2017. október 18., szerda

Élet-felfogásunk...

A mai nap imádsága:

Uram! Nap mint nap keresem akaratodat, s oly jó megtalálni feladataimba elrejtett üzeneteidet. Kérlek vezess továbbra is, hogy el ne csüggedjek, s magam is csöndes bátorításra inspiráljak másokat, s nyilvánvalóvá legyen: Nálad van a megbocsátás, s mindaz, amire szükségünk van a boldog élethez! Ámen.

   

Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl,
a Lélek pedig megelevenít.
2 Kor 3,6

Lelketlen világ! - sóhajtunk fel olykor, amikor igazságtalanságot tapasztalunk... Hiába a jogosság, önmagában a törvény szava még nem old meg mindent. Az igazság szeretettel együtt képesít fel nagy dolgok megcselekvésére, például arra, hogy kicsivé válva szolgáljunk. Az Én, az Ego előtérbe tolása, a "nekem-nekem-nekem" öntörvényűségének eszelős érvényesítése teszi az emberek hétköznapjait nemcsak nehézzé, de olykor szinte elviselhetetlenné.

Pénzügyi válságot élünk meg, megszorító intézkedések árnyéka vetül ránk, a tisztességes adófizetők által működtetett állam százmilliárd eurókkal támogatja, s egyben menti is azokat, akik előidézői voltak ennek a nem elsősorban pénzügyi - hiszen ez csak a jéghegy csúcsa -, hanem bizalmi válságnak. Mennyi munka, építenivaló, kijavítandó lenne ebben a világban, s százmilliók kényszerülnek munka nélkül élni! Mégha ki is mondják, hogy globálisan újra kellene értékelni a pénz szerepét, sok reménységre okunk nincs - legalábbis az emberiség történelme erre tanít. Magyarul, minden marad úgy, ahogyan eddig volt: Munka helyett segélyeket osztogatnak mindenütt a világban, s tovább erősödik a megélhetési agresszivitás, a nihilizmus... Itt már egyedül csak az Isten segíthet! Aki azt mondja: "Hat napon át dolgozzál, s a hetediken pihenj meg!" Sajnos a Teremtő Istennek nem ez az egyetlen törvénye, amit nem tart be a ma embere... Ahol tudja, áthágja a korlátokat, mert elhiszi, hogy Istennel együtt "nem jó" csak nélküle lehetséges a boldogulás.

Jegyezzük meg gyorsan, hogy az az Isten - pontosabban az az istenkép! -, amit sok-sok könyv hirdet tényleg olyan, hogy a jóérzésű, természetes észjárású ember elfordul tőle. Isten nem a tökfilkókat és érzelmi degeneráltakat akar látni ezen a Földön, hanem felelősen gondolkodó érző-szívű, istenképűségüket önmagukban felfedező embereket! Az ilyen ember-típus alkalmas arra, hogy helyét megtalálva szolgáljon, s ne pedig kijátszva a jogot, megcsúfolva az Isten örök törvényeit parazita módon élősködjön az adott közösségben. A betű, azaz a törvény - bár jó - sosem oldja meg teljesen az emberlét problémáit, hiszen annak igazi problémája nem anyagi, hanem lelki természetű.

Az Isten szívébe záró keresztény ember tudja, hogy mik Mennyei Atyjának elvárásai, s igyekszik azokat betölteni. Nem azért, hogy ne kapjon büntetést, hanem azért, hogy élete megelevenedjen napról, napra. Ez a kegyelem...



Fiataljainkért.

A mai nap imádsága:

Urunk! Hála Neked életünkért, s benne a csodákért! Add, hogy szívünk Feléd forduljon, s Benned megtaláljuk létünk értelmét! Ámen.



Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai,
ne keltsétek, ne ébresszétek fel a szerelmet, amíg nem akarja!
Énekek éneke 8,4

Felgyorsult világban élünk, s ez az emberi élet minden területére vonatkozik. Fiataljaink sokkal hamarabb kezdik el szexuális életüket, mint ezelőtt akárcsak félszáz éve. Ennek negatív következményeit naponta tapasztalhatjuk. Sajnos a nemi érettség nem hozza magával a felnőttséget, mert igazán az felnőtt, aki felelősséget tud vállalni, s van is ereje azt hordozni. Istennek - mint az élet minden dolgában -, törvénye van. Eleddig ezt kicselezni nem lehetetett. A fogamzásgátlás huszadikszázadi nagy találmánya a tabletta, mellékhatásai révén százszázalékos keserűséget okozott azoknak, akik a tízezredszázalékos(?) "kivétel" csoportba estek. Az Isten törvényének igazából véve nincs "alternatívája", azaz van: a törvénytelenség vagy a mindeneket átölelő szeretet.

Arról beszélni, esetleg azt megtanítani, hogy a szexualitás, a szerelem az nem a tizen- és huszonévesek ügye, hanem életre szóló ajándék az Embernek... nos ez ritkán szerepel oktatási alapprogramokban. Nyilvánvaló, hogy könnyebb a fiatalokat is beterelni a szabadosság zsákutcájába, mint olyan társadalmat létrehozni, ahol a szociális gondolkodás, az igazságosság, a társadalmi összérdek a fő prioritások. (A hatvanas-hetvenes évek államilag támogatott nagy "szabadsága" szerelemben és kábítószerfogyasztásban nem másról szólt, mint arról, hogy a mindig kritikus forradalmár-lelkű fiatalokat politikailag inaktívvá tegyék...)

Az Énekek éneke c. könyv nagy üzenete, hogy a szerelem óriási erőt képvisel. Azt felkelteni csak akkor érdemes, ha azt terelgetni tudjuk. Ha nincs meder, akkor eláraszt mindent, ha nincs zsilip, akkor nemcsak öntöz és termékenyít, de pusztításra is képes. Az ősi bölcsességgel szemben a mai világ gyakorlata éppen az, hogy tudatosan keltegetik a szexuális érzelmeket. Lásd a reklámokat és a virtuális világ minden formáját. A következmény igen lesújtó: Nem az ember irányítja a saját szerelmi életét, hanem fordítva... Így áll elő az a helyzet, hogy amikor a teljes életet keresnék az emberek, akkor nem találják meg azt a hagyományos keretek között. Nem tudják értékként fogadni a házasságot, mert abban az egyén szabadságának korlátait látják, nem ajándék a gyermek sem, hanem szociális helyzetet rontó tényező. Csoda-e, ha az ilyen szemléletbe beleszületett emberpalánta később a társadalom öregjeit, betegjeit, sérültjeit csak egészségpénztárt nyomasztó teherként látja?

Istennek törvénye van, ami alól nincs kibúvó, a neve: Élet. Semmi nincs benne ingyen és mindennek következménye van. Nem lehet látványos trükkökkel a következményt elkerülni, legfeljebb megtéveszteni a bizonytalanokat. Ezért minden családapának, s családanyának kötelessége, hogy életükkel gyermekeik elé éljék az Élet nagy csodáját, az Isten-teremtette Szerelmet. Úgy, ahogyan az Ő elgondolta: felelősséggel.



Isten igazsága...


A mai nap imádsága:

URam! Akaratodat tárd fel előttem! Ámen

   

Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik.
Zsolt 33,4

Az ÚR igéje... Jó, jó.. de melyik? Az ószövetségi vagy az újszövetségi? Mindkettő egyenlő súlyban és arányban? S melyik fordításban? S mi van a katolikus testvéreink "szent egyházi hagyományával" illetve azokkal a könyvekkel (deuterokanonikusok), melyek csak az ő Bibliájukban szerepelnek? És mi van a dogmákkal, vagyis az Egyház tanításával? Hamar belátható, hogy tulajdonképpen minden az "ÚR igéje"-kategóriájába sorolható, ami az Életről tesz bizonyságot. Arról, ami Istentől jön, Istenhez megy, amit Isten tart fenn gondviselő jósága által. Isten előtt nincs külön katolikus-, református-, evangélikus-, ember, Őelőtte csak ember van. Neki nem az számít, hogy valaki Allahnak vagy Jávénak szólítja, Neki csak az "számít", ha Őt valaki megszólítja... S mivel Ő Isten, ezért érti a szavak nélküli megszólítást/imádságot is.

Mi emberek szeretünk kategorizálni. Túlságosan is. (Ezért vannak előítéleteink is. Bizony, az első benyomásoknak soha nincs második esélye, ezért különösen is fontos, hogy az igenünk legyen igen, a nemünk pedig nem.) Isten azonban nem "kategorizál", nem ítél el, hanem megvizsgálja a szíveinket, vajon abban megvan-e a leglényegesebb tulajdonság: a hűség. Ő ugyanis hűséges teremtményeihez, az életüket "akarja" nem pedig a vesztüket, sőt, Ő még akkor is hű marad, ha a teremtményei elfordulnak Tőle!

Az "ÚR igéje" - mint meghatározás - tehát azt jelenti: minden, ami az istenadta Élet igazságát hirdeti. Így az ÚR igéje (értsd: Isten igazsága) nem csak a Bibliában, hanem mindenhol megnyilvánulhat. Isten ugyanis azért MINDENható, mert MINDENben kinyilatkoztatja Önmagát. Isten ott van MINDENben, a kicsiben és nagyban, a láthatóban és a láthatatlanban, az Életben és Halálban, az egész világMINDENségben, mert annak a RENDJE tulajdonképpen Ő maga... Ha Isten csak az Univerzum egyik sarkában lenne isten, akkor nem Isten lenne, hanem csak "istenség". Sajnos sokan képzelik Istent istenségnek, s ruházzák fel emberi tulajdonságokkal - félig vagy teljesen káoszt okozva önmaguknak, s nemegyszer másoknak... Ezért van ennyi szélsőségesen gondolkodó - kivétel nélkül minden népben és nemzetben!

Az ÚR igéjét valójában csak az érti, aki ráhangolódik az Istenre magára, az képes távlatokba helyezni annak üzenetét, aki az Életet feltétel nélkül tiszteli. Az élet tisztelete nélkül ugyanis nincs, nem lehetséges a "szentülés", legfeljebb a vallásoskodás, aminek a hithez nem, legfeljebb a hiszékenységhez van köze. Isten igéje tehát MINDaz, ami elvezet Őhozzá, s ezért Istent "ebbéli" MINDENhatóságában korlátozni dogmákkal, nyilatkozatokkal - tévút... Egyszer azonban mindenre fény derül, s nyilvánvalóvá válik az Igazság.



Kísértés...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy kegyelmed révén meg tudjam különböztetni minden nap mi természetes, s mi a természetellenes, mi az, ami romlásba visz, s mi az, ami javamra válik! Ámen

   

Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.
Jak 1,12-13

Emberlétünk legnagyobb kihívása saját magunk vagyunk. Tudatos életünket végigkíséri érzéseink kordában tartásának küzdelme, hiszen szeretünk enni, inni, birtokolni, s alapvetően meghatározza életünket az is, hogy a JóIsten belénkteremtette a szexust! Vágyaink és lehetőségeink közé kifeszítve éljük mindennapjainkat, keresve az élet normalitásának harmóniáját... Nem könnyű feladat ez, megharcolni emberségünket! Eközben - így szoktuk mondnai - "kísértésbe esünk"... De mi is valójában a kísértés?

Sokan azt vallják, hogy a kísértés az maga a kívánás, s ha megöljük magunkban a kívánságot, akkor megszűnik a kívánás beteljesületlenségéből fakadó fájdalom. Ez buddhista felfogás. Tényleg ez lenne a megoldás, mindenről lemondani? Ha nem lenne bennünk kívánás, akkor bizony éhen és/vagy szomjan halnánk, s hamar kihalna az emberiség is. A kísértés tehát gyaníthatóan valami más.

"Ádám, Éva és az alma" története a zsidó-keresztény kultúra egyik legrégebbi alapköve - irodalomtörténetileg és átvitt értelemben is. A történet csodálatosan megragadja azt, ami földi létünk kihívását és értelmét is adja: a birtoklást. Igen, mert birtokolni akarjuk az életet: evésben és ivásban, szexualitásban és ismeretben. Elemi ösztöneinkkel kapaszkodunk mindegyikbe, de bármennyire is ragaszkodunk egyikhez vagy másikhoz, külön-külön egyik sem nyújtja a vágyott harmóniát. A kísértés éppen abban rejlik, hogy külön-külön mindegyik a teljességet ígéri, de az ígéret csak ígéret marad! Sem az evés, sem az ivás nem boldogít, ha azt nem közösségben tesszük! Hiába vigasztalják önmagukat a "szinglik" hamiskás szabadság-értelmezésükkel, a családi étkezések "sóderpartiját" nem pótolja a tévé előtti rendszeres majszolgatás... Hiába a szexuális örömök hajszolása, a nagy bulizások kezdeti izgalmát egyhamar felváltja a magány, mert nem csak élményre, hanem megmaradó értékre vágyik minden emberszív...

De bizony az ismeret birtoklása is csalóka. Lehet egyre többet és többet megismerni a világból, gyűjtögetheti az ember a diplomáit és kurzusait, de ha csak ezek vannak, akkor karriert igen, de megnyugvást, megbékélést elérni nem lehet velük. Milyen nyilvánvaló válik ez a negyvenes hölgyek hirtelentámadt gyermekvállalási kedvében! Ekkor derül ki, hogy aminek nem sok értelmét látták - áldozatot hozni a másik (gyermek, társ) jövéjéért - igazából, mégis csak ennek van értelme... Ilyetén módón alaposan elhibázni az életet persze nemcsak az örök Évák, de a mindenkori Ádámok "kiváltsága" is!

Mi tehát a kísértés? Az, hogy Isten, és az Ő terve nélkül mi magunk is elérhetjük mindazt, amire szükségünk van. Belátjuk vagy sem, Teremtőnk jól megalkotta az Élet játékszabályait - azokat nem érdemes kijátszani! Aki csal az nemcsak másokat, mindenekelőtt önmagát csapja be, s egyszer az Élet benyújtja a számlát, s akkor fizetni kell - kibúvú, haladék nincs, meg kell fizetni a tartozást.

A kísértés az értékek viszonylagossá tételével kezdődik: Kívánatos értékké válik, ami gagyi, és kizárolagos fontosságot kap az, ami valójában csak összefüggéseiben nyeri el igazi értelmét és szépségét. Minden kísértéssé válhat, ha nincs mögötte az Isten. Kísértés lehet a fiatalság, mely mégiscsak elmúlik, kísértés lehet a jólét, s a hatalom szeretete, mert ha csak magának tartja meg az ember, akkor elemészti a közösség iránti felelősséget. Kísértés lehet az információ birtoklása is, hiszen azt bármikor elveszíthetjük - agyvérzéssel, vagy azáltal, hogy hiteltelenné válunk életünkkel, s bár az igazat szóljuk, mégsem hallgat ránk senki...

Elimádkozni tehát a Miatyánkot, benne a kéréssel "Ne vígy minket a kísértésbe!" nem időpazarlás, hanem hitvallás. Naponkénti megvallása annak, hogy önmagunkban gyengék vagyunk, de Isten kegyelmével igen nagy dolgokra is képesek vagyunk. Meg tudunk állni Vele együtt ott is, ahol más "törvényszerűen" elbukik...

A kísértés mindig krízissel is jár, amely azonban nem jelenti törvényszerűen annak elhatalmasodását az életünkben. Maga a szó "krízis" ítéletet jelent. A krízisben lehetőséget kapunk, hogy megítéljük mi a jó, s mi a rossz, s válasszunk. A választás szabadsága hozza magával a jutalmat vagy éppen a büntetést is, hiszen az életben mindennek következménye van. A kísértésekben való megállás mindig stabilitást jelent, amit az apostol állhatatosságnak nevez. Ez soha nem aszkétikus áldozatok árán megvalósuló keserű önfegyelmezés, hanem a szabadságalapú választás édes, kívánatos lelki gyönyörűsége. Luther Márton írja: "Arról nem tehetsz, hogy a kísértés madara elszáll a fejed felett, de arról igen hogy a fejeden fészket rakjon vagy sem!"



Üdvösség...

A mai nap imádsága:

URam! Munkáld bennem a jót, hogy közösségben lehessek Veled, s mindazokkal, akik Benned reménykednek!Ámen


Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
Jel 2,10b

Életünk minden egyes megélt percével - ha akarjuk, ha nem - közelebb hajlunk a sírhoz... s ahogyan közeledünk a számunkra "kijelölt" utolsó földi napunkhoz, egyre inkább hinni kívánjuk a "remélt valóságot": örök életre teremtettünk. Ugyanakkor életünk mindennapjait mégsem az a céltudatoság határozza meg, hogy üdvözülni akarunk. Emberek vagyunk - időbe és térbe beleteremtve, esendőségeink, vétkeink és mulasztásaink mindennapos szorításában. Ezért megmaradni hűségesen az Istennél - életünk legnagyobb kihívása.

Sokan tesznek örök fogadalmat - még az oltár előtt (azaz Isten előtt!) is -, hogy a halálig hűségesek maradnak társukhoz, de aztán valahogyan ez mégsem sikerült - válás lesz a vége. De miért is? Talán nem volt elég komoly az elhatározás? Később derült csak ki, hogy mégsem a választott társ a nagy "Ő"? Esetleg hiányzott a jószándék? Az élet bonyolultsága okán a választ egyedül az Isten tudja, mert többnyire a felek önámításban élnek - hiszen a legnagyobb csúsztatásokat, hazugságokat mi magunk hitetjük el magunkkal...

Azt szoktuk mondani: hűséges vagyok a társamhoz, esetleg egy párthoz vagy márkához? és hűséges vagyok az Istenhez is, de valójában az önmagunkhoz (elveinkhez) való hűségről van szó mindegyikben. Ezért a hűtlen ember nem az Istent, nem a társát, felebarátját sebzi meg különösen (természetesen őket is), hanem elsősorban önmagát. Ezért ennyire fájdalmas és tragikus a hűtlenség! Nincs fájdalmasabb annál, amikor önmagunkban csalatkozunk, mert azt hittük, hogy majd mi állni fogunk, s közben elestünk? jóllehet az ige figyelmeztet: ?Aki pedig áll, vigyázzon, hogy el ne essék!?

Ha vargabetűkkel tűzdelt is életútunk, Isten felől nézve egyenesen menetelünk Őfelé, azaz haladunk üdvösségünk vagy a kárhozat felé. Régen ezt két külön helynek gondolták, valójában egy hely a kettő, hiszen sokkal inkább állapotról van szó! A mennyország, az Isten közelében "közösségben-létezés", a másik, a kárhozatos állapot: vagyis az Isten közelségének abszolút hiánya a teljes magányban... ennél nagyobb, kínzóbb fájdalom nincs - ez maga a pokol.


Vállalásaink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Költözz be szívembe, hogy végre kitáguljon, s Tőled kapott szeretetembe beleférjenek mindazok, akiket elém hozol ezen a mai napon is! Ámen



Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá... És melette ültek a földön hét nap és hét éjjel, de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
Jób 2,1

Közhely, hogy szenved a világ. Azonban, ha jól belegondolunk, soha ilyen nagy szenvedéseket nem élt át az emberiség mint manapság. A történelem ugyan tudósít borzalmakról, háborúkról és pestisjárványokról, de a szenvedés testben lezajló része a kisebb rész, a nagyobb, a nehezebben elhordozhatóbb az igazságtalanság, az egyedül-maradottság fájdalma. A test szenvedése manapság jól csillapítható, a léleké azonban alig vagy egyáltalán nem. Amit ma mégis megpróbálnak az orvostudomány módszereivel (értsd "gyógy"-szeres kezelés,) az kétségbeesésből fakadó cselekedet... mert azt mindenki érzi, hogy valamit tenni kell.

A legnyomorúságosabb a szenvedésünkben az elesettség, a kiszolgáltatottság érzése. Ha akad valaki, aki törődik velünk vagy egyszerűen csak mellettünk áll vagy betegágyunk szélén ül, már a gyógyulásunk is könnyebb... Aki pedig megkap minden elképzelhető segítséget, de mindeközben hideg csövek polipos szorításában fekszik mozdulatlanul, s még az izzadságcsöppjeit is csak az ellátó-személyzet törli le, annak gyógyulása sokkal nehezebb. Mindenekelőtt ugyanis a léleknek kell gyógyulnia, hogy a test is gyógyulhasson... Elhivatásban élő egészségügyi dolgozók tudják ennek igazát alátámasztani! Ha a beteget senki nem várja haza, ha felépülése után is csak a kilátástalanság keserű érzése látogatja meg, akkor gyógyulása igencsak elhúzódik.

Jób barátai azt adják Jóbnak, ami a mai világban hiányzik - a részvétüket. Élet-minőségünk csökkenése a részvétlenség miatt következik be. A politikai vezetők, ahelyett, hogy ugyanazt a 46 kromoszómát hordozó ember-testvérüknek is lehetőséget teremtenének az életre (leben lassen!) inkább kiszorítják őket. Németországban naponta 100ezer(!) diák nem jelenik meg az iskolában, pedig ott lenne a helyük... Hiába minden próbálkozás, a 13-17 éves emberke már kezdi jól látni saját perspektívátlanságát is... "Nem agresszívek, inkább sodródnak az eseményekkel, a hivatásos munkanélküli státusz pedig nem hozza őket izgalomba.." -állapítja meg tárgyilagosan az egyik riportban a prominens ifjúság-kutató szakember.

Ha az emberek szívében ott van/lenne a másik problémájának elsősorban nem megoldani-akarása, hanem csak az abból való gesztus-értékű részesedés alapérzése, mely egy-egy jó szóban, biztatásban megnyilvánul - már jobb lenne a világ. A gond az, hogy, amíg csak önmaga fér el az ember a szívében, s egy hajszálnyi hely sincs se embernek se Istennek, addig a megoldás is várat magára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése