2017. június 19., hétfő

A boldog ember megnyugszik Isten kegyelmében

 „Nem számítok többé arra, hogy igaz vagyok amiatt, hogy engedelmeskedem a törvénynek; inkább a Krisztusba vetett hitem miatt válok igazzá. Mert Isten úgy rendelte el, hogy az, hogy mi Őelőtte igazzá válunk, az a mi hitünktől függ". (Filippi 3:9, NLT fordítás)
Nem érdemelheted ki Isten elfogadását, sem szeretetét, sem elismerését. Isten maga a szeretet, és Ő feltétel nélkül szeret téged. Ha boldog emberré szeretnél válni, meg kell nyugodnod Isten kegyelmében minden egyes nap.
Pál ezt írja a Filippibelieknek: „Mi, keresztények abban örvendezünk, amit Jézus Krisztus tett értünk, és felismerjük, hogy képtelenek vagyunk bármit is tenni, hogy megmentsük önmagunkat.” (Fil. 3:3, LB ford.)
A boldogságodat veszélyeztető dolgok egyike a törvényekhez való ragaszkodás. Ez azt a magatartásformát jelöli, amely állandóan az Isten iránt érzett szeretetet bizonygatja. Amikor abban bízol, amit te teszel Istenért, nem pedig abban, amit Jézus tett érted. Azt jelenti, hogy úgy gondolod, szabályokat és megkötéseket kell az életed vezérfonalává tenned, hogy méltónak bizonyulj Isten szeretetére.
Hogyan ismerheted fel magadban, hogy törvényeskedő vagy? Akkor vagy az, ha ítélkezel mások felett. Honnan tudhatod, hogy kegyelemből élsz? Akkor élsz kegyelemből, ha irgalmas vagy másokkal szemben. A kegyelemből élő ember könnyebben bocsájt meg, mert felismeri, hogy Isten neki is megbocsátott és megbocsát.
A törvényeskedés elveszi az életedből a boldogságot, és egy gyülekezet életéből is. Jártál már ilyen gyülekezetben? Nem boldogok. Ahol törvényeskedés van egy gyülekezetben, ott nincs öröm. Mindenki a kötelesség vagy éppen a bűntudat miatt jár oda.
Nincs felszabadítóbb érzés annál, mint amikor felismered: semmit nem tudsz tenni, hogy Isten jobban szeressen. Ez a boldogság kulcsa. Minden nap emlékeztesd magad Isten kegyelmére, és nyugodj meg abban.

Beszéljétek meg:
•    A törvényeskedés milyen csapdáiba botlasz a mindennapjaid során (még ha bízol is Isten kegyelmében)?
•    Hogyan tudod élvezni Krisztus kegyelmét, hogyan tudsz örvendezni abban?


Csak becsapod önmagad?


"Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat." (Jak 1,22)



Csak akkor válik működőképessé és élővé valami, ha alkalmazzuk. Ezért, amikor olvasod Isten Igéjét, alkalmazd saját magadra. Nagyon jó, ha rászoksz arra, hogy miután olvasod a Bibliát, írsz egy mondatot arról, hogyan lehetne alkalmazni azt, amit éppen olvastál. Ez majd segít, hogy az Igének cselekvője legyél, ne csak hallgatója. Milyen legyen ez a mondat? Legyen

1. személyes - Nem más számára készül. Nem arról szól, hogy a világnak mit kell tennie, se arról, hogy a férjednek vagy a gyerekeidnek mit kell tenniük. Arról szól, hogy neked mit kell tenned.
2. gyakorlatias - Arról szóljon, amit tényleg képes vagy megtenni, és amivel kapcsolatban tudsz terveket készíteni. Ha nagy általánosságokat írsz, az nem segít. Kevés eredményt hoz, és tehetetlennek fogod érezni magad.
3. megvalósítható - Ha nem tudod megtenni, amit akarsz, valószínűleg csak elbátortalanodsz. Ha napi öt óra imádkozást tervezel, azt nem fogod teljesíteni. De ha azt akarod megvalósítani, hogy ne múljon el nap imádkozás nélkül, akkor ez lehetséges. Napi öt óra ima nehezen valósítható meg a gyakorlatban.
4. ellenőrizhető - Szükséges határidőt szabni, hogy ellenőrizhesd magad. Ha nem határozol meg határidőt és célt, nem ellenőrizheted magad. Akkor csak álom marad, amit megfogalmaztál.

Ezt megteheted mindig, bármelyik részt is olvasod a Bibliából. A Biblia ezt mondja: "Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat." (Jak 1:22)

Beszéljük róla

* A mai Napi Remény üzenet elolvasása hogyan változtatja meg az Úrral együtt töltött idődet?
* Mi az, amit ma próbálsz meg alkalmazni a gyakorlatban?


Folyamatosan imádkozz a gyerekeidért


János 17,9: "Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid"

Jézus bemutatta Isten atyai szívét amikor a tanítványaiért imádkozott. Ha te apa illetve anya vagy, akkor imádkozhatsz azért, hogy a gyerekeid Isten öt céljára fókuszáljanak.

Isten öt célja a gyereked számára ugyanaz, mint Isten öt célja a te életedre, és ugyanaz, mint a gyülekezeteknek szóló öt cél. Jézus imádkozott mind az öt célért azoknak az életében, akiket vezetett.

Jézus azt mondta: "Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid" (János 17,9)

Imádkozhatunk azért, hogy a gyerekeink örömmel ÉLJENEK KRISZTUSÉRT: "Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.” (János 17,13)

Imádkozhatunk azért, hogy a gyerekeink MEGERŐSÖDJENEK LÉLEKBEN: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (János 17,15)

Imádkozhatunk azért, hogy a gyerekeink hatékonyan SZOLGÁLJÁK KRISZTUST: “Készítsd fel őket a szolgálatodra igazságod által! A te tanításod az igazság.” (János 17,17 – Egyszerű fordítás)

Imádkozhatunk azért, hogy a gyerekeink MEGTAPASZTALJÁK A KÖZÖSSÉGET: “hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem “ (János 17,21)

Imádkozhatunk azért, hogy a gyerekeink rendszeresen MÁSOKAT IS KRISZTUSHOZ HOZZANAK: "De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem” (János 17,20)

Még ha esetleg te nem is vagy apa vagy anya, akkor is segíteni fogsz másoknak Isten szíve felé mozdulni azzal, ha imádkozol értük és Isten céljaiért az ő életükben.


Hogy betűzöd azt, hogy APA?


"Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz..." (Mal. 3:24a)


Megjegyzés: Erik Rees majdnem 15 éve a Saddleback Gyülekezet lelkipásztora. Márciusban Erik 12 éves lányánál, Jessica-nál egy nem műthető agydaganatot vettek észre az orvosok. Azért írta ezt a erőteljes emlékeztetőt, mert a gyermekeinkkel töltött idő ajándék Istentől.

A - Alkalmazd Isten útmutatását!

Minden nap kezdetén kérd Istent, hogy adjon neked bölcsességet és erőt, hogy a tőled telhető legjobb apa legyél. Soha ne áldozd fel családodat a munka oltárán. Igen, Isten az első az életedben, de a családod a második, a munkád pedig a harmadik. Ez azt is jelenti, hogy hagyd abba a telefonod nézegetését vacsora alatt, ne emailezz tévézés közben. A gyermekeim tudják, mikor vagyok velük, és mikor vagyok csak úgy a szobában.

P - Pátyolgasd őket!

Öleld meg gyermekeidet, és mondd el mindegyiküknek minden nap, hogy szereted őket. Nem számít, mennyi idősek, öleld meg őket, és beszélgess velük. Ne helyettesítsd a hagyományos szeretetet sms-ekkel és emailekkel. Használd a hangod és a karjaidat a szeretet kimutatására. Ez meg fogja őket erősíteni abban, hogy számodra ők nagyon fontosak. Ha nem ismered gyermekeid szeretetnyelvét, tanulmányozd őket, hogy képes legyél összekapcsolódni velük olyan módon, ahogy Isten "összedrótozta" őket.

A - Add oda az idődet!

A gyerekek a szeretetet IDŐ-nek betűzik, úgyhogy szánj rá időt, hogy velük legyél. Nem tudom, hogy ez mit jelent számodra és gyermekeid számára, de találd meg a módját, hogy nekik adhasd napod legjavát (a maradék időd helyett). Nagyon könnyű belebújni az munkába és engedni hogy más dolgok elrabolják a napodat. Légy körültekintő, találd meg a módját annak, hogy gyermekidnek add az idődet.

Bízom benne, hogy ezek az emlékeztetők segítenek megerősíteni kapcsolatodat Istennel és gyermekeiddel. Isten megadta nekünk az apaság ajándékát, harcolnunk kell azért, hogy olyan jó apák legyünk, amilyenek csak lehetünk.


Kezdeményezd te a konfliktus megoldását


"Mert Isten ajándéka, a Szent Lélek nem akarja, hogy féljetek az emberektől, hanem legyetek bölcsek és erősek, szeressétek őket és legyetek velük örömmel." (2 Timóteus 1:7, LB)

Amikor Ádám és Éva vétkezett és Isten jött és kereste Ádámot, Ádám ezt mondta: "…megijedtem… ezért rejtőztem el" (1. Mózes 3:10). Ez a félelem olyan idős, mint maga az emberiség. Az igazi valónkat elrejtjük. Nem engedjük, hogy az emberek meglássák, hogy valójában milyenek is vagyunk. Miért? Mert azt gondoljuk, "Mi van, ha megmutatom, hogy milyen vagyok és nem fogsz kedvelni?"

A félelem három szörnyű dolgot tesz a kapcsolatokkal:

A félelmeink védekező helyzetbe állítanak minket. Félünk magunkat megmutatni. Amikor az emberek rámutatnak a gyengeségeinkre, bosszúsak leszünk és megvédjük magunkat.

A félelmeink tartózkodóvá tesznek minket. Nem engedjük az embereket közel magunkhoz. Az érzéseinket vissza akarjuk vonni és el akarjuk rejteni. Nem akarunk nyitottak és őszinték lenni.

A félelmeink követelőzővé tesznek minket. Minél bizonytalanabbak vagyunk, annál inkább próbáljuk a helyzetet kontrollálni és a dolgokat uralni. Megpróbáljuk, hogy a miénk legyen az utolsó szó egy kapcsolatban. Ez pedig mindig a félelem és bizonytalanság jele.

Honnan lehet a bátorságot meríteni ahhoz, hogy megtegyük az első lépést egy konfliktus megoldásában? Ez Isten Lelkének jelenlétéből jöhet: "Mert Isten ajándéka, a Szent Lélek nem akarja, hogy féljetek az emberektől, hanem legyetek bölcsek és erősek, szeressétek őket és legyetek velük örömmel." (2 Timóteus 1:7, LB)

A kezdő lépés, hogy valakivel kapcsolatba kerülj az, hogy megállsz és imádkozol, "Istenem, segíts nekem, hogy meg tudjam tenni az első lépést a konfliktus megoldásához."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése