2017. október 7., szombat

Egészség...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy egészséget adtál, s bocsásd meg, ha nem vigyáztam rá eléggé. Gyógyíts meg Igéddel és a Szentségekkel, hogy Benned és Általad élve teljes életem lehessen, s hálával szolgálhassalak Téged és felebarátaimat! Ámen


Jézus pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
Mt 20,26-28

Az egészség nagy kincs - kár, hogy ezt többnyire akkor vesszük csak észre, amikor már nincs. Ősi magyar nyelvünk szépen mondja: az van rendben, az egészséges, aki EGÉSZ. Fél egészség nem egészség, csak az egészséges, aki teljesen az. Az EGÉSZ-séghez azonban hozzátartozik az is, hogy lelkünk is rendben legyen, azaz ne nyugtalankodjunk, aggodalmaskodjunk, ne féljünk...

"Istenre-teremtett" lények vagyunk, azaz Isten nélkül sosem lehetünk EGÉSZ-ek, Nélküle mindvégig hiánytünetekkel küszködünk. Aki EGÉSZséges az, szívébe zárta Istenét, s derűvel éli az élet istenadta normalitását, aki viszont beteg, az abnormálisan vezeti életét. Az élet normalitása, hogy mindenkit szeressünk, hogy ne legyenek ellenségeink, hogy békében, hálaadással éljünk. Abnormális az, ha bántanak, ha támadnak, ha kihasználnak minket, s abnormális, ha egyik ember korlátozni akarja a másik szabadságát: háborúval, hazug ideológiával vagy éppen uzsora-hitelekkel...

Olyan korban élünk, amikor az emberiség túlnyomó része beteg. Beteg társadalom az, ahol a bőrszíne, a vallása, a világnézete, szociális helyzete miatt másod- vagy harmadrangú állampolgárrá degradálódhatnak az emberek; beteg az a társadalom, ahol teher az öreg, s nyűg a gyerek; s bizony nem egészséges az a társadalom, ahol az anyagiak imádata teljesen háttérbe szorítja a lelki értékeket. Márpedig ilyen ez a mostani világ, kár is lenne tagadni...

Ennek a mostani világnak annyi a betegsége, hogy már a tudósok se tudják orvosolni: növekvő energia-, ivóvíz-, és élelmiszerhiány, teljesítménykényszerbe belefásult, tanulni-, és dolgozni alig vagy egyáltalán nem akaró jóléti fiatal-generáció, mindez növekvő agresszivitással, elégedetlenséggel és zavargásokkal. Nyilvánvaló, hogy nem szórakozásból halnak meg az emberek az igazukért az utcán, hanem azért, mert tovább már nem tudják elhordozni szabadságuk korlátozását, emberi méltóságuk sárba tiprását...

Mi lehet(ne) a megoldás? Természtesen az Isten! ...Akit azonban szívesen emlegetnek úgy, hogy Ő nem is létezik. Hiszen, ha Ő nincs, akkor nem is kell elszámolnia az embernek az istentelen/embertelen cselekedeteivel, s akkor következmények nélkül kizsákmányolhatja, s uralkodhat egyik ember a másikon, hiszen ez a "természetes"... A természet azonban nem csak úgy "van", annak van egy URa is, s ezért Isten számonkér mindent, mindenkin! Az evangélium azonban az, hogy van Orvosunk, Akihez mehetünk! Orvoshoz menni azonban csak az megy, aki belátja, hogy beteg, s szüksége van segítségre. Isten segítsége nélkül ugyanis nincs gyógyulás...


Erőért a próbákban való megálláshoz.

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod mennyire szenvedek a magánytól, a szereteted hiányától. Áldd meg életemet, hogy áldás lehessek mások számára!

   
De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet,
amely nem hajolt meg a Baal előtt..
1 Kir 19,18

Egyedül maradtam! - hangzik sokszor a panasz. Valamikor sokan voltunk, mára csak én maradtam egyedül. Nemcsak azok sóhajtoznak így, akiknek szerettei, kortársai elköltöztek e küzdelmes földi létből, hanem azok is, akik szép és nagyszerű ügyek érdekében áldozták fel életüket. Évtizedeken keresztül szolgálták a nemes célt, s egyszer szomorúan meg kellett állapítaniuk: egyedül maradtam. Erre a "felismerésre" jutott Illés próféta is. Bújdosásában feltörnek benne a régi élmények, amikor még virágzott a Jahve-kultusz Izrael-szerte, így aztán különösen keserűréges számára fogadni a tényt: egyedül maradtam, Uram!

Bizonyára nem ismeretlen számunkra sem ez az érzés. Lelkesen elkezdtünk valamiért dolgozni, s azok, akik egykor igazi baj-társak voltak, szép lassan kikoptak mellőlünk. Szép elhatározásukat, ígértes lendületüket szép lassan megfojtották az élet tövisei. Elgörbültek, kikoptak, megszáradtak a harcostársak. Mi pedig úgy éreztük, teljesen egyedül maradtunk... Illés önsajnálkozását az ÚR szava töri meg: "7000 ember!" "Illés, hétezren vannak még, akik ugyanúgy mint te, nem hajtották meg térdüket a Baal előtt!" Nem sok a hétezer, de nem is kevés. Az Úrnak ennyi elég. S ami Neki elég, az nekünk túláradóan, kegyelemmel telve bőségesen sok. Emberileg nézve is ennyi egyenes tartású, lélekben nem megroggyant ember esélyt ad a megmaradásra, az újrakezdésre, a nemes célok szolgálatának betöltésére.

Isten páratlan evangéliuma, hogy soha nem vagyunk egyedül. Ha úgy is érezzük teljesen egyedül vándorlunk az élet sivatagában, Ő akkor is velünk van. Vissza-visszatekintve talán csak egy nyomot látunk az életünkben, de az soha nem mienk volt, hanem az Övé, mert elesettségünket megszánva kezébe vett, s hordozott minket.


Gondviselés...

A mai nap imádsága:
Uram! Számtalan bajtól óvtál meg eddig is, nemcsak engem, de szeretteimet is... Gondviselő jóságoddal takarj be minket ezután is, hogy közeledben erőt és gyógyulást találjunk, s Benned újjongó életünkkel Téged és embertársainkat szolgáljunk! Ámen.



Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem. Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
Zsolt 63,8

Miben más az Istenben bizakodó ember a többitől? Jól láthatóan semmiben, hiszen homlokára írva "Én hiszek Istenben!" senki sem rohangál az utcán. Mégis, ha istenes ember közelébe kerülünk, érezzük, hogy ő másként szól, másként néz - Jézus Urunk mondása szerint a szem a lélek tükre - másként nevet, másképpen mosolyog. Lelkéből derű és békesség árad, az ilyen ember közelében lenni, egyszerűen jó. Isten azt szeretné, ha mindannyian ilyen emberekké válnánk.

Válnánk, azaz formálódnánk. Mert zsidónak vagy muzulmánnak lehet születni, de kereszténnyé csak válni lehet... Az első keresztények 2-4, olykor hat évig is tanították egymást. De mit is jelent keresztényként élni? Elkezdeni a Nagy Eszmélődést, mely a tapasztalatok/információk gyűjtését, egybevetését jelenti. A tanulás, az átformálódás időszakát nem spórolhatja meg senki! Gyorsan lehet az Istenhez megtérni, de olyanná formálódni, amilyenné Ő is szeretne látni minket, hosszú időbe telik, olykor egy élet is kevés hozzá. Azt gyorsan elhatározhatjuk, hogy mától teniszezek, úszok vagy hegedülök, de az eredményekhez kemény, szorgalmas évek kellenek. S ha az érték előállásához idő szükségeltetik, akkor miért lepődnénk meg azon, hogy tanulnunk kell az Istent?

Sarokban állni nagyon kellemetlen dolog, nem emlékszem, hogy valaha is - gyermekként sarokba állítottak volna... Amikor azonban katona voltam, akkor néhányszor kénytelen voltam állni, ha nem is sarokban, de a Lenti-i laktanya lőszerraktárának sarkán igen. Huszonnégyórás őrséget adni (kettő-négyórás váltásban) igen megterhelő. Esőben, hidegben, télen vagy nyáron, éjszaka vagy nappal - volt részem mindegyikben... Az őrváltás "gyönyörűségénél" talán nincs is szebb, amikor a felvezetővel jönnek a bajtársak, hogy átvegyék az őrhelyet... Ilyenkor, a hosszú órák csendjében, bizony az ember - ha akarja, ha nem - elmélkedik, gondolkodik: Életről, halálról, s persze az Istenről is. Akinek kezében volt már betárazott géppisztoly, s oldalán több száz lőszer, az tudja igazán miről beszélek... Nem csoda, ha sokan elveszítik a fejüket, s visszaélnek a lőfergyverekkel: a hatalom ördögi varázslata ez...

Isten szárnya alatt állni, egészen mást jelent. A szárny, a korlátlan hatalom szimbóluma, amely alatt állva védelmet élvezhet mindenki, aki oda húzódik. Az Istenben bízakodó ember jól tudja, hogy életéből nem űzheti ki a nehézségeket, s azt is tudja, hogy a feladatokat nem azért kapja, hogy azokat ide-oda tologassa, hanem azért, hogy megoldja. Megoldási kísérlete az embernek számtalan akad, de megoldása mindig csak az Istennek van. Elmondhatjuk, hogy mindazok, akik közelebb húzódnak Teremtőjükhöz, egyre kevesebb kudarcot, sikertelenséget élnek át, mert Isten közelében "megvilágosodnak" a dolgok: kiderül, mi az ami fontos, s mi az, ami érték és mi az, ami nem. Mi az, amiért érdemes minden erőmet belevetve küzdenem, s mi az, amit el kell engednem...

Mert nemcsak az eredményes küzdést, de az elengedés művészetét is tanulni kell. Isten ugyanis azért Isten, mert mindenhatósága okán akkor is tud adni, amikor elvesz... Mínuszból pluszt, hiányból teljességet csak az Isten képes csinálni, s aki átéli ezt a kegyelmet, az ujjong Isten szárnyának árnyékában...

Ideálok...

A mai nap imádsága:
Istenem! Ne engedd, hogy elvakítson a világ csillogása, s ne engedd, hogy fülem érzéketlenné váljon igazságaid meghallására! Adj nekem bölcs szívet, hogy életemet Benned és Általad élve haszonnal forgassam Tőled kapott tálentumaimat! Ámen
   

Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.

Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.
Lk 15,13 és 31-32

A tékozló fiú történetében rólunk van szó - és mégsem teljesen... Azon senki sem csodálkozik, ha fiatal(ok) el akar(nak) menni otthonról. Minden egészséges fiatalban ott ég a vágy, hogy kipróbálja magát, hogy bizonyítson: "Látjátok, megállok a magam lábán is!". (Más kérdés, hogy otthoni muníció/financiális erőtartalék híján nehéz elindulni az élet csatáiba, s a példázatbéli fiú és magától értődőnek tartotta, hogy megkapja azt, ami neki "jár".) Tételezzük fel a jószándékot nála, hogy a magaválasztotta út elején azért voltak tisztességes gondolatai is. Aki azonban távol van az atyai háztól, abban nagy a kísértés, hogy kipróbálja szabadsághatárait is... A fiataloknak éppen az a hibájuk, ami olykor erényük is: tapasztalatok híján "csökkentett" veszélyérzettel vágnak bele elképzeléseik megvalósításába. A tékozló fiú nem tudta, hogy a kicsapongó élet gyorsabban viszi a pénzt, mint gondolná az ember. A hamis barátok, a rossz társaság torz tükörképet mutat: jónak állítja be azt, ami rossz... Modern korunk élvezeti társadalma is azt mutatja vissza, hogy a "legfőbb jó" az a minden történésben való részvétel, s a "csak nem lemaradni semmiről"-életprogram tartalmat ad. Valójában az anyagi jólét nem elégítheti meg a lelket, de a jólét teljes hiánya is békétlenséget teremt. Ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, milyen öröksége van.

Isten nem enged el senkit úgy, hogy ne adjon valamilyen tálentumot neki. Ha azt nézzük, hogy az ÚRIsten egészséget, munkára kész testet ad, milyen óriási dolog ez! Milyen nagy tálentum a gondolkodás készsége is! S lám mennyire nem forgatja az ember ezeket. Modern, nyugati világunk fiataljainak 14%-a harmincéves korukra halláskárosulttá válnak. Ki törődik a fülükkel, amiket arra kaptak, hogy odafigyeljenek a világ apró rezdülései is? Ki törődik a szemükkel, melyek elromlanak a televízió/computer eszelős non-stop nézésétől? Alig akad szülő, tanár, aki vállaja a konfrontációt a gyerekekkel, s elmagyarázza/tanítgatja, hogy a szemünket nemcsak arra kaptuk, hogy nézzünk vele, hanem hogy lássunk is, s hasonlóképpen a fülünk is nemcsak hallásra, de meghallásra is teremtetett...

A tékozló fiú "sikeresen" elverte az örökségét - s ez bosszantó dolog. Milyen sok jót tehetett volna, s nem tett! Széchényi mondta. "Egy kis pénz és nagy jószándék csuda dolgokat képes létrehozni!" Az otthon marad testvér pedig csak dolgozott, dolgozott... magának, elfelejtve, hogy minden, ami otthon van az az övé is. Forgathatta volna a közösség hasznára, ha nem lett volna ennyire magának való fajta... Ilyen magának való fajta modern korunk ember is. Amije van, azt megosztja/megosztaná a közösséggel, ha közös szórakozásról van szó, de áldozathozatalra már nem képes.

A tékozló fiú példázata igazából nem rólunk, tékozló fiairól és lányairól szól, hanem a Mennyei Atyáról, Aki elfogadásával rávilágít arra, hogy az élet legnagyobb értelme a közösség, s a legnagyobb értelmetlensége, ha valaki a közösség ellenében "dolgozik". Tökéletes közösség persze nincs, ahogyan tökéletes ember sincs, de a tökéletességhez vezető úton járók közösségei már léteznek, s ez az evangélium jó híre...


Tévedéseink..

A mai nap imádsága:
Istenem!Segíts megállni kísérteseimben, hogy ne a valótlant tartsam valónak, hanem életemben a Te szereteted legyen irányító valóság! Ámen


Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erotlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?
Gal 4,8-9

Bálvány-problematika nem újkeletű, mondhatni kísérőjelensége az Istenben (Aki az Örökkévaló) való hitnek, az érthetőség kedvéért nevezzük most "igaz hitnek". Ahogyan a valódi istenhit értelmet ad az elmúló életben, sőt azon túlra is, ugyanúgy a bálvány-hit is tartalmat ad, de távlatai behatároltak, de éppen ezért jól megfoghatóak, érezhetőek, tapasztalhatóak. A megfogható, a megélhető, az "itt és most" birtokba vehető ereje óriási, balgaság lenne alábecsülni - egyszerűen azért, mert a lelkünk testben lakozik - s a test kívánságai pedig nem mindig harmónizálnak a lélek akaratával... Klasszikusan ezt a diszharmóniát nevezzük kísértésnek.

Nyilvánvaló, hogy Isten csak egy van, mindegy kinek nevezik: Örökkévalónak, Allahnak vagy egyszerűen csak Istennek... Aki bálványoz/istenít valamit, az tulajdonképpen élővé teszi az élettelent, s bizonyos szempontból ez sikerül is neki, mert életének irányítójává válik az, amit bálványoz. Lutherünk ezt így fogalmazza meg nagyon jól: "Kinek, mi a legfontosabb, az az istene". Sokminden lehet így életirányító hatalom: ital, nő, pénz, hatalom... s természetesen a téves képzetek.

Sokan vannak manapság, akik álomvilágban élnek, s nem találják az utat a valósághoz. Sokféle formája van ennek: játékszenvedély, különféle függések, melynek egyik internetes naplókban is megjelenő (divatos?) formája a kapcsolat-függőség - amit újra és újra megénekelnek a slágerekben, s megénekeltek negyven évvel ezelőtt is: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek." Ragaszkodás valakihez, aki már rég nem áll kapcsolatban a bálványozóval - rosszabb esetben soha(!) nem is állt - lásd aktuális idolok, ahogyan az utóbbi években klasszikus latinsággal nevezik őket: celebek, ami ugye híres embert jelent.

Föltehetjük a kérdést: Miért ragaszkodik az ember olyasmihez, ami nincs, miért személyesíti meg az élettelent - kétezer évvel ezelőtt ugyanúgy, mint mai modern világunkban -, azaz miért bálványoz? Gyaníthatóan azért, mert a bálványról alkotott elképzeléseket maga a bálványozó irányítja, ő szövi az éber-álmokat róla... az Isten ezzel ellentétben pedig nem irányítható - hiszen Ő Isten -, Akit csak elfogadni lehet vagy tagadni. A bálvány-álmok jól kiszámíthatóak, az Istenről alkotott gondolataink azonban nem, mert azok a végtelenbe húzzák elménket, s a véges a végtelennel nem sokat tud kezdeni, hamar elbizonytalanodik. A Krisztushit lényege éppen az, hogy a Végtelen Isten a szeretetben valóság, s ezért kiszámítható. A felismerés, hogy Isten így is számol velünk (partneréül hív meg minket Országának építésébe) kiszámíthatóvá teszi jövőnket, s egész életünket. Ez a "kiszámíthatóság" az Istenrehagyatkozás nyugalma, amit Gondviselésnek nevezünk, ami nem álom, hanem napi valóság...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése