2017. augusztus 28., hétfő

GEORGE MCCLUSKEY TÖRTÉNETE


„Öntsd ki szívedet... Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért..." (Jeremiás siralmai 2:19)
Amikor George McCluskey családot alapított, elhatározta, hogy minden nap szán egy órát arra, hogy gyermekeiért imádkozzon, mert szerette volna, ha ők is követik Krisz­tust. Később imáiban kitért unokáira és dédunokáira is. Minden nap délelőtt tizenegy óra és dél között az eljövendő három nemzedékért imádkozott. Ahogy az évek teltek, két lánya elkötelezte életét Krisztusnak, és mindketten olyan férfihoz mentek feleségül, aki lelkész lett. Két lánya házasságából négy lány- és egy fiúunoka született. Mindegyik lányunoka lelkészhez ment feleségül, a fiúunoka pedig lelkipásztor lett. Ebben a gene­rációban született első két gyermek szintén fiú lett. A középiskola után a két unoka­testvér ugyanarra a főiskolára került, és szobatársak lettek. Másodévesek voltak, amikor az egyik fiú úgy határozott, beáll lelkésznek. A másik nem akart. Kétségkívül nagy volt rajta a nyomás a családi hagyomány folytatására, de inkább úgy döntött, hogy a saját útját járja, és pszichológiát tanul. Ledoktorált, majd nevelésről szóló könyveket kezdett írni, melyek közül több is sikerkönyv lett. Végül még rádióműsora is lett, amit világszerte hallgattak az emberek minden nap. Mi a neve ennek az embernek? James Dobson.* Most már tudod George McCluskey történetét. Ő csak egy átlagos ember volt, de imái­nak csodálatos hatása volt az egész világra. Ha szülő vagy nagyszülő vagy, a mai Ige számodra ez: „Kelj föl jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért..."

*James Dobson keresztyén pszichológus, neveléssel kapcsolatos könyveiről, előadásairól ismert. Szá­mos könyve magyarul is kapható a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány gondozásában.

IGAZÍTS A HOZZÁÁLLÁSODON!


„...aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül." (Zsoltárok 32.10)

A legfontosabb döntés, amit minden nap meg kell hoznod, az, hogy milyen lesz a lelkületed. Tehát válaszd először a hálaadást! „Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra" (1Thesszalonika 5:18). Tudjuk, hogy Pál börtönben volt, amikor ezeket a sorokat írta, magatartását tehát nem a körülményei irányították, hanem a saját döntése. Másodszor, válaszd a bizalmat! „...aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül." Honnan jön ez a bizalom? Naponta táplálkozik Isten Igéjéből! Nehémiás falépítőit minden oldalról ellenség vette körül, mégis tudtak ünnepelni, „...elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatta kőket" (Nehémiás 8:12). Isten Igéje bizalmat ad! A Sátán nem fél a bűnödtől; tudja, hogy Isten meg tudja azt bocsátani. Nem fél a depressziódtól, tudja, hogy Isten el tudja azt űzni. Nem fél a hiányaidtól, tudja, hogy Isten be tudja azokat tölteni. Attól fél, hogy felfedezed Isten Igéjét, mert a tudatlanságod a leghatékonyabb fegyvere, amit ellened használni tud. Végül válaszd a szeretetet! „Ezeket azért mondom nektek, hogy... örömötök teljessé legyen. Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket" (János 15:11-12). A szeretet ezt mondja: „elfogadlak annak, aki vagy, törődöm veled, ha fájdalom ért, csak arra vágyom, ami számodra a legjobb, és elfelejtek minden sértést". A szeretet nem a menekülési útvonalakat keresi, és hajlandó átküzdeni magát a dolgokon. Ha körülötte az egész világ ellenkező tanácsot ad is, a szeretet szilárdan kitart.


Meg tudod adni az árát?

„Itt vagyok, engem küldj!” (Ézsaiás 6:8)

Ahhoz, hogy életvezetésed sikeres legyen az élet bármely területén, rendelkezned kell a következőkkel: 1) Elkötelezettség. Az igazi vezetők nem adják fel; még akkor sem tudnának kilépni, ha akarnának. Egy illető egyszer azt mondta a lelkipásztorának: „Biztosan nehéz lehet ilyen példamutató életet élni, kezelni mindazt a nyomást, hogy az emberek csak a gyengeség egyetlen jelére várnak, hogy ráugorhassanak önre. Hogy tudja ezt kezelni?” A lelkipásztor mosolyogva megjegyezte: „Sokszor maradok otthon!” Csak Isten ereje tehet képessé arra, hogy kezelni tudd az emberek elvárásait, a nyomást és az utad során felmerülő problémákat. 2) Kreativitás. Homérosz írta: „A nehézségek előcsalogatják a rejtett tehetségeket, amelyek kedvező körülmények között alszanak”. A problémák felszabadítják kreativitásodat. Van egy történet egy farmerről, aki csirkéket tenyésztett, de a földjét gyakran elöntötte az árvíz, és a csirkék elpusztultak. Elkeseredésében ezt mondta a feleségének: „Elegem van; nem tudok másik földet venni, ezt pedig nem tudom eladni. Mit csináljak?” A felesége csendesen ennyit mondott: „Vegyél kacsákat!” A bölcs vezető imádkozik, megoldást keres a problémákra, aztán cselekszik. 3) Együttérzés. Bob Pearce mondta: „Törjék össze a szívemet azok a dolgok, amik Isten szívét összetörik.” Máté feljegyzi: „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket” (Máté 9:36). Lelkipásztor, mi az, ami megindít téged? Mi hajt? Tervek kidolgozása? Költségvetés? Nagy tömeg? Légy óvatos; lehet szeretni a tömeget és közben nem szeretni az embereket. Az emberek követelődzők, problémásak, kiszívják az erődet. De ahogy Madeline L’Engle mondta: „Ha törődni fogsz azzal is, ha egy veréb leesik, akkor nem választhatod meg, hogy ki legyen az a veréb.” Tehát mielőtt azt mondod: „Itt vagyok, engem küldj!”, kérdezd meg magadtól: „Meg tudom fizetni az árát?”

Ne tartsd számon a sérelmeket!


„Bocsássatok meg egymásnak, olyan gyorsan és teljesen, ahogyan az Úr is megbocsátott nektek!” (Kolossé 3:13 TM)
Jimmy túl sokat ivott a partin, és kellemetlen helyzetbe hozta feleségét, Lisa-t. Másnap reggel rosszul érezte magát emiatt, és kérte, hogy bocsásson meg neki. Ő azt mondta, hogy megbocsát, mégis újra meg újra előhozta az esetet. Egy nap Jimmy elkedvetlenedve így szólt: „Azt hittem, meg fogod bocsátani, és el fogod felejteni”. Mire a felesége ezt mondta: „Megtettem, csak nem akarom elfelejteni, hogy megbocsátottam és elfelejtettem.” Te is így bocsátasz meg? A pontok gyűjtögetése csak a versenysportokban működik; a kapcsolatokban végzetes lehet. Olyan sok jó van közülünk a legrosszabbakban is, és olyan sok rossz a legjobbakban is, hogy életünk nagy részét azzal tölthetjük, hogy tanulunk megbocsátani és felejteni. És a felejtés nehezebb, ha nagy a sérelem. Kis vétkeket könnyen meg tudunk bocsátani; a nagyokhoz egy gyógyulási folyamatra van szükség. De amíg nem hozod meg a döntést, hogy megbocsátasz, a folyamat el sem kezdődhet. Hogyan tudsz megbocsátani „olyan gyorsan és teljesen, ahogyan az Úr is megbocsátott neked”? Pál válasza a következő: „Öltsetek tehát magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kolossé 3:12-13). Az ilyen megbocsátás gyakorlásához az illető személy értékességére kell fókuszálnod, és nem a gyengeségeire. El kell fordítanod a szíved attól, ami volt, ahhoz, ami lehet. Azt mondod: „Miért kellene megbocsátanom és elfelejtenem?” a) Azért, mert Isten Igéje erre szólít fel. b) Azért, mert neked magadnak is szükséged lesz még megbocsátásra. c) Azért, mert nem arra lettél teremtve, hogy a nehezteléssel járó stressz terhét cipeld.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése