A vasárnap nyugalmáért, szeretteink testi-lelki békéjéért.
A 7végeimádsága:
Uram,
Istenem! Te indítod szívemben a magasztaló szavakat, s Te segítesz
kimondanom, ami csak gyönge sejtés lelkemben. Erősítsd, áldd meg
mindazokat, akik Hozzád menekülnek életük gondjai alatt roskadva, hogy
felbátorodva, erővel megtelve, szeretetben élve tudjanak bizonyságot
tenni gondviselő jóságodról. Ámen
Íme eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Jel22,12
Archaikus csengésű szó, nehezen érthető fogalom manapság. Hierarchia-tagadók, Istent-álmodni-nemtudók sosem érzik e szó hitvallásos ízét. Miért magasztal a hívő ember? Mert Urát, Aki fölötte áll, elfogadja életének vezérlő hatalmául. Eközben érzi és tudja: a magasztalás a magasságba visz, kiemel az anyagvilág egysíkúságából. Magasztalni azt, Aki tenyerére vesz, s hordoz: nem megaláztatás, hanem emberségünk kiteljesedése.
Magasztalni jó. Hálát adni azért, amiről azt gondoljuk, megszolgáltunk érte. Jóllehet megdolgoztunk a mindennapi kenyérért, "megszolgáltuk", de mennyivel jobb az íze, ha Isten kezéből vesszük azt. Családi asztalnál majszoló kisgyermekeinket látni milyen különleges örömet okozó érzés, de mennyivel boldogítóbb, ha meg is köszönik édesapának és édesanyának a finomságokat.
Akik nem röstellik a mai világban imádságban Isten elé vinni életük dolgait, megtapasztalják mit jelent áldásosan élni. Az áldás sokkal több, mint egyszerű siker. A siker "csak" célbajutás, az áldás a teljes élet jutalma: az élet minden dolgában. A magasztalás nemcsak fölemel, de titkokat is közöl. A lélek emberi rejtekéből hoz elő csudás felismeréseket, s az Isten végtelen szeretetéből nyilvánit ki bölcseletes igazságokat.
Magasztalni jó, mert olyankor Istenben vagyunk, s Ő mibennünk. Neve nemcsak ajkunkon formálódik, de bennünk is él. Ezt az örömöt tovább adni, a hirdetés, a bizonyságtétel csodája.
Íme eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Jel22,12
Archaikus csengésű szó, nehezen érthető fogalom manapság. Hierarchia-tagadók, Istent-álmodni-nemtudók sosem érzik e szó hitvallásos ízét. Miért magasztal a hívő ember? Mert Urát, Aki fölötte áll, elfogadja életének vezérlő hatalmául. Eközben érzi és tudja: a magasztalás a magasságba visz, kiemel az anyagvilág egysíkúságából. Magasztalni azt, Aki tenyerére vesz, s hordoz: nem megaláztatás, hanem emberségünk kiteljesedése.
Magasztalni jó. Hálát adni azért, amiről azt gondoljuk, megszolgáltunk érte. Jóllehet megdolgoztunk a mindennapi kenyérért, "megszolgáltuk", de mennyivel jobb az íze, ha Isten kezéből vesszük azt. Családi asztalnál majszoló kisgyermekeinket látni milyen különleges örömet okozó érzés, de mennyivel boldogítóbb, ha meg is köszönik édesapának és édesanyának a finomságokat.
Akik nem röstellik a mai világban imádságban Isten elé vinni életük dolgait, megtapasztalják mit jelent áldásosan élni. Az áldás sokkal több, mint egyszerű siker. A siker "csak" célbajutás, az áldás a teljes élet jutalma: az élet minden dolgában. A magasztalás nemcsak fölemel, de titkokat is közöl. A lélek emberi rejtekéből hoz elő csudás felismeréseket, s az Isten végtelen szeretetéből nyilvánit ki bölcseletes igazságokat.
Magasztalni jó, mert olyankor Istenben vagyunk, s Ő mibennünk. Neve nemcsak ajkunkon formálódik, de bennünk is él. Ezt az örömöt tovább adni, a hirdetés, a bizonyságtétel csodája.
Béke...
A mai nap imádsága:
URam! Munkáld szívemben a békességet, hogy önzetlenül szeretni tudjak! Ámen
Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.
Zsid 12,14
Gyakran
mondogatjuk: "A puding próbája az evés" - "Más az elmélet, s más a
gyakorlat" - "A dolgok azért nem így működnek", s még lehetne folytatni a
sort. Az ilyen, s ehhez hasonló kijelentések mind palástolni akarják,
hogy bizony nincs bennünk elég kitartás, erő, szeretet, hogy elhordozzuk
felebarátainkat. No, de: "Nem vagyunk szentek!" - mentegetődznénk
újfent, s még igaz is a hétköznapjainkra lebontva, hiszen kisebb-nagyobb
gyarlóságaink végigkísérnek minket szinte egész életutunkon.
A
levél szerzője mégis szent életre buzdít. A szent élet alapja mindig a
lélek békessége, melyet gyakran megtör a világban tapasztalható
békétlenség. Nehéz függetlenedni akkor, ha nap, mint nap, "úton-útfélen"
találkozunk az igazságtalanságokkal, az emberi kicsinyesség számtalan
bosszantó esetével. Szeretettel "javítani" a felebaráton az egyik
legnagyobb kihívás az életben. S közben azt se feledjük, hogy mi magunk
is olykor-olykor - akaratlanul is - bosszúságot okoz(hat)unk másoknak!
A
"szent életűek" tkp. sosem szentek, de szentségi életet élnek, azaz
törekednek a jóra, a szépre, mindazon dolgokra, melyek őt magukat és
felebarátaikat (tehát együtt!) emelik a JóIstenhez. Ez törekvés aztán
különleges életminőséget teremt a "szentek" számára. Protestáns
felfogásunk szerint "szent az, aki vagy ami Istené". Nyilvánvalóan
minden Istené, de más a viszonyunk tárgyakhoz, nemkülönben emberekhez,
ha tudjuk: mindenkit és mindent ajándékként kap(t)unk.
Az
ajándékot nem kiválógásunkért kapjuk, hanem azért, mert aki adja az
szeret minket. Isten szeretetének jele tehát minden, amit az életben
kapunk...
Menny...
A mai nap imádsága:
Uram!
Anyagvilágba teremtettél, s ezért földi módon gondolkodom. Kérlek, add
meg nekem a kiváltságot, hogy felüdülésemre olykor-olykor ki tudjak
lépni - legalább gondolatban - az anyag szorításából, s lélekben
megérinthessem tisztaságodat, és mindent javamra átformáló szeretetedet!
Ámen
Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: "Ki a nagyobb a mennyek országában?" Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: "Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába."
Mt 18,1-3
Legszebbek a szavak nélkül elmondott imák, melyeket - valljuk be - felnőttkorunkra többnyire elfelejtünk. Néha-néha azért valami hasonlót mégis átélünk, s olyankor jó feltöltekezni a gyermeki világ "visszazuhantságában". A Mester jó okkal mondja tanítványainak, s ezzel mindenkinek - hiszen a tanítványok a nyilvánosságot is jelentik egyben -, hogy olyanná kell mindannyiunknak válni, mint a kisgyermek. Ez lenne hát a mennyországba való bejutásunk kulcsa? Ez is...
Eljutni azonban erre a gyermeki utazásra nem egyszerűen "korregressziót" jelent, amit lélekgyógyászok gyakran eszközként használnak. 'Vissza-érezve' ugyanis a gyermekkort, különös látással bírunk; a valóság-érzékelésünknek ez egy egészen más 'dimenziója'. Amikor felnőttek vagyunk, akkor láthatjuk a világot férfiként, s nőként, de ez nem a teljes látás, csak a világ dolgainak férfias és nőies értékelése. A gyermeki szem (no meg a szív!) egészen másképpen látja a világot. Az benne a legfőbb érték, ami valóban az is: az "egymásnak-levés". Ugye emlékszel még az emlékezés ködébe tűnt lélekmelengető érzésre? ...Apa és anya még szerették egymást (mára sjanos már elváltak!) és szerettek engem, meg a testvéreimet is, s olyan jó volt, mikor este ágybabújtunk és ők meséltek nekünk... S miért van az, hogy mindig azt szerettük a legjobban, amikor arról meséltek nekünk, hogy milyen is volt az, amikor ők voltak gyerekek? Gyaníthatóan azért, mert a lényegit, az Élet megfogható Szentségét közvetítette...
Amíg a gyermekek - amikor háborúsdit játszanak -, csak utánozzák a "nagyokat", eladdig a felnőtt férfiak valóságosan ölik egymást - Irakban és Afganisztánban, s még sok helyütt (Az ENSZ mintegy 200 fegyveres konfliktus tart jelenleg számon.) De a felnőttek nemcsak háborús konfliktusban ölnek - békében is! Nemcsak pénzért, hatalomért, de még kéjből is, sőt kényelemből és kényszerből: lásd abortusz. Az ember tehát öl a világban, de életet pusztít még a világ legvédettebb helyén, az anyaméhben is...
"Váljatok kisgyermekké!" - mondja a Mester. Ezzel nem infantilizmusra buzdít, hanem a gyermeki szelídség állapotára. Enélkül ugyanis nincs belépésünk odaátra! Megtanulni ezt az igazságot nem könnyű, de nem is lehetetlen. Nagyon kevés időnk van rá, de mégis elégséges: a nekünk rendelt néhány évtized, maga az élet adja hozzá a kereteket. A tanítványok számára az kérdés: Ki a nagyobb? A gyermek számára a kérdés sokkal lényegibb: Ki szeret engem?
Aki a lét kérdéseire keresi az igazi válaszokat, az nem kerülheti meg az Istent, s ha megvan benne a kellő türelem, hogy (újra) szelíd gyermekké váljon, akkor már itt a földi életben meg is kapja, jóllehet csak a "tükör által homályos", de valódi válaszokat, s ráadásul mindeközben még olyan kincsre is bukkan, ami nagyobb minden igazgyöngynél, s több minden szántóföldbe elrejtett kincsnél... Rátalál Teremtőjére!
Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: "Ki a nagyobb a mennyek országában?" Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: "Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába."
Mt 18,1-3
Legszebbek a szavak nélkül elmondott imák, melyeket - valljuk be - felnőttkorunkra többnyire elfelejtünk. Néha-néha azért valami hasonlót mégis átélünk, s olyankor jó feltöltekezni a gyermeki világ "visszazuhantságában". A Mester jó okkal mondja tanítványainak, s ezzel mindenkinek - hiszen a tanítványok a nyilvánosságot is jelentik egyben -, hogy olyanná kell mindannyiunknak válni, mint a kisgyermek. Ez lenne hát a mennyországba való bejutásunk kulcsa? Ez is...
Eljutni azonban erre a gyermeki utazásra nem egyszerűen "korregressziót" jelent, amit lélekgyógyászok gyakran eszközként használnak. 'Vissza-érezve' ugyanis a gyermekkort, különös látással bírunk; a valóság-érzékelésünknek ez egy egészen más 'dimenziója'. Amikor felnőttek vagyunk, akkor láthatjuk a világot férfiként, s nőként, de ez nem a teljes látás, csak a világ dolgainak férfias és nőies értékelése. A gyermeki szem (no meg a szív!) egészen másképpen látja a világot. Az benne a legfőbb érték, ami valóban az is: az "egymásnak-levés". Ugye emlékszel még az emlékezés ködébe tűnt lélekmelengető érzésre? ...Apa és anya még szerették egymást (mára sjanos már elváltak!) és szerettek engem, meg a testvéreimet is, s olyan jó volt, mikor este ágybabújtunk és ők meséltek nekünk... S miért van az, hogy mindig azt szerettük a legjobban, amikor arról meséltek nekünk, hogy milyen is volt az, amikor ők voltak gyerekek? Gyaníthatóan azért, mert a lényegit, az Élet megfogható Szentségét közvetítette...
Amíg a gyermekek - amikor háborúsdit játszanak -, csak utánozzák a "nagyokat", eladdig a felnőtt férfiak valóságosan ölik egymást - Irakban és Afganisztánban, s még sok helyütt (Az ENSZ mintegy 200 fegyveres konfliktus tart jelenleg számon.) De a felnőttek nemcsak háborús konfliktusban ölnek - békében is! Nemcsak pénzért, hatalomért, de még kéjből is, sőt kényelemből és kényszerből: lásd abortusz. Az ember tehát öl a világban, de életet pusztít még a világ legvédettebb helyén, az anyaméhben is...
"Váljatok kisgyermekké!" - mondja a Mester. Ezzel nem infantilizmusra buzdít, hanem a gyermeki szelídség állapotára. Enélkül ugyanis nincs belépésünk odaátra! Megtanulni ezt az igazságot nem könnyű, de nem is lehetetlen. Nagyon kevés időnk van rá, de mégis elégséges: a nekünk rendelt néhány évtized, maga az élet adja hozzá a kereteket. A tanítványok számára az kérdés: Ki a nagyobb? A gyermek számára a kérdés sokkal lényegibb: Ki szeret engem?
Aki a lét kérdéseire keresi az igazi válaszokat, az nem kerülheti meg az Istent, s ha megvan benne a kellő türelem, hogy (újra) szelíd gyermekké váljon, akkor már itt a földi életben meg is kapja, jóllehet csak a "tükör által homályos", de valódi válaszokat, s ráadásul mindeközben még olyan kincsre is bukkan, ami nagyobb minden igazgyöngynél, s több minden szántóföldbe elrejtett kincsnél... Rátalál Teremtőjére!
Tisztaság...
A mai nap imádsága:
Uram! Jelenléteddel tisztítsd meg ma is lelkemet, hogy élehessek! Ámen.
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
Zsolt 51,12
Csak idő kérdése, hogy a világ számtalan igazságtalansága, szeretetlensége, türelmetlensége, agresszivitása és istentelensége - elsősorban a médián, s a kor életstílusán keresztül - mint sűrű fekete por mikor fedi be a szívünket... Aki nem igyekszik szívét időben megtisztítani, azt idővel fojtogatni kezdi a bűnnek "mázsás" pora. Vannak keménylelkű emberek, akiknek szíve azonban akkor sem törik meg, ha ez a por már hatalmas sziklatömbbé állt össze...
Aki nem találkozott életében meg egyetlen egyszer sem a tisztasággal, annak erőfeszítéseit hiába koronázza siker, minduntalan vágyakozik a többre, a beteljesítő Egyre, amiről/Akiről még nem is tudja, hogy mi az, de keresi - olykor a leggörgébb, leggöröngyösebb utakon. Ahol megsokasodik a bűn, ott megsokasodik a kegyelem is, hiszen a mocsok folyamatosan izgató jelenléte a kétségbeesett emberrel kimondatja: tisztaságot akarok, s nyugalmat! Sellye János majdnem-nobel-díjas orvos már egy emberöltővel korábban megfogalmazta a "jótékony stressz" fogalmát. S kétségkívül, az alkotó emberi élet egyik alapvető kelléke, hogy a munkánkban újra és újra megjelenjenek a visszajelző jutalom-hormonok, de a folyamatos "vadász-stresszben levés" nemcsak az állat, de az ember életét is tönkreszi. Hányan - akiket megpörkölt már a kimerültség tüze - mondták talán már nekünk is, félreérthetetlen egyszerűséggel, a motorizáció világából kölcsönzött képpel: "Vedd vissza a gázt! Ne pörögj annyira, nem terhelheted magadat bűntelenül!" Van, aki hallgat a bölcs tanácsra, a többség azonban csak a saját kárán tanul, de vannak szépszámmal olyanok is, akik még ebből a leckéből sem tanulnak.
A tisztaság igénye a természetből fakad, s aki természetellenesen él, annak a tisztaság-igénye is egészen más. Aki keresi a bölcsességet (vagy kénytelen keresni, mert a sziklához csapódott az élete) azt vezetik/figyelmeztetik a kellemetlen szagok... Aki világ életében a "híd alatt" aludt, aki még soha nem érezte a frissen vetett ágy bódítóan kellemes illatát, az is, ha találkozik életében először ezzel az élménnyel, magyarázat nélkül is tudja, hogy miről van szó: a tisztaság jó. A tisztaság nagyon jó! Legyen az barátság vagy szerelem, ha tiszta, akkor nagyon jó. A tiszta élelmiszer az egész-ség alapja, s a teljességet is csak akkor élhetjük át, ha tisztán közelítünk feléje. Emberi kapcsolataink tisztasága segít minket el a célba, s ha azokat etikus (tiszta) eszközökkel értük el, akkor ezt az eredményt az Isten is tiszta, tartós örömmel áldja meg.
A hívő ember nem szégyenli, hogy naponta Istenhez könyörög, hogy Tőle várja életének kérdéseire a választ. Az Istenben bízó ember ugyanis jól tudja, hogy "megfürödni az Istenben" nem kényszer, hanem ajándékos kiváltság. Koszosan ágybabújni ugyan lehet, de nem érdemes, mert igazán édes, tiszta álmok ugyanis csak akkor köszönnek ránk, ha nem feledkezünk meg a "mindennapi lábmosásról", azaz a lélek naponkénti meg(vissza)térésről, Ahhoz, Akitől jött, Akihez vágyakozik, s Akihez egyszer végérvényesen visszatér...
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
Zsolt 51,12
Csak idő kérdése, hogy a világ számtalan igazságtalansága, szeretetlensége, türelmetlensége, agresszivitása és istentelensége - elsősorban a médián, s a kor életstílusán keresztül - mint sűrű fekete por mikor fedi be a szívünket... Aki nem igyekszik szívét időben megtisztítani, azt idővel fojtogatni kezdi a bűnnek "mázsás" pora. Vannak keménylelkű emberek, akiknek szíve azonban akkor sem törik meg, ha ez a por már hatalmas sziklatömbbé állt össze...
Aki nem találkozott életében meg egyetlen egyszer sem a tisztasággal, annak erőfeszítéseit hiába koronázza siker, minduntalan vágyakozik a többre, a beteljesítő Egyre, amiről/Akiről még nem is tudja, hogy mi az, de keresi - olykor a leggörgébb, leggöröngyösebb utakon. Ahol megsokasodik a bűn, ott megsokasodik a kegyelem is, hiszen a mocsok folyamatosan izgató jelenléte a kétségbeesett emberrel kimondatja: tisztaságot akarok, s nyugalmat! Sellye János majdnem-nobel-díjas orvos már egy emberöltővel korábban megfogalmazta a "jótékony stressz" fogalmát. S kétségkívül, az alkotó emberi élet egyik alapvető kelléke, hogy a munkánkban újra és újra megjelenjenek a visszajelző jutalom-hormonok, de a folyamatos "vadász-stresszben levés" nemcsak az állat, de az ember életét is tönkreszi. Hányan - akiket megpörkölt már a kimerültség tüze - mondták talán már nekünk is, félreérthetetlen egyszerűséggel, a motorizáció világából kölcsönzött képpel: "Vedd vissza a gázt! Ne pörögj annyira, nem terhelheted magadat bűntelenül!" Van, aki hallgat a bölcs tanácsra, a többség azonban csak a saját kárán tanul, de vannak szépszámmal olyanok is, akik még ebből a leckéből sem tanulnak.
A tisztaság igénye a természetből fakad, s aki természetellenesen él, annak a tisztaság-igénye is egészen más. Aki keresi a bölcsességet (vagy kénytelen keresni, mert a sziklához csapódott az élete) azt vezetik/figyelmeztetik a kellemetlen szagok... Aki világ életében a "híd alatt" aludt, aki még soha nem érezte a frissen vetett ágy bódítóan kellemes illatát, az is, ha találkozik életében először ezzel az élménnyel, magyarázat nélkül is tudja, hogy miről van szó: a tisztaság jó. A tisztaság nagyon jó! Legyen az barátság vagy szerelem, ha tiszta, akkor nagyon jó. A tiszta élelmiszer az egész-ség alapja, s a teljességet is csak akkor élhetjük át, ha tisztán közelítünk feléje. Emberi kapcsolataink tisztasága segít minket el a célba, s ha azokat etikus (tiszta) eszközökkel értük el, akkor ezt az eredményt az Isten is tiszta, tartós örömmel áldja meg.
A hívő ember nem szégyenli, hogy naponta Istenhez könyörög, hogy Tőle várja életének kérdéseire a választ. Az Istenben bízó ember ugyanis jól tudja, hogy "megfürödni az Istenben" nem kényszer, hanem ajándékos kiváltság. Koszosan ágybabújni ugyan lehet, de nem érdemes, mert igazán édes, tiszta álmok ugyanis csak akkor köszönnek ránk, ha nem feledkezünk meg a "mindennapi lábmosásról", azaz a lélek naponkénti meg(vissza)térésről, Ahhoz, Akitől jött, Akihez vágyakozik, s Akihez egyszer végérvényesen visszatér...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése