2017. április 24., hétfő

Isten azokat használja, akik megvallják a bűneiket



„Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.” (2.Timóteus 2:21)

Isten használ mindenféle edényt– nagy edényeket és kicsi edényeket, díszes edényeket és egyszerű edényeket, igen drága és egészen közönséges edényeket is. Van azonban egy dolog, amit Isten nem használ: piszkos edényt. Ha tehát azt szeretnéd, hogy Isten használjon, akkor meg kell tisztítanod magad!

Józsué azt mondta a népnek: „Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR.” (Józsué 3:5) A tény az, hogy Isten a te jövődben is valami nagyszerűt akar tenni. Azonban a múlt lezárásával kell kezdened. Meg kell tisztítanod a tegnapodat.

Hogyan teheted meg? A bűnvalláson keresztül. Agustinus mondta: „A rossz dolgok megvallása a jó dolgok kezdete.” A múltunkkal kell kezdenünk. A Biblia azt mondja: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1.János 1:9)

Sosem felejtem el, mikor először készítettem „bűn listát”. Úgy éreztem, mintha Isten millió mérföld távol lenne. Ő messze volt, én nem éreztem a hatalmát, sem a kegyelmét. Úgy éreztem, az imádságaim visszapattannak a mennyezetről. Egy éjjel aztán fogtam egy tömb sárga papírt, és azt mondtam, „Istenem, mutass meg minden bűnt, ami köztem és közted van, ami elválaszt tőled, és én egyenként, mindet le fogom írni, egyenként mindet meg fogom vallani. Kezdjünk el most, rögtön foglalkozni velük hogy félretegyük a bűnöket az útból!”

Aztán elkezdtem írni, és csak írtam és írtam. Azt gondoltam, hogy egy könyvet fogok írni, mint a „Célvezérelt bűnös”. Mintegy kilenc oldal után értem a végére. Hajnali 2 óra volt, mikor befejeztem. Megvallottam mindet Istennek, és mindegyik fölé írtam 1.János 1:9-et.

Azóta az éjszaka óta sokszor készítettem bűn listát, mert nagyon könnyű megengedni a dolgoknak, hogy közém és Isten közé kerüljenek.

Szükséged van rendszeresen bűn listát készíteni, mert tiszta edénynek kell lenned, hogy Istennek ajánlhasd magad használatra. Ha a szemetet csak havonta egyszer viszed ki a házadból, az bűzleni fog.

Gondold végig:

* Mikor volt utoljára, hogy konkrét bűnöket megvallottál Istennek?
* Amint a bűn listádat készíted, mi döbbent meg téged, az, hogy milyen bűnöket vagy mennyi sok bűnt idézel vissza emlékeidben?


Jézus veled lesz nap mint nap

"Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. "Mt.28,5-6

(Jézus mondja:) "és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. "Mt.28,20

Ahogyan már a héten említettük, Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy Jézus legyőzte a halált, hogy mi szabadok lehessünk. Ő azt akarja, hogy te is vele légy a mennyben.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy elfogadod az ajándékot, amit adni akar neked: a megbocsátás és az élet ajándékát. Ezt akár már most is megteheted. Beszélhetsz Hozzá, és elmondhatod Neki, hogy: "Elfogadom, hogy megbocsátottál nekem, és elfogadom az élet ajándékát. Azt az életet akarom élni, amelyet Te készítettél nekem. Köszönöm, Jézus, hogy szeretsz."

Ez egy nagyon egyszerű ima, de mindent megváltoztat. Amikor azt mondod, hogy elfogadom a tényt, hogy Jézus a vérét adta azért, hogy én bocsánatot nyerjek, az mindent megváltoztat az életedben, megváltoztat téged, és örök életet nyersz.

Veled együtt, gondolatban én is imádkozom: "Jézus, magasztalunk Téged és azt, aki Te vagy. Dicsőítjük az irántunk való szeretetedet. Köszönjük Neked a Húsvét ünnepét, és hogy emlékeztetsz minket arra, hogy nem számít, mennyire volt csüggesztő az előző hetünk, Neked jó híreid vannak a jövőnkre nézve.

Nem számít, mások mit mondanak rólunk, ha Te azt mondod, hogy szeretsz minket. Nem számít, hogy mi történt eddig az életünkben, ha Te úgy fogadsz el minket, ahogy vagyunk. Köszönjük Neked, hogy megajándékozol minket a szereteteddel. Köszönjük Neked a szabadság ajándékát. A nevedben imádkozunk, Ámen."



Ne elégedj meg azzal, ami jó: törekedj a legjobbra!


"Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!" (Kolossé 3:2)


Sokan azt hisszük, hogy egyszerre több dolgot is tudunk vég nélkül párhuzamosan csinálni. De az agyunk nem számítógép: nem tud egyszerre több programot futtatni. Amikor azt hisszük, hogy ezt tesszük, valójában csak gyorsan váltogatunk feladatok között. Megosztott a figyelmünk. Ezért van az, hogy az emberek gyakran balesetet okoznak és összetörik az autójukat, amikor egyszerre vezetnek és telefonálnak.

És ez az, amiért emberek gyakran összetörnek az egészséges életmód útján is. Ahhoz, hogy helyesen törekedjünk az egészséges életre, szükséges, hogy csakis Istenre, és az ő egészséges élethez vezető tervére figyeljünk. Arra kell figyelned, ami a legfontosabb; és ne hagyd, hogy a hétköznapi dolgok elvonják a figyelmedet! Ha a Sátán nem tud rávenni, hogy rosszat tegyél, akkor egyszerűen leköti a figyelmedet sok apró, jó dologgal. Rávesz arra, hogy megelégedj a jóval, és ne törekedj többé a legjobbra.

A Biblia azt mondja: "Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel." (Kolossé 3:2)

Kötelezd el magad az egészséges életmód mellett, és tedd félre azokat a dolgokat, amik nem számítanak, hogy Jézusra, és az ő tervére tudj figyelni!

Beszéljetek róla:

* Mik azok a jelentéktelen dolgok, amik elterelik a figyelmedet azokról a dolgokról és emberekről, akikért elhívott téged Isten?
* Mit szeretnél elérni a Dániel Terven keresztül? Mi motivál?
* Mennyiben lesz más az életed 5 év múlva, miután teljesítetted a Dániel Tervet?


Nehéz hűséges embereket találni


"Az Úr szemei az egész világot átkutatják, hogy megerősítse azok szíveit akik teljes szívvel átadják magukat neki." (2Krón 16:9a NLT fordítás)

A Biblia három dolgot mond el a hit fontosságáról.

Isten hűséges embereket keres. Isten fizikailag, láthatóan és aktívan kezdeményezve keres olyan hűséges embereket akiket megáldhat. 2Krón 16:9a szerint "Az Úr szemei az egész világot átkutatják, hogy megerősítse azok szíveit akik teljes szívvel átadják magukat neki."

Ez az ige az életem egyik kulcsfontosságú verse és megtanultam, hogy ha használhatóvá válsz, akkor Isten kifulladásig fel is használ. Ha nyitottá teszed magad az áldásokra, akkor még a zoknit is leáldja rólad! (Na ezért nem hordok zoknit.) Isten olyan hűséges embereket keres akiket használni tud.

Nehéz hűséges embereket találni - a Biblia azt mondja a Példabeszédek 20:6-ban, hogy "Mindenki arról beszél, hogy milyen hűségesek, de próbálj olyat találni aki tényleg az!" (GNT fordítás). Sok ember csak beszél róla, de nem igazán bíznak Istenben. Inkább a hitelkártyájukban bíznak. Azt mondják, hogy hisznek Istenben de nem igazán bíznak benne amikor a pénzügyeikről, az egészségükről vagy a munkájukról van szó.

Az 53 Zsoltár 2-3 versei a következőt mondják: "Isten letekint a mennyből az egész emberi fajra, körülnéz, hogy lát-e olyat aki igazán bölcs, olyat aki keresné Istent. De nem, mindenki elfordult. Mindenki korrupt lett. Senki nem tesz jót, még egy sem!" (NLT fordítás)

A hűség a kulcs az áldásokhoz és a győzelemhez - 1Jn 5:4-5 azt mondja, hogy "mivel hogy Isten minden gyermeke legyőzi a gonosz világot és ezt a győzelmet hit által érjük el. És ki tudja megnyerni ezt a harcot a világ ellen? Csak azok akik hiszik, hogy Jézus az Isten Fia." A Biblia azt mondja a Példabeszédek könyve 28:20-ban, hogy "A hűséges embert sok áldás éri" (HCSB fordítás). Azt akarom, hogy sok áldásban részesülj! De csak akkor kaphatsz áldásokat ha megtanulsz hűségesnek lenni! Isten különböző módon teszteli a hűségedet. Hagyod, hogy ezen a területen is építsen, hogy ezáltal legyél a hit embere?

Beszéljünk róla:

* Szerinted Isten hogyan teszi próbára a hűségünket?
* Kik azok az emberek akikre felnézel mert hűségesnek tartod őket? Kik azok akik tele vannak az Úr iránti hittel? Milyen közös vonást fedezel fel bennük?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése