Adni és kapni
„…a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Róma 12:10)
Mielőtt beszélnénk arról, hogy mi az egészséges kompromisszum, tisztázzuk, hogy mi nem az. Nem azt jelenti, hogy feladod, amiben hiszel, vagy azt, aki vagy, vagy megelégszel a második hellyel, mert türelmetlen vagy, vagy félsz a kritikától. Az egészséges kompromisszum azt jelenti, hogy megtanulsz úgy megegyezni, hogy abban mindkét fél nyerjen. Nagy a kísértése annak, hogy elutasítsunk valakit, azt gondolva, hogy téved, miközben csak a saját nézőpontunkat látjuk. Ilyenkor döntő fontosságú, hogy lemondjunk a büszkeségünkről, kilépjünk a saját szerepünkből, megpróbáljunk azonosulni a másik emberrel, és megkérdezzük magunktól: „Látom-e az ő nézőpontját? Fel tudom-e becsülni, hogy miért érez úgy, ahogy? Tudok-e neki segíteni abban, hogy jobban megértse az én hátteremet?” Minél erősebb a személyiségünk és minél határozottabbak a nézeteink, annál nagyobb a kockázata annak, hogy elidegenítjük magunktól éppen azokat az embereket, akikre szükségünk van, azzal, hogy rugalmatlanok vagyunk, és nem vagyunk hajlandók meghallgatni őket. Ez nagyon sokba kerülhet nekünk.
Dávid hallgatott Abigailra, amikor az kegyelemért esedezett, ezzel elkerülte, hogy saját haragjának csapdájába essen, és megölje Abigail férjét, Nábált, aki igazságtalanul bánt vele. Pál hajlíthatatlan volt az igazság kérdésében, de János Márk esetében meggondolta magát, és adott neki egy második esélyt a szolgálatban. Íme két ige, amit jó, ha észben tartunk, amikor túl konokok lennénk: 1) „A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10); 2) „…Éljetek egymással békességben… biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez… törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt” (1Thesszalonika 5:13-15).
Csodálatos, nemde? Csak arra van szükség, hogy adj egy kicsit, és kapni fogsz.
Mielőtt beszélnénk arról, hogy mi az egészséges kompromisszum, tisztázzuk, hogy mi nem az. Nem azt jelenti, hogy feladod, amiben hiszel, vagy azt, aki vagy, vagy megelégszel a második hellyel, mert türelmetlen vagy, vagy félsz a kritikától. Az egészséges kompromisszum azt jelenti, hogy megtanulsz úgy megegyezni, hogy abban mindkét fél nyerjen. Nagy a kísértése annak, hogy elutasítsunk valakit, azt gondolva, hogy téved, miközben csak a saját nézőpontunkat látjuk. Ilyenkor döntő fontosságú, hogy lemondjunk a büszkeségünkről, kilépjünk a saját szerepünkből, megpróbáljunk azonosulni a másik emberrel, és megkérdezzük magunktól: „Látom-e az ő nézőpontját? Fel tudom-e becsülni, hogy miért érez úgy, ahogy? Tudok-e neki segíteni abban, hogy jobban megértse az én hátteremet?” Minél erősebb a személyiségünk és minél határozottabbak a nézeteink, annál nagyobb a kockázata annak, hogy elidegenítjük magunktól éppen azokat az embereket, akikre szükségünk van, azzal, hogy rugalmatlanok vagyunk, és nem vagyunk hajlandók meghallgatni őket. Ez nagyon sokba kerülhet nekünk.
Dávid hallgatott Abigailra, amikor az kegyelemért esedezett, ezzel elkerülte, hogy saját haragjának csapdájába essen, és megölje Abigail férjét, Nábált, aki igazságtalanul bánt vele. Pál hajlíthatatlan volt az igazság kérdésében, de János Márk esetében meggondolta magát, és adott neki egy második esélyt a szolgálatban. Íme két ige, amit jó, ha észben tartunk, amikor túl konokok lennénk: 1) „A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10); 2) „…Éljetek egymással békességben… biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez… törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt” (1Thesszalonika 5:13-15).
Csodálatos, nemde? Csak arra van szükség, hogy adj egy kicsit, és kapni fogsz.
KEGYELEM A NEHÉZSÉGEK LEKÜZDÉSÉHEZ
„…még nagyobb kegyelmet is ad…” (Jakab 4:6)
Nancy
és Ed Huizinga éppen a gyülekezetben próbáltak a karácsonyi műsorra,
amikor a házuk leégett. Ez nem az első tragédia volt számukra abban az
évben. Három hónappal korábban egy barátjuk, aki özvegyen nevelte két
tizenéves gyermekét, rákban meghalt. Huizingáék magukhoz vették a két
gyermeket, saját családjukba fogadva őket. Így amikor otthonuk
elpusztult, nem csak ők vesztették el otthonukat, hanem az a két gyermek
is, aki korábban már szüleit is elveszítette. A következő héten a
romokat átvizsgálva a hamu között egy kis papírdarabot találtak, ami
valahogy túlélte a tüzet. A papíron ez állt: „Megelégedés: annak
felismerése, hogy Isten már mindent megadott nekünk, amire szükségünk
van a jelen boldogsághoz.” Isten „még nagyobb kegyelmet ad”, amikor
égető próbákon mégy keresztül. Egy bibliatanító mondja: „Látásmódunk
megváltozik, amikor elkapunk egy villanást Krisztus céljából. Ha ezt
elvesszük, nem marad más, csak egy szörnyű, keserű tapasztalat. A
szenvedés sokféle formában érkezik, de Isten kegyelme mindig ott lesz,
hogy átvigyen rajta minket. Már elég sok próbán átmentem ahhoz, hogy
habozás nélkül mondhassam, egyedül a Krisztus szerinti látás tudja a
haragot örömmel felváltani. A szenvedések kirakósának Jézus a központi
darabja. Ha ez a rész a helyére kerül, az összes többi is értelmet
nyer.” Donna VanLiere ezt írja: „Amikor az élet váratlanul valamilyen
kellemetlen eseménnyel lep meg minket… amikor egy diagnózis,
bántalmazás, elárverezés, egy tönkrement házasság, egy haláleset vagy
pénzügyi összeomlás térdre kényszerít… a kegyelem azt mondja, van még
szeretet a hűtlenség után, van még öröm a diagnózis után, van még élet
az anyagi csőd után… a kegyelem valóság… határtalan ajándék, amelynek
van ereje megváltoztatni az életedet. Van azonban egy feltétele –
hasonlóan minden más ajándékhoz: neked kell érte nyúlnod és elfogadnod.”
Legyőzni a kísértést
„… nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is…” (1Korinthus 10:13)
A kísértés a bűntudat érzését is magával hozza. Emiatt aztán elcsüggedünk, és azt gondoljuk: „Ha jobb keresztyén lennék, nem lennének ilyen gondolataim. Imádkoztam újra és újra. Miért nem vette el Isten?” A kísértés sohasem szűnik meg. Az imádság nem távolítja el, viszont közelebb visz Istenhez, ő pedig erőt ad a kísértés legyőzéséhez. „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jakab 4:7).
A Biblia azt mondja: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Korinthus 10:13). Amikor kísértés ér, sosem kell azon gondolkoznod, mi lenne a helyes. Isten világosan megmondta akaratát a Szentírásban, és nekünk adta Szentlelkét, hogy megítéljen, irányítson és erőt adjon. Sőt, tudjuk, hogy bizalommal járulhatunk „a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsidók 4:16). Richard Blackaby írja: „Nagy hiba, ha nem vesszük komolyan a kísértést. Sokan vannak, akik azt gondolták, hogy elég erősek az ellenálláshoz, mégis alulmaradtak… Ha megkörnyékez a rossz, sose gondold, hogy immúnis vagy… térj ki a kísértés útjából… »takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!« (5Mózes 22:21). Tartsd távol a kísértés minden formáját otthonodtól, kapcsolataidtól, és gondolataidtól úgy, hogy gondosan ápolod Istennel való szeretetkapcsolatodat, és felismered, hogy saját erődből képtelen lennél ellenállni. Amikor Józsefet paráznaságra csábították, ő elmenekült (1Mózes 39:12). A sötétség és a világosság soha nincs jelen egyidejűleg. Menekülj el a sötétségből a fénybe!”
Legyőzni a kísértést
„… nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is…” (1Korinthus 10:13)
A kísértés a bűntudat érzését is magával hozza. Emiatt aztán elcsüggedünk, és azt gondoljuk: „Ha jobb keresztyén lennék, nem lennének ilyen gondolataim. Imádkoztam újra és újra. Miért nem vette el Isten?” A kísértés sohasem szűnik meg. Az imádság nem távolítja el, viszont közelebb visz Istenhez, ő pedig erőt ad a kísértés legyőzéséhez. „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jakab 4:7).
A Biblia azt mondja: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Korinthus 10:13). Amikor kísértés ér, sosem kell azon gondolkoznod, mi lenne a helyes. Isten világosan megmondta akaratát a Szentírásban, és nekünk adta Szentlelkét, hogy megítéljen, irányítson és erőt adjon. Sőt, tudjuk, hogy bizalommal járulhatunk „a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsidók 4:16). Richard Blackaby írja: „Nagy hiba, ha nem vesszük komolyan a kísértést. Sokan vannak, akik azt gondolták, hogy elég erősek az ellenálláshoz, mégis alulmaradtak… Ha megkörnyékez a rossz, sose gondold, hogy immúnis vagy… térj ki a kísértés útjából… »takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!« (5Mózes 22:21). Tartsd távol a kísértés minden formáját otthonodtól, kapcsolataidtól, és gondolataidtól úgy, hogy gondosan ápolod Istennel való szeretetkapcsolatodat, és felismered, hogy saját erődből képtelen lennél ellenállni. Amikor Józsefet paráznaságra csábították, ő elmenekült (1Mózes 39:12). A sötétség és a világosság soha nincs jelen egyidejűleg. Menekülj el a sötétségből a fénybe!”
Ne veszítsd el az Isten iránti szenvedélyed!
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből…” (5Mózes 6:5)
Egy érdekes eseménysor vezetett ahhoz, hogy Péter megtagadta Krisztust. Először Jézus figyelmeztette Pétert, hogy célpont: „…a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:31-32). Azután azt olvassuk, hogy amikor a templomőrség eljött, hogy letartóztassák Krisztust, Péter „…távolról követte” (Lukács 22:54). Figyeld meg, hogy nőtt a távolság Péter és Krisztus között. Azután az az ember, aki megesküdött, hogy meghalna Jézusért, letagadta, hogy egyáltalán ismeri. Ekkor kukorékolt a kakas, Péter visszaemlékezett Jézusnak tett ígéretére, és „kiment, és keserves sírásra fakadt” (Lukács 22:55-62).
Figyeld meg, hogy is van ez: a) nem vagy felkészülve az ellenség támadására, amikor az jön; b) hagyod, hogy a munkahelyi vagy a családi problémák elfeledtessék veled, hogy elsősorban Isten iránt kell elkötelezettnek lenned; c) lelki vereség lesz a vége. Azt mondod: „Ez velem sohasem fog megtörténni.” Ezt mondta Péter is! Az ok, hogy „a Sátán kikért”, azért van, mert tudja, hogy ha szenvedéllyel töltenek el Isten céljai, akkor megállíthatatlan leszel. Valóban, pontosan az a vágy, amely most benned ég, az az üzemanyag, amely képessé tesz arra, hogy ellenállj a támadásainak.
Megvan az oka annak, hogy a keresztrefeszítést miért nevezik passiónak. A Biblia azt mondja Krisztusról: „aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsidók 12:2). Még amikor haldoklott, akkor is mások felé szolgált Jézus. Ez a szenvedély! Tehát a mai Ige számodra ez: „Ne veszítsd el az Isten iránti szenvedélyed!”
Egy érdekes eseménysor vezetett ahhoz, hogy Péter megtagadta Krisztust. Először Jézus figyelmeztette Pétert, hogy célpont: „…a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:31-32). Azután azt olvassuk, hogy amikor a templomőrség eljött, hogy letartóztassák Krisztust, Péter „…távolról követte” (Lukács 22:54). Figyeld meg, hogy nőtt a távolság Péter és Krisztus között. Azután az az ember, aki megesküdött, hogy meghalna Jézusért, letagadta, hogy egyáltalán ismeri. Ekkor kukorékolt a kakas, Péter visszaemlékezett Jézusnak tett ígéretére, és „kiment, és keserves sírásra fakadt” (Lukács 22:55-62).
Figyeld meg, hogy is van ez: a) nem vagy felkészülve az ellenség támadására, amikor az jön; b) hagyod, hogy a munkahelyi vagy a családi problémák elfeledtessék veled, hogy elsősorban Isten iránt kell elkötelezettnek lenned; c) lelki vereség lesz a vége. Azt mondod: „Ez velem sohasem fog megtörténni.” Ezt mondta Péter is! Az ok, hogy „a Sátán kikért”, azért van, mert tudja, hogy ha szenvedéllyel töltenek el Isten céljai, akkor megállíthatatlan leszel. Valóban, pontosan az a vágy, amely most benned ég, az az üzemanyag, amely képessé tesz arra, hogy ellenállj a támadásainak.
Megvan az oka annak, hogy a keresztrefeszítést miért nevezik passiónak. A Biblia azt mondja Krisztusról: „aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsidók 12:2). Még amikor haldoklott, akkor is mások felé szolgált Jézus. Ez a szenvedély! Tehát a mai Ige számodra ez: „Ne veszítsd el az Isten iránti szenvedélyed!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése