2017. október 3., kedd

ADD TUDTÁRA!

Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet..." (Énekek éneke 8:7)Nevetünk azon, amikor egy rajzfilmben a férj ezt mondja a feleségnek: Tessék, már megint a szövegkörnyezetbol kiragadva idézed a házassági eskünket!" Walter Lippmann mondta: Az az elképzelés, hogy két emberi lény együtt éljen huszonöt vagy annál több évig anélkül, hogy komolyan veszekednének, közönyösséget sugall, és az ilyen bambaságot csak a birkákban csodáljuk." A házasság Isten ötlete, és jó ötlet. De ha olyasvalakit keresel, aki minden lehet számodra, csalódni fogsz! Amikor összeházasodsz valakivel, akkor elfogadod a gyengeségeit éppúgy, mint az erosségeit. Ez árukapcsolás. Ha tökéletességre vágysz, olyat kérsz, amit egyikotök sem tud megadni. Azonban ha bajba kerülsz, számíthatsz a társadra. A házasság azt jelenti, hogy van valaki, akihez odabújhatsz, amikor a világ olyan hidegnek tűnik, akinek ugyanannyira számít, ha a gyermekeid betegek, mint neked. Azt jelenti, hogy van egy kéz, mely újra meg újra a homlokodra tapad, hogy megnézze, nem vagy-e lázas, és van egy váll, amelyen kisírhatod magad, amikor egy szerettedet eltemetik. Ezt mondod annak, akihez hozzámész: Amikor eljön az ideje, hogy elhagyjam ezt a világot, a te arcodat akarom búcsúzóul megcsókolni. A te kezedet fogva akarok átlépni az örökkévalóságba. A te szemedbe akarok nézni, és látni, hogy sokat jelentek számodra. Nem azt, hogy nézek ki, nem azt, hogy mennyi pénzt keresek, vagy milyen tehetséges vagyok. Nem, azt szeretném, hogy olyan valakinek a szemébe nézhessek, aki szeret engem, és azt lássam benne, hogy sokat jelentek neki!" Ha mostanában túl elfoglalt voltál, vagy csak feledékeny, szánj rá egy percet, és add tudtára házastársadnak, mennyire értékeled őt!




Vedd kezedbe az életed!


„Ne hagyjátok, hogy a világ a maga présformájába szorítson!” (Róm 12:2 PHP)

Úgy érzed, hogy már nincs a kezedben az életed irányítása? Mintha az élet irányítana téged, ahelyett, hogy te irányítanád azt? Ez azért van, mert a vezető melletti ülésen ülsz – emberekhez, eseményekhez és körülményekhez igazodsz. Ők vannak a vezetőülésen, nem te. Nem csoda, hogy a frusztráltságod foka magas, az elégedettségedé pedig alacsony. „Ne hagyjátok, hogy a világ a maga présformájába szorítson!” (Róm 12:2 PHP) Ha érzed ezt a nyomást, két lehetőséged van:

1) Továbbra is alakulsz, vagy alakítóvá válsz. Vagy azt választod, hogy maradsz a vezető melletti ülésen, vagy a volán mögé pattansz. A Biblia azt mondja: „Ne igazodjatok e világhoz!” (Róm 12:2). Inkább alakulj át azzá a kezdeményező, hit-központú emberré, akinek Isten szánt!

2) Vedd kezedbe az életed irányítását „értelmed megújulásával”! Ahelyett, hogy azzal küszködnél, hogy megváltoztasd magad körül az embereket és a körülményeket, változtass azon, ahogy gondolkodsz, és amit magadnak mondasz. Az „értelem megújítása” kifejezés az eredeti görögben azt jelenti, hogy „gondolataidat Isten gondolataihoz igazítod”. Hagyj fel azokkal az önsanyargató gondolatokkal, amelyek azt mondják: „te nem vagy…, te nem tudod, és soha nem is leszel képes rá”. Isten azt mondja: „Te az vagy, meg tudod csinálni, egészen biztosan képes leszel rá” az Ő benned lakozó ereje által! János azt írja: „az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1János 5:4). Fordulj Isten Igéjéhez! Fedezd fel, hogy mit mond azokról a dolgokról, amelyek téged megfélemlítenek és irányítanak, és számolj le velük! A Mai Ige számodra ez: „Ne félj… mert én vagyok Istened! Megerősítlek… támogatlak” (Ézsaiás 41:10). Igazítsd gondolataidat Isten gondolataihoz! Ülj a vezetőülésbe, és vedd kezedbe az életed!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése