja minden élő megmaradásának, s garanciáját létezésünknek.

Isten anyagba teremtett minket, s mégis életünk alapvetően nem áll másból, mint a lelkiek utáni vágyakozásból. Ugyanakkor bármennyire is igyekszünk lelkiekké válni, testiségünket, anyagba-teremtettségünket nem tudjuk levetkőzni, megmaradunk mindvégig, esendőnek, gyarlónak... Isten azonban azért Isten, mert a lehetetlenre is van megoldása, s aki Benne hisz, az a látszólagos ellentmondások ellenére is megtalálja a lét harmóniáját...

Megújult élet...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy naponta visszatérhessek Hozzád, s Benned megújulhassak! Ámen

    

Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben,

Ef 4,22-23

Gondtalan élet... Kit nem csábít ennek az ígérete? Hiszen mindenki szeretne egészséges és gazdag lenni és nincs senki sem, aki ember-létét szegényen és betegen akarná "megélni". Bizony, kívánjuk a szépet és a jót, a tartalmasat és a békességet teremtőt. Ebbéli vágyakozásunkban azonban olykor elveszítjük - ha rövid pillanatra is - a realitásérzékünket, s nem látjuk, vagy nem úgy látjuk a világot, amilyen az valójában...

Nyilvánvaló, hogy a világ egy másodperc alatt nem változik meg, de a világról alkotott véleményünk az hirtelen átalakulhat. Amikor valakit súlyos csapás, tragédia ér, akkor mindent megkérdőjelez, ha pedig valakit ellepnek a boldogsághormonok - mert sikerült elérnie, amit megálmodott, mert szerelmes stb. -, akkor rózsaszínben látja a világot, holott a világ nem rózsaszínű!

Éppen abbéli tapasztalásból, hogy a világban sok a baj, a nyomorúság, az önzés, a gonoszság, egyszóval: a rossz; sokan a mézesmadzagos ígértekben bővelkedő vallás-magyarázók (elszánt prédikátorok, hitszónokok, szektavezérek) felé fordulnak. Vannak, akik azt hiszik, hogy egy adott vallásos világnézet egycsapásra megold minden problémát, s aki voksol a szerinte "üdvös" vallás vagy felekezet mellett, annak onnan kezdve nincs más dolga, minthogy egyik csodából a másikba bóduljon... Az ilyen virágszirmos elképzelések bizony keserű csalódások által foszlanak szét!

Jézus URunk mindazoknak, akik követni kívánják Őt, nem égből hulló szirmokat, egy életen át tartó virágvasárnapos vonulást, hanem keresztet ígér; ráadásul olyat, ami nyomja az ember vállát, ami fáj, ami súlyos - mindenekelőtt lelki - teher. Az Isten kiszámíthatatlan és egyben csodálatos kegyelme, hogy olykor ebbe a keresztbe kapaszkodni is lehet, s a "kereszt" viszi a kereszthordozót, sőt egyszer-kétszer ki is emeli a hétköznapok valóságából, de a Mester "nem árul zsákbamacskát" - az istenes élet az bizony SZOLGÁLAT! Izzadságcseppes munka, de ennek az erőfeszítésnek ÉRTELME van. Hány olyan múlandó dologért áldozzák fel az emberek az életüket, olykor még meg is halnak érte, aminek semmi értelme nincs. Aki mindenáron akar célt elérni, az nincs tisztában sem az élet értékével, sem a világ, se az Isten szépségével!

Megújulni lélekben és elmében azt jelenti: Istent első helyre tenni. Ő kell hogy legyen a viszonyítási alap, az Isten kell hogy legyen a központ, Aki körül forog az ember élete. Ez nem az egyéni szabadság feladása, hanem a bolyongó lélek megnyugvása, s az élet beteljesülése, a beteljesületlen kívánságok ellenére is... Ez az a bizonyos új élet, amit az erőnek, szeretetnek és józanságnak Lelke vezérel - nap, mint nap.