Igazság...

A mai nap imádsága:
Uram! Szépen hangzó vélt igazságok kápráztatnak el minket naponta. Oly nehéz így megtalálnunk lelkünk szorongattatásában Téged! Segíts megtalálnunk a harmóniát Tebenned, hogy életünk tartalmas és szép legyen, ahogyan azt Te elvárod tőlünk, s ahogyan azt mi magunk is kívánjuk! Ámen.

   

Becsaphatjátok-e Istent, ahogyan becsapjátok az embereket?
Jób 13,9b

Egyszerre két széken, két lovon ülni nem lehet... mégis sokan próbálkoznak vele. Igaznak is, meg hazugnak is lenni szintén képtelenség, de bőven akadnak olyanok, akik elhiszik, hogy attól még lehet valaki igaz, hogy egy kicsit hazudik néha-néha, s a hazugság csak akkor hazugság, ha kiderül. Sokan abban a (tév)hitben élnek, hogy a sokszor elmondott részigazság (mert a fennmaradó része hazugság) idővel igazsággá válik - márpedig ez nem igaz! Ha nem szerettem a férjem, a feleségem kezdetben, akkor húsz év múlva sem fogom szeretni. Megtanulhatok vele korrekt módon együttélni, de ha kezdetben nem szerettem őt bolondulásig, a korrektség száz év múlva sem fog átalakulni vad szerelemmé... Igen sok igaz módon viselkedő ember pedig azt gondolja, hogy a saját magával elhitetett vélt igazság nem hazugság, jóllehet hazugság ez is...

Sem magunkat, sem az Istent nem lehet becsapni. Az élet törvényszerűsége, hogy a hazugságot követi a büntetés. Általában nem rögtön, sokszor nem is láthatóan, de követi. Így válnak egykor prominens politikusok alkohilistává, egykor ünnepelt sztárok zokogó idegbeteggé... A lelkiismeretet ugyanis nem lehet elhallgattatni. Luther szerint hasonló az a pincébe zárt kutyához, melynek ugatása bizony fel-felhallatszik az emeletre. Évek, évtizedek múltán, amikor már elfogyott önzésünk ereje, s lekopott rólunk minden önigazoló hetykeség, akkor egyszercsak elemi erővel megmozdul a lélek, s nem ritka ilyenkor az egész személyiség tragédiába futó "földrengése" sem. Hihetetlen, de minden ott, úgy, s olyan erővel folytatódik, ahol, s ahogyan évtizedekkel azelőtt elfojtották a körülmények, az áligazságok és álérzések a lelket...

Jób szerint az ember nemcsak a másik embert, de magát is "készségesen" becsapja. Ezért hívja fel barátai figyelmét arra, hogy az Istennel való őszinte szembenézés nem kerülheti ki az igazságot. A törvény mindannyiunk szívében ott van, s ha hagyjuk érvényesülni, akkor békesség költözik lelkünkbe. Isten teremtett rendjének elfogadása, s kegyelme révén az abba való belesimulás az áldásos élet, maga a mindig is vágyott harmónia a világgal, Istennel, s nem utolsó sorban önmagunkkal...

Közösség...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem érző szívet, s látó szemet, hogy megláthassam a magam életében is, hol tudok a Te tetszésedre, s a magam lelki békességében élni! Ámen


"Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt..
Lk 16,19-23

Nem minden hajléktalan szentember, s nem minden gazdag pokolravaló bitang... Mégis előítéletekkel nézünk a gazdagra is, meg a szegényre is. Az előítéletek aztán magatartást formálnak, s megvalósul az össztársadalmi "kiszorítósdi"... Hol van a boldog békeidők "leben und leben lassen"-je? Aki gazdag, az még gazdagabb akar lenni, aki pedig a társadalom szélére csúszott, az még gyorsabban csúszik tovább!

Hova tovább? A kérdést G20-ak és tudóscsoportok egyidőben teszik fel, a választ eleddig nem találták meg. A kommunista világ csúfosan megbukott, de a liberál-kapitalista modern jóléti se hozta el a végső megoldást - most az is a padlóra került, s tényleg csak a pillanatokon múlt, hogy nem dobták be a törölközőt, s nem robbant ki világméretű szociális katasztrófa. Az egzisztenciális földrengés-veszély azonban még nem múlt el, bármikor belerendülhet a világ.

A közösségben lévők soha nem voltak egyformák. Mindenkinek más és más a státusza/hivatal, de a jól működő közösségben mindenkinek ugyanakkora a méltósága. A méltóság nem függ anyagi helyzettől, az mindig az emberségtől függ. Aki szabad akaratából megengedi azt, hogy életében tükröződjék a JóIsten szeretete, azt méltatja nemcsak az utókor, de a jelenkor is. Aki pedig méltatlanul éli életét, azt vagy elfelejti a történelem vagy örökre megveti az utókor.

A gazdag csakazért sem adott egyetlen morzsát sem asztaláról Lázárnak, mert gyaníthatóan idegesítette Lázár pimaszsága, aki ahelyett hogy félrevonult volna bajával, inkább ott csúfította váladékozó sebeivel a gazdag ember díszes bejáratát. Elég terhes lehetett ez a gazdag ember számára, ahogyan a jóléti társadalom számára is elég nagy teher, amikor kénytelen-kelletlen belebotlik a borgőzös-vizeletszagú hajléktalanjaiba a metróbejáratok környékén. Arról már ne is beszéljünk, hogy az iskolábajáró gyermekek számára milyen vizuális "élményt" ad mindez... A társadalom vezetői pedig ahelyett, hogy munkahelyteremtésen törnék a fejüket, s a társadalom szélére szorultaknak is foglalkozásterápiát ajánlana - ahogyan rége ezt tette az egyház is -, inkább nevelni próbálja jópolgárait a toleranciára...

Isten nem a tolerancia Istene. Aki nem igyekszik betartani a törvényt, az ne számítson semmi jóra... A bűnt ugyanis követi a büntetés. Aki ebben nem hisz, az legyen boldog a maga meggyőződésében, de gazdagnak és szegénynek - amíg genetikailag rokonságban állnak egymással, s ereikben piros vér folyik -, kötelessége a kooperáció. Amíg nincs készség a Lázárokban a rend elfogadására, s amíg a gazdag a(z erőszak)hatalom rendjében bizakodik, addig elszórtan valósul csak meg az Isten országa itt a földön és sok helyütt burjánzik tovább a pokol. Bárcsak eljutnának Lázárok és gazdagok a felismerésig, hogy mindnyájan Isten gyermekei!

Mindennapi kenyerünk...

A mai nap imádsága:

Áldd meg Istenünk! Ámen

Én vagyok az élet kenyere.

Jn 6,48

Amióta kenyér van az ember asztalán, azóta a mindennapi kenyér az élet szimbóluma... Melkisédek, Sálem (Jeru-Salem?) királya (a Felséges Isten papja!) kenyeret és bort vitt ki Ábrahám elé, s megáldotta őt... A kenyér a munkás hétköznapokban éltető, soha meg nem unható táplálék tehát elengedhetetlen kellék az áldás szakralitásában, s az ünnepet szimbolizáló borral együtt teszi valóságosan láthatóvá/megfoghatóvá/ízlelhetővé az Életet...

Ha nincs harmónia, ha nincs tartalom egy ember életében, akkor az az ember nem is él... Lehet, hogy az a neve, hogy "él", mert mozog, eszik és iszik, de valójában halott... s bármilyen furcsa, de az "élő halottnál" nincs nyomorúságosabb állapot! Az élet ugyanis öröm, az élet alkotás, az élet részesedés és részesítés, s természetesen növekedés/gyarapodás.

A Mester azt mondja "Én vagyok az élet kenyere!" -, vagyis erről az alapvető táplálékról nem lehet lemondania senkinek. Jézus ugyanis megtestesíti mindazt, ami az egész létezésünknek értelmet ad: az önfeláldozásra kész szeretetet (agapé), a megbocsájtó szelídséget, s az Istenhez-(el)jutás lehetőségét.

Ahogyan a kenyér táplálja testünket, ugyanúgy a Krisztussal való lelki közösség pedig megelégíti lelkünk kínzó éhségét. A kenyér erőt ad testünknek, hogy bevégezzük feladatainkat, Krisztus követése pedig motivációt ad nap mint ahhoz, hogy Isten engedelmes és hasznos munkásai legyünk az Ő szőlőskertjének hűséges művelésében. Ez utóbbiban ugyanis meg-meglankad az Egyház népe, mert: ...a "lélek ugyan kész, de a test erőtelen"!

A kenyér nem a "kenyér-fán" terem, hanem sok-sok ember közreműködésével kerülhet asztalunkra. Így a kenyér egyben az összefogás, a közösség/communio jele is egyben. Isten mindenkit közösségbe teremtett, s aki emberként, s nem magányos farkasként akarja leélni az életét, annak keresnie kell a közösségbe való beletagozódás lehetőségeit! Ez kezdődik a párkapcsolatban, folytatódik a családban, s kiteljesedik a tágabb közösségben. Más út nincs, de ha valaki mégis a "maga útját járja", az nagy valószínűséggel nem jut el sehová... Az élet ugyanis nem versenypálya, ahol egymást le kell győznünk, hanem összefogás, hogy Istennel a szívünkben együtt szakíthassuk át a célszalagot...

Őszinte szavakért.

A mai nap imádsága:
Uram! Te látod hányszor tértem le utadról, tagadtam meg irányításodat. Kérlek vezess, hogy visszataláljak általad teremtettségbeli önmagamhoz! Ámen.


"Én azért születtem és azért jöttem a világba,
hogy bizonyságot tegyek az igazságról."
Jn 18,37

Olyan kort élünk, amelyben mindent meg kell kérdőjelezni. A kenyértől a boron át az emberi kapcsolatokig mindent az igazság mérlegére kell tennünk, ha kerülni akarjuk a csalódást... így is ér minket elég. Meg kell tanulnunk a sorok között olvasni, s a körmondatos nyilatkozatokból kihámozni a tényleges üzenetet, és át kell tudnunk fordítani politikusaink szavait, sóhajaik-hallgatásuk ritmusából össze kell tudnunk állítani az igazság mozaikképét. Nem egyszerű feladat.

Ha csak a média távolodott volna el a valóságtól! A baj az, hogy az öntörvényűvé vált ember kerüli az igazságot. Hamisságok sortüzét kell kiállnia annak, aki kapcsolataiban az őszinteség útját járja. Férjek csalják rutinból feleségeiket, feleségek színlelik férjeiknek a mindennapos hazugságokba csomagolt szerelmet. A vezetők a fontosság látszatával takargatják a teljesítményük hiányát, megint mások reklámos ígéretekkel manipulálnak tömegeket. Csoda-e, ha a durvaság és a másikkal nemtörődömség családi-társadalmi bogáncsai között felnövő gyermekek lelkét az üresség, a céltalanság tövisei öldöklik?

Jézus szavai világosak, érthetőek, Tiszta hang, érthető beszéd egy zajos, érthetetlen világban. Ő azért jött, hogy élje, amit tanított. Ez a bizonyságtevés. Nem nagyívű tervek dícsérete be nem látható távlatokban, hanem az igazság egyszerű itt és most megélhető valósága. Úgyis mondhatnák: amikor a szavak fedik a tetteket, amikor az igen az igen, s a nem az nem. Emberléptékű kiszámíthatóság, a képletekbe soha be nem szorítható kockázatos világban. Amikor látjuk, hogy következő lépésünk a biztos talajon támaszkodik, s belátjuk azt is: a távoli célokat egyedül Isten segedelmével érhetjük el.

Az igazság az, hogy lázasan kutatjuk az igazságot, pedig az Isten egyetemes nagy Igazsága körbevesz, s vezet minket a teremtett világ szépségeiben, a történelemben s saját lelkiismeretünkben. Ha elfogadjuk az Ő irányítását, akkor célt nyer életünk, s a bennünk és általunk megcsillanó szeretet harmóniát teremt.

Szerelem...

A mai nap imádsága:
Istenem! Te adtad a szerelem csodáját az életünkbe. Kérünk Téged gyermekeinkért, a jövő generációjáért, ültesd szívükbe a tisztaság, a teljesség utáni vágyat. Add, hogy Benned megtalálják életük értelmét és célját, s emberlétük belesimulhasson teremtettséged generációkon átívelő szépségébe! Ámen



Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, ne keltsétek, ne ébresszétek fel a szerelmet, amíg nem akarja!
Énekek Éneke 8,4

Ökológus szakemberek már régóta kongatják a harangjaikat - veszélyben vannak ivóvizeink. Figyelmeztetésükre alig figyelnek oda, ahogyan a templomok harangjai is hiába hivogatnak. Aki nem érti meg az üzenetet, az "csak" az életet magát nem érti... Sajnos nemcsak vizeink szennyezettek, de Isten életünk utáni legnagyobb ajándéka a szerelem is. Tiszta szerelem nélkül ugyanis nincs kiegyensúlyozottság, nincs teljesség.

Amennyire szükséges testünk életbentartásához az éltető víz, olyannyira szükségünk van a szerelemre is. Sok nyelvben nem is lehet megkülönböztetni a szeretetet a szerelemtől, hiszen azok egy tőről fakadnak. Az Ószövetségben például Isten ugyanolyan szeretettel/szerelemmel szereti az embert, mint a vizilovat (behémót). A szerelem sok ember számára egyenlő a szexualitással. Ez tévhit, ahogyan az is, hogy a szexualitás olyan nagy erő, ami ellen nem érdemes küzdeni, mert úgyis elbukunk. A szexus, az erotika, a kedvelés, a szeretet mind azért adatik, hogy ezek segítségével éljünk, s ne visszaéljünk. A bukás akkor előre programozott, ha ezek segítségével valami ellen, s nem valamiért küzdünk. Ha magány ellen harcolunk, akkor csak önmagunkért igyekszünk mindent megtenni, s így gyakran ahelyett hogy emelődnénk, beleesünk egy-egy lelki gödörbe. Ha nincs egész életünket átfogó cél, akkor bizony álmaink foglyaivá válunk, s míg az irrealitás időtlen, mi napról napra öregebbek leszünk. Így "futnak ki" medrükből azok, akik a Cél helyett önmagukat keresik sikerben, karrierben.

Minden gyermeknek joga van a gyermekéveihez, s minden fiatalnak a lehetőségre, hogy Emberré váljon. Sok "felnőtt" mégis meglopja a jövőt, s mint legdrágábbat, az időt tépi ki a gyermek kezéből, amikor nem hagyja gyermekként élni, amikor hagyja, hogy tizenévesen felelőtlenül, visszafordíthatatlanul, egyik napról a másikra gyenge felnőtté váljon! Felébreszteni a szerelmet csak akkor szabad, ha már tudjuk, nem én vagyok a fontos, hanem a másik. Az önfeladás ilyetén bukfence az élet csodája, hiszen a másikért való élés, a másik tisztelete hozza meg a kiteljesedést.

Világunkban nemcsak az ívóvíz, nemcsak a szerelem, de sajnos minden emberi kapcsolat szennyezett - az önzés sarának nyomait mindenütt láthatjuk. Ilyen helyzetben csakis a hiteles szó segíthet. Megtanítani ifjainkat és leányainkat arra, hogy választandó párjuk emberségét ne az ágyban, a szerelem rózsaszínű ködében teszteljék, sokak számára lehetetlen vállalkozásnak tűnik, pedig nem reménytelen. Ha Isten előtti felelősségre nevelünk, s ezt éljük gyermekeink elé is, akkor a szerelem mámora nem illan el pár hónap, pár év után, hanem évtizedekig megmarad. Nemde ezt kívánja mindenki?


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy tisztán és őszintén szeressék egymást az emberek, a Te bölcs rendelésed szerint, hogy megnyíljon lelkük Tereád! Ámen


Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja.
Énekek 8,6

A szerelemről már sok bölcs gondolat fogant meg az elmúlt pár ezer évben - nem véletlenül. Ez az egyik legnagyobb titok (az élet után), s jellemformáló ereje mindenki számára a legnyilvánvalóbb - ahogyan a népi szólás is tartja: "Szerelmet, füstöt nem lehet eltitkolni." A szexualitás, mint a párkapcsolat alapja - szexus nélkül ugyanis csak barátságról beszélhetünk -, isteni rendelésen alapuló biológiai program, aminek ideológiai-, vallási alapon ellenszegülni lehet ugyan, amit erőszakosan átformálni persze lehetséges, de súlyos árat kell fizetni érte. A természet ellenében megint csak 'lehet' élni - modern társadalom (s ennek következményei: pl. környezetszennyezés!) -, de Isten rendelése, s emberi alap-vágyakozásunk, hogy a természet rendjével harmóniában éljünk.

Érdekes megfigyelni azokat a teoretikusokat, akik szócsövei egy-egy irányzatnak, felfogásnak a férfi és nő kapcsolatát illetően. Van, aki szerint a függetlenség (értsd: csak magamért felelek) mindennél fontosabb, ezért a szingli létet választja. Van, aki szerint a nő pszichológiai alapprofilja a hűség, s a férfié meg a hűtlenség... Így az iszlámhitűek számára engedélyezett a többnejűség; amit ők sokkal tisztességesebbnek, s a nő számára is méltóságteljesebbnek tartanak, mint azt, amikor valaki csak szeretőt "tart", de kötelezettséget a másikért nem akar vállalni; bár megjegyzik, hogy az iszlám többnejűség csak ugyanolyan mítosz csupán, mint a keresztényeknél a tényleges, valódi monogámia...

Az igazság az, hogy férfi is meg a nő is: ember, de egymás nélkül csak félemberek! Ha egy társadalom - legyen az nyugati vagy iszlám berendezkedésű -, de csak az élményekre/élvezetekre koncentrál, s a előjogokat, vagy másfajta jogokat ad férfinak és nőnek, akkor alapvető antropológiai-, pszichológiai-, ismerethiánnyal küszködik. Az ember, ha fél-emberként is él, az emberségét azonban teljességben éli meg, ezért az embereknek egyenlőek a jogaik és kötelezettségeik! Ezért férfi és nő konszenzusa csak akkor valósulhat meg, ha nem egymásnak alárendeltjei, hanem a teremtettség rendje szerint egymás mellé rendeltek.

Ennek a legszebb példája az igazi szerelem. Már ez is nyomorúság, hogy a szerelem elé oda kell tennünk az "igazi" jelzőt. Miért van nem-igazi szerelem is? Ha lenne, akkor az már nem lenne a valódi... tehát az már nem szerelem! A 'valódi' szerelem attól az, hogy benne az Isten kölcsönösségi (ajándékozás/elfogadás) akarata történik: ilyenkor egy a kettő, azaz párban vannak... Ennek az egységnek a tüze az EGY-ből táplálkozik, Aki az Élet adója. Ezért, aki Istent megnyilvánulásait (ezek mindig pozitívak, mert Isten élet-párti, ezért nevezzük Őt a "kegyelem Istenének") keresi az mindenhol az életben, az tulajdonképpen azt teszi, ami a legizgalmasabb kaland az életben: önön, s a világ létének végső okára adott válaszokat megvizsgálni. Ennek felfedezésörömét megélni/átélni pedig csak közösségben lehet, s legmélyebben, legőszintébben csakis a párkapcsolatban... Hát ezért annyira csodálatos a szerelem, mert Isten "lényegisége" van belekódolva!