2017. szeptember 8., péntek

ÁBRAHÁM

„Az Úr ezt mondta Ábrámnak..." (1Mózes 12:1)

Ábrahám életéből nagyon sokat tanulhatunk. Például azt, hogy Isten az életünk bármelyik pillanatában megszólíthat. Ábrahám tiltakozás és halogatás nélkül felelte: „Igen, Uram!". Az ő feltétlen engedelmessége pedig figyelmeztetés mindazoknak, akik közülünk azt mondják: „Én már túl öreg vagyok, hagyjuk ezt a fiatalokra", vagy azt: „Már megszolgáltam a jogot a pihenésre és a lazításra, hadd végezzék a nehéz munkát a többiek". A Királyok Királyának szolgálatából nem lehet nyugdíjba menni. Joga van bármit kérni tőlünk, és bárhová küldeni minket, életünk bármely szakaszában. Azt is megtanulhatjuk Ábrahám történetéből, hogy Isten terve beteljesülést hoz, de ez mindig nagyobb, mint a mi személyes teljesítményünk. Ábrahám arra kapott elhívást, hogy benépesítse az egész Közel-Keletet: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel" (1Mózes 12:2). Ezek a szavak legyenek intésül mindazoknak, akik maguknak akarnak nevet szerezni ahelyett, hogy hagynák, hogy ezt Isten tegye meg értük. Isten országában ne keress magas beosztást, azt ki kell érdemelni azzal, hogy másokat szolgálsz. Végül azt is megtanulhatjuk, hogy Isten úgy fog bánni másokkal, ahogy azok velünk bánnak. Isten azt mondta Ábrahámnak: „Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat..." (1Mózes 12:3). Amikor Isten akarata szerint élünk, nem kell reklámoznunk vagy védenünk magunkat, mert Isten teszi ezt meg értünk. „De senkinek sem engedte elnyomni őket, sőt királyokat is megintett miattuk: Ne nyúljatok fölkentjeimhez..." (1Krónika 16:21-22). Ennek tudata szabaddá tesz minket arra, hogy menjünk, ahová Isten küld, és tegyük, amit Ő akar.



Ábrahám képes volt meghallani Isten hangját. „Az Úr ezt mondta Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!" (1Mózes 12:1). Ábrahám nem fordulhatott a Szentíráshoz útmutatásért, és nem volt egy próféta sem a közelben, aki azt mondhatta volna: „így szól az Úr". Döntő fontosságú volt tehát, hogy jól értse, amit hallott. Arra kapott elhívást, hogy hagyja el a munkáját, az otthonát, a biztonságát. Tudnia kellett, hogy a hang, amit hallott, valóban Isten hangja volt. Ez arra a következtetésre vezet minket, hogy Ábrahám már korábban kapcsolatot épített ki Istennel, márpedig a kapcsolatépítéshez idő, erőfeszítés, érzékenység és elkötelezettség kell. Mások talán adhatnak tanácsot, és megerősíthetik azt, amit Isten mondott, de végső soron neked magadnak kell megtanulnod meghallani Isten hangját. Semmi más nem növeli úgy a biztonságérzetedet, mint az, ha tudod, hogy Isten egyértelmű iránymutatást adott az életedre.

Gary Thomas író mondja el, hogy ő és a felesége sokat imádkoztak házvásárlásuk kapcsán, és több lehetőséget is adtak Istennek arra, hogy megakadályozza az ügyletet. Öt évvel később, amikor a ház jelentősen kevesebbet ért, mint amennyit fizettek érte, megkérdezték Istent: „Miért nem állítottál meg minket?". Ekkor Isten Lelke ezt suttogta nekik: „Gondoltatok már arra, hogy azt akartam, hogy ebben a szomszédságban végezzetek szolgálatot, és ez többet számított, mint az, hogy az anyagi hasznotokat növeljem?" Isten nem azt mondta Ábrahámnak: „Maradj itt, és még gazdagabbá teszlek". Nem, azt mondta: „Indulj el". Igaz, gazdag lett. De engedelmességünk vajon kötelezi-e Istent, hogy megáldjon minket olyan módon, ahogy mi elképzeljük, vagy inkább áldozathozatalra hív minket? Gondolj a keresztre, mielőtt erre a kérdésre válaszolsz!




Ábrahám bízott abban, hogy Isten teljesíti ígéretét, bármi is történjen. „Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott..." (Zsidók 11:9). Néhány éjjel talán arra gondolt: „Bárcsak otthon lennék, és a saját ágyamban aludnék". Ha Isten akarata szerint élsz, ez biztonságérzetet ad, de nem mindig jár együtt kényelemmel. „Hitben járásnak" hívjuk azt, ha olyan tervet követsz, amit nem te dolgoztál ki, és egy olyan cél felé haladsz, amit elmédben ugyan látsz, de nem tudsz megmagyarázni. Isten készíti el a tervet, ő mozdít A pontból B pontba, és ezt mondja: „Bízz bennem, én már az egészet kidolgoztam!".

1945-ben, mielőtt Billy Grahammel találkozott volna, Cliff Barrows és menyasszonya, Billie összekapartak annyi pénzt, ami elég volt egy egyszerű esküvőre, két vonatjegyre egy fürdővárosba, és a hotelre. Ám amikor odaértek kiderült, hogy a hotel bezárt. Ott ragadtak egy ismeretlen városban, kevés pénzzel, így kiálltak stoppolni. Egy szimpatikus sofőr elvitte őket egy élelmiszerbolthoz, melynek ismerte a tulajdonosnőjét. A friss házasok első éjszakájukat a bolt fölötti szobában töltötték. Másnap, amikor a hölgy meghallotta, hogy Cliff keresztyén énekeket játszik a harsonáján, elintézte, hogy a nászútjuk hátralévő részét egy barátja házában tölthessék. Néhány nappal később a vendéglátójuk meghívta őket, hogy vegyenek részt egy ifjúsági találkozón, ahol egy fiatal evangélista beszélt. Az éneklés vezetője aznap beteg volt, ezért Cliffet kérték meg a zenei szolgálatra. A fiatal igehirdető természetesen Billy Graham volt. Cliff és ő attól kezdve társak lettek a szolgálatban. Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd, Istennek megvannak a maga tervei. Azok pedig sokkal jobb tervek!


LÉGY TUDATÁBAN AZ IGAZI IDENTITÁSODNAK'


„...Az apja viszont Benjáminnak nevezte." (Mózes 35:18)
Amikor az emberek címkéket aggatnak rád, ezek miatt talán összezsugorodsz ahe­lyett, hogy növekednél a benned lévő lehetőségek elérésére. Isten azonban, aki Jákob­nak új identitást adott, neked is tud adni. Küzdesz a régi nevekkel, amelyeken szólítot­tak, vagy a magadról alkotott régi képpel kínlódsz? Semmi sem fog változni életedben amíg a gondolkodásmódodat meg nem változtatod. Jákob felesége, Ráchel meghalt a pusztában, nem sokkal azután, hogy fia megszületett. Halála előtt a gyermeket Benonmak nevezte el, ami azt jelenti „fájdalmam fia". Amikor azonban a bába átadta a gyermeket Jákobnak, 0 így szólt: „Ne hívják őt Benóninak, fájdalmam fiának; hanem nevezzek Benjáminnak, jobb kezem (hatalmam) fiának". Szerinted melyik név maradt fenn? Benjámin! Halld meg: az vagy, akinek Isten mond, nem az, akinek az emberek tartanak! Ha nem Isten adta neked azt a nevet, akkor nem az a neved. Csak azt hidd el amit Isten mond rolád! Jákobnál jobban senki sem értette meg a névcsere erejét. Jákób, a csaló, Isten jelenlétében új nevet kapott: Izrael, Isten harcosa (ld. lMózes 32:28). Krisztus megtöri minden rád akaszkodott negatív dolog hatalmát. „Szent vagy nem bűnös; győztes vagy, nem vesztes." Amikor az emberek megpróbálnak felcím­kézni mondd meg nekik, hogy ezekre a nevekre többé nem fogsz hallgatni. Mondd meg, hogy az a személy, akihez szólnak, meghalt, eltemették; Krisztusban egy egészen új ember támadt fel. Isten új teremtésnek lát téged, tehát kezdj is el úgy gondolkodni úgy beszelni, úgy cselekedni, mint egy új teremtés!


Vigyázz, mit mondasz!

„A bölcsek nyelve gyógyít.” (Példabeszédek 12:18 NIV)


A meggondolatlan szavak sebeket okozhatnak. Nem csupán az illető önértékelésére hathatnak, de a sorsát is befolyásolhatják. Ha kételkedsz ebben, vedd fontolóra a következő két történetet: 1) Egyszer egy kis vidéki templomban egy ministránsfiú véletlenül kilöttyintette a misebort. A szolgálatot végző pap felpofozta, és rákiáltott: „Tűnj innen, és ne gyere vissza!” Ebből a fiúból lett Tito tábornok, a kegyetlen kommunista diktátor, aki évekig uralkodott Jugoszlávia népén. 2) Egy nagy katedrálisban is kiöntötte véletlenül egy ministráns a bort. A püspöke hozzáfordult, és megnyugtatóan suttogta: „Semmi baj, egy napon még nagyszerű pap leszel”. Ez a fiú Fulton Sheen volt, belőle érsek lett, akinek prédikációi milliók szívét érintették meg televíziós evangélizációi által. Szavaid építhetik az embereket, de le is rombolhatják. Salamon azt mondta: „Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít” (Példabeszédek 12:18). Ezt az igazságot nem szeretjük elismerni: ami kijön az emberek száján, feltárja azt, hogy mi van a szívükben; és hiába mondjuk: „nem úgy értettem”, az nem változtat a dolgon, és nem tudja meg nem történtté tenni a kárt, amit okozott. Eugene Peterson írja: „Minden nap megkockáztatom, hogy szeretek. Semmi sincs, ami gyengébben menne. Sokkal jobb vagyok versengésben, mint szeretetben; sokkal jobban tudok reagálni az ösztöneimre a boldogulásom érdekében, mint kitalálni azt, hogyan szerethetek másokat. Arra tanítottak, és arra edzettek, hogyan jussak előbbre az utamon. És mégis minden nap úgy döntök, hogy félreteszem azt, amihez legjobban értek, és megkísérlem azt tenni, amiben nagyon ügyetlen vagyok – megnyitni magam a csalódásnak és a kudarcnak, és merem azt hinni, hogy jobb kudarcot vallani a szeretetben, mint sikeresnek lenni a büszkeségben.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése