2017. január 15., vasárnap

Erőtlenség...




URam! Tégy bölccsé, hogy életemet Hozzád hajlítva, időben töltekezhessem szeretetedből! Ámen



Adj erőt szolgádnak!
Zsolt 86,16b

A természet örök rendje, hogy semmi nem állandó, minden változik... Mindennek rendelt ideje van, ezért van a dolgoknak eleje, közepe és vége, s ezért véges az erőnk is. Soha ennyiféle "energia-ital" nem volt a piacon, melyeknek segítségével felvehetjük a harcot a fáradtság ellen, kár hogy milliók nem látják, a megoldás soha nem a serkentő/ajzó szerekben van! Mivel az ember-csinálta "csodák" mindig valamilyen csaláson alapulnak, éppen ezért csak idő kérdése, mikor derül ki az igazság, s "nyújtja be a számlát" a nagybetűs ÉLET...

Törvényszerű, hogy egyszer mindenki elfárad. A kiválasztott kevesek elenyésző kisebbsége csak végén, a többség már közben is - s most ne a test biológiai felépítéséből adódó elerőtlenedésére gondoljunk! Átélni a gyengeségből fakadó lelassulást, nem éppen felemelő érzés, ilyenkor különösen is nehéz elviselni a motiválatlanságot... Nos, Isten ezért teremtette az embert közösségbe, hogy egymás terhét hordozzuk! Kicsi a valószínűsége, olykor mégis előfordul, hogy nem csak az egyik, de a másik is ugyanabban a szakaszban fárad el, s ilyenkor adódnak a komoly problémák, s sodródik a kapcsolat a krízis felé... A keresztények életében is vannak ilyen veszélyhelyzetek, de a JóIsten gondviselő kegyelme, hogy mindig akad legalább egy valaki, aki emlékezteti a többieket: a megoldás Istennél van, Aki nem hagy el.

Amikor lemerülünk, akkor nincs más lehetőség: hálózatra kell kapcsolódnunk. Hiába az okostelefon, ha üres az akkumulátora, semmit nem ér az "okossága"! S ahogyan figyelmeztető jelzéseket ad a telefon, ugyanúgy testünk is küldi a szignálokat: állj meg, ne szaladj, töltekezz! Aki "kapcsol", az kapcsolódik, aki pedig elfelejti, hogy "ő is csak emberből van", s megállás helyett inkább "rákapcsol" - annak törvényszerűen csúfos bukás lesz a vége. Az erő - az Élet már csak ilyen -, általában akkor fogy el, amikor leginkább szükség lenne rá...

A bölcsesség kezdete, az ÚRnak félelme, azaz: ha valaki Istenbe kapaszkodik, életének dolgait az Ő távlataiba illeszti bele, az nem csalódik. Aki azonban csak magában vagy emberekben reménykedik, az számos kijózanító pofont kap a Sorstól, mert hiába az emberi akarat, "ember tervez, Isten végez" - a jövőt előre pontosan senki nem látja, csak az Isten. A bölcs ember azért bölcs, mert nem veszíti el józanságát, s tudja, hogy nem csak időt kell hagyni mindenre, de az idő ura nem az ember, hanem a Teremtő Isten! Aki ezt nem akarja elfogadni, annak keserűen meg kell tapasztalnia, hogy az idő nagyon hamar átveszi az uralmat élete felett, s annál nincs rosszabb, ha valakinek az idő az istene, azaz életében mindent az idő irányít...

Keresztény élet...


A mai nap imádsága:
URam! Úgy szeretném, ha megváltozna ez a világ körülöttem, s közben elfelejtem azt, hogy magam is milyen nehezen változom... Istenem, add, hogy jobban értselek Téged, a világot és önmagamat, hogy valóban olyan tudjak lenni, s úgy tudjak élni, ahogyan magam is álmodom azt! Költözz hát a szívembe, s kezd el a csodát bennem, itt és most, még ma! Ámen



Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem.
Lk 6,43

Die Katze lässt dass Mause nicht!/A macska nem "hagyja" az egeret... vagy ahogyan a magyar szólás mondja: "Kutyából nem lesz szalonna!"

Vannak dolgok e világban, amik soha nem változnak, mert ehhez lényegük megváltozásához lenne szükség. Ezekre mondjuk: evidens, vagyis magától értetődő, nyilvánvaló, vagyis magyarázatra nem szorul. A fehér fehér marad, s a fekete is megmarad feketéségében. Magyarul: ami rossz, az rossz marad örökké, csak a politikus (étrsd:ravasz) ember magyarázgatja, hogy a fekete nem is annyira fekete... A hiányt azonban soha nem lehet bőségként prezentálni, s amikor azzal vigasztaljuk magunkat - olykor másokat is -, hogy "minden rosszban van valami jó is" - akkor bizony nagyon emberi módon, anyagelvűen gondolkodunk.

Amikor Jézus URunk a "jó fa, rossz fa" képét használja, akkor arra akarja rávilágítani hallgatóit, hogy ahogyan a fát gyümölcseiről egyértelműen fel lehet ismerni, ugyancsak gyümölcsei alapján lehet értékelni az embert is. Minden a lélek mélyéről fakad, a keresztény ember magatartása is belső világából, azaz jó és rossz hajlamaiból táplálkozik. A beszéd csupán felszíni tény, jóllehet mások kommunikációjának helyes (meg)értése/dekódolása napvilágra hozza azt, ami az ember bensejében van. Ha valaki csak látszat-keresztény, s bár elég jól "eltudja adni magat" valódiként - mert hamisan tünteti fel a dolgokat, sőt időnként sikerül azt a benyomást is keltenie, hogy jó gyümölcsöket terem - a növény azonban soha nem tud rácáfolni önmagára, a tüskebokor soha nem tud jó/ehető gyümölcsöt (fügét) teremni, azaz: a növény természete és így az emberé sem változik meg váratlanul...

Mindazonáltal az ember nem növény; mindig valódi lehetősége van arra, hogy módosítsa hajlamait, vagy hogy gyökeresen irányt változtasson, de ez csak Istennel együtt lehetséges, hiszen, ami embernek lehetetlen, Istennek nem... Ez az megtérés evangéliuma.

Konfliktusaink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Te látod, hogy nem szeretem a konfliktusokat, de néha mégis benne találom magamat... Úgy szeretnék győztesen levonulni az érdekütközések csatateréről, s néha mégis vesztesnek érzem magam. Uram, adj nekem bölcs és szerető szívet, hogy megértsem embertársaimat! Erősítsd lelkemet, hogy kitartóan hordozni tudjak imádságaimban másokat, azokat is, akik nem szeretnek engem, s kegyelmed által akaratod megvalósításának engedelmes eszköze lehessek ott, ahová állítottál! Ámen
   

"Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem - mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy családban, akik meghasonlottak, három kettővel, és kettő hárommal. Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával."
Lk 12,49-53

Gyakran idézett igék ezek - olyanok szájából, akik a saját igazukat keresik az Isten igazsága helyett... Nemcsak tinédzserek morrantják oda hormonos felindultságukban szüleiknek: "Ti ezt úgy sem értitek!" - az önérdekét nyersen érvényesíteni akaró ember gyakori sajátja az efféle "magabiztosság". Tény, hogy generációk között olykor világok csattannak össze, mert akár egy generáció alatt is akkorát változhat a világ, hogy az emberlelkeket egymástól messze tovasodorja - bizony tény ez is: nem mindig a jó irányába.

A lelkiismeretet gyakran hasonlítják perzselő parázshoz, mely bármikor pusztító tűzzé változhat át. Jézus jelenléte is hasonlítható a tűzhöz, mely életeket perzselhet meg (kívülről), de életeket fordíthat meg, ha bent a szívben lángol. Krisztus követése nemcsak egész személyiségünket átformáló életreszóló vállalkozás, de egyben folyamatos ütközés is az önérdek-központú világgal. Az ütközés fájdalmait lehet méltósággal vagy többé-kevésbbé önsajnálattal is elhordozni - a választás mindig rajtunk áll! Valljuk be őszintén, olykor jólesik egy kis egészséges önsajnálat, de erre az érzésre keresztény életet alapozni nem lehet. A Krisztus-követés egészen másról szól!

Mindenekelőtt a békességről. A külsőről és belsőről egyaránt. Akinek nincs békessége, az idegesen kapkod össze-vissza, s az átlagosnál jóval többet, s jóval nagyobbakat hibázik - munkahelyen, családban, egész életvezetésében. Az ilyen emberek gyakran irigykedve nézik azokat, akiknek békességük van, s jellemüktől függően "be-beszólnak", sőt, cinikus megjegyzéseket is tesznek Istenre, hitre - de ezeket a sokkal inkább érzelmi, mint értelmi megnyilvánulásokat a hit és a szeretet villámhárítójával érdemes leginkább "kivédeni"... Felvenni a kesztyűt egy-egy ilyen szópárbajra kihívó helyzetben nem érdemes, mert a hirtelen-érzelmekre józan ésszel hatni, nem mindig sikeres próbálkozás.

A nagyobb probléma mindig az, amikor a közvetlen környezetben, a családban alakulnak ki konfliktusok. Vannak helyzetek, amikor a konfrontációt egyszerűen nem lehet kikerülni, s fel kell vállalni azokat az értékeket, melyek krisztusazonosak. Így nem kérdés, ha erőszak dúl a családban, s a szeretet és megértés helyett az alkohol vagy egyéb más szenvedély uralkodik, akkor az "értékek nagy csillagháborúját" méltósággal meg kell vívni. Azaz: védeni kell a gyengét, az elesettet, s esélyt kell adni annak is akinek eszét a bűn megkötözte. Hogyan? Mindig a kegyelemből táplálkozó jézusi méltósággal, vagyis alázattal, az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkével...



Következetesség...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy kövessem akaratodat, s tegyél engem engedelmes szolgáddá, hogy a szeretet következetességében megtaláljam a magam békéjét, s boldogságát is!
Ámen



Jézus mondja: "Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám, én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat."
Jn 14,21

Sokan gondolják, hogy a törvényben nincs szeretet és hogy a szeretetben nincs törvény. Az igazság azonban az, hogy a törvény - az Isten törvényéről van szó! - az szeretetből fakad, s aki Istenhez hasonlóan, azaz önfeláldozóan akar szeretni, az a következetességet, a törvényt naponta gyakorolja.

A krisztuskövető élet nem azt jelenti, hogy amikor baj van, akkor Jézushoz menekülök... Sokan élnek így, afféle "langyos kereszténységben". Amikor végérvényesen elakadnak életútjukon, akkor azonnal fölfelé menekülnek, de csak akkor... Előtte nem "kérik ki", imádságban nem tusakodják meg, mi az Isten akarata, s amikor megtörténik a baj, akkor elhangzik a segélykérő fohász: "Istenem segíts meg! Gyorsan, most!". S ha megtörténik a kegyelem, a körülmények szorításából megmenekülés boldogságos pillanata, még a hála szavai is elhangzanak, de változás nem történik az életükben.

Ha egy csecsemő megszületik, de nem fejlődik, akkor az a gyermek beteg. Ha valakit újjászül az Isten Szentlelke, de nem növekszik, nem gyarapodik, az az Isten országa számára fogyatékos... Nem arról van szó, hogy nem szereti őt az Isten, dehogynem! Éppen azért segíti meg, pedig - emberileg nézve - meg sem érdemelné! De Isten nem csak azt akarja, hogy újjászületett csecsemőként dícsérjük Őt, hanem felnövekedve, magunk is részt vállaljunk Isten országának építésében: elsősorban sok-sok imádsággal, s ki-ki kegyelmi ajándékának megfelelően a teherhordozásban is. Micsoda kiváltság, micsoda méltóság, hogy Isten kezei, lábai, fülei, s szemei lehetünk!

Ezt az istenes harmóniát: az Istenben, az Istenért, az Isten által élés naponkénti csodáját ajánlja Jézus mindazoknak, akik hisznek az AtyaIsten szeretetében. A hit nem varázsital, nem is "generálszósz", amit megfelelően felhasználva megoldhatjuk ügyes-bajos, félresikeredett dolgainkat. A hit tudatállapot, a nem látható Isten létéről való meggyőződés, s remélése az Isten ígéreteinek folyamatos, személyes életünkben való beteljesüléséről.




Lelkünk szabadságáért.

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod egyedül, hogy mennyire vagyok foglya önzésemnek, hitetlenségemnek, szeretetlenségemnek... Fordítsd életemet Feléd, hogy kegyelmed napsugara megtisztítson, s Benned élhessek! Ámen


Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test.
Legyen életkora százhúsz esztendő.
1 Móz 6,3

Amióta tudatára ébredtünk létünknek, azóta izgalomban tart minket: mi az bennünk, amit léleknek nevezünk? Test és lélek viszonyát minden korban átgondolja nemcsak filozófus, művész vagy pap, hanem mindenki, aki rácsodálkozik önmagára és a világra, és természetesen mindazok, akik a szerelem ősi titkának vonzásába kerülnek. Pál apostol a testet a Szentlélek templomaként említi. Sokatmondóan szép ez a hasonlat, hiszen testünk lehet katedrális vagy szerény házikó, de a lényeg ugyanaz: otthont kell adjon a lelkünknek.

A kérdést manapság így is lehetne megfogalmazni: miért nem érzem magam otthon magamban, miért nem érzem jól magamat magamban? Kilencvenes évekre világdivattá duzzadt testkultusz sem hozott megoldást. Hiába sikerült "kigyúrttá" tenni a testet, a lélek mégsem lett boldogabb, elégedettebb. Ép testben épp hogy élt a lélek... Az élet teljességéhez nem elégséges a a perfekt "imidzs", az imázs csillogása akkor igazán elbűvölő, ha a felszín alatt tartalom is húzódik.

Ebben a mai világban két dolog "működik" perfekcióval: az egyik a bűn, a másik a média. Tulajdonképpen a két szót gyakran használhatjuk egymás szinonímájaként is... A bűnt ugyanis, ha megcselekedtük, akkor azt már nem lehet meg nem történtté tenni. Vétkeink, mulasztásaink következményeit teherként hordozzuk, még a bűnbocsánatból élés is csak lehetőséget ad a jóvátételre, de bizony vannak elrontott élethelyzetek, melyeket már sohasem tudunk jóvátenni, mert az idő kerekét nem áll módunkban visszaforgatni. A médiába vetett (tév)hit is sokak életét megrontja. Sajnos a harmadik évezred elejére a média túlnyomórészt istentelenné vált - szó szerint, s átvitt értelmben is - azaz nem az embert szolgálja. A tíz leprás történetében, amikor csak egy meggyógyult - ráadásul samáriai - ment vissza Jézushoz megköszönni "rehabilitációját", ugyanúgy csak tíz százaléka a médiának sejti, hogy mi lenne a feladata... (Köz-szolgálat!)... A többi önmagában tündököl, tetszeleg, s hinti a valótlanság porát az emberek szemébe, hogy még tökéletesebb legyen az illúzió: Isten nincs, s az élet oly rövid...

Az ember élete tényleg nem hosszú, de számtalan keserűséget, nyomort lehet okozni 120 esztendő alatt. Gondoljunk csak vissza az elmúlt 120 év történelmére! Micsoda szenvedések, esztelen pusztulása több mint százmillió embernek... A fájdalmak évtizedek múlva is fájdalmak maradnak, nem számít, hogy az életünk végén járunk. Megsemmisítő táborok, gulágok és különféle rezsimek "ördögi" szervezetei darálták, s sajnos darálják ma is emberek millióit, testileg és lelkileg is... A szenvedés valóságából kiutat csak a Megváltás mutathat...

Halandóságunk ugyanakkor jel is lehet a lélek a halhatatlanságára. Mennyi jót, s felemelőt lehet tenni 60-80-100-120 év alatt... Talán egyszer rádöbben az ember, hogy egymás segítésére teremtettek, s nem egymás nyomorgatására, elpusztítására... Ha nem jutunk el erre a felismerésre, akkor nemcsak elpusztulunk, de magunkkal rántjuk az egész teremtettséget is...



Szavaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Tégy lakatot a számra, amikor fölöslegesen beszélek, s adj bölcsességet és bátorságot, amikor szólnom kell. Add, hogy érezzelek szavaim mögött, s add, hogy megérezzenek Téged mások - szavaim által is! Ámen


Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.
Jak 1,26

Ha valaki el tudná venni tőlünk a nyelv bűnét, a legnagyobb jót tenné az emberiséggel... Nemcsak politikusaink "nagy szavai" hazudnak, sokszor a hétköznapok kommunikációjában is felfedezzük a válótlant, a mellébeszélést, a bosszantó hazugságokat. A nyelv bűne talán a legnagyobb! Szólunk akkor, amikor hallgatni kellene, mert vannak helyzetek, mikor szavak nélkül is értjük egymást, s hallgatunk akkor, amikor nyilvánvalóan meg kellene szólalnunk, de nincs merszünk hozzá. Talán még megnyugtató magyarázatot is találunk/gyártunk ehhez: "mi közöm hozzá... nem az én dolgom... csak bajt hozok magamra... stb.)

Megfékezni szánkban ezt a ficánkoló kis húsdarabot - a legnagyobb "tudomány". Aki képes megfékezni nyelvét, az egész életét is uralja. Jakab apostol nyilván azért szól a nyelv bűnéről - mert ez komoly probléma volt a korai keresztény egyházban is. Magyarázatokat mindenki "gyárt" - nagy emberek éppenúgy, mint a kisemberek... Olykor irgalomból elfogadjuk mások magyarázat - jóllehet tudjuk, hogy nem igaz -, no, de ki az, aki soha nem kezdet még így mondatot: "Tudod, az az igazság..." Nem az az igazán kínos, ha ez megtörtént, hanem az, ha másképpen soha nem tud megnyilvánulni. Ha valaki mindig csak védekezik, ha valakinek mindig igaza van, ha valaki képtelen meghallgatni a másikat, és egyoldalú, szünetnélküli, hangos(kodó) kommunikációjával folyamatosan kontroll alatt tartja beszélgetőpartnerét.

Szavaink, hanghordozásunk életünk "stílusát" is jelzik. Kapkodó-ideges, hangos-provokáló vagy nyugalmat, biztonságot sugárzó csöndes-meleg - nem mindegy, melyiket halljuk, amikor elindulunk reggel otthonról, s este hazatérünk! Hányszor veszekednek szülők - gyakran értelmetlen dolgokon - a gyerek előtt, s védelmet áhító emberpalánták nem tudnak mást tenni, csak befogják a fülüket... Védekező mechanizmus ez a szavak ártása ellen! A gyermek még tudja, amit a szülők már elfelejtettek, hogy az indulatos szó, a kiabálás nem megoldás... legfeljebb jelzése a kommunikációs tehetetlenségnek vagy a lélek fájdalmának.

Az "igazi" kegyesség nemcsak az tehát, amikor mi uraljuk a szót, hanem mindenekelőtt a szó ural minket, de nem az emberi, hanem az Isten Szava...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése