2017. július 25., kedd

Beszédünk...

A mai nap imádsága:

Uram! ! Tégy engem békességed követévé. Add, hogy igenem mindig igen legyen, s legyen erőm nemet mondani mindarra, ami elvonja figyelmemet Rólad! Adj nekem tiszta érzéseket a szívembe, hogy helyesen tudjak dönteni életem minden dolgában, s ne a veszekedés, hanem a békesség embere legyek! Ámen


Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.
Lk 6,45b

A vitatkozás - olykor veszekedés - nemcsak az óvodás gyermekek kiváltsága... Lehet nagyokat veszekedni egy játékon a gyorsan elmúló gyermekkorban, de ebbéli készségünk megmarad felnőtt korunkban is: veszekedünk minden egyéb máson is! S lám, minél öregebbek vagyunk, annál érzékenyebben érint minket az, ha úgy érezzük valamiben méltánytalanság ér(t) minket... Gyakran el-elhangzik a vita hevében: "Nem tudok más lenni!" -, ami jelzi, hogy az adott "ügy" igen komoly fájdalmat jelent számunkra... s ki az, aki még ne értezte volna a szenvedő lélek kínját?

Az bizonyos, hogy krízisben mindig kiderül az igazság, a kérdés azonban mindig az: mit kezdenek a felek ezzel az igazsággal? A tények nyilvánvalósága az egyikből bűnbánatot vált ki, a másikban pedig agresszivitást ébreszt. Gondoljunk csak a BIblia első lapjain olvasható tragikus történetre! Az ÚRIsten egyszerű kérdésére: "Hol van a te testvéred?" Káin agresszív válasza így hangzott: "Őrzője vagyok én a testvéremnek?" Pontos fordításban: "Hát pásztora vagyok én a pásztor öcsémnek... vagy mi?" Pedig nem ember, hanem maga Isten kérdezett, s Káin nagyon is jól tudta, mi az oka az elhagzott kérdésnek... Az ember már csak ilyen: hárít.

Különleges hely a szív - valóságosan, s áttételesen is. Minden csepp vérünk átszalad rajta megannyiszor, s megfordul benne mindenfajta emberi érzés is. A hívő ember mindenkori kérdése, hogy melyik érzésnek ad/hagy otthont benne? Mert, ami lakozást vesz benne, az fogja irányítani az életünket! Van, akinek a szívét az alkohol, a drog vagy más káros szenvedély kötözi, s vannak persze olyanok is, akinek szívében az Isten békessége honol. Az egyikből lator lesz, a másik pedig szentté válik - a választás azonban mindig a szív birtokosánál van! A felelősség így nem kerülhető ki...

Isten akarata, hogy szívünk megtisztuljon, mert ez az első lépés, hogy felfedezzük Istentől kapott méltóságunkat! Amíg Istentől elhúzó felemás érzések láncolják szívünket, addig nem is értjük, mit jelent valójában az istenes élet és azt sem tudjuk elképzelni, miért lenne jó, ha a krisztusi tanítás elfogadása/követése válna életünk vezérlő elvévé?

A szó azonban teremtő hatalom, mely nemcsak a "pokolba húz le", de képes "mennyországba is elröpíteni"... Ezért fontos, hogy megtanuljuk a tiszta, egyenes beszédet, az értékteremtő távlatos és közösségi gondolkodást, s felfedezzük, hogy Isten hányféle csodával akar megajándékozni minket nap, mint nap... Nem tudunk mások lenni, csak azok, amik vagyunk! Isten szeretete azonban megigazít minket a Szentlélek által, mely "munka" mindig a szívben kezdődik. Az evangélium ereje pedig olyan nagy, hogy a kőszivet is képes hússzívvé változtatni...




Céltudatosság...


A mai nap imádsága:

URam! Erősíts, vígasztalj, bátoríts, hogy bevégezhessük mindazt, amit ránk bíztál! Ámen


Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.
1 Kor 15,58

Aki fel akar jutni a hegy csúcsára, annak azért komoly áldozatot kell hoznia. Minél nagyobb a kihívás, annál alaposabban kell felkészülni a cél elérésére, s ez nem csak a hegymászásnál, de az élet más területén is így van. A profi alpinisták is, egy-egy csúcs meghódítására olykor évekig készülnek, de aki szívet operál, óriásrepülőgépet vezet, az sem kéthetes "gyorstalpalón" szerzi meg tudását... A keresztény ember jól tudja, Isten szereti őt úgy, ahogyan van, de ahhoz, hogy olyanná váljon, amilyennek Mennyei Atyja is látni akarja, ahhoz bizony hosszú idő szükségeltetik - olykor egy egész élet - s a perfekció/tökéletesség az nem cél, hanem irányultság!

Célba jutni tehát akarás nélkül nem lehet, ezért a keresztény (keresztény=krisztuskövető) életvezetés céltudatosság, következetesség nélkül egyszerűen - ahogyan manapság közhelyesen mondják - nem működik! Jézus URunk a Magvető példázatában arra tanít minket, hogy az Igét/az Üzenetet meghallók fele(!) - sziklás talaj, tövises föld - a kezdeti lendületes időszak után elemésztődnek... Ez jelzi egyrészt azt, hogy "sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak", másrészt rávilágít arra is, hogy eladdig, amíg istenes életünk végre termést hoz, bizony sok-sok küzdelmes nappal, s egynéhány forgolódós éjszaka köszönt ránk, s talán még életrendítő viharok is lehetnek életünkben. Legvégül azonban (mert Isten kegyelmes, s mindent javunkra használ fel) termést hozunk: harmincszorost, hatvanszorost, százszorost...

A keresztény ember is ember, azaz neki is nehezére esik a várakozás. A keresztény embert is megkísérti a siker utáni vágy, de bízik az áldásban, hogy egykor eredményt hoz a sok-sok áldozat, s azok a nem számolt órák, melyeket imádságra fordított... Mint minden embernek, a krisztuskövetőnek is jól esik a bíztatás. Luther Mártonunk is azt mondja: "Az evangélium egyik megjelenési formája a testvéri beszélgetés". Rohanó világunkban ezért különösen is oda kellene figyelnünk egymásra, s úgy kellene munkálnunk találkozásainkat, hogy azok tartalmasak, építőek legyenek! A hívő ember tudja, ez bizony egyedül nem megy, de Jézustól magától kaptunk mindannyian bíztatást: "Én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig!"




Családunkért, barátainkért...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked, hogy társa(ka)t rendeltél mellém, hogy nem kell egyedül vándorolnom, hogy sírásomban mások vigasztalnak, hogy kérésemet mások is meghallják, s olykor letörlik könnyeimet! Ámen

   

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
Mt 7,7

A Hegyi Beszéd talán egyik "legproblematikusabb" mondatával találkozhatunk ezen a mai napon, mely az imádságunk gyakorlatával állít szembe minket. Emberi gyarlóságunk, hogy inkább emlékezünk arra, amit nem kaptunk »még« meg az Istentől, mint arra, amit megkaptunk. Számtalan okoskodó magyarázattal is találkozhattunk már, melyek próbálják "magyarázni" a kudarcot(?), kérésünk beteljesülésének elmaradását, hogy ti. "Testvérem, nem kérted elég jól, kitartóan, nem akartad még annyira..." s, ki tudja még hányféle emberi erőlködéssel találkozhattunk! Egy bizonyos: mi kérünk, de nem mi teljesítünk, hiszen "adatik". Aki keres, az talál - valamit mindig(!), de újból csak zörget(het)ünk, de nem mi nyitunk ajtót. Akár a kérés beteljesülése, akár megnyílása a felsőbb/mennyei világnak, az bizony isteni kegyelem.

Sok prédikátor közvetíti az "automata-isten" képét, azaz csak be kell dobni a megfelelő mennyiségű imádság-zsetont, s már "kijön" a kívánt dolog... Bármennyire is csalogató a gondolat - kitartó vagyok és megkapom -, az igazság az, hogy ez nem így van. Ennek egyetlen oka van: Isten. Ha befolyásolhatnánk kérésünkkel, akkor nem lenne szuverén hatalom, márpedig Ő mindekitől és mindentől független Erő.

Akkor mire jó ez az egész buzgóság? Arra, hogy életben maradjunk. Ahogyan a gyermek is néha sír, bömböl, s azt mondják tréfásan: "Erősödik a tüdeje!", ahogyan a születéskor a legszebb hang az édesanya és édesapa számára, amikor a gyermek felsír, ugyanígy az Isten számára is az imádságos "sírásunk" a legszebb életjel. Jele annak, hogy vágyakozunk utána, hogy Ő kell - nekünk. S hol marad a kérésünkre a válasz? A jutalom maga a beszívható "levegő", s az, hogy megtapasztalhatjuk a növekedés csodáját. Ennél nagyobb áldás nincs, mint hallgatni a teremtettség növekedését vagy (meg)látni a láthatatlan Isten lenyomatát világban és szívünkben.



Embertárs...

A mai nap imádsága:

URam! Oly sok kérdés van bennem, szinte eldönteni sem tudom melyik éppen a legfontosabb... Kérdések ezreit teszem fel, s válaszokat keresek. Tudom, hogy megtalált válaszaim nem teljesek, ezért is kutatok tovább. Uram! Jó lenne legalább egy-két kérdésre megtalálnom Veled együtt a választ... Ki vagy Te? Ki vagyok én? S miért vagyok ezen a világon? Uram, magamban nem, csak Benned bízom - ezért kérlek segíts meg ezen a mai napon is! Ámen.


   
"Honnan való vagy te?" De Jézus nem felelt neki. Pilátus ekkor így szólt hozzá: "Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?" Jézus így válaszolt: "Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne." Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja...
Jn 19,9-12

Nincs még egy olyan szereplője a történelemnek, akiről annyi könyvet, értekezést, tanulmányt írtak volna, mint a Názáreti Jézusról... Ennek ellenére, a kérdés mindmáig nyitott kérdés maradt: Kicsoda is Jézus valójában? A hívők megtapasztalásaik, s az egyházi hagyomány alapján kialakított Jézus-képeket villantják fel maguknak és másoknak, de ezek csak elképzelések Jézusról - a valódi, az igazi Jézus - az titok marad örökké.

"Honnan való vagy te?" A kérdés az örök emberi kíváncsiságot megtestesítő kérdés. Megtudni az igazságot... talán egész életünk legnagyobb kívánsága ez. Nemcsak önmagunkkal és embertársainkkal, mindenekelőtt az Istennel kapcsolatban. Kinek van/lehet igaza a hatmilliárd ember hatmilliárd-féle istenmegtapasztalásából? Létezik-e személyes Isten, akivel beszélgethetünk nap mint nap vagy csak az Egy Egyetemes Erő az, ami átfogja és örök megváltoztathatatlan törvényével egyben tartja a világmindenséget?

Pilátus nagyra tartotta önmaga hatalmát, ahogyan mi magunk is nagyra tartjuk önmagunk képességeit. Majd ha én látom, majd ha én tapasztalom meg, majd ha én dughatom ujjamat a sebei helyébe - akkor majd hiszek! Ennyire az "egónk" fogságában vagyunk...

Meggyőződésünket ugyanakkor külső erők is befolyásolják. "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja!" Hány ehhez hasonló kijelentés formálja az emberek mindennapjait! Hány ember esik kétségbe, kapkod és önuralmát elveszítve szakadék felé indul meg élete... Csak azért, mert valamiért rendkívül fontos számára: mit mondanak mások. Csak életünk vége felé vagy nagy terhek hordozása közben vetődik fel bennünk a kérdés: "De mit szól mindehhez Isten?" Ez az a döntő pillanat, amikor valósággá válik a Teremtő jelenvalósága, s kezdenek bennünk helyére kerülni a dolgok: Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal kapcsolatban.


Tekintetünk...
A mai nap imádsága:
URam! Őszinte szívet adj nekem, hogy ne csapjam be önmagamat, s ne okozzak szomorúságot másoknak! Ámen
A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.
Lk 11,34
Sok közmondásunk van a szemmel kapcsolatban... Nem csoda, hiszen a szemünk az "ablakunk" a világra! Amennyire nem illik mások ablakához odamenni, s be-bekukucskálni, ugyanígy mások szemébe közvetlen közelről belenézni is csak alapos indokkal tehetjük meg. (Ellenkező esetben a másik ember intimitását sértjük meg. Nincs is kellemetlenebb, a bizalmaskodó beszélgetésnél, amikor valaki, akit csak felszínesen ismerünk szinte belénk lehelli szavait...) Egészen más az, amikor a szerelmesek egymás szemében kutatják valódi önmagukat, s azt is, hogy mivé válhatnak - együtt; vagy amikor az édesanya gyermeke szemében látja a reményteljes jövőt... Misztikus dolgok ezek, melyeket csak akkor értheti meg az ember, ha már át is élte a "test lámpásán" keresztüli kommunikációt.
A szemünk sokat elárul belőlünk - többet, mint gondolnánk! Kosztolányi Dezső írja: "Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével." A tekintetünk azonosul azzal, amit teszünk... Ezért tartja a szólás is: "Na, ennek a szeme se áll jól!" Aki azonban mást mutat, mint, ami valójában lelkében van: az a képmutató... Mondhatjuk farizeusnak is, s ezt okkal tehetjük, hiszen őket is minősítették cselekedeteik! Mást mutattak, s egészen mást kép-viseltek!
Isten előtt - Aki a szívek vizsgálója(!) - a képmutatás az egyik legundorítóbb emberi tulajdonság! Ő ugyanis azért engedi meg, hogy éljünk ezen a csodálatos bolygón, hogy Őt magát kép-viseljük, azaz az Ő szeretetét tükrözzük vissza a világban, hiszen Ő minket "a maga képére és hasonlatosságára" teremtett! (Az, hogy ebből az isteni akaratból mi emberek mit valósítunk meg - egy másik kérdés, nem is akármilyen: üdvösség-problematikai! Amikor majd az "odaátban" Isten szemébe kell néznünk, akkor a testünk, vagyis életünk minden cselekedete tanúskodik arról, milyen lélekkel éltük földi életünket!)
Amilyen meggyőző és szimpatikus a tiszta, őszinte tekintet, olyan világosnak, egyértelműnek kell(ene) lennie minden cselekedetünknek! Nyilvánvalóvá kell válnia, hogy melyik oldalon állunk, hogy a két úr közöl melyiknek is szolgálunk. Egyszerre mindkettőnek nem lehet! Ahogyan a matematikában nincs "királyi út", vagyis a kényelem okán nem lehet leegyszerűsíteni a dolgokat, ugyanígy van az életben is: csakis szembenézve a dolgainkkal, folyamatos tanulásban, az Istenre figyelve, érthetjük meg létünk értelmét, s érhetjük el Célunkat...






Titkok...

A mai nap imádsága:
URam! Hiszem, hogy egyszer mindenre fényt derítesz. Most azonban még itt vagyok az emberlét félhomályában, s néha azt gondolom majd csak elfelejted vétkeimet, bűneimet és mulasztásaimat... Add URam, hogy amennyire csak lehet lehetőségem legyen jóvá tenni mindazt, amit elrontottam, s részben pótolni tudjam azt, amit elmulasztottam! Ámen

    

Ezután így szólt hozzájuk: "Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna."
Mk 4,21-22

Komoly, nagy tévedése az embernek, hogy amit nem lát, az nincs... Gyorsan besöpörhetjük a szemetet a szőnyeg alá, hogy az érkező vendég azt ne lássa, de attól a szemét nem tűnt el, gondolataink állandóan ott keringenek a szőnyeg alatt. S ha el is felejtenénk, hogy mit tettünk, a tény tény marad, s egyszer csak megbotlunk a szőnyegben... s aztán minden kiderül.

A lélek világában sincs másképpen. Elrejthetünk dolgokat a tudatos énünk elől, megmagyarázhatunk magunknak dolgokat, hogy miért így vagy úgy cselekedtünk, de az elkövetett bűn bűn marad, a mulasztás okozta hiány sem szűnik meg. Ugyanakkor a lelki életünk sötét foltjai folyamatosan hatnak ránk, formálnak minket, befolyásolják hétköznapjaink életminőségét - ha akarjuk, ha nem. Ha nem is törődünk azzal, hogy életünk végén a JóIstennel el kell számolnunk minden egyes percünkkel, attól még cselekedeteink megítélnek minket itt a földön is.

Sokan gondolják, hogy "minden csoda három napig tart", s idővel felejtenek az emberek. Jóllehet az újdonság hamar veszít varázsából, s a megdöbbentő híreket a médiában gyorsan követik a még lélegzetelállítóbbak, melyek feledtetik az előzőket, de a lelkiismeret vádló hangját feloldani egyedül csak az Isten képes. Így aztán csak idő kérdése, hogy mikor szembesül az ember az Isten-kérdéssel, annyi bizonyos, hogy kikerülni nem tudja. Nyakkendős gazemberek, gyilkos latrok élik hazugságokkal teli mocskos életüket, s hiszik, hogy mindent "megúszhatnak", de ahogyan életük görbül a sír felé ezen tévhitük szertefoszlik.

Jézus URunk arra figyelmeztet, hogy semmi sem marad örökké rejtve, egyszer minden titok napvilágra kerül. Ha nem ebben a földi létben, akkor az "odaátban". S mivel Isten nemcsak kegyelmes, de igazságos is, ezért büntet és jutalmaz is! A hogyanról eléggé földi elképzeléseink vannak, de ezeket bizonnyal meghaladja a végső ítélő valóság... Ha nem lenne ítélet, akkor értelmetlen lenne "jónak lenni", de mivel Világmindenséget értelem (rend) szövi át, tartja egyben, ezért jó okunk van azt hinni, s feltételezni, hogy minden egyes dolognak következménye kell hogy legyen...


Testi és lelki szükségleteinkért...

A mai nap imádsága:

Urunk Istenünk! KÖszönjük, hogy megtartasz minket, s javaiddal elhalmozol minket kérésünk nélkül is. Mégi kérünk elégítsd meg a Hozzád fohászkodókat: adj a megfáradtnak új erőt, a betegnek egészéget, a szomorkodónak új reménységet, a magányosnak társat, az könnyelműnek felelősséget, a bűnösnek megtérést, a kételkedőnek új ismeretet a Te Szeretetedről. Ámen.
A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. Péld 15,1
Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Ef 4,31

Kenyér... a mindennapi. Az élet biztosítéka. Nem egyszerűen alapvető élelmiszer, hanem a szimbólumok királynője. (A király a víz...) Jézus mondja: kenyér vagyok... de felülről jövő! Ha van valami a jelzi a "földit", az anyagvilághoz kötöttségünket: az a testünk. Szomjazunk és éhezünk... A "mindennapi" pedig nem a fentről jövő megfoghattalan, hanem a búzatáblák gyümölcse, a megfogható, ízlelhető élet: a kenyér. De mi is a kenyér?

Az elvetett reménység beérett gyümölcse, a búzaszemekbe zárt érlelő napsugarak. A felülről jövő éltető fény, milliárdnyi búzaszem-ajándék-csomagocskái... az Élet, a mindennapjaink garanciája. Az élet, ami még ma van, holnap véget érhet: kozmikus katasztrófa(meteoritok), atomháború, titkos laboratóriumokból kiszabadult vírusok... Az élet tehát ígéret. Nem több, de nem is kevesebb, mert az ígéretet az Isten adja és Ő be is tartja, amit ígér - "Nem ember az Isten, hogy hazudna".

Amennyire szükségünk van a mindennapi kenyérre, olyannyira szükségünk van az ÉLet Misztériumának megélésére. Az Élet Titka megnyilvánul, születésben és halálban, szerelemben és művészetekben, szavainkban és alkotó "munkás" hétköznapjainkban. Az ember a huszadikszázadi nagy titoktalínátásainak (Isten-telenítési mozgalmainak) meglett a következménye: eluralkodott gonoszság: lásd világháborúk - ami persze soha nem a kisember "játéka". A lélekben tántogó űr keletkezett. Amit korábban az Isten töltött be, most minden más emberi tölti ki. Igaz a szociológus kijelentése: "a távlatnélküli, a megalázott agresszívvé, öncentrikussá válik." Kell(ene) tehát a lélek Kenyere, amely megelégíti a lelket, s a rövidlátás kényszere után elhozza a távlatban gondolkodás szabadságát. Jézus mondja: "én vagyok az a kenyér." Ő a megtestesült Fény, az Isten Küldötte, a Meg-váltó. Aki átváltja/átteszi életünket egy másik vágányra, ami nem a szakadékba vezet, hanem az ígért országba. Titok ez... az Isten titka.

Nyár van, s odakinn aratnak. A kombájnok falják a táblákat, szorgalmasan gyűjtik a megtestesült csodát, a csokorba kötött fényt: a kalászt... Jövőnk ígéretét, az életet fenntartó búzaszemeket csűrbe hordják... ebből lesz a mindennapi kenyér, s az ünnepi kalács. Ha nincs ünnepünk, nincs értéke a felhalmozott javaknak se, ezért ha asztalon a kenyér, adjunk hálát érte... mert a mai hálaadásban rajzolódik ki a holnap ígérete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése