2017. szeptember 27., szerda

Ha szolgának tekintenek


"(Kívánom, hogy) a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig." (Ef 3,17-19)


Jézus nem bánta, ha valaki szolgának nézte, ezért sem volt gond számára venni a kendőt és megmosni a tanítványok lábát.

Látjátok már, mekkora hite volt Jézusnak az Atyában, hogy hajlandó volt az őt megillető előjogokat félretenni, s helyette elővenni a szolgák mosdótálját és kendőjét?

Amit láthatunk Jézus cselekedetében, az ugyanaz, amit Isten akar tőlünk is: hogy teljes mértékben átérezzük Isten szeretetének nagyságát, hogy az Ő szeretete hosszúságában, szélességében, mélységében és magasságában beszivároghasson mélyen a tagjainkba.

Szeretete megtisztít minket a bizonytalanságtól, és azzal a friss illatú energiával és jóindulattal tölt el, ami képessé tesz szolgálni másokat, ugyanazzal a szenvedéllyel, amivel Jézus szolgál minket. (Ef 3,18-19)

Minél jobban igyekezel Jézushoz hasonlatossá válni, annál szenvedélyesebben leszel képes másokat szolgálni. Ez egyben azt is jelenti, hogy benned az örök "segítőt" látják. Ne zavarjon ez téged, mert valahányszor térden állsz, hogy feltörölj, mondjuk egy kilöttyent italt, Jézus is ott lesz melletted mosolyogva, kendővel a kezében.

Örülni fog, hogy szenvedélyesen szolgálsz másokat, mint ahogy ő is szolgál téged. E szolgálattal Isten fellobantja benned a képességet, hogy felfogd szeretete szélességét, hosszát, magasságát és mélységét irántad, s azok iránt, akiket szolgálsz.

Kérd Istent, hogy mutassa meg, milyen módon szolgálhatsz másokat, még ma.


Imáid befolyással bírnak


Az ima mindazt el tudja végezni, amit Isten meg tud tenni. Az Ő erőforrásai rendelkezésre állnak számodra is. Az Újszövetségben húsz alkalommal olvassuk: „Kérj!”

"Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle." 1 János 5:15

Elgondolkodtál-e valaha azon, hogy az ima valóban működik-e? Imádkozol valamiért aztán a Sátán a füledbe súgja: "Csak vesztegeted az időt. Felejtsd el! Mit képzelsz, ki vagy? Mit gondolsz, mit csinálsz? Isten nem hallgat meg. Ne fecséreld az idődet."

Az ima azért működik, mert Isten irányít mindent. Minden csoda alapja Isten szuverenitása. Miért cselekszi ezt Isten és nem amazt? Azért mert Ő tart kézben mindent. Bíznunk kell a bölcsességében és jóságában.

Az Efézus 3, 20-ban azt olvassuk: „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint”.

Az ima mindazt el tudja végezni, amit Isten meg tud tenni. Az Ő erőforrásai rendelkezésre állnak számodra is. Az Újszövetségben húsz alkalommal olvassuk: "Kérj!" Bátorító tudni, hogy azok a dolgok, melyek hatáskörünkön kívül esnek, Isten hatáskörén belül vannak. Én talán nem tudok megváltoztatni egy helyzetet, de tudok imádkozni és Isten meg tudja változtatni azt.



Pontosan tudom, hogy néhányatok most mire gondol: "Ha imádkozhatok és kérhetem Istent, hogy változtasson meg dolgokat, és ha Isten valóban a kezében tart mindent, akkor miért nem kapom meg mindazt, amiért imádkozok?" Jó kérdés. Felsorolok három okot:



1. Isten nem egy dzsinn. Nem csak bedobsz egy imát, megdörzsölsz valamit és megkapod amit akarsz. Ha minden imánk meg lenne válaszolva, elkényeztetett gyerekek lennénk. Te mindent megadsz a gyerekeidnek, amit kérnek? Remélem nem. Tudod mi a legjobb számukra. Te látod a teljes képet. Ha te teljesebben látod a képet a gyerekeid számára, mennyivel nagyobb az a kép, amit Isten lát?

2. Néha a keresztények ellentmondásosan imádkoznak. Van két keresztény, akik két különböző csapatért imádkoznak egy mérkőzésen. Kinek az imáját fogja Isten meghallgatni? Nyilvánvalóan nem tud minden imát ugyanabban az időben megválaszolni.

De ha végiggondoljuk, az igazi ok a következő:



3. Isten tudja mi a legjobb viszont te nem. Ha azt gondolod tudod, ez nagy önhittségre vall. János első levelében ez áll: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.” (1 János 5:14) Figyelj erre a kifejezésre: "az Ő akarata szerint". Az imához való hozzállásod a következő kell legyen: "Istenem, ez az én imakérésem, de legyen meg a Te akaratod." Így imádkozott Jézus is: "Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." (Lukács 22, 42).





Légy bizonyos, Isten ereje benned van!


„Káléb csitította a Mózessel szembeforduló népet, és ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele.” (4Mózes 13:30)

Isten azt akarja, légy bizonyos az igazságban: általa minden lehetséges. Amire figyelsz, amire fókuszálsz, az meghatározza a viselkedésed, és hatással van a hitedre.

Amikor az izraeliták először megközelítették Kánaán határát, Mózes kémeket küldött az Ígéret Földjére, hogy felmérjék a helyzetet. Tíz kém olyan jelentéssel tért vissza, mely a föld óriásaira fókuszált, a magas és erős férfiak megfélemlítették a kémeket, akik úgy érezték, lehetetlen győzniük.

Két kém azonban Isten ígéretét tartotta figyelme középpontjában, hogy Isten az izraelitáknak adja ezt a földet. Az egyik kém, Káléb csendesítette őket: „Fel kellene mennünk, hogy birtokba vegyük azt a földet, mert egészen bizonyos, hogy meg tudjuk tenni.” (4Mózes 13:30 – NIV fordítás)

Káléb Isten hatalmára fókuszált, nem pedig az előtte levő óriásokra. Manapság sok óriást láthatsz, melyek kihívást jelentenek a hitednek: az idő, az energia, a pénzügyek, az erőforrások, a félelem és a hitetlenség óriásai.

Isten azt akarja, légy biztos benne, hogy ő beléd tölti az erejét, ezért bármit meg tudsz tenni, hogy legyőzd ezeket az óriásokat. Isten azt mondja, birtokba tudsz venni egy bővölködő életet, mert ő veled van.

Látva amint Isten keze félresöpri életedben a személyes óriásokat, még bizonyosabb leszel, hogy bármit megtehetsz általa, aki megerősít téged. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13)

Beszéljünk róla:

* Milyen óriásokkal nézel szembe ma, amelyek túl nagynak tűnnek ahhoz, hogy kezelni tudd? Vajon ezek Isten számára is túl nagyok?
* A nap folyamán ott tartod-e fókuszod Isten Igéjén, amit reggel tanulmányoztál? Mit kellene tenned, hogy ez egész nap bizonyosságot adjon Isten erejében?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése