Izzó hit

„…Istenünk, akit szolgálunk, ki tud minket szabadítani… De ha nem tenné is…” (Dániel 3:17-18 NIV)

Bár a tüzes kemencével néztek szembe, a három héber ifjú visszautasította a hitükre és viselkedésükre vonatkozó kompromisszumot. Azt mondták a királynak: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…” Ezek a szavak: „De ha nem tenné is” hitüket egy magasabb szintre emelték. Tudták, hogy Isten meg tudná akadályozni, de azt nem tudták, hogy mi Isten terve erre az esetre. Ám inkább meghaltak volna, mint hogy megtagadják Őt, vagy csalódást okozzanak Neki. Értsd meg ezt: Isten kivihet ebből a helyzetből, vagy átvihet rajta. Ha tovább benne hagy, mint ameddig maradni szeretnél, olyankor fejleszti ki benned – az izzó hitet.

Az izzó hit a kétségek halála, az izzó hit nem ismer lehetetlent. Áthatol a fenyegető felhőkön és megragadja Őt, akié minden hatalom mennyen és földön. Elviselhetővé teszi a körülményeket és reménytelivé a jövőt. Az izzó hit elhiszi, hogy még ha tűzön kell is átmenned, Isten is végigmegy rajta veled együtt. Hallgasd csak a pogány király szavait, aki látta, hogy ez történt: „…négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten” (Dániel 3:25). Az izzó hit által ugyanolyan szabad leszel a megpróbáltatások tüzében, mint amikor idekint vagy. Sőt, ha a barátaid látják ott veled az Urat, ez meg fogja győzni őket, úgy, mint semmi más.

TUDD, HOGY MIKOR KELL CSENDBEN MARADNI!

„Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti.” (Példabeszédek 29:11)



Carol Kuykendall írja: „A lányom már előrehaladott várandós volt, amikor levágatta a haját… azelőtt hosszú haja volt, most divatosan rövid lett. Megpróbált hozzászokni új kinézetéhez, amikor összefutott egyik barátnőjével. »Ó,nem! – jajdult fel a barátnője. Ez nem tetszik.« Aztán megpróbálta valahogy megmagyarázni szavait, ezért gyorsan hozzátette: »Ismersz engem, én mindig megmondom az igazat.« Ahogy továbbmentünk, a lányom elmondta, hogy szerinte mit tehetett volna a barátnője az igazságával aznap!... ez az eset még figyelmesebbé tett azokra a kritikus pillanatokra, amikor egy beszélgetés során választás előtt állok: Kimondjam, amit gondolok, vagy tegyek lakatot a számra? Folyton azt hallom, hogy a »Megmondom, úgy, ahogy van« és az »Add igazi önmagad!« jót tesz a kapcsolatoknak. Elárasztanak minket a valóságshow-k és nagy önvallomások a beszélgetős műsorokban, vagy az érzések és gondolatok kiteregetése a Facebookon – emiatt csak még jobban tiszteljük a szavahihetőséget. De van valami, amit én jól tudok magamról: ha kimondanék mindent, amit gondolok, azzal akár meg is ölhetném az utamba akadó embereket. Ráadásul attól, hogy én gondolok valamit, még nem biztos, hogy az igaz is. Jó tehát feltenni a kérdést: Segít ez, vagy árt a másik embernek vagy a kapcsolatunknak? Mi a helyzet az időzítéssel és a hangsúllyal? Például egy bántó megjegyzés a párunk kinézetére, amikor ő nem tehet semmit, hogy változtasson rajta, csak azért éri el, hogy egész este zavarban legyen”. A Biblia azt mondja: „Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül lecsendesíti” (Példabeszédek 29:11). Sokkal fontosabb tudni azt, hogy mikor kell csendben maradni, mint azt tudni, hogy mit kell mondani. Erre gondolt Pál is, amikor ezt mondta: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Efezus 4:29)